|
|
|
Kinizsi Százas | 2007.05.19-20. Az alábbi linkeken érhető el a GPS-es útvonal, míg az oldal legalján látható a szintábra.
A K100-ról először páromtól hallottam még évekkel ezelőtt, és akkor én azt mondtam, hogy az lehetetlen, hogy 100 km-t gyalogolni, főleg 24 óra alatt. És azt mondtam, hogy én ilyet soha... Aztán elkezdtem kéktúrázni, majd MTSZ-tagként a pontgyűjtést elősegítettem pár teljesítménytúrával is, így egyenes út vezetett a K100-hoz... Eredetileg nem akartam idén indulni, mert vizsgaidőszak, meg minden, meg aztán jövőre sem, mert akkor meg államvizsga, de az index Kinizsi Százas fórumát olvasgatva átragadt rám a lelkesedés, az izgalom, és akkor már nem tudtam tenni a menni akarás ellen, még reménykedtem abban, hogy az időjárás rosszra fordul, és elmossa az eső, de nem tette meg, így menni kellett. Felkészülésem abból állt, hogy vettem egy új cipőt (na jó, anyu vette, szóval köszönöm a szponzorálást), eddigi bakancsaimmal ellenben ez most egy terep-futócipő lett (Salomon XA Pro 3D), és csináltam egy időtervet, ami azon alapult, hogy 5,5-ös átlaggal kezdek, ami egyenletesen csökken a végére 4 km/órára, és közben minden 100 méter szintemelkedés +3 percet vesz el az időmből. Erre csináltam egy excel-táblát, ami ide kattintva elérhető (az R5, R6 és R7 mezőket kell igény szerint kitölteni, a K és L oszlopokban egyenletes tempót feltételező adatok vannak, míg az M oszlopban a kitöltött adatokkal generálódnak az értékek). A cipőt egy 25 km-es túrán teszteltem, és éreztem, hogy ezzel nem lesz baj, főleg az új, vékony és a lábfejemre megfelelően szorosan feszülő technikai zoknikkal. Előre elgondoltam, hogy mire lesz szükségem, erről listát készítettem, majd csütörtök este elmentem bevásárolni. Fontos volt, hogy csak a legszükségesebbeket pakoljam majd el, mert minden plusz felesleges gramm csökkenti a teljesítés esélyét. Lássuk a listát:
Na amint ez megvolt, bepakoltam, és pénteken este kilenc után pár perccel le is feküdtem. Sajnos nem tudtam elaludni az izgalomtól, folyton eszembe jutott valami, úgyhogy még hajnali 1 körül is forgolódtam - ekkor már az idegességtől (hogy már rég aludnom kéne) nem tudtam aludni. De aztán valahogy csak sikerült, és jó négy és fél óra alvás után 5:20-kor csörgött az ébresztőóra... Láttam, hogy nedves a tető, így gyorsan megnéztem a radarképet, de láttam, hogy csak egy keskeny csapadéksáv volt, úgyhogy nem lesz baj... Reggelire az előző napról maradt szénhidrátbombából (bolonyai spagetti) ettem egy kis tányérral, majd felébresztettem apukámat, aki elvitt Csillaghegyig. Itt nagy nehezen észrevettem a nevezéshez várók sorát (nem volt olyan nehéz... mondjuk 150m hosszan állt), ami viszont nagyon hamar végigment, mert több asztalnál folyt a nevezés, és elég gyakorlottan csinálták :-) Szóval itt megkaptam a programfüzetet és az ellenőrző lapot, amivel elsétálhattam a rajtba (orvosi igazolást még csütörtökön szereztem az előzetesen beszerzett nevezési lapra - ez fontos). Még gyorsan friss elemeket tettem a GPS-be (amire előre csináltam útvonal tervet, így folyamatosan értesültem a pontos hátralevő távról, megtett szintről, és láttam melyik úton kell menni - bár ezt a funkciót az előttem haladó tömeg is betöltötte), aztán elindultam. Tehát akkor start: Csillaghegy, HÉV állomás (07:10 - 00:00 - 00:00). Mit is takar ez a három adat? Rendes idő (Közép Európai Idő, Nyári Időszamátás), eltelt idő, előzetesen tervezett eltelt idő (amit úgy számoltam, hogy az elején 5,5 km/h-val megyek, ami a végére folyamatosan 4 km/h-ra csökken, és közben 100 m szintemelkedésenként 3 perc plusz...). Innen eleinte betonon vezetett az út felfelé, majd egy ideig keskeny ösvényeken kanyargott (itt vicces és fontos papírok voltak a fákon, melyek figyelmeztettek minket pl. a becsületes útvonalkövetés fontosságára), míg nem kiért egy nyílt terepre, ahonnan már jól lehetett látni az előttünk álló Kevélyt. Hihetetlen mennyiségű ember haladt egymás után felfelé. A Kevélyre fel szép és meredek út vezetett, azért jó volt a tudat, hogy ilyen meredek már nem nagyon lesz a későbbiekben. Aztán megérkeztem a gyönyörű panorámát nyújtó csúcsra: Nagy-Kevély (08:19 - 01:09 - 01:31). Ez ezen a szakaszon 5,5 km/h-s átlagot jelent. Itt pihentem 4 percet, majd továbbindultam. Amikor átlagot írok, nem fogom beleszámolni a pihenéseket azokon a pontokon, ahol ezeket írom, és a GPS-el mért távból számolom, nem a "hivatalosból"... Lefele nem sokra emlékszem, ismerős kék jelzésen vitt az út, aztán Csobánka felett megint szép kilátás, majd letérés a zöld jelzésre, megint emelkedő, és már jött is az első ellenőrző pont: Hosszúhegy (09:47 - 02:37 - 03:11). Ez az előző ponttól való indulás utáni részen 5,9-es átlagot jelent! Elég jól a tervezett idő előtt voltam, úgyhogy megettem az első szendvicset, meg ittam (nem nagyon fogom leírni mindig, hogy mikor, mert úgysem emlékszem...), és 14 perc pihenés után indultam tovább. Innen egy lejtő után, elérkeztünk a Pilis-szerpentin aljához, aminek azzal a tudattal mentem neki, hogy a Gete előtt ez az utolsó emelkedő. Egy társaság mögé csatlakoztam be, akik pont jó tempót diktáltak, így velük mentem egészen a csúcsig (bár amikor ők levágták a kanyarok végét, akkor én nem vágtam le...) - a kilátás megint csak csodaszép volt! Itt találkoztunk a Terep Százasoknak drukkoló lányokkal is. Innen egy ideig szépen szintben haladt az út, majd leereszkedett a következő ellenőrző ponthoz: Pilis-nyereg (11:58 - 04:48 - 05:40). Kicsit durván az előzetes terv előtt jártam, így kicsit leültem enni, lábat szellőztetni, relaxálni. Ezen a szakaszon megint 5,9-es átlagot mentem... Hihetetlen tömeg volt a ponton, és sokaknak már ekkor fájt a lába... Azért ez végig nagy erőt adott, elnézést... 21 percet pihentem, mielőtt elindultam volna. Innen a Kesztölc előtti nyílt terepig nem volt semmi, azt leszámítva, hogy a fákon átszűrődő napfény nem sok jót sejtetett a Dorogot övező medencében ránk váró hőmérsékleti viszonyok felől... Amikor Kesztölc felett leereszkedtünk a hegyről (az irányjelző táblák kihelyezése hasznos volt, a tömeg jó felé ment), meg is csapott minket a hőség. Tűzött a nap - még jó hogy volt sapkám... Innen viszont már majdnem végig a jól ismert kék jelzésen vezetett az út, így tudtam, mi vár ránk. A faluban a buszmegállóban megálltam enni és zoknit cserélni (előtte mezítlábas szellőztetés és szárítás - tökéletesen ép talp konstatálása és boldogság): Kesztölc (13:25 - 06:15 - 07:02). Ezen a részen tehát megint 5,9-es átlagot mentem... Szóval ettem, beszélgettem egy mellettem helyet foglaló fiúval és lánnyal, ettem és 17 perc pihi után idultam is tovább. Innen aszfalt, aztán por és meleg, homok, majd mászás a vasút felett átvezető töltésre, forróság, átkelés a 10-es úton, frissítő pont (Oxygen Wellness - ezer köszönet, jó volt, bár az íze nem annyira, de pont kitartott a csúcsig az a fél liter), majd mászás fel a Getére... könnyebben ment, mint vártam, nagyon jól haladtam, és nagyon örültem, amikor megérkeztem: Nagy-Gete (15:16 - 08:06 - 08:57). Ez ezen a szakaszon 5,7-es átlagot jelentett. Itt megint pihentem, ettem egy szendvicset, kis szőlőcukrot, meg ittam, és igazából csak néztem ki a fejemből :-) 10 perc pihenés után idultam tovább. Innen már az OKT-ról ismert igen durva ereszkedés következett, nagyon sokat segített a bot, aztán megint poros utak következtek, és szállt a por, nagyon szállt, rajtunk meg a verejtékkel együtt barnás máz alakult ki... Aztán a Hegyeskő előtti platóra való felkapaszkodás meredek, mély, homokos ösvénye az durva volt... De a platóról nagyon szép kilátás tárult elénk, és a Nap ereje is kezdett már gyengülni. Aztán a Hegyeskő alatt volt egy ellenőrző pont, de ennek az ideje nem is lényeg, mert nem álltam meg... (mármint pihenni...) Innen lefelé továbbra is gyönyörű kilátás, majd egy meredekebb rész, ahol inkább kocogni lehetett, mint menni, majd balra fordulás a betonútra. Innen kis gyaloglás, és jobbra fel a pincék felé. Itt a Faluközösségi Egyesület nevét kell áldani, mert finom hideg vízzel vártak minket (meg zsíroskenyérrel), amiből feltöltöttem az összes kiürült palackomat... Ez csak azért volt kicsit rossz, mert utána a Kősziklán majdnem meghaltam a hirtelen két kilóval nehezebb táskám súlya alatt... Ez kicsit rossz volt... a csúcson meg sem néztem a kilátást, szerettem volna már Mogyorósbányán a Kakukkban pihenni. Gyorsan le is ereszkedtem a faluba, és elsétáltam a "kocsmáig" ami vendéglő egyébként... Szóval: Mogyorósbánya, Kakukk vendéglő (17:20 - 10:10 - 10:58). Még mindig rengeteg előnyöm volt, így kis szusszanás mellett döntöttem. Vettem egy fél literes kólát is későbbre, hogy na eludjak el, meg a cukros lé biztos jó lesz még a vége felé... Itt már nem bírtam lenyomni egy egész szendvicset, mert az emésztésem lelassult, és nem is kívántam már... Azért amit tudtam lenyomtam, ettem kesudiót és szőlőcukrot is. Ezen a szakaszon csak 4,5-ös átlagot jöttem (amiben azért benne van a pincéknél eltöltött kis pihi és víztöltés is...), majd 30 perc pihenés és egy utolsó zoknicsere után indultam tovább. Először jött egy kis köves emelkedő, majd a kék kereszt, és kis hullámzás a búzamezők között. Ez nagyon szép vidék... Itt csatlakoztam Eszterhez (négy gyermekes anyuka!!!) és Zsuzsihoz, akik nagyon kedvesek voltak, mondták, hogy tartsak velük, úgy könnyebb lesz... eleinte ez ment is, de aztán éreztem, hogy nekem ez gyors lesz... A Bajóti műút utáni emelkedőn kikészültem, a végén le kellett guggolnom, és az ájulás határán voltam - elérkezett a nagybetűs MÉLYPONT... Itt két szőlőcukor kellett a józanodásomhoz, és mondtam a lányoknak, hogy menjenek a saját tempójukban, nyugodtan itthagyhatnak, van itt egy csomó ember, és a saját tempómban velem sem lesz baj. Elég durván nézhettem ki, mert valaki meg is kérdezte, hogy nem kell-e segítség... De nem kellett :-) Így elváltak útjaink, és én kicsit lelassítottam. Szerencsére lelkileg nem zuhantam össze, mert éreztem, hogy tényleg csak a saját tempómhoz kell visszatalálnom, és akkor rendben lesz minden. Itt a villanyvezeték alatti emelkedőn nagyon visszavettem, aztán a Pusztamarót előtti utolsó irtásnál (a fura kapu után) már jól éreztem magam. A Nap már elbújt a fák mögött, amikor megérkeztem a történelmi emlékhelyhez, és az első üres padra le is ültem: Pusztamarót (20:03 - 12:53 - 13:35). Ezen a szakaszon 4,9-es átlagot jöttem. Az ilyen leüléseknél mindig masszíroztam a lábamon az izmokat, nehogy lemerevedjenek, igyekeztem csak a minimális időt ülve tölteni. Felvettem a pulcsimat, és kicsit ettem is (reggeli szeletet, meg két harapást a Mogyorósról maradt szendvicsből), majd vízhólyag-kezelési tanácsadást folytattam (én adtam a tanácsot, és nem én voltam a szenvedő alany, szerencsére...), és 20 perc után elindultam. Már csak két nagy emelkedő volt, a Gerecse és a Somlyóvár előtti részek. Indulásnál kicsit hideg volt, de hamar bemelegedtem, és a Gerecse üdülő előtti részre nagyon jól kezdtem érezni magam, és vitt a lendület. Gondoltam jó lesz majd egy kis levest enni Bányahegyen... Láttam még a Hold sarlóját mellette a Vénusszal, és azt is, hogy elkezd beborulni - nagyon drukkoltam, hogy megússzuk eső nélkül... Sajnos a szép erdőből innen már csak a fejlámpa által bevilágított rész látszott. Az emberek elcsendesedtek, innen már a legtöbben túlélésre játszottak. Én viszont egyre jobban éreztem magam - lehet hogy csillagászként az éjszaka a barátom :-) Így érkeztem meg a következő ellenőrző ponthoz: Bányahegy (21:46 - 14:36 - 15:15). Jól láthatóan igen kellemes előnyöm volt, ami végig nagy erőt adott. Sajnos a leves itt elmaradt, mert pont elfogyott, és akkor álltak neki újat csinálni... ez egy rossz pont a szervezésnek, de bevallom ez az egyetlen. Viszont a tea isteni volt, még a citromot is megettem, mert nagyon jól esett. Ezen a szakaszon 5,1-es átlagot jöttem. Kicsit itt is ültem, haraptam a szendvicsemből, meg ettem megint kesudiót és szőlőcukrot, amit itt a táskából át is raktam a zsebembe. Ezen a ponton egy nagy rét van egyébként, ami most tele volt emberekkel, akiknek egy része már a földön ült, vagy feküdt - kimerülten, lábfájósan. Ez a látvány erőt adott - bármennyire is csúnyán hangzik. 26 perc pihenés után indultam tova. Innen már mindig csak a következő 10 km-re koncentráltam, beosztottam az erőmet, fejben eldöntöttem, mikor mit kell ennem, mikor kell innom, vigyáztam, hogy ne egyek túl sok szőlőcukrot, stb. Ez a 10 km jó volt, mert nagyrészt enyhe lejtéssel vitt lefelé, és az elszórtan jelentkező emelkedők is lankásak voltak. A műutakon feltűntek csanya feliratai, amik szerintem viccesek voltak, de azért tényleg le kellene mosni őket a túra után... Innen sűrűbben jelentkeztek szüleim bíztató telefonhívásai is, ami tényleg fontos volt, és erőt adott. Igen hamar elröppent az idő, és hamar megérkeztem a következő pontra is (itt is sokáig vonatoztam egy társaság mögött): Koldusszállás (00:20 - 17:10 - 17:49). Ez erre a szakaszra megint 5,1-es átlagot jelent. Itt az emberek már tényleg mindenhol feküdtek, némelyek elég durván néztek ki... A tea itt is isteni volt, főleg a citrom! 20 perc pihenés (ülés, izommasszírozás) után indultam tovább. Fejben már a Tornyói országút és a Somlyó előtti emelkedőre tartalékoltam, tudtam, hogy az nem lesz gyerekjáték. Elég népes csapattal vonatoztam, de sokakat le is hagytam közben. Aztán az M1-es érintésénél elkezdett csöpögni az eső... viszont néhol látni lehetett a csillagokat, így reménykedtem, hogy nem lesz nagy csapadék. Szerencsére el is állt, és hirtelen teljesen ki is derült egy időre, így szép csillagos lett az ég - aztán meg visszaborult, de nem esett többet... A tornyói beton nagyon nem tetszett, alig vártam már a Somlyóvár alatti földutat, ahol lehetett, igyekeztem az aszfalt menti földön haladni. Aztán jött az emelkeő, ami sokkal könnyebben ment, mint vártam, persze előtte megittam a maradék kb. 3 dl kólámat és bekaptam 1 szőlőcukrot, valamint elmajszoltam egy Energy Bar felét is... Na most így visszagondolva értem miért ment könnyebben :-) Aztán jött a tábortüzes pont: Somlyóvár, kulcsosház (02:28 - 19:18 - 20:07). Itt aztán már tényleg sokat és sokan szenvedtek, feküdtek, ültek általában szótlanul, akinek volt ereje, azt onnan lehetett megismerni, hogy vagy meg sem állt, vagy beszélgetett, viccelődött. Itt már csak szőlőcukrot és kesudiót ettem, meg ittam. Ezen a szakaszon 4,8 volt az átlagom, és a ponton 18 percet pihentem. Igazából egy jó húslevesre vágytam már 70 óta, és hajtott, hogy a célban lesz virsli! Az utolsó 10 km jött, már biztos voltam a sikerben, sőt abban is, hogy sokkal jobb lesz az idő az előzetesen tervezettnél. Azért az indulás már lassabban ment, kellett két perc, mire elértem az utazósebességem :-) Egy ideig itt egyedül haladtam, aztán beértem egy társaságot, akiknek az élére álltam, és húztam őket magammal. Aztán a Kisegyháza-puszta előtti utolsó emelkedőn begyújtottam a rakétákat, nagyon durva tempóval mentem fel, majd egészen a tó után kezdődő aszfaltig meg is tartottam ezt a sebességet. Ott azért visszavettem, mert éreztem, hogy azért ezt nem kellene... Itt kezdett el derengeni az ég alja, kezdett világosodni. Az emberek lassan, szó nélkül haladtak, sok helyen az út szélén ültek... A Nagyegyháza előtti emelkedő előtt a kék a szekérútról nehezen észrevehetően indul el balra az erdőbe, itt bevártam az utánam jövőket, és szóltam, hogy majd erre kell menni. Az emelkedő viszont hosszabb volt, mint amire emlékeztem, de azért csak vége lett egyszer. Itt már kezembe vettem az utolsó fél literes palackomat, és néha kortyoltam belőle. Az aluljáró után megint csak az emlékeimben élőnél hosszabb beton következett az erdőbe való letérésig, ráadásul emelkedett is... Itt egy srác totál ki volt készülve, de szerintem nem is fizikálisan, mert tartotta velem a lépést, hanem már egyszerűen totál elege volt az egészből... Aztán jött az utolsó erdő, sok kis emelkedőjével, és egy fél éve még nem ott levő nagy irtással... Aztán már csak lefelé, be Szárligetre, és megint beton, de itt már mentem, ahogy bírtam, láttam, hogy az időm 22 óra alatt lesz, ami hihetetlen volt, a gyalogos felüljáró előtt még jobbra, miközben elhúz a kerítés túlsó oldalán szemből egy tehervonat, majd balra át a vasút alatt, és pár lépés után ott volt a cél! Igen, Szárliget, Általános Iskola (04:58 - 21:48 - 23:05). Azaz 21:48 alatt beértem, szemben a tervezett 23:05-el! Az utolsó szakaszon 5,2-es átlagot mentem! Nagyon boldog voltam, átvettem az oklevelet, a jelvényt, és örültem a gratulációnak, aztán kimentem és leültem a padra. Még 4 km-el a vége előtt telefonáltam apukámnak, mert megígérte, hogy értem jön, és így ott a padon akartam megvárni. Aztán azért fáradt voltam, és elkezdtem fázni, így inkább bevánszorogtam, elkértem a virsliadagom felét, meg a teát, amit valahogy aztán félig a lábamon és nem a hideg kövön ülve benyomtam - a virsli nagyon jól esett, de elég is volt. Aztán vettem egy XL-es Kinizsi Százas pólót emlékbe (sajna az én méretem már rég elfogyott, de hálóingnek jó lesz...), és kicsit felfeküdtem az egyik asztalra, majd telefonált apu, akit valahogy félkómás állapotban (de tényleg, félig aludtam...) sikerült útbaigazítani, hogy úgy kb. a település melyik részén van a suli. Aztán megérkezett, beültem mellé, és Bicskénél elaludtam. Aztán otthon ébredtem fel, elég nehezemre esett a fürdés, és a kullancshelyzet ellenőrzése (nem volt egy sem), de sikerrel vettem ezeket az akadályokat is, majd bekentem a lábam a célban kapott izomlazítóval - ami talán használt is - és elaludtam. Előtte még megmértem, mennyit fogytam: 3 kilót (70,5-ről 67,5-re)... Közben (miközben aludtam) anyu megfőzte nekem a hőn áhított húslevest, ami isteni finom volt, egyből két csurig telt tányérral benyomtam amikor felébredtem fél három körül (délután). Nagyon örülök, hogy ilyen jól sikerült az első százasom, nem hinném, hogy lesz több, mert nem vagyok már olyan motivált, meg más dolgaim is vannak. Most fő cél a kéktúra befejezése, a honlap (www.kektura.eu) befejezése és angolra fordítása, illetve az egyetemi tanulmányok befejezése, doktori ösztöndíj elnyerése. Szóval nagyon jó érzés, hogy meg tudom csinálni! Jó volt! És mindenkinek gratulálok, akinek sikerült, akinek meg nem, annak majd legközelebb sikerül! Hajrá! És azért zárójelesen, a nagy felbolydulást nem vállalva megjegyzem, hogy a pontos (nem a GPS által kijelzett, hanem a kézzel megtisztított adatsorból kapott) GPS-es adatok a következők:
|
Miért
indul el az ember egy 100 km-es túrán, amit 24 óra alatt kell teljesíteni?
Miért sanyargatja magát egy napon keresztül? Miért lesz ettől boldog?
Ezekre a kérdésekre sok válasz létezik, de talán azért, hogy bizonyítson.
Hogy bizonyítson magának, hogy képes megcsinálni még ebben az ellustult,
kényelmes világban is. A Kinizsi Százas nem csak fizikai, de szellemi
erőpróba is, nagyon sok múlik a felkészülésen, és a menet közbeni
gondolkodáson is. Nekem sikerült. Mesélek.