Éjszakai 50-es | 2008.09.06-07.

Az alábbi linkeken érhető el a GPS-es útvonal, míg az oldal legalján látható a szintábra.

A túra előtti pénteken volt az első esti floorball edzésem, majd szombaton déltájban következett a szezon első tétmeccse (8-4-re győztünk a paksiak ellen, és meglőttem az első gólomat is), így nem állíthatom, hogy optimális erőnléttel, kipihenten indultam volna neki a távnak, de hát mit nekem 50 kilométer az éjszaka kellős közepén :-) Erre a marhaságra még Tomit is sikerült rábeszélnem, így nem egyedül kellett nekivágnom a távnak. Ha ő nincs lefixálva, akkor már szombat délután elterülök az ágyamon és valószínűleg másnapig fel sem kelek...

Így viszont már 21:00-kor nekivágtunk. Itiner címén egy nem túl bőbeszédű lapot kaptunk, de a követendő turistajelzés, valamint az ellenőrzőpontok rendben fel voltak tüntetve, így úgy érzem, hogy az erre irányuló kritika (amit sokfelé olvastam a túra után) nem igazán jogos. Az első kilométerek az Országos Kék mentén mindkettőnknek ismerősek voltak, és itt még volt egy kis erőnk beszélgetni is. Sikáros környékén a rétek tele voltak őszi kikericcsel, ez Tomit ugyan nem hatotta meg túlságosan, de nekem tetszett. A városoktól távoli csillagos égbolt meg még annál inkább. A hatalmas tarvágás meg annál kevésbé... Innen a kék terelését követtük, melyen a piros háromszög elég meredek volt, de csak legyűrtük. Mivel szombaton és utána vasárnap is melegrekordok dőltek, éjszaka sem volt hideg, sőt, egy szál pólóban folyt rólunk a víz. Dobogókő felé közeledve szerencsére feltámadt a szél, ami kicsit csillapította vízvesztésünk ütemét.

23:18-kor értük el a csúcsot, pontosabban már az az alatt található múzeumot. Itt volt víz, meg lilahagymás zsíros kenyér, ami nagyon finom volt. Itt meghallgattuk, hogy micsoda "kispistázások" vannak a BEAC Maxin (is), mi meg továbbra sem értettük, miért jó ez valakinek... No mindegy, a mi lelkiismeretünk tiszta. Innen lefelé a sárga sávot követtük. Sajnos a fejlámpáink nem csak a kisebb bogarakat, de a lódarazsakat is vonzották, így miután egy nekem repült és a földre pattant, ki kellett oltanom az életét... Ezen a szakaszon egyébként is több volt a bogár a kelleténél, így voltak részek, ahol négy ember csak egy lámpát használt a kis (és nagy) dögök elkerülése érdekében. A sárgát kétszer is elvétettük, de amint észrevettük a GPS-en, mentünk is vissza.

01:30-kor értük el a Lajosforrás előtti pontot, ahol egy 20 perces pihenést tartottunk. Volt ott minden; víz, tea, süti-kavalkád - nekem a meggyes jött be a legjobban, ettem is vagy hármat! A saját szendvicsemet viszont valami kínszenvedés volt benyomni, annyira nem kívántam. Ez után már csak müzliszeletet tudtam enni (meg Isostart inni). Az éjszaka másik érdekessége az volt, hogy folyton hallottuk a távoli diszkók basszusának dübörgését... Szóval azért érződött, hogy nem vagyunk valami messze a "civilizációtól". Innen figyelni kellett a jelzésekre (azaz a GPS-re), mert a P négyszög, P+, Z+ és Z négyszög kombináción kellett lejutni (a kezdeti emelkedő után elég meredek lejtő következett, amit eme kései órán nem toleráltunk túlzottan jó kedéllyel) a Csikóváraljai turistaház pontjához.

A pontnál "Pilis50" jelzett rendületlenül lámpájával, hogy ne vágjunk át a mezőn, hanem az út ívét kövessük a pontig. Így is tettünk és 02:53-kor meg is érkeztünk. Az itt kapott csokit egyszerűen már nem bírtam megenni, inkább csak a saját Isostaromat ittam rendületlenül. Innen pedig beton következett egészen addig, míg a Csobánka tábla után nem sokkal elkezdtünk felkapaszkodni a P- jelzésen a hegyoldalba. Itt rólam ömlött a víz, Tomi meg kicsit lemaradt, de azért felküzdöttük magunkat a legmagasabb pontra.

Így értük el a Kevély-nyereg sátrazó pontőreit 04:09-kor. Korábbi ígéretemhez híven itt megtanítottam Tominak egy újabb csillagképet, ami a Sikáros előtt megmutatott Cassiopeia után most az Orion volt. Innen aztán döngettünk lefelé - na jó, inkább botladoztunk. Mozgásomon erőteljesen érződött az alváshiány. Lassan kezdtem úgy érezni, mintha nem is csak a 30. kilométer környékén, de valahol 70-nél járnék... Ilyen szenvedős 50-esem nem volt még. Szerencsére a lejtőnek hamar vége lett, és szintben haladhattunk. A Bécsi út elérése előtt már csak egy kisebb huplit kellett legyűrni (ami nappal sokkal szebb, emlékszem), majd onnan ledöcögni, és mire ezzel megvoltunk, elkezdett pirkadni. Az úttal párhuzamos homokos földúton feleslegessé váltak fejlámpáink, majd nekiindultunk az utolsó nagy és hosszú emelkedőnek. Ez az előbb leírtaknak megfelelően nagy volt, és hosszú. Találkoztunk egy kis csapattal, akik az Éjszakai 30-ason indultak, de konzekvensen levágták a kék itteni kanyargását - mi nem tettünk így, ezért miénk az "eternal glory". Elérve a Csúcs-hegy oldalában futó Guckler Károly utat, megpillantottuk a város szennye felett sápadt sárgán kelő napkorongot. Innen már csak egy kicsit kellet menni, és elértük a következő pontot.

06:46 volt tehát, amikor Tomi lerogyott a Virágos-nyeregben. Szerencsére itt is volt palackozott víz, így utántölthettük igencsak kimerült készleteinket. Tomi hajthatatlan volt, így pihentünk egy kicsit. Ha pár perccel is tovább maradtunk volna, ledőlök, és alszom... De nem így lett, mert menni kell, ezért voltunk ott. A pontőrök megmutatták, hogy innen a narancssárga szalagokat kell követnünk a vitorlázó repülőtér felé (mellett), és nem kell felmenni a HHH-ra. Azt is megtudtuk, hogy a cél kicsit máshol van, mint régen, de a térkép és a GPS összepárosításával bebiztosítottuk magunkat a szalagok esetleges elvesztése esetére is. Biztos ami ziher alapon. Innen tehát követtük a narancssárga csíkokat, kikerültük a lódarázsfészkeket, és a követést sikerült egészen a célig folytatnunk - azaz nem volt szükség a GPS-re.

08:04-kor értünk az ovihoz, ahol a pontőr éppen akkor hozta a friss üst levest. Álmosak voltunk, így nem kértünk semmit, csak az oklevelet és a kitűzőt, majd az MTSZ pontszámításról folytatott rövid eszmecsere után mentünk is a villamoshoz. Nem 100% emberbarát illatom miatt nem ültem le, így kellemes perceket okoztam az utazóközönségnek azzal, hogy néha-néha álló helyzetben elaludtam... Szerencsére sikerült épségben hazatömegközlekedni, és egy gyors banánkarikákkal dúsított csokis gabonapehely (no meg fürdés) után bedőlni az ágyba. Ebédelni meg vacsorázni ugyan felkeltem, de ezeket leszámítva hétfőn 10 óráig aludtam :-) Jó volt, de legközelebb edzés és meccs után nem megyek éjszaka teljesítménytúrázni...