Monthly Archives: June 2009

Leállamvizsgáztam!

Bizony, véget ért az egyetem, véget ért egy korszak… Tegnap nem sokkal fél tizenegy után elsőként hagytam el a tanszéki könyvtárat, majd négy órás megkönnyebbült várakozás (és a többiek bíztatása) után az is kiderült, hogy az államvizsgámat jelesre értékelték. (Tételeim a Csillagfejlődés végső fázisai és az Extragalaxisok morfológiája voltak.)

Az eredmények kihírdetése után végre estébe nyúlóan ehettünk, ihattunk és beszélgethettünk felszabadultan, de azt felfogni, hogy nincs több vizsgaidőszak (a maga stresszével, kampányszerű tanulásával és ideggörcsével), azt még nem tudom. Majd talán pár nap múlva. Most viszont lefekszem, és délig fogok aludni – mert megérdemlem :) Oh, yeah!

Windows-ról Macintosh-ra

Múlt pénteken valóra vált egy nagy álmom. Három és fél éves Asus laptopom nyugdíjaztam (pontosabban öcsém internetezős gépévé vált), és egy gyönyörű Apple MacBook került az asztalomra. Alumínium unibody ház, 13.3″-es LED háttérvilágítású kijelző, 2 GHz-es Intel Core 2 Duo processzor, 4 GB (1067 MHz DDR3) memória, NVIDIA GeForce 9400M grafikus lapka, stb. Mint minden Apple termék, a gép egyszerűen gyönyörű, nincs rajta egy rossz illesztés, egy nem tökéletesen megmunkált felület. Az egész maga a letisztult gyönyörűség. Persze kicsit elfogult vagyok, de nincs ilyen, vagy csak ehhez hasonló PC, az biztos…

Mostanra lényegében teljesen átálltam az új rendszerre. Az Windows után a Mac OS X (itt ez az operációs rendszer) maga a megváltás. Mondjuk engem nem kellett sosem győzködni, hogy a Mac jobb, nekem ez szerelem volt első látásra. Aki látott, vagy használt már Mac gépet, az tudja miről beszélek. Igazából az a legszebb, hogy minden megy magától. Nem kell mindenféle driver-t felrakni, nem kell szenvedni, hogy pl. a Nokia telefonommal szinkronizálódjanak a naptárbejegyzések, vagy hogy a GPS-t meg a fényképezőgépet felismerje a rendszert, mert minden egyből megy. Az OS X alap szoftverei (melyeket itt nem célom bemutatni) is nagyon el vannak találva, tökéletesen együttműködnek egymással, logikus a kezelésük, így egyből megszerettem mindegyiket. Ami nekem mindig is a legjobban tetszett, az a Dock (a képernyő alsó részén levő alkalmazásokat és speciális mappákat tartalmazó igen informatív terület) és az Exposé (egy pillanat alatt szétrebben az összes megnyitott alkalmazás ablaka, és így, hogy már nem takarják le egymást, könnyen lehet egyikről a másikra váltani – ezt akár egy billentyű lenyomásával, akár a tapipad négy ujjal történő lefelé simításával, akár az egér egyik sarokba rántásával is elő lehet idézni). De még sorolhatnám. Az átállás zökkenőmentes volt, a külső merevlemezemen két partíciót csináltam, egyet a képeknek (az iPhoto könyvtárának), egyet pedig a folyamatos mentéseket készítő Time Machine alkalmazásnak. Már csak Photoshop kell (nem tartom valószínűnek, de ezért írtam az Adobe-nak, hátha át lehet migrálni a Windows-os licenszemet Mac-re), meg LaTeX, és valami jó HTML szerkesztő. Minden más, amit Windows-on használtam, van itt is – általában sokkal jobb verzióban ;)

Disclaimer: elvakult Apple hívő vagyok, ne jöjjön nekem senki azzal, hogy így meg úgy olcsóbb meg jobb a PC, meg a Windows milyen király, mert felesleges… Tőlem mindenki azt használ, amit akar, szerintem mind a Windows, mind a Linux jó, de nekem a Mac a legjobb.

Kerékpárral a budapesti hidakon

Hétfő délután a Magyar Kerékpárosklub szervezésében rövid demonstrációval keretezett sajtótájékoztató helyszínéül szolgált a budapesti Erzsébet híd északi járdája. Azért gyűltünk össze jó félszázan a sajtó képviselői előtt, hogy megmutassuk, miért lehetetlen jelenleg biciklivel egyben biztonságosan és szabályosan átjutni a főváros hídjainak nagy részén. Konkrétan az Erzsébet hídon a KRESZ értelmében a szélső buszsáv biciklivel tiltott terület, így viszont a törvénytisztelő kerekes kénytelen a buszok és a normál forgalmi sávokban nagy sebességgel haladó autók közé szorítva haladni. Mivel ez a gyakorlatban elég hajmeresztő tud lenni, sokan vagy a buszsávban haladnak, vagy kénytelenek a járdán a gyalogosokat kerülgetve/veszélyeztetve, lassú tempóban haladni – utóbbi esetben ráadásul csak lépcsőkön keresztül juthat fel a híd járdájára, majd le onnan. További részletek László János (elnők, Magyar Kerékpárosklub) nyilatkozatában alább.

Ezután a KRESZ paragrafusainak megfelelően, libasorban egymás után a buszsáv és a külső forgalmi sáv határán tettünk egy kört a hídon (videó ittén is feltűnök benne), hogy bemutassuk, mennyire irreális így közlekedni. A megoldás itt a belső sávok szűkítése révén közös busz- és kerékpársáv kialakítása lehetne (Párizs tele van ilyenekkel, de szerencsére már Budapesten is van rá példa), azaz olyan széles buszsávé, melyben egymás mellett elfér busz és biciklis. De a fönti videóban valójában elhangzik minden lényegi információ, nem ragozom tovább. Zárásként a szmogtémához ajánlanék egy minden autós számára kötelezően megtekintendő videót.

111 km tekerés a Cserháton át

Szombaton újból Józsival indultam bringázni egy 100 felettit. Ő a sikeres államvizsgát, én a sikeres elméleti fizika szigorlatot “pihenve ki” ezzel a kis testmozgással – amiből nekem két és fél hétig nem sok jutott osztályrészül. A reggel 8:07-es vonattal utaztunk Vácig, onnan pedig az alább látható útvonalat jártuk be.


View Larger Map

Az út nagy részén (minimum a 2/3-án) szembeszélben kellett tekerni, ami elég sokat kivett belőlünk, nem csak fizikálisan, de lelkileg is – főleg az emelkedőn felfelé hátráltató széllökések hatottak demoralizálóan… Amint az a képeken is látható (ide kattintva időben visszafelé…, míg Józsi képein normálisan itt), nagyon sok szépet láttunk, kiemelném a cserhátsurányi templomot, Herencsény romtemplomát és a Sasbérci kilátót. De a cserháti táj is gyönyörű, főleg az ilyen tiszta és szeles időben, ahogy a fű hullámzik a domboldalakon… Cserhátsurányban még a harangokhoz is felmehettünk a toronyba, pedig ez nem adatik ám meg minden arra tévedőnek :) Ahogy az az alábbi szintábrán is látható, most sem volt kevés a mászás (1500 méter szintemelkedés, a legmeredekebb szakaszon 11%-os meredekségű!), ráadásul egyszer fe, egyszer le – mire megszoktam az egyik ritmust, már is váltani kellett a másikra…

Rendesen ki is purcantam a végére, pedig Józsi talán még felment volna Szanda várára, de én már nagyon nem. Bevallom hogy kihajtottam a belemet is. Aztán az állomásokra oda- és visszatekeréssel együtt 126 km lett a napi szumma, ami azért elég szép adag. Jó volt nagyon! Videó alant.

Elméleti fizika szigorlat

Én ennyit vizsgára még nem tanultam. Két és fél hét volt, és a melléktételekre még így sem igazán jutott idő – de az “A” tételeket végül sikerült mind az agyam megfelelő rekeszeibe tuszkolnom. A 2-es tételt (Hidrodinamika) húztam, ami egy átlagosan nehéz téma, viszont nagy előnyt jelentett, hogy egyike annak a 3 tételnek, melyeket az utolsó tanulási napra (tegnapra) hagytam, így még nagyon friss volt bennem az élmény. Lényegében a három A4-es lapnyi terjedelemben kidolgozott mondanivalónak csupán töredékét hagyták elmondani, aztán kaptam még egy kérdést (és bár nem hittem volna, hogy valaha is ezt mondom majd ezzel a témakörrel kapcsolatban, de szerencsére) kvantummechanikából. A rotátorról kellett beszélnem, és ennyi volt. Nem volt kérdés, hogy hányast fogok kapni, így nagyon nagyon nagyon (és el nem tudom mondani, mennyire) megkönnyebbülve léptem ki az 1.125-ös terem ajtaján… Mind az öt szigorlatom ötös lett! (Stréber vagyok… gáz… – bár erről most még az ideális gáz jut eszembe, ami jelen helyzetben egész találó és megbocsájtható asszociáció…)