Monthly Archives: May 2010

Neuhaus újdonságok

A múltkori hosszú hétvége 467,53 kilométernyi tekerése után úgy éreztem nyugodtan megtömhetem magam némi csokival, így vettem fél kiló minőségi pralinét (kizárólag a Fresh Cream fajtákból válogatva), illetve az alábbi újdonságokat. Kellemes beszélgetésem vége az eladóval (és igen, nem csak a minőség emeli a Neuhaus-t a Leonidas fölé, de az is, ahogy az eladók a vevővel bánnak  - persze mindennek ára van…):

- Ajándéknak lesz?
- Nem, most csak magamnak.
- Az a legjobb :)
- Hát igen :D

Neuhaus Fruity Bars

20100531neuhausbars

Az új 45 grammos csokirudak közül három gyümölcsös töltelékkel került forgalomba (pontosabban kizárólag a Neuhaus boltok polcaira). Kívül mindegyik pont megfelelő fekete csokoládé (azaz nem túl keserű), belül pedig a következő töltelékekkel (és gyümölcsdarabokkal) találkozhatunk: Wild Strawberries, Orange Ganache és Raspberry Ganache. A legelső tökéletes, az eperdarabok és az eperdzsem fenségesen lágy és friss ízű tölteléket képeznek. A narancsos egy kicsit kevésbé intenzív, és főleg az utóíz erősen gyümölcsös, de ez teszi kerek egésszé. Végül pedig a málnás nekem egy ici-picit csalódás, ugyanis inkább érzem a málna tipikus málna-joghurtos ízét, mint az igazi gyümölcsöt. Összességében így sem adnék jelesnél rosszabb osztályzatot (főleg az epres rúdnak köszönhetően), de a málnás lehetne jobb is…

Értékelés: 5 alá (jeles)
Ár: 4.44 € / 100g

Hitting the wall…

Short English summary here. Mióta márciusban elkezdtem a rendszeres (edzés-szintű) országúti biciklizést, soha nem fordult elő velem, hogy menet közben eléheztem volna. Mindig tervszerűen ettem és ittam – mind a tekerés előtt, mind menet közben -, így soha nem volt ebből fakadó erőnléti problémám. Egészen tegnapig. Kis háttérsztori: a hét második felében csapatépítő tréningen voltunk Vielsalm-ban (képek: Jonas és Paul), ami nagyon jó volt (csütörtökön reggel még futni is elmentem két kollégával, akik rendszeresen futnak), viszont pénteken valahogy kimaradt az életemből a meleg kaja… (Sőt, így utólag visszaemlékezve a szokásos napi adagom töredékét fogyasztottam el aznap…) Ezt szombat reggelre teljesen elfelejtettem, így mivel nem akartam a délutánra előrejelzett esőt megvárni, úgy döntöttem, hogy egy egyszerű reggeli (értsd, pár szelet sonkás ill. lekváros kenyér, nem az edzések környékén szokásos szalonnás tojásrántotta) után el is megyek a szokásos 50 km-es edzőkörömre, és nem várom meg vele az ebédet. Nos, ez katasztrófális döntésnek bizonyult. Az első szakaszon minden tökéletes volt (katt ide az adatokért), az enyhe hátszélnek köszönhetően 35-40 km/órával hasítottam az aszfaltot (elsuhantam az Intézetünk igazgatója mellett is, aki szemből érkezett – én biccentettem, szerintem felismert :D), és a pulzusom sem volt kirívóan magas. Aztán ahogy 11,3 km-nél átmentem a csatorna másik oldalára, megláttam magam előtt úgy 100 méterrel egy másik bringást, így úgy döntöttem, hogy megpróbálom utolérni, hátha mehetünk egy darabon együtt. Így a következő három kilométeren folyamatosan növeltem a tempót (33-39 km/h, 177-190 bpm, 90-105 rpm), de a távolság csak nagyon lassan csökkent, és kezdtem érezni, hogy üres a gyomrom… Nos, ez az amit kerékpárosként nem szabad megvárni, mindig már az érzés előtt kell enni és inni (az előző napi alig evésről nem is beszélve). Így amikor már csak 5 méterre voltam a szélárnyéktól, egyszerűen nem bírtam tovább (na jó, még bírtam volna egy kicsit, de már nem sokáig, és láttam hogy ezt a tempót én hosszú távon most nem fogom bírni) és le kellett szakadnom. Annyira kikészültem, hogy meg kellett állnom és le kellett feküdnöm egy padra, hogy összeszedjem magam, meg egyek és igyak valamit. Klasszikus hitting the wall szituáció. Miután ráeszméltem, hogy mi is gyengeségem oka, és ledöbbentem a ténytől, hogy az elmúlt 36 órában nem ettem normális meleg ételt, úgy döntöttem hogy inkább hazamegyek, és nem folytatom az aznapi edzést, mert nem igazán lenne értelme. Nem mondom hogy kellemes, de hasznos tapasztalattal lettem gazdagabb, még akkor is, ha elméletben az eset előtt is tisztában voltam azzal, hogy a rendszeres és tervszerű táplálkozás alapfeltétele a megfelelő sportteljesítménynek… Egyébként meg megjött a szakirodalom, amit rendeltem, szóval lesz mit olvasnom :) (Mintha mostanában pont olvasni lenne időm…)

20100530cyclingbooks

It’s not how you start, it’s how you finish…

I use to think I am insane, and this is probably true. After completing a 203 km ride on Saturday (and it was not a “flat” one), I thought “no more cycling during the long weekend, I should just take the following days calm and easy, laying around in the botanic garden, write my diary, read a book, or work on pictures I had taken in the recent weeks (months)“. But this thought vanished quickly – like rain from the asphalt after a short shower on a hot summer day – and I decided to go on a recovery ride (keeping the heart rate low, but pedaling relatively fast, not caring about the speed) to Mechelen, on my usual 52 km route on Sunday afternoon (after sleeping till midday, I have to confess it here). I thought it would be good to just go and have a slow ride, to move the legs and get rid off the stiffness. And it worked even better than I had expected. After the ride I felt completely recharged, with no pain or tiredness left from the previous day. That was the moment when I decided to go for another long ride on Monday. All the conditions were excellent: the weather forecast was almost perfect, I felt strong, and I had nothing else to do on that day – I knew I would only waste my time at home, probably sitting in front of the screen, watching TV or surfing the internet in endless cycles, because I would be to lazy to go out and do something else.

So I got up at 8 on the next morning, and left around 9 after a good breakfast of scrambled eggs with bacon. I had written down the list of knot-points I had to follow into my mobile phone, so no risk of loosing an important piece of paper like in April… I had a terrible headwind till Mechelen (and even a bit further, so I did use some “not that nice” words to describe how I disliked the situation – I was swearing like hell in Hungarian :D), then as I turned to the NE, it changed to an almost perfect tailwind, and stayed like that for a long time. I was flying through Flanders with 35 km/h on the wings of the wind, turning my legs around without any difficulty. I really enjoyed it. Then from Duffel to Lier I rode with another guy, and with the help of each other’s slipstream we easily reached and hold a speed of 40 km/h for quite a long time (I had a maximum heart rate of 174 bpm, which is lover than the usual average heart rate during my normal workouts). Later on from Viersel to Herentals, I had a perfect tailwind (really, it was one of those rare moments when you don’t even hear the wind blowing, because it has the same speed as you have), so here I could ride with 37 km/h with my heart rate still in HR Zone 2 (around 155 bpm) – where I tried to keep it all day long. This part of Belgium is really flat, so no climbs at all (except some bridges). There were many restaurants along the channels, so I decided that I would stop somewhere for a lunch after a while (somewhen after halfway point). At Witgoor I turned to the South, hence the wind became sidewind, and it got only worse later… And then – around 120 km – came the first problem of the day: I started to run out of water (I mean Isostar), and being fed up with eating the sweet (and already melted, but useful) energy bars, but of course there were no restaurants around anymore… So typical. Finally, just after I had passed the 143 km mark, I arrived to Fietsstop 303 – which is situated right at knot-point nr. 303 :) I rode the last 10 km really thinking just about cold water and normal food (that’s something you should always avoid, because it will never make the situation better). But here I could eat a good spaghetti and have a Coke, which saved my life (ok, I start to be a bit too poetic, but anyway, I really enjoyed the food and the rest here). I was a bit surprised, that they had no special sports drinks (like Isostar, Powerade or Gatorade), but at least I could refill my bottles with cold tap-water. From Halen to Tienen, I rode on a cycle path which was built on the trajectory of an old railway. Then the last part of the ride (from Tienen) was the same as 48 hours earlier, but the hills were much more painful with the headwind and with another 250 km in my legs since then… But cycling is all about pain-handling (at least when you go far or fast – or both…), so I stood out of the saddle, and pushed the pedals till the peak (thinking that I am Lance on the Ventoux), then tried to recover on the other side. Then from Lovenjoel I switched on my last power sources and rode with 30-35 km/h till I arrived to Leuven. At the end (after 212 km), I looked really extremely dirty professional, with all the sweat mixed with the sunscreen, the dirt and dust of the road (plus the dead insects :D), anyone could tell I am coming from far far away. And I felt completely satisfied with the rides of the weekend, so I arrived home with a big smile on my face. A really BIG one! So the sum of the long weekend is 467.53 km (203.46 + 51.93 + 212.13), which is awesome. I spent almost 18 hours in the saddle… Being a cyclist (I mean a PhD student who likes cycling) in Belgium is great (though we could use some imported Alps over here, but hey, I am not going to complain).

Leuven – Rotheux – Leuven (203 km)

A múlt csütörtöki munkaszüneti napra tervezett (majd az eső által elmosott) 200 km-es kört szántam eredetileg erre a szombatra, de a hét közepe táján olyan felfedezést tettem, ami megváltoztatta a terveimet. Történt ugyanis, hogy a konyhaként is funkcionáló könyvtárszoba asztalán az egyik kávészünetben felfedeztem egy szórólapot, mely egy szervezett kerékpáros teljesítménytúrát reklámozott. Több távot (60-225 km) is megrendeztek, de mindegyik szignifikánsan több emelkedőt tartalmazott, mint az én eredeti tervem, ami szinte végig tökéletesen sík. Az egyetlen probléma csak az volt, hogy a start Landen-ben, Leuven-től 40 km-re délkeletre volt, így választhattam, hogy vagy vonatozom (biciklistül) Landen-ig és megyek egy hosszabb távra (mondjuk a leghosszabbra, 3 km szintemelkedéssel…), vagy saját erőből jutok el a rajtig, és megyek egy közepesen hosszú távra. Végül ez utóbbi mellett tettem le a voksomat. Viszont mivel legkésőbb 9:30-ig el kellett rajtolni, ez igen korai szombat hajnali kelést jelentett…

Konkrétan 5:45-kor szólt az ébresztőórám, ami az éjfél utáni lefekvés (az előző esti falmászás, majd az utána következő gofrizás és sörözés miatt – ja, a sör La Trappe Witte Trappist volt, ami ugyan nem belga, hanem holland, de ez az egyetlen trappista sör, ami nem belga, és hát pár kolléga szerint szégyen és gyalázat hogy megkapta a trappista besoroloást :D) miatt nem volt egy egyszerű történet. Csináltam egy jó kis reggelit (szalonnás rántotta), összepakoltam (energiaszeletek, izotóniás ital mindkét 0,75-ös kulacsomba, szóval csak a szokásos dolgok), és a kora reggeli kicsit csípős 10°C miatt a rövidújjú mezre még egy hosszút is felhúztam, majd elindultam Landen felé. Az utak eléggé kihaltak voltak így szombat hajnali hét magasságában, lévén nem sok olyan marha van, aki ilyenkor kel fel, mint én. (Ugyanis ha szervezett túrára mennek, az emberek inkább elmennek a rajtba autóval – ritkább esetben vonattal -, ami egyfelől érthető, másfelől viszont szerintem tök jó, hogy el tudok menni odáig a saját lakásomtól akár biciklivel is, pedig nem két köpésre van tőlem…) Nagyon szép volt a vidék a kora reggeli napsütésben, a fiatal búzatáblák harmatosan csillogtak a tiszta kék ég alatt, és helyenként a felszálló párában látszottak a napsugarak is egy-egy fasor mögött. Landen-ig a bicikliút-hálózatott követtem, és az egyszerűség kedvéért a csomópontok számát a bal kezem ujjaira írtam fel, így elég egyszerű volt a tájékozódás. Láttam nyulakat, fácánt, mókust, meg egy halom madarat az utam során. Viszont annak ellenére, hogy az a kép élt bennem, hogy a rajtig lényegében sík lesz a terep, 250 m szintemelkedés “lekűzdése” után érkeztem meg a “versenyközpontnak” helyet adó sportcsarnokba. A 105 km-es távra kemény 4 € volt a nevezési díj, ami a későbbiekben megtapasztalt szolgáltatások fényében semmiségnek tűnik (és még akár egy biciklit is nyerhettem volna a díjban benne foglalt tombolán, plusz balesetbiztosítás is volt az útvonalra, meg ilyenek). Indulás előtt még megtekintettem a WC-t, ami kantáros biciklis nadrágban kínszenvedés – lényegében meztelenre kell vetkőzni (mivel a kantárokat a felsők levétele nélkül lehetetlen levenni) hogy az ember bármi komolyabbat alkothasson. Na de ezen megpróbáltatások után a hosszú mezt el is pakoltam, és egy szál rövidujjú mezben indultam neki a távnak. (Egyébként profi őrzött bicikliparkoló volt, ilyen helyen szemrebbenés nélkül hagynék ott milliós biciklit is. Körbekerített rész, egy bejárat, sorszám a biciklinek és a gazdájának, és csak a kettő egyezése esetén lehet kivinni biciklit, és arra sincs lehetőség, hogy esetleg a biciklik sorszámát valaki kicserélje és így mondjuk egy jobb bringát toljon ki, mivel egy biztonsági ember elkísér a bicikliig, és személyesen győződik meg róla, hogy a számok megegyeznek. Profi.)

Szóval jó 45 km-rel és 250 m szinttel a lábamban indultam neki az igazi távnak, míg a többiek 95%-a 0 km-rel startolt el. A folyamatos (6:30-tól 9:30-ig) indulásnak köszönhetően nem volt nagy tumultus, de így is sikerült egy jó 15 fős csoportot összeszedni két percen belül. Pontosabban én csatlakoztam egy csoporthoz, akik eleve nagyjából együtt voltak. Így egészen Jehay-ig (a túra 34. kilométere) velük mentem (az első “hegyet”, a Côte des Cinq Bonniers-t szinte észre sem vettem, úgy szippantott fel magával a mezőny 30 km/h-val, mondjuk csak 1400 méter hosszú volt, átlag 2,4 % és maximum 5,5%-os meredekséggel). A tempó pont jó volt (32 km/h körül), így számos kisebb csoportot beértünk és lehagytunk ezalatt a kicsit több mint egy óra alatt. Hihetetlen hogy csoportban haladva még a 3%-os emelkedők sem tűnnek fel, annyira könnyebb tekerni. Aztán a gyönyörú jehay-i kastély után jött egy kisebb meredek, de rövid emelkedő, ahol a csapat nagyon belassult, én meg elléptem. Így a Meuse folyóig egyedül döngettem lefelé a kisebb kanyarokkal tarkított lejtőn. Innen elég sok erőt kivett belőlem a szélfogók elvesztése miatt a légellenállással való kűzdelem, majd a folyón való átkelés után a táv 39. kilométerénél elérkezett a második hivatalos hegy, egyben az egyetlen, ami talán megérdemelné a harmadik kategóriás besorolást, a Côte de Hermalle-sous-Huy (2200 m hosszú, átlagosan 4,8 % és maximálisan 9 %-os meredekséggel – bár más források szerint az átlag 6,5 %, és a saját számításaim is ezt támasztják alá). No itt már elől is le kellett váltanom, és pörgettem felfelé 14 km/h-val… Nem vagyok egy hegyimenő, az szent. Mondjuk így is többeket utolértem az emelkedőn, viszont elment mellettem az egyik srác akit még négy kilométerrel korábban a csoporttal együtt otthagytam (majd a csúcs után visszaértem rá, szóval ez nem volt gond) és volt egy másik srác, aki úgy tekert el mellettem, mintha szemből jött volna :S – van még hova fejlődni, ezért is rendeltem pénteken négy könyvet a kerékpáros edzésmunkáról). Innen a 48. kilométerig azzal a két Merida-mezes sráccal mentem, akik felértek rám a hegyen (és akiket korábban a nagyobb csoporttal együtt otthagytam), ott ők jobbra mentek a hosszabb távok felé, én meg balra a 105 km-es útvonalon. Szóval egy rövid szakaszon megint egyedül kellett vágnom a levegőt, majd az 55. kilométernél elérkezett a harmadik hegy, a Côte de Rotheux (1900 m, átlag 5,2 %, max. 7 %). Ide már kicsit jobb tempóval tekertem fel, két kerékpárost le is hagytam, ugyanis elég motiváló volt, hogy a csúcs után ott vár a kajapont. És hát kétségtelenül ez a pont volt a rendezvény csúcsa (topográfiai értelemben is). Volt itt banán, narancs (hogy a hideg gyümölcs mennyire jól esett így 101 km-rel a lábamban, azt nehéz elmondani), szuper izotóniás ital (közben az én maradék Isostar-om narancssárgából lila árnyalatúvá változott a napfény hatására…), energiaszeletek  és WC :) Kész Kánaán.

Innen egy kisebb csoporttal indultam tovább, akik ugyan lassabbak voltak az ideálisnál, de mivel itt már inkább mentem társasággal, mint gyorsan, úgy döntöttem hogy maradok velük egy idei. Itt jött a táv egyik legélvezetesebb része, egy elég hosszú, klasszikus kanyarokkal tarkított lejtmenet a Meuse folyóig. Szépen libasorban, kellemes 45 km/h-val kacskaringóztunk lefelé (mondjuk mehettünk volna sokkal gyorsabban is, de valahogy ezeknek nem akaródzott tekerni is, én meg nem akartam egyedül menőzni és elhúzni…), meredeken bedőlve a kanyarokban (tiszta tévés közvetítés érzésem volt, ilyen képeket mutatnak a Tour-on a motoros kamerák), ráadásul közben még egy Boeing 747-es is elszállt nem sokkal előttünk az út felett (Liège repülőtere ott volt egy köpésre). Aztán ahogy a folyóvölgyből elindultunk fölfelé, egy erősebb sráccal elléptünk a csoporttól és felértünk egy idősebb résztvevőre, így hárman érkeztünk meg a hivatalos táv 70. kilométerénél fekvő utolsó hegyhez, a Côte de Les Cahottes-hez (1700 m, átlag 4,8 %, max. 9 %). Ez egy igazi alpesi emelkedő volt, 180°-os kanyarokkal, igazi szerpentinnel! A felénél a szervezők magnézium és C vitamin elegyét tartalmazó 25 ml-es frissítőt osztogattak (menet kőzben kézből elkapós móka) és többen hangosan szurkoltak (tiszta Tour de France), és az utolsó kanyarban még egy fotós is volt, szóval remélhetőleg lesz kép a szenvedő ábrázatomról :D

20100522ride

Mindhárman nagyjából egyszerre értünk fel, így elég sokáig együtt maradtunk, és váltott vezetéssel faltuk a kilométereket. Az idősebb úr egy idő után levált (gondolom hazament, mert így kényelmesebb volt neki, mint bemenni a célba és onnan hazatekerni), a fiatalabb srác meg az N637-es országút elérése előtt nekiállt frissíteni (így tettem én is, kis energiaszelet menet közben, meg ital a kulacsból), és lemaradt. Szóval innen megint egyedül kellett mennem. Baromi rossz volt a 20 km/órás szembeszél, így elég kínkeserves volt a haladás. Amikor ráfordultam a N615-ös útról az N755-ösre, végre beért egy addig nem látott srác (full Silence Lotto szerelésben), aki miután megjegyezte hogy nagyon erős a szél, beállt elém, és húzott egészen a célig. Ha akartam volna, néha előre állhattam volna én is, de rám a cél után várt még majdnem 50 km, szóval jobbnak éreztem spórolni az energiával. A célban pihentem egy kicsit, de lényegében továbbra is elég jól éreztem magam, és már az esti vacsorát tervezgettem :)

A 180. kilométer táján azért már kezdtem érezni a lábamban, hogy egész sokat tekertem már, így az emelkedők tetejére elég kifacsart állapotban értem fel, de lefelé és a sík szakaszokon nem volt semmi gond. Willebringen-ben így pihentem is egy 10 percecskét, mert nem bírtam ellenállni a templom előtti napos padok csábításának :) Innen viszont nem volt megállás hazáig, ráadásul a pihenéstől új erőre kaptam, és megin 30 km/h feletti tempóval robogtam Leuven felé. A városba beérve tettem még két kisebb kört, hogy biztosan szépen 200 km felett legyen a napi táv. Így a végső adatok: 203,46 km és 1543 m szintemelkedés. Az átlagsebesség szinte pontosan ugyanannyi lett, mint az egy hónappal ezelőtti 144 km-es délutánon (pedig az sík volt és rövidebb, ugyebár), és nem is fáradtam el olyan igazán durván mint mondjuk a Kinizsi 100-on…

Így ~5600 kalória elégetése után ideje volt bevásárolni. Egész nap édes energiaszeleteken élve az ember valami sósra vágyik igazán, így vettem két doboz Pringles chips-et, illetve további vágyaim kielégítésére három doboz salátát (gyöngyhagymával meg egyéb finomságokkal). Illetve beugrottam a Neuhaus boltba is, de erről majd egy külön bejegyzés fog mesélni (pontosabban arról hogy ott mit vettem) – egyébként a csokik még érintetlenek, mivel nincs sok kedvem most semmi édeset enni. Egyébként vásárolni is biciklivel mentem, de az nem esett jól. Este a Domus teraszán vacsoráztam Paul és Jonas társaságában, elpusztítva egy hatalmas bolognai spagettit és egy banános vanilliás fagyikelyhet :) Végül pedig a BL-döntőn aludtam el… Jó kis nap volt! (És a biciklis ruhán kívül csíkosra barnultam, igen durván :S)

20100522afterride

New personal best on 50 km

Just some short notes on the previous days. First of all, I set a new personal best on my usual 50 km Leuven – Mechelen – Leuven route (all the way along the Dijlekanaal) on my training ride (click link for details) today (after work). My average speed was 33.1 km/h, which is an improvement of 1.0 km/h compared to the previous PB (which was set on the 6th of April after I came back from La Palma). This – as always – was an individual ride (like a time trial), so I had to fight the aerodynamic drag alone, but this was the first time I needed only a short-sleeved jersey, thanks to the return of normal May weather (so 20°C  and not 6°C like two weeks ago) to Belgium. I am quite happy with this speed (though my heart rate was a bit too high this time and the cadence could be still higher), now I would need interval training to improve it even more… With today’s ride I have passed the first 1000 km mark with my new road bike :)

Honestly, there is nothing else to write about, but the weather is getting really great these days, so we could finally eat outside on Tuesday evening (at the Seinhuis – the new beer was the Maredsous 8 this time, then the Kessel Blond and the Hommelbier on the day after in the Via Via). And – finally - we could play with my special frisbee – which is just the most cool outdoor game ever – in lunch-breaks…