Monthly Archives: May 2010

Tigers Kraainem FC – Waterloo Lions 4-8 (2-2,0-3,2-3)

Hát ezt a bronzérmet elbuktuk. Sajnos a rájátszásban nyújtott teljesítményünk miatt még a dobogóról is lemaradtunk, bár őszintén szólva ez az örök mumus Waterloo ellen – nekem legalábbis – nem okozott meglepetést. Ahogy az a részeredményeken is látszik, a második harmadban úszott el a hajó. Nem is igazán tudom mi volt a gond, nem játszottunk rosszul, de valami hiányzott. Szerintem a heti három edzés és a rendszeres munka (egyesek ugyanis nincsenek ám ott minden vasárnap este…), de a következő idénytől talán lesz lehetőségünk többre is. Most a harmadik támadó-sorban játszottam (így az utolsó harmadban nem is léptem pályára, pedig szerintem hasznosabb lettem volna, mint 1-2 ember, de ebbe most ne menjünk bele), és az első játékrészben volt is pár helyzetem – amiről még videó is készült :) Mert én készültem.

Annyira készültem, hogy még hivatalos csapatképet is csináltam, így nem múlik majd el nyomtalanul ez az idény sem a történelem képeskönyvéből sem. Csak ezért cipetem magammal a teljes fotóscuccot… (Klikk reá a nagyon nagy verzióért!)

20100516TigersKraainemFC

Egyfelől örülök, hogy tudtam folytatni a floorballozást, és nem szándékozom a következő években sem abbahagyni, de most jó hogy vége van a szezonnak, mert az utolsó három meccs elég lehangoló volt, és most valahogy nem is lenne kedvem további vereségekhez. Nem vagyok én ehhez hozzászokva. A döntőt egyébként az alapszakasz negyedik FBC Stimulo Denderleeuw nyerte 3-1 arányban az FBC The Mighty Devils Aalst ellen, egy nagyon élvezetes, hajtós meccsen, többszáz néző előtt (mi is maradtunk, mert utánunk játszottak). Amikor én La Palmán voltam, pont őket verte a csapatunk 10-5-re… Azért továbbra is úgy gondolom – hiszen mi más lehetne elfogadható hozzáállás -, hogy leszek én még belga bajnok!

Abbaye de Villers-la-Ville

Text in Hungarian this time, sorry. Péntek este lefújták a floorball edzést (ma este azért volt), viszont a falmászást már elnapoltuk mire ez kiderült, úgyhogy inkább beültünk egy laza vacsorára (mondjuk ezen a héten hétfőn már volt egy éttermes este, ráadásul lazaccal…) és pár sörre (új íz: Achel Blond) a Domus-ba (így legalább nem kellett bevásárolnom). Azt hiszem most már bátran kijelenthetem, hogy ez lett a törzshelyünk. Még pár hónap, és már fix privát asztalunk is lesz :) Aztán ma (szombaton) Jonas, Stefan és Steven társaságában ellátogattunk a zsámbéki templomrom belga megfelelőjéhez, a villers-la-ville-i apátság romjaihoz (PhD-m alatt most először tettem be a lábam Wallónia területére – nem mintha bármi bajom lenne az ország déli részével, azon kívül hogy franciául beszélnek :D).

20100515villersabbey

Természetesen mielőtt körbenéztünk volna, meg kellett nyugtatni üres gyomrunkat, így egy gyors ebéddel kezdtünk, amit a helyi sörrel öblítettünk le (Villers Tripel – és még magyar felirat is volt a címkén!). Maga a romos terület hatalmas, monumentális, klasszikus romantikus filmbe illő háttérdíszlet. Nehéz elhinni, hogy a francia forradalom idején végleg elhagyták, majd lassan széthordták a köveit építőanyagnak… Még a vasútvonalat is átvezették a területen – még jó hogy nem a templom főhajóján megy keresztül… Jó két és fél órát mászkáltunk és fotóztunk a falak labirintusában. Sajnos az idő – azt a pár pillanatot leszámítva, amikor a fenti fotó készült – elég felhős volt, így fényképezés szempontjából messze nem voltak ideálisak a körülmények… Mire végül minden épületet bejártunk, maradt még egy bő fél óránk a vonat indulásáig, így megkóstolutk a helyi sör másik változatát is (Villers Oud Vielle). Ide mindenképpen érdemes volt elmenni, tetszett.

Ui.: az elmúlt egy héten katasztrófális idő volt. Eső, hideg szél, és 6°C körüli napi maximumok (nem egy hidegrekord meg is dőlt). Tiszta november. Pedig a csütörtöki munkaszüneti napra egy kicsit több mint 200 km-es biciklitúrát terveztem. Időben lefeküdtem, időben felkeltem, összepakoltam, felöltöztem, terv szerint el is indultam, majd fél kilométer után elkezdett esni az eső… Így a 200 helyett 2 km-el a lábamban, igen bosszúsan hazagurultam és mindenféle apró-cseprő ügy intézésével töltöttem a szabadnapomat :( Isteni volt… Jövő hétvégén akarom ezt a túrát. Nagyon ajánlom az időjárásnak, hogy most már viselkedjen az évszaknak megfelelően. Ezt veheti akár fenyegetésnek is… (Igen, tudom hogy Magyarországon meg monszun van…)

Belgian beers (1.)

The list of beers I have tasted in Belgium until now (in chronological order - italic typeface if the beer can be found in the book “100 Belgian Beers to Try Before You Die!”):

01 Rochefort 8
02 Duvel
03 Orval
04 Grimbergen Dubbel
05 Rochefort 10
06 Steenbrugge Blond
07 Brugge Tripel
08 La Chouffe
09 Stella Artois
10 Schuppenboer Tripel
11 Schuppenboer Tripel 2009
12 Malheur 8
13 Girardin Gueuze
14 La Trappe Isid’or
15 Larumse Corneel 2004
16 Früli Aardbei
17 Bios Vlaamse Bourgogne
18 Tempelier
19 Achel Bruin
20 Boerinneken
21 Jupiler
22 Rochefort 6
23 Kwak
24 Hapkin
25 Westmalle Tripel
26 Rogier
27 Mc Chouffe
28 Westmalle Dubbel
29 Corsendonk Pater
30 Corsendonk Blond
31 Palm
32 Hoegaarden
33 Chimay Wit
34 Chimay Rood
35 Lucifer
36 Saison Dupont
37 Hopus
38 Chimay Blauw
39 Nen Engel van Domus
40 Ciney Bruin
41 Ciney Blonde
42 Grimbergen Cuvee de l’Ermitage
43 Tongerlo Prior
44 Tripel Karmeliet
45 Bush
46 Brigand
47 Cuvee des Trolls
48 Bierbeekse
49 Grimbergen Blond
50 Vedett
51 Affligem Blond
52 Affligem Dubbel
53 Affligem Tripel
54 St. Bernardus Abt 12
55 Cristal
56 Park
57 Hoegaarden Grand Cru
58 Kasteel Bruin
59 Maes
60 Leuvenese Tripel
61 Tongerlo Blond

It is quite an impressive list, my guess before this post was around 50, so it is even more than I thought. And if I made a list of the beers I had tasted before I came to Belgium, I think it would not have more than 5 entries… So this number is a result of three things: 1) I try to integrate well (which also reflects clearly in my chocolate consumption), 2) Belgian beers are quite good (which translates to really great, but – originally – I am not  a big beer-drinker, so do not expect those high emotional words from me when I am talking about beer), 3) the culture of beer-drinking is much more evolved, richer and more important (in a social way) here than in Hungary. Now it’s getting harder to taste new kinds in a normal bar, but I am still far from running out of possibilities…

FBC The Mighty Devils Aalst – Tigers Kraainem FC 5-4 (2-2,1-1,2-1)

Sajnos a rájátszás első meccsén a hazai közönség előtt játszó Aalst csapatán nem tudtunk felül kerekedni, így egy hét múlva csak a bronzéremért játszunk, ráadásul a hatalmas meglepetésre a másik elődöntőben 8-1-es vereséget szenvedő Waterloo csapatával (ők nyerték az alapszakaszt, és a negyedik helyezett Denderleeuw hagyta ma őket ilyen szépen helyben)… Ez van. Pedig az idényben most játszottunk ellenük a legjobban, többször is vezettünk (2-1-re és 3-2-re), aztán mégsem sikerült. Nekem személy szerint nem is ment jól a játék, pedig az első sorban szerepeltem, viszont nagyon nem jött jól, hogy most nem én voltam az előretolt zavaró ember, így egyáltalán nem éreztem a helyemet a pályán… Nem akarok a bírókkal foglalkozni, de elvettek tőlünk egy teljesen szabályos gólt (amivel 4-2-re vezettünk volna), majd az utolsó harmadban többször is teljesen röhejes szabálytalanságokat fújtak be és küldték ki játékosainkat 2-2 percre. Szar volt veszíteni, na, főleg hogy nekem sem ment jól. Pedig jó kis csapat ez, de több edzés kellene. Talán majd jövőre…

My parents came for a visit!

My mother and my father spent four days in Belgium from Saturday till Tuesday. We had a lot of fun (and food :D) together! On Saturday (I planned to go to the airport, but I slept over, so I met them only at the train station… such a shame…) we just walked around Leuven. But we walked a lot (~15 km). We went to the Botanic Garden (one of the most beautiful sights in the city during this time of the year with all the flowers), the Arenberg Castle and the Great Beguinage. Then we had a great lunch (or early dinner) in the Domus (good Flemish food and Belgian beers). And finally they managed to see the square in front of the library free of any view-blocking installations (if you are from Leuven you know what I am talking about…).

After three weeks of great, dry, sunny and warm spring (25.6°C on Friday) the weather changed. To crap. On Sunday, we get off the train in Brugge in rain and cold wind. So – to put it in a more touristic point of view, or way of thinking – I could easily show the so called typical Belgian weather to my parents. (Which is not at all as bad as some locals claim it in their non-stop complaints, but that is something I will have to prove during their next visit…) They were really happy about it (place sarcasm mark here). And no, my mother was “not” wearing a skiing coat :D

20100507parents

Anyway, the worst part of the storm (as it was a nice small thunderstorm indeed) ended pretty soon, so we could leave the small church of the local Beguinage and start our looong walk in the city of Brugge – the most touristic place in Belgium. I am sure there are more foreigners in the city on a normal summer day than Belgians. And I am quite sure that every third shop is a chocolate store… (torturing me with the smell and the view of their windows…) But I can not deny, that the old city is beautiful. My parents also agreed on this. And we ate fries, chocolate, waffles with strawberries and whipped cream, so we did what a foreigner has to do in this country :D Around noon, we even had some sunshine, so we hopped in a boat and rode around the canals of the city. They loved it. (Me too.)

On Monday the weather was extremely cold (come on, maximum temperature of 7.1°C in May…), so I went to work and they went to Brussels, but at the end of the day, we had a great dinner in De Kansel. (Nota bene: new bear taste – Steenbrugge Blond.) And I gave them the best Neuhaus pralines I have ever tasted as a present. On Tuesday, we only met at lunch (again in Domus, so my mother finally tasted my favorite waffle with the warm cherries…), then after some shopping (e.g. cycling bag for my mother’s bike) they flew back to Hungary :(

I am very happy that they came. And I have no idea when will be the next time we see each other. It may not happen before Christmas… But for the near future, I really hope my brother can come somewhen during the summer, because I miss him too ;) Oh, and last but not least, my parents brought me some bottles of high quality Hungarian wine, home-made cake (thanks Mom!), Túró Rudi (check Wikipedia) and a Hungarian Apple keyboard – which makes blogging (ok, writing in general) much easier :) So thanks for all!