Ezüstvasárnap Antwerpenben

Csak pár szóban még a hét korábbi történéseiről is: szerdán megjöttek a kért értesítések a koordinátoroktól, azaz papírmunka letudva. Este kézilabda helyett gyeplabdázni voltam, jó hideg volt, és főleg a kapuralövéseket gyakoroltam – hasonló volt a program csütörtök este is, csak még hűvösebb időben. Aznap egyébként a Milky Way Galaxy beszámolót majdnem teljesen be is fejeztem, péntek délelőtt pedig elkészítettem a délután be is mutatott “digitális fóliákat” is (maga a prezentáció nem volt olyan hű de jó, valahogy ez az angolul előadás még mindig elég stresszes számomra). Szombaton a bevásárlás és a mosás után a beszámolót is befejeztem és el is küldtem a tanárnak, így már “csak” a Solar Physics feladat befejezése van hátra (hogy csak az Asteroseismology cuccok maradjanak az otthon töltendő időszakra). Egyébként a könyvtár előtti téren a karácsonyi vásárban még műhóesés is van (igaz pici, de legalább a miénk – gondolhatják a belgák). Befizettem a 2008-as MCSE tagdíjat és a “kektura.eu” domain következő éves díját is, ma meg még lakbért is utalok.

antwerpen.jpg

Na szóval a karácsony előtti utolsó Belgiumban töltött vasárnapomon villámlátogatást tettem Antwerpenben. Képek már feliratozva a flickr-en. A 10:35-ös vonattal mentem és a 14:17-essel már haza is jöttem, azaz úgy két és fél órát voltam ott. Ennek több oka is van. Először is ezüstvasárnap lévén akkora tömeg volt, mintha épp turistaidény kellős közepe lett volna. Másodszor is nagyon hideg volt, napközben is fagyott. Végül pedig a korábban meglátogatott városokhoz képest ez nem valami nagy szám. Pár utca az ami érdekes, és a katedrális (nem, nem az van a képen) tényleg nagyon szép, de ennyi. Na meg a főpályaudvar! Na az tényleg tuti! Kicsit olyan mint a Nyugati (tetőszerkezet), csak éppen eleve grandiózusabb és a valószínűleg nem olyan régen történt modernizálásának és bővítésnek köszönhetően a föld alatt további két szinten folytatódnak a peronok! Eszméletlen… Talán ez tetszett a legjobban a városban. Valószínűleg a bevásárló-utca (ami hatalmas és tele van ilyen-olyan üzletekkel, áruházakkal, stb.) jobban tetszett volna ha nem hömpölyög rajta Belgium vásárlóképes lakosságának a negyede… Boldog kapitalista karácsonyt mindenkinek… Fujj… (U.i.: Anyu & Apu, ha nagyon adni szeretnétek még valamit, akkor MOUNTEX vagy Overland ajándékutalványnak – ha létezik ilyen – nagyon örülnék, és biztosan tudnám hasznosítani… na persze egy MacBook-nak is :-D)

2 thoughts on “Ezüstvasárnap Antwerpenben

  1. Flóra

    Szia!

    Az előző bejegyzés kommentjét olvasva azt hittem, karácsonyi ajándéknak már csak itthon lenni és engem megölelni szeretnél, de Te sajnos a tárgyiasult világ gyermeke vagy, aki szereti előre megkapni az ajándékát és még a meglepetést is tárgyiasult formában kérni, így hát én kiestem.

    A nyomatónk bedöglött, nehogy a holnapi zh-n használható segédletet ki tudjam nyomtatni. Ráadásul véletlenül a benti cipőmben jöttem haza (szét vagyok csúszva?) a csizma helyett és már nem mentem vissza, gondolván, a buszon úgyis fűtenek. Belül fűtöttek is, de én az ajtóban, a legalsó lépcsőfokon nyomorogva, az ajtóra felpréselve utaztam (kb. egy fél busznyi ember maradt, aki fel sem fért Városkapunál), az ajtónál meg fújt be a hideg a lábamra. Jöhetsz haza ápolni! Remélhetőleg Karácsonykor nem nekem kell az irodában ügyelni, mert bárki jönne hozzám segítségért, még én sem tudom, hogy kell megoldani. :) Nekem csak olyan egyszerű problémáim vannak, hogy hogy jutok ki Gödöllőre 8-ra sztrájk idején, hogy írok 2 zh helyett 1-et (azt is tkp. minimális készüléssel) és hogy készülök fel a szerdai másik 2-re… Bár Leuvenben forrócsokizhatnék Veled!

    Puszi, Fló

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>