Nagy fény / kicsi fény

Fél nappal az előző postban bemutatott kép után elkészítettem a téma esti verzióját is. Az egész napos erős szélnek köszönhetően szép tiszta volt a légkör, így továbbra is tisztán látszott Budapest és a város fényáradata. A felhők miatt csillagívek nincsenek, de egy kanyart leíró repülőgép nyoma felfedezhető, főleg a kép nagyobb méretű változatán (ahol még a kivilágított Erzsébet-kilátó is beazonosítható – ahogy a pár perccel korábban készült képen is).

Kontrasztként itt mutatnám meg azt a fotót, amit ugyancsak tegnap este sikerült elkészítenem (részben annak köszönhetően, hogy az éjszaka elején borult volt az ég, így csak később kellett kimennem a távcsőhöz a kupolába). A képen egy kis szentjánosbogár azaz Lamprohiza splendidula látható! Ilyen képet én még soha nem láttam róla…

Hatalmas szerencsém volt hogy a hideg levegő miatt teljesen lelassult, így fél órán keresztül ugyan azon az ágon volt, alig mozgott pár millimétert. Én ezt az ágat tettem fel a földről kicsit magasabbra, és LED-es fejlámpával derítettem meg kicsit, hogy ne csak a biofény látszódjon… És mindez a Canon EOS 300D alapobjektívével készült 55 mm-es állásban egy jó stabli állványról (ISO 200, f/6.3, 13 sec). Nagyobb képek (pl. tiszta sötétben csak a világító bogár) itt, itt és itt láthatóak nagyban. Belegondolni is nehéz micsoda fényerősségkülönbség van Budapest és eközött a kis állat között :-)

6 thoughts on “Nagy fény / kicsi fény

  1. Mátis András

    Gyönyörűek a képek! Ilyen négy LED-es bogarat hol lehet beszerezni? :-D
    Emlékszem, hogy 1959 nyarán egy bakonyi úttörő (cserkész) táborban, a csillagok ezrei alatt szentjánosbogarak tízezrei cikáztak. Örök élmény maradt!

  2. lacalaca

    Szép, szép. Meglátjuk én mire megyek a kis Panasonic-kal jövő héten :). Azon a makró csak 1/8 s-ig hajlandó lemenni, hosszabbhoz ‘éjszakai tájkép’ mód kell, ami viszont nem képes makrózni. LOL.

  3. Vizi Péter

    Nagyon izgalmas képek! Ha lesz módod rá, lőnél párat a Pilisről? Kiváncsi vagyok, mik látszanak belőle. Én Pomázról látom a Mátrát, az biztos, rajta a kékesi adótornyot is. Világító szentjánosbogár a múlt héten repült el felettem az udvarunkon át, észlelés közben. Az első pillanatokban arra gondoltam, mi a fene ez a műhold, hogy színes!

  4. Péter I. Pápics Post author

    Sajnos nagyjából egy óra múlva indulok vissza Pestre, és most nem olyanok a látási viszonyok, hogy el tudjak fotózni odáig, de legközelebb majd igyekszem, ha lesz rá lehetőség.

  5. Ákos

    Gyönyörűek a képek!
    A Szentjános bogaras mehet egyenesen a Nat.Geo.-ba!!
    :)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.