Önéletrajz és olvasás

Miután hajnali háromig olvastam a még a repülőn oda- és visszafelé elkezdett könyvet (Steve Berry – A Borostyánszoba), ma reggel kicsit nehezen keltem fel, úgy fél tizenegy körül… A hírek gyors átrágása után bele is vetettem magam a mai napra tervezett projektbe, azaz egy az Europass-osnál hosszabb, részletesebb, angol nyelvű önéletrajz megírásába. Ezzel úgy este nyolcra végeztem is, de elégedett vagyok vele. LATEX-ben írtam, és szerintem nagyon szép (és persze tartalmas lett), de bevallom hogy egy interneten talált sablont alakítottam át hozzá, és nem teljesen nullárol építettem fel (mármint a kinézetét, nem a tartalmát, nem kell rosszra gondolni…). Itt el is lehet olvasni, bár nem hiszem, hogy ez itt bárkit is érdekelne – viszont a PhD jelentkezéshez kell. Eléggé elfáradtam, úgyhogy elolvastam még a maradék 150 oldalt, most pedig megyek aludni. A könyv jó volt, aki szerette a Dan Brown regényeket, annak ez is tetszeni fog. Szépirodalom-kedvelők viszont messziről – nagy ívben – kerüljék! Én szóltam…

Hogy tobzódjunk az érdektelen információkban, azt is elújságolom, hogy még tegnap frissítettem a blog mögött dolgozó motort (WordPress) 2.5-ről 2.7-re, és ugyan Ti semmit nem vesztek észre a dologból, az adminisztrációs felület gyönyörű lett :) Na jó, ha valaki nagyon szeretné megtudni miről beszélek, itt megnézheti egy videóban. Na szép álmokat és szebb időt (szakad az eső, süvít a szél – ennyit a biciklizésről…)!

2 thoughts on “Önéletrajz és olvasás

  1. Péter I. Pápics Post author

    Az EuroPass-os önéletrajzom már több mint egy éve fenn van a honlapomon, ebben sincs sokkal több infó. Főleg nem olyan, amit bárki nem deríthetne ki rólam 5 perc alatt a google segítségével – szóval szerintem ennél az iwiw is veszélyesebb…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.