Biciklivel a felsőgödi edzésre – Nokia Sports Tracker teszt

Tegnap biciklivel mentem a szokásos felsőgödi edzésünkre, és vissza is, ami így cirka 49 km-t jelentett a floorballozáson felül. Ha nem lennének néhol minősíthetetlenül rosszak az utak (Káposztásmegyeren az autóút is elég gáz, és Dunakeszin is vannak botrányos részek – meg persze vannak jók is, csak ha a budapesti vízmérce 550 cm felett van, akkor lehet, hogy vízibiciklire kell váltani…), akkor ez így tökéletes is lenne, sajnos a kátyúk és huplik miatt kétszer annyira oda kell figyelni, ami szellemileg nem túl pihentető. Viszont ugyanakkor kellett elindulnom otthonról, mintha vonattal mentem volna, és pontosan öt perccel az edzés kezdete előtt ki is értem. A bicajt bevihettem a csarnokba egy zárt helyre, szóval még a lakatolással sem volt gondom. A többiek azért egy picit meglepődtek rajtam :D Hazafelé már kellett a széldzseki is (kifelé még egy szál póló), mert a Duna mellett és a városokon kívül már elég hűvös volt, főleg menetszéllel együtt. De nagyon jó volt.

Ráadásul kipróbálhattam az előző bejegyzésben említett Nokia Sports Tracker alkalmazást is. Ez lényegében egy olyan telefonos és internetes közösségi szolgáltatás (web 2.0-ás), ami lehetővé teszi a sportolás útvonalának GPS-es rögzítését, sporttevékenység közben az aktuális információk áttekintését, majd azok internetre való feltöltését egy tetszetős és hasznos közösségi oldalra. Az edzés végeztével már a telefonon át lehet tekinteni minden fontos információt a megtett távval kapcsolatban (a sebességet az idő vagy az út függvényében ábrázoló grafikon, ugyanez a magasságra, megtett útvonal, távolság, maximális sebesség, átlagsebesség, időtartam – de be lehet állítani, hogy egy kör mondjuk 1 km, és akkor köridőket – meg átlagokat, stb. – is mutat). A grafikonok nagyíthatók, átlagolhatók adott időtartamra, stb. Az edzéseket maga a készülék is naplózza (nap, hét és hónap szerint lehet látni a teljesített távokat), de most jön a lényeg: a telefonról ezeket nem csak hogy többféle formátumban exportálni lehet, de közvetlenül a Nokia Sports Tracker oldalára is fel tudjuk tölteni, ahol a saját profilunk alatt azonnal megjelennek mindenféle adattal, grafikonnal és a Google Maps-en ábrázolt útvonallal együtt (ami akár onnan is letölthető a Google Earth által emészthető formátumban). A profilunkban követhetjük saját edzéseinket, de megtekinthetjük mások edzésnaplóját és rákereshetünk mások által teljesített útvonalakra is (ha ezt a felhasználó engedélyezi – egy szép példa itt). Ezen felül lehetőség van akár élő adatfeltöltésre is, azaz a világhálón akár nyomon is követhetik hogy éppen merre vagyunk. Egyetlen apró negatívum, hogy a GPS adatrögzítésnél csak a rossz pontok szűrését lehet állítgatni (a rögzítés gyakoriságát nem hohó, nem is kell, mert egy másodpercenként rögzít, de amikor a Sport Tracker-re feltölti, akkor egyszerűsíti, szóval az eredeti file eléréséhez exportálni kell a telefonból, de az nagyon pontosnak néz ki, ránézésre ez a szűrési mechanizmus is elég effektíven működhet), nálam ez most közepesen volt, majd még kísérletezek vele, hogy mennyire befolyásolja a dolgokat, ha ezt a szűrést pl. kikapcsolom.

A Sports Tracker oldalára valószínűleg helytakarékossági okokból egy kissé egyszerűsített file-t tölt föl a telefon – pontosabban azt jeleníti meg a web 2.0-ás térkép (elég összehasonlítani a készülékből közvetlenül exportált .kml file-t a már az internetről letöltött .kml file-val, jól látható, hogy előbbiben ott vannak a másodpercenként rögzített pontok, utóbbi sokkal elnagyoltabb, lásd az alábbi képet) -, amin még így is nagyon jól látszik hogy merre jártunk – sajnos ha több órás a file, akkor már nem is olyan jól, sőt (lásd a linkelt példában a Sopronon belüli résznél pl.), de ez valószínűleg változni fog a közeljövőben, mert a fejlesztői fórumon is megy erről az eszmecsere… Azonban szerencsére az út adatait (hossz, sebességek, stb.) még az egyszerűsítés előtti teljesen pontos file-ból számolja! Szép megoldás!

Ha valakinek komolyabb vizualizáció miatt szüksége van a teljesen pontos file-ra, az exportáljon a telefonból. A lehető legpontosabb magassági adatok eléréséhez olvasd el későbbi bejegyzésem. Összességében nagyon jól használható és megfelelően pontos (koordinátákban – azaz a számított távolságban – tökéletes, magassági adatokban az elvárható szintet megütő) szolgáltatást kapunk GPS-es Nokia telefonunk mellé ingyen, a webes feltöltés alatti egyszerűsítését pedig szerintem egyszerűen el kéne felejteni, mert ez az egy dolog sajnos nagyon sokat ront az egészen, ami pedig enélkül tökéletes is lehetne – nem hiába Béta még, de ígéretes!

Az elképzelés és megvalósítás egyébként nagyon hasonló a Nike és az Apple összefogásával működtetett ugyancsak kütyü (iPod + mozgásérzékelő jeladó a megfelelő Nike futócipőkhöz) + internetes közösségi oldalra (Nike+), viszont mivel a Nokia GPS-el dolgozik, itt a pontosság és a térképen való megjelenítés mindenképpen előny (plusz az adatok feltöltéséhez nincs szükség számítógépre sem!), szemben a Nike agyba-főbe reklámozott – és így igen népszerű és közismert – szolgáltatásával, ami egyébként a maga nemében elég pontos (az érzékelő ugyanis nem egy szimpla lépésszámláló), ráadásul sokakat sportolásra (futásra) ösztönöz. Igazából mindegy is, melyiket használjuk, vagy használjuk egyáltalán egyiket is, a lényeg a mozgás :)

Egyébként edzésen edzőmeccset játszottunk a hétvégén sorsdöntő mérkőzésre készülő U15-ös csapattal. A vége 14-2 lett nekünk, úgy, hogy csak 3 cserénk volt (azaz nem volt meg két teljes sorunk sem)… Mondjuk szerintem a “kicsik” nagyon jól játszanak (nemhiába lesznek bajnokok, ha nyernek a hétvégén), de mi azért sokkal gyorsabbak vagyunk. Külön öröm, hogy lőttem két szép gólt is. Furcsa módon nem éreztem a lábamban a biciklizést, szinte még jobban is ment így tekerés után – bár lehet hogy ez csak placebo hatás…

9 thoughts on “Biciklivel a felsőgödi edzésre – Nokia Sports Tracker teszt

  1. sylverdevil

    haaalloood, ez brutáljó! viszont a köridőt annyiból nem értem, hogy GPS koordináta szerinti kezdőpontot nem lehet megadni, ha tényleg, fizikai értelemben is, köröket megy az ember? mert így oké, hogy ha jól értem km-es lebontásban tudod megnézni a bicajozást, de valóban nem képes mindig ugyanarról a pontról új kört indítani (alapvetően még így is k. jó, csak csodálkozom. ha esetleg félreértettem volna valamit, akkor pedig semmilyen felelősséget nem vállalok természetesen :) )

  2. Péter I. Pápics Post author

    Teljesen értem a kérdést :), jelen esetben csak adott táv lehet a kör, nem tudod azt mondani, hogy adott földrajzi koordinátán való áthaladáskor indítson újat. És tényleg baromi jól megcsinálta a Nokia ezt a cuccot. Egyre jobban imádom ezt a telefont.

  3. Banzig

    Hali! Ezzel a cuccal nekem a telefonból kiexportált, majd úgy feltöltött gpx file-os megoldás nem működött. Egyszerűen nem látszik semmi a sporttracker-es oldalon.(se az útvonal/sem a sebesség grafikon, etc nem jönnek be) Neked nem volt ezzel ilyen problémád? (A kiexportált gpx file-ban ott vannak az adatok)

  4. Péter I. Pápics Post author

    Ajjj, szoval a dolog ugy all, hogy a kiexportalt gpx-et nem tudod a Nokia oldalara feltolteni, illetve ha megis sikerul, le fogja butitani. Ez a fo baj a dologgal. Szoval ha nem akarod a Nokia rendszeret hasznalni, akkor nincs gond, mert a kiexportalt gpx-ben minden adat megvan, de amint feltoltesz a Nokia rendszerebe, az meg fogja szurni az eredeti file-t, igy drasztikusan csokkentve annak pontossagat…

  5. Banzig

    OKsa értem, nekem az első jött be, tehát nem sikerült feltölteni úgy, hogy értelmes adat legyen belőle. (még csak le sem butította) Ha a tellából töltöm fel akkor jó, de mondjuk a max speedemet nem találom a grafikonon, stbstb. Más progi van amivel szép grafikonokat lehet rajzoltatni? (speed/time, magasság grafi?)

  6. Rita

    Kedves Péter!

    Nekem egy olyan jellegű kérdésem lenne, hogy nem ismersz-e véletlenül olyan symbianhoz készült “futó” alkalmazást, amihez nem kell folyamatos internet kapcsolat. :)
    (Hasonlót szeretnék mint a sports tracker.)

    Köszönöm, amennyiben szánsz rám néhány percet!

    Rita

  7. hegyigergely

    A sports trackerhez nem kell feltétlenül net, az idításnál “mégse” gombot nyomsz a kapcsolatra. Minden rendesen fog neked működni, mindent mér. A gps egy picit lassabban talál műholdat.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.