ISS a csillagívek között

Helyi idő szerint 21:36 körül láttam a Nemzetközi Űrállomást (ISS) elhaladni az utcánk felet, és az eseményt meg is örökítettem. 8 darab 15 másodperces képet készítettem a már korábban sikerrel alkalmazott beállítások mellett, majd ezeket raktam egymásra, hogy látszódjon az űrállomás útja a rövid csillagívek között.

Sajnos az igazi érdekesség már az előre megkomponált látómezőn kívül következett be. A végig igen fényes űrállomás a délkeleti horizont felé közeledve egy szakaszon még jobban kifényesedett (legalább -9 magnitúdós lehetett, hasonlóan mint itt), és vakító fehér színben tündöklött az égen. A jelenségre természetesen van magyarázat: mióta felkerültek az űrállomás hatalmas napelemtáblái, az azokról visszaverődő napfény relatíve gyakran okoz ilyen felfényléseket. Kár, hogy ezt nekem már nem sikerül lefotózni…

7 thoughts on “ISS a csillagívek között

  1. Péter I. Pápics Post author

    De, ez már egy megvágott verzió, az eredeti kép álló volt, annak a felső 3:2 arányú részét vágtam ki ide (azaz ennek a fekvő képnek a szélessége megegyezik az eredeti álló kép szélességével).

  2. MacGyver

    Ja, értem. Csak azt néztem, hogy három képen van rajta az ISS, akkor hol a többi 5 kép? :-)

    Tényleg, Iridiumot már láttam, fényképeztem is, de az ISS-t még sosem vadásztam le. De most, hogy fényesebb, lehet, hogy érdemes lenne :-)

  3. twinpiss

    én mindig hallom, ha épp beszélgetnek, rádióval befogom őket a VHF sávon… ha elérik angliát, és végül elhagyják a földközi-tenger végét, mindig hallom az űrhajósokat, ha épp beszélgetnek. nem tudom, hogy mondok-e neked újat, de itt tudod az állomást nyomon követni, ha vadászol rá : http://href.hu/x/2k1u

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.