2009.10.05. – 10.11.

Vasárnap (4-én) éjjel még megvettem a repülőjegyeket a karácsonyi hazalátogatásra, szóval ha minden jól megy, akkor 24-én reggel (baromi korán) utazom haza és 31-én délelőtt repülök vissza Belgiumba, hogy a szilvesztert már Leuven-ben ünnepelhessem. Hétfőn végre átvehettem a diák-igazolványomat (plusz ingyenes – a beiratkozási díjat nem számítva – éves buszbérletet, meg brossúrákat), ami egyben a sport-kártyám is, szóval innentől kezdve végre nem kell alkalmanként 2 €-t költenem ha használni akarom a sport-létesítményeket. Valamint végre az ALMA-ban (ami a menza) is olcsón ehetek. Persze a University Hall-ban (fordítsuk egyetemi ügyintéző központnak) azt mondták, hogy egyből mehetek a City Hall-ba (mondjuk hogy városi önkormányzati- és okmányiroda) regisztrálni, nem kell időpontot kérni, mint két éve (amikor még ők adták helyben, csak azóta pl. elköltözött a hivatal, és modernizálták a dolgokat). Erre odamentem (pontosabban tekertem, de ezt innentől nem nagyon fogom hangsúlyozni, mert a napközbeni helyváltoztatásom 95%-ban biciklivel történik), és először is bajba kerültem az érintőképernyős beléptető-rendszerrel. Az ember azt várná, hogy egyértelmű felosztás várja (pl. okmányiroda, külföldiekkel foglalkozó hivatal, földhivatal, stb.), de nem. Jó 30 különböző menüpont ugyanennyi almenüvel (szerencsére angolul is), úgyhogy igen hamar feladtam és inkább odamentem az információs pulthoz, megkérdezni, hogy akkor most pontosan mit is kéne megnyomnom. Erre közölték, hogy ők is tudnak cetlit adni, csak mondjam meg mit szereték. Nos nekem kicsit speciálisabb az eset mint az átlagnak, mert mivel két éve már volt “belga személyi/lakcím igazolványom”, ezért nem kell új dossziét nyitni, csak a régit kéne előkeresni. Viszont miután mindent szépen részletesen kifejtettem, közölték, hogy nem is kellett volna jönnöm, mert az egyetemre való beiratkozás után ők (mármint a City Hall) majd küldenek e-mail-ben egy időpontot, amikor jöhetek… Jó vicc… Ezt az e-mailt lassan két hete várom… Este esőben (de nem olyan vészesben) tekertem haza, majd hajnalig olvastam, illetve mivel ekkor már kedd volt, feltelepítettem a MacBook-omra az oprendszer legújabb változatát, az Apple Mac OS X 10.6 Snow Leopard-ot. Érted, 10.6 :) Gond nélkül ment. Öröm és boldogság. Soha többé nem akarok Windows-on dolgozni. Kedden napközben istentelen szar idő volt, végeláthatatlanul ömlött az eső. Megvettem a jegyeket a már a korábbi postban megénekelt filmfesztiválra, este pedig mostam. Közben pedig olvastam ezerrel.
A szerda az extrém időjárásban is két keréken alcímet viselte, ugyanis háromszor is szakadó esőben tekertem. Először hazafelé, de mivel már reggel tudtam hogy ramaty egy idő lesz, bepakoltam az esőálló nadrágot és az esőkabátot is, így a cipőmet leszámítva csont száraz maradtam :) Estére póker-party volt megbeszélve Robin lakására, így annak ellenére hogy épp az év vihara tombolt (amolyan augusztus 20. típusú), úgy döntöttem nem leszek papírkutya, és ilyen időben is elmegyek (tudtam hogy nem lesz vége, mert láttam a radarképeket). Természetesen biciklivel (hiszen gyalog sem maradtam volna szárazabb, sőt…). Szóval felvettem az addigra (este 9) már szépen megszáradt esőnadrágot (ez értelemszerűen egy a rendes nadrág fölé felvehető esőálló nadrág) és esőkabátot, bepakoltam egy pár váltás zoknit és a papucsomat (mivel tudtam hogy a cipőm széjjel fog ázni), majd elindultam. Az öltözködésben az egyetlen nehézséget az jelentette, hogy 20°C volt kinn, ami ilyen időben trópusi meleg. Egy pillanat volt csak, amikor kicsit elbizonytalanodtam, mégpedig amikor leértem a bringával a földszintre és láttam ahogy az ajtón túl mint a vízesés, úgy szakad… Nem semmi érzés volt ilyen ítéletidőbe kilépni, és elindulni, de volt benne valami mámoros is :) És nem én voltam az egyetlen a biciklisávokon! A ringen (nevezzük nagykörútnak, bár kicsi nincs is) lefelé olyan volt, mintha egy folyóban suhannék, az útból nem sok látszott… Amikor a piros lámpánál egy másik bringás mögé értem, majdnem odaszóltam neki, hogy milyen szép időnk van ma este, de aztán mégsem :D Közben továbbra is brutálisan ömlött az eső, dörgött és villámlott. Végül a lábfejemet leszámítva teljesen szárazon érkeztem Robin-hoz (ok, a nyakamnál is befolyt egy kis víz, de bakker, ilyen zivatarban ez semmi), aki egyáltalán nem nézett olyan őrültnek, mint amilyennek Budapesten néztek volna az emberek… Viszont én minimum hősnek éreztem magam :) A vicc az egészben, hogy póker végül is nem volt, mert a rossz idő miatt túl kevesen voltunk (mert vannak azért papírkutyák), de azért jól telt az este. És természetesen akkor érkezett meg a következő zivatar, amikor haza kellett tekerni, szóval mókás volt. Annyira párás volt a levegő, hogy annak ellenére hogy a táskám természetesen nem ázott be, hazaérve kicsapódott az összes pára és minden nyirkos lett benne… Értsd, a pénztárcámban lévő pénzt ki kellett tenni száradni… Ez volt az az este, amikor kiderült, hogy két ember egymástól több mint 1000 km-re is képes ugyan azt a furcsa és megmagyarázhatatlan dolgot érezni… Csütörtökön a vasútállomáson még nedves 50 €-val fizettem a Go Pass-omért (10 utazás Belgiumon belül bárhova – 26 éves kor alatt). Persze délelőtt még voltam egy PhD-védésen, majd fél órán kerseztül még pincérkedtem is (itallal járkáltam körbe a vendégek között, aztán cseréltünk, és én lettem a vendég – nem csak kedves, de költséghatékony is, ha egymásnak segítünk, tetszik). Aztán este filmfesztivál Ghent-ben Nadia-val, de erről már írtam. Nagyon jó volt.
A péntek igazán produktív volt munka szempontjából (szükség is volt rá, mert a hét eleje nem igazán volt az), sokat haladtam. Megjött a szerződésem is, csak sajna a régi (az amelyik szerint csak október 5-én kezdek, de közben a témavezetőm már elintézte, hogy írják át a dolgot szeptember 1-re…), szóval kuka. Este páran voltunk sörözni (és szokás szerint tudományról beszélni… no comment…), úgyhogy két újdonságot is megkódtolhattam: Rochefort 6 és Kwak (majd következett egy már régóta ismert Duvel). Utóbbit elég furcsa alakú pohárban szolgálják fel (mint egy homokóra, középen nagyon elkeskenyedik), így esett, hogy a kritikus pontot elérve megindult a nedű (ezt a pohár igen lassú döntésével lehet csak elkerülni) és leittam magam, de nem kicsit :D Persze a belgák ajánlották, hogy ezt igyam, és tisztában voltak vele, hogy ezt mindenki eljátssza ezzel a sörrel, amikor először issza, szóval már várták, hogy tiszta pia legyek :D De jót nevettem én is :D Ráadásul az este második felében átmentünk egy másik helyre, ahol meg whiskey-t ittunk… Micsoda züllés :D Szombaton nem volt semmi extra, este megnéztem a Jumper c. filmet (egynek jó volt), majd még tekertem egy kört a város körül. Vasárnap volt floorball, ahol sajnos csak négyen voltunk, így kettő a kettő ellen játszottunk, de nagyon jól ment. Lényegében azt csináltam amit akartam, úgy mentem el mindenki mellett ahogy akartam és úgy lőttem gólt, ahogy csak akartam. Nem nagy dolog ilyen ellenfelekkel szemben, de tényleg nagyon éreztem a játékot, szóval jólesett a dolog. Végre elkészültem az utolsó Naprovatommal is, szép ábrákkal és olvasmányos szöveggel, szóval megelégedéssel zártam ezt a hetet. Mozgalmas volt, az szent.

Vasárnap (4-én) éjjel még megvettem a repülőjegyeket a karácsonyi hazalátogatásra, szóval ha minden jól megy, akkor 24-én reggel (baromi korán) utazom haza és 31-én délelőtt repülök vissza Belgiumba, hogy a szilvesztert már Leuven-ben ünnepelhessem. Hétfőn végre átvehettem a diák-igazolványomat (plusz ingyenes – a beiratkozási díjat nem számítva – éves buszbérletet, meg brossúrákat), ami egyben a sport-kártyám is, szóval innentől kezdve végre nem kell alkalmanként 2 €-t költenem ha használni akarom a sport-létesítményeket. Valamint végre az ALMA-ban (ami a menza) is olcsón ehetek. Persze a University Hall-ban (fordítsuk egyetemi ügyintéző központnak) azt mondták, hogy egyből mehetek a City Hall-ba (mondjuk hogy városi önkormányzati- és okmányiroda) regisztrálni, nem kell időpontot kérni, mint két éve (amikor még ők adták helyben, csak azóta pl. elköltözött a hivatal, és modernizálták a dolgokat). Erre odamentem (pontosabban tekertem, de ezt innentől nem nagyon fogom hangsúlyozni, mert a napközbeni helyváltoztatásom 95%-ban biciklivel történik), és először is bajba kerültem az érintőképernyős beléptető-rendszerrel. Az ember azt várná, hogy egyértelmű felosztás várja (pl. okmányiroda, külföldiekkel foglalkozó hivatal, földhivatal, stb.), de nem. Jó 30 különböző menüpont ugyanennyi almenüvel (szerencsére angolul is), úgyhogy igen hamar feladtam és inkább odamentem az információs pulthoz, megkérdezni, hogy akkor most pontosan mit is kéne megnyomnom. Erre közölték, hogy ők is tudnak cetlit adni, csak mondjam meg mit szereték. Nos nekem kicsit speciálisabb az eset mint az átlagnak, mert mivel két éve már volt “belga személyi/lakcím igazolványom”, ezért nem kell új dossziét nyitni, csak a régit kéne előkeresni. Viszont miután mindent szépen részletesen kifejtettem, közölték, hogy nem is kellett volna jönnöm, mert az egyetemre való beiratkozás után ők (mármint a City Hall) majd küldenek e-mail-ben egy időpontot, amikor jöhetek… Jó vicc… Ezt az e-mailt lassan két hete várom… Este esőben (de nem olyan vészesben) tekertem haza, majd hajnalig olvastam, illetve mivel ekkor már kedd volt, feltelepítettem a MacBook-omra az oprendszer legújabb változatát, az Apple Mac OS X 10.6 Snow Leopard-ot. Érted, 10.6 :) Gond nélkül ment. Öröm és boldogság. Soha többé nem akarok Windows-on dolgozni. Kedden napközben istentelen szar idő volt, végeláthatatlanul ömlött az eső. Megvettem a jegyeket a már a korábbi postban megénekelt filmfesztiválra, este pedig mostam. Közben pedig olvastam ezerrel.

A szerda az extrém időjárásban is két keréken alcímet viselte, ugyanis háromszor is szakadó esőben tekertem. Először hazafelé, de mivel már reggel tudtam hogy ramaty egy idő lesz, bepakoltam az esőálló nadrágot és az esőkabátot is, így a cipőmet leszámítva csont száraz maradtam :) Estére póker-party volt megbeszélve Robin lakására, így annak ellenére hogy épp az év vihara tombolt (amolyan augusztus 20. típusú), úgy döntöttem nem leszek papírkutya, és ilyen időben is elmegyek (tudtam hogy nem lesz vége, mert láttam a radarképeket). Természetesen biciklivel (hiszen gyalog sem maradtam volna szárazabb, sőt…). Szóval felvettem az addigra (este 9) már szépen megszáradt esőnadrágot (ez értelemszerűen egy a rendes nadrág fölé felvehető esőálló nadrág) és esőkabátot, bepakoltam egy pár váltás zoknit és a papucsomat (mivel tudtam hogy a cipőm széjjel fog ázni), majd elindultam. Az öltözködésben az egyetlen nehézséget az jelentette, hogy 20°C volt kinn, ami ilyen időben trópusi meleg. Egy pillanat volt csak, amikor kicsit elbizonytalanodtam, mégpedig amikor leértem a bringával a földszintre és láttam ahogy az ajtón túl mint a vízesés, úgy szakad… Nem semmi érzés volt ilyen ítéletidőbe kilépni, és elindulni, de volt benne valami mámoros is :) És nem én voltam az egyetlen a biciklisávokon! A ringen (nevezzük nagykörútnak, bár kicsi nincs is) lefelé olyan volt, mintha egy folyóban suhannék, az útból nem sok látszott… Amikor a piros lámpánál egy másik bringás mögé értem, majdnem odaszóltam neki, hogy milyen szép időnk van ma este, de aztán mégsem :D Közben továbbra is brutálisan ömlött az eső, dörgött és villámlott. Végül a lábfejemet leszámítva teljesen szárazon érkeztem Robin-hoz (ok, a nyakamnál is befolyt egy kis víz, de bakker, ilyen zivatarban ez semmi), aki egyáltalán nem nézett olyan őrültnek, mint amilyennek Budapesten néztek volna az emberek… Viszont én minimum hősnek éreztem magam :) A vicc az egészben, hogy póker végül is nem volt, mert a rossz idő miatt túl kevesen voltunk (mert vannak azért papírkutyák), de azért jól telt az este. És természetesen akkor érkezett meg a következő zivatar, amikor haza kellett tekerni, szóval mókás volt. Annyira párás volt a levegő, hogy annak ellenére hogy a táskám természetesen nem ázott be, hazaérve kicsapódott az összes pára és minden nyirkos lett benne… Értsd, a pénztárcámban lévő pénzt ki kellett tenni száradni… Ez volt az az este, amikor kiderült, hogy két ember egymástól több mint 1000 km-re is képes ugyan azt a furcsa és megmagyarázhatatlan dolgot érezni… Csütörtökön a vasútállomáson még nedves 50 €-val fizettem a Go Pass-omért (10 utazás Belgiumon belül bárhova – 26 éves kor alatt). Persze délelőtt még voltam egy PhD-védésen, majd fél órán kerseztül még pincérkedtem is (itallal járkáltam körbe a vendégek között, aztán cseréltünk, és én lettem a vendég – nem csak kedves, de költséghatékony is, ha egymásnak segítünk, tetszik). Aztán este filmfesztivál Ghent-ben Nadia-val, de erről már írtam. Nagyon jó volt.

A péntek igazán produktív volt munka szempontjából (szükség is volt rá, mert a hét eleje nem igazán volt az), sokat haladtam. Megjött a szerződésem is, csak sajna a régi (az amelyik szerint csak október 5-én kezdek, de közben a témavezetőm már elintézte, hogy írják át a dolgot szeptember 1-re…), szóval kuka. Viszont az kiderült belőle, hogy én vagyok kereken a 65000. dolgozója az egyetemnek :) Este páran voltunk sörözni (és szokás szerint tudományról beszélni… no comment…), úgyhogy két újdonságot is megkódtolhattam: Rochefort 6 és Kwak (majd következett egy már régóta ismert Duvel). Utóbbit elég furcsa alakú pohárban szolgálják fel (mint egy homokóra, középen nagyon elkeskenyedik), így esett, hogy a kritikus pontot elérve megindult a nedű (ezt a pohár igen lassú döntésével lehet csak elkerülni) és leittam magam, de nem kicsit :D Persze a belgák ajánlották, hogy ezt igyam, és tisztában voltak vele, hogy ezt mindenki eljátssza ezzel a sörrel, amikor először issza, szóval már várták, hogy tiszta pia legyek :D De jót nevettem én is :D Ráadásul az este második felében átmentünk egy másik helyre, ahol meg whisky-t ittunk… Micsoda züllés :D Szombaton nem volt semmi extra, este megnéztem a Jumper c. filmet (egynek jó volt), majd még tekertem egy kört a város körül. Vasárnap volt floorball, ahol sajnos csak négyen voltunk, így kettő a kettő ellen játszottunk, de nagyon jól ment. Lényegében azt csináltam amit akartam, úgy mentem el mindenki mellett ahogy akartam és úgy lőttem gólt, ahogy csak akartam. Nem nagy dolog ilyen ellenfelekkel szemben, de tényleg nagyon éreztem a játékot, szóval jólesett a dolog. Végre elkészültem az utolsó Naprovatommal is, szép ábrákkal (pl. alant a Nap aktivitása az elmúlt majdnem másfél ciklusban és az előrejelzés a következő ciklusra) és olvasmányos szöveggel, szóval megelégedéssel zártam ezt a hetet. Mozgalmas volt, az szent.

2009naprovat

One thought on “2009.10.05. – 10.11.

  1. Apu

    Végre idáig is eljutottál. Nem semmi a gyorsaság (Nem a tekerésed!). Jó az egyetemistáknak, meg a PHD-seknek is. További jókat! Apu.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.