Tag Archives: division1

FBC The Mighty Devils Aalst – Tigers Kraainem FC 4-1 (2-0,1-0,1-1)

Ez a mai meccs valahogy nem jött össze :( A tabellán egy hellyel előttünk álló (azaz második) Aalst csapata nem játszott sokkal jobban nálunk, de még ha jobbak is voltak, akkor sem három góllal. A fő gond az volt, hogy nem tudtunk gólt lőni. Vagy kapuvas lett a lövésekből, vagy az utolsó pillanatban lépett/ütött közbe az ellenfél védője, vagy egyszerűen csak nem úgy sültek el a lövések, ahogy szoktak. Gólok nélkül pedig elég nehéz nyerni. Szokás szerint az első támadósor bal oldalán játszottam, kiharcoltam két kétperces kiállítást, összesen egy párharcot vesztettem el, de a lövések nekem sem sikerültek. Egyszer kettő az egy ellen mentünk a csapatkapitánnyal, de pattogós és magas labdát adott, így nem tudtam kapura lőni. Később sikerült egyedül megindulnom a védők között, de amikor végül kapura fordultam, egyszerűen lecsúszott az ütőmről a labda, így erőtlen lett a lövés. Stb. Elég jól játszottunk, de valahogy az utolsó lépés senkinek nem sikerült. Az pedig hogy négy emberelőnyből nem tudtunk egy gólt sem szerezni, az elég siralmas – ezt gyakorolonunk kellene. A történelmi hűség kedvéért még megjegyezném, hogy az utolsó másfél percben 3-1-es állásnál lehoztuk a kapust, de sajnos labdát vesztettünk, és így lényegében üres kapuba kaptuk a negyedik gólt… A tabellán ennek ellenére nem változott a helyzet, továbbra is harmadikok vagyunk, ők pedig másodikak. (Szóval ha minden marad, a rájátszásban az előböntőben velük mérkőznénk meg…)

Union Beynoise Unihockey – Tigers Kraainem FC 3-6 (0-2,2-2,1-2)

Csütörtök este extra edzésünk volt, hogy a vasárnapi meccs előtt még kicsit rendbe szedjük a sorainkat. Részben szó szerint, ugyanis már aznap eldőlt, hogy az első támadó-sorban fogok jásztani – két finnel. (Külön vannak támadó- és védő soraink, általában nem is egyszerre cserélnek – pontosabban a védőknél általában nem is sorcsere van.) Egyikük egyben az edzőnk is, aki az edzés után mágnestáblával személyes taktikai eligazítást tartott csak nekem – hihetetlenül jól esett, és nagyon hasznos is volt. A meccs az affligem-i sportcsarnokban volt (a mai bajnoki forduló mindhárom mérkőzését ott rendezték), Brüsszeltől kissé nyugatra. Vicces szituációt eredményezett, hogy az ellenfél majdnem ugyan olyan mezben érkezett, mint mi, így végül kifordított felsőkben játszottunk :D Maga a meccs nagyon jó volt, jól ment a játék, adtam két asszisztot (bár nem tudom a jegyzőkönyvbe mi került bele – ez hivatalos), harcoltam, és eleresztettem (többek között) egy süvítő húzott lövést is, ami sajnos épphogy csak, de kifelé pattant a felső kapuvasról… Az egész csarnok felhördült – pedig én már benn láttam lelki szemeimmel :) Végig vezetve nyertünk (ami azért az utolsó helyezettel szemben elvárható volt), habár a második harmad vége felé volt egy kis hullámvölgyünk. Lényeg ami lényeg, pörgős, kűzdős, harcos meccs volt, élvezettel és jól játszottam, ráadásul most végig az első sorban! Kicsit több szerencsével akár három lövésem is gól lehetett volna. No majd legközelebb ;) Harmadikok vagyunk a tabellán, és az első négy helyezett jut a kupa-rendszerben lebonyolított rájátszásba.

Egyébként péntek este szokás szerint voltunk falat mászni, az 5a nehézségű utak már rutinból, gond nélkül mennek, 5b-ből pedig a múltheti most simán ment, és megpróbáltam két függszekedőset is (vagy nem tudom hogy mit mondanak magyarul az overhanging-re), de azokon csak féltávig jutottam (karban még nincs meg a kellő erő, de fejlődöm). A csillagászok között Jonas-on kívül már senki nem mászik jobban nálam ;) (Mondjuk nála sosem leszek jobb, de nem is ez a cél, csak a mászás élvezete.) Szombaton végre hazahoztam, majd felavattam az új biciklit, sőt vasárnap a meccs után délután is elmentem tekerni, de ezekről majd a következő bejegyzésben bővebben. Továbbá szombat este voltam Paul-nál (osztrák PhD diák, egy irodában dolgozunk) és végre játszottam Nintendo Wii-vel! Egyik-másik játék nagyon szórakoztató, és soha nem gondoltam volna, hogy így megmozgat… És mivel vacsorát is csináltunk, gondoltam minimum sörrel illene hozzájárulnom a dolog sikeréhez, így a másnapi meccs helyszínének szellemében a következő ízekkel bővül a gyűjteményem (plusz még egy pohárral is): Affligem Blond, Affligem Dubbel, Affligem Tripel. Szóval továbbra sem unatkozom, konkrétan blogot írni sem igen van időm, de azért igyekszem. Na pá. ;)

Tigers Kraainem FC – Waterloo Lions 8-9 (1-3,5-2,2-4)

Floorball híreink következnek. Bemutatkoztam a belga első osztályban! Vasárnap délután negyven néző előtt, hazai pályán játszottunk a jelenlegi listavezetővel. Győzelem esetén egy pontra megközelíthettük volna őket a tabellán. A topliga egyébként hat csapatból áll, az oda-visszavágós rendszerű alapszakasz után rájátszás következik (utóbbiról egyelőre nincs konkrét információm, előbbiből négy fordulón vagyunk túl). Szerencsére a 2-es mez még nem volt foglalt, így továbbra is a kedvenc számomat hordhatom magamon!

A mérkőzést az első sorban baloldali támadóként kezdtem, majd a második harmadtól a második sorban foglaltam el hasonló pozíciót. Egyébként két védő- és három támadó sorral álltunk fel. Az első harmadban kicsit elaludtunk, és nem sikerült az előre megbeszélt nyomás alá helyezni az ellenfelet. A második játékrészben aztán igencsak felpörögtek az események, nekem is voltak lehetőségeim, és az eredményen is látszik, hogy igencsak jól dolgoztunk. A harmadik harmadra kicsit eldurvult a játék, több kétperces kiállítást is kiosztottak a bírók, és sajnos nem sikerült végig kellően koncentrálni, így egy 8 másodperccel a játék vége előtt bekapott góllal vesztettünk… Mondanom sem kell hogy elég lesúlytó volt. A játékstílust még szoknom kell, mert kevesebb a felállt játék, több a rohanás, jóval több a palánk mellett adott hosszú passz (lényegében a támadások nagy része széleken vezetett), és az egy-egy elleni kűzdelem. Utóbbival nincs is gondom, nem vagyok az a típus, aki megijed egy kis vállmunkától ;) Összességében magammal nagyjából elégedett vagyok, de sokat kellene fix sorokkal gyakorolnunk, hogy jobban megszokjuk és kiismerjük egymást (hogy akár látatlanban is oda tudjuk tenni a labdát a társaknak). Kétségtelenül Seppo Lattu – aki egyben az edzőnk is – a legjobb játékosunk, ez mind a lőtt gólok számában, mind mentalitásban és gondolkodásban is megmutatkozik. Gondolom a névből sikerült kitalálni, hogy nem belga az illető :) Finn, mint a csapat fele. Meg az ellenfélé is… Tabella itt.