Tag Archives: edzés

Költözés, tekerés, munka…

Először is elnézést a nagy hallgatásért, de hát annyi a dolgom, és annyira különleges dolgok meg nem történnek, hogy folyton írnom kellene valamit. Mi is történt augusztus 26-a óta? Voltam fodrásznál, ami már nagyon kellett, mert már borzasztóan hosszú volt a hajam (és ezt nem csak én állítom). Még mindig sikerült újra és újra megszerveznünk, hogy havonta egyszer összeüljünk vacsorázni azokkal, akikkel most már három éve együtt tanultam, amikor itt voltam ERASMUS-on – bár ebben sokat segít, hogy a társoságból hárman most a kollégáim -, így múlt hétfőn este egy olasz étteremben (nem pizzériában – az itt nincs is, ők a tésztákról és a salátatálakról híresek) voltunk Brüsszelben, aztán a város – állítólag – legjobb fagyizóját is kipróbáltuk. Biciklizésen kívül semmi mást nem sportoltam (azért a megfelelő adag így egy sportágban is megvolt, nem kell aggódni, nem hízok továbbra sem), a jövőben pedig mivel beindul a floorball szezon, valószínűleg kicsit pihentetem a tollasozást (és minden egyebet), atán majd ha már kinn nem ideális országúti bringával edzeni (mert hamarosan sötét lesz és hideg – értem ez alatt az 5°C alatti tartományt -, hiszen már most sárgulnak a levelek, és hullik a gesztenye…), akkor kiegészítésnek jöhet megint a falmászás. A felszabaduló időben (ami gondolom sejthető, hogy minimális) azért nem csak dolgozom, de igyekszem a fotók feldolgozásában felgyülemlett hatalmas lemaradásomat is behozni… Van mit. A munka halad, témavezetőm is sokat segít, úgyhogy nem panaszkodhatok, amikor hétvégén dolgoztam, akkor sem azért csináltam, mert

Ugyan az új studióm kulcsait már pár nappal szeptember előtt megkaptam, a költözéssel egészen 31-éig vártam, mivel úgy éreztem, hogy ha hamarabb elkezdem, csak tovább fog tartani… Azt hiszem jól döntöttem, mert így délután négytől hajnali kettőig, majd másnap reggel még plusz két órában le is tudtam az egészet. Mondjuk ehez az is kellett, hogy a költözés valószínűleg a világ legkisebb távolságot lefedő költözése volt, ugyanis egészen a szomszéd studióig kellett mennem, bár mivel fél emelet lépcsőzés is van a két ajtó között, így nem kis szintkülönbséget letudtam az oda-vissza rohangálás során :) Egyébként ez volt az a studió, amit egy éve már kinéztem magamnak, csak aztán kiderült, hogy akkor csak hó 15-étől lett volna szabad, nekem meg sürgősen lakás kellett. A tulajok nagyon rendesek, kifestettek, új függönyt raktak fel, stb., szóval az új helyen sokkal kevesebbet kellett takarítanom, mint a régin. Szerencsére csak az íróasztalomat kellett darabokra szednem, minden más egyben átfért (még a hatalmas képemet is sikerült valahogy átügyeskedni), előbbit pedig IKEA termék révén igen könnyen szét- és össze lehetett szerelni. Csináltam egy hosszú és unalmas videót is, amiben megmutatom az üres régi, és a majdnam kész új helyet, és a köztük levő hatalmas távolságot, itt meg is lehet nézni.

Mostanra már minden a helyére került, csak a nagy képet kéne felfúrni a falra, de az annyira nem sürgős. Előny az északi oldal (nyáron nem fogok szétolvadni a hőségben) és hogy nem az utcára, hanem belső területre néz, így még az előzőnél is csöndesebb. Nekem összességében sokkal jöbban bejön, mint a régi. Az egyetlen (főleg az első napokban) furcsa dolog, hogy ugyan az elrendezés tökéletes mása az előző helynek (méretek 100%-ban megegyeznek), de annak ez pont a tükörképe, így mivel igyekeztem mindent ugyanúgy elhelyezni, így ami régen a jobb oldalon volt, az most a bal oldalon van, szóval a fürdőszobából kijövet mindig rossz oldalon keresem a villanykapcsolót, meg ilyenek. Tegnap meg majdnem a régi helyre próbáltam bemenni, már ott áltam az ajtó előtt kulccsal a zár felé nyúlva, amikor rájöttem, hogy én már egy fél emelettel lejjebb lakom :D Szóval vicces ha az ember egy házon belül költözködik.

Biciklizés terén egyfelől igen jól állok (még költözés előtt mentem egy délelőtti rekordot, aztán két belga sráccal kilométereken keresztül 40 km/h-val süvítettünk – ez hatalmas élmény volt, csak úgy repültünk), másfelől pedig igencsak van még hova erősödni. Történt ugyanis – és ez lesz mára az utolsó történet -, hogy talán a költözés utáni napon tudomást szereztem róla, hogy a közelben lesz egy amatőr kritérium verseny (olyan országúti kerékpáros megmérettetés, ahol a mezőny egy településen belül – értsd, a házak közötti utcákon – kijelölt pályán tesz meg köröket, így főleg a kanyarok bevételének, a helyezkedésnek, és a robbanékonyságnak hatalmas jelentősége van). Szerencsére a nevezési határidőről való lecsúszás sem jelentett gondot, ugyanis a szervezőkkel e-mail-ben meg tudtam beszélni, hogy kivételesen a helyszínen is fizethetek, csak regisztráljam magam az interneten. Két nappal a verseny előtt még el is mentem felmérni a terepet, aztán miután megállípítottam, hogy az bizony elég dombos, még egy lazább átmozgató edzést is megejtettem (mondjuk az a visszafelé negyvennel suhanás lehet hogy annyira nem kellett volna, de hát isteni érzés volt, na). Maga az esemény szombaton volt, szerencsére délutánra a köd is feloszlott, így nem kellett a frissen beszerzett láb és karmelegítőket felhúznom (bár először még térdmelegítőbe léptem ki az ajtón, aztán meglepődtem, hogy milyen meleg van, és már vettem is le). Nevezésnél nem csak a mezre kaptunk rajtszámot (57-es), de a kerékpárra is, pont olyat, mint a profik (amit a nyereg alá lehet szerelni, vagy a vázcsövek közé) – 5€ letéti díj ellenében. Így egy kellemes egyéni bemelegítő kör után pontban 14:00-kor startoltunk el (fotó: Rob Stevens).

20100904criterium

Elöl rendőrmotorok és felvezető autó, hátul zsűrikocsi, VIP-kocsi és mentőautó kísérte vígig a mezőnyt (szóval a szervezés az ott volt a szeren). Mondjuk ez nem meglepő annak ismeretében, hogy ez a verseny egyike volt annak a hat kritériumnak, melyek pontszerző eseményként szerepelnek az amatőr versenynaptárban (most már tudom, hogy ilyen is van). Az első körben még nem engedték el a mezőnyt, így csak 33 km/h-s átlagot mentünk, aztán elszabadult a pokol. GPS-es adataim itt. A második körben így már a legmeredekebb szakaszon felfelé is 30-al ment a mezőny, ami az én síkvidékhez szokott szervezetemnek a halál kategóriát jelentette, de azért itt még nem szakadtam le, de lényegében a 104 kerékpáros felsorakoztató boly végére kerültem. Érdekes módon a lejtőkön és a kanyarokban újra egész szépen előre tudtam jönni (mindig jól helyezkedtem, hogy belső ívre kerüljek, meg ilyenek), de aztán ahogy a harmadik körben 36-al nekiestünk az emelkedőnek (mármint 40-el estünk neki, a 36-ot csak tartani kellett volna), ott végem volt. (14 kör – kicsit több mint 70 km – volt a verseny, csak úgy mellékesen…) Leszakadtam, és motivációmat vesztve fel is adtam a versenyt. Kritériumban nincs is értelme ilyen esetben tovább folytatni, ugyanis egyedül esélytelen a felzárkózás. Sajnáltam, hogy ilyen hamar kiszóródtam, de az edzésmunkám ismeretében ez egyáltalán nem meglepő (hosszabb, síkvidéki, időfutamszerű edzések – iramváltások nélkül -, nulla hegy és semmi intervallumedzés). Azért a versenyt végig néztem, és mivel alig 40-en fejezték be, és a nagyja lényegében szinte közvetlenül utánam szállt ki, így nem kenődtem el túlságosan, sőt igen hamar a jövő évi motivációm forrását fedeztem fel ebben a “kudarcban”. Szóval a cél 2011-re: strukturált, tervszerűen felépített edzések (szakirodalmat már elolvastam), majd ezen a versenyen célba érni. Most jön a slusszpoén, ma írtak a szervező, hogy remélik tetszett a verseny, és ne keseredjek el, ha fel kellett adnom, mert ez a legnehezebb a versenysorozatban szereplő összes kritérium közül, stb. Hát nem kicsit lepődtem meg, ezt nevezem én kapcsolattartásnak! Kicsit több mint két hét múlva pedig irány a Kanári-szigetek, most fotós felszerelés helyett országúi biciklivel (és persze három hét munka is vár ott rám, de a jobbik fajtából való).

Training in the morning

As days get shorter (because they do, goddamnit), it is not that easy to go cycling after work (especially if you have troubles starting early at your desk, so you do not finish at 4 or 5 PM). One solution to this problem might be training before the working hours, which has advantages and – of course – disadvantages as well. First of all, if it was hard to get up at 8 AM on a usual weekday, then getting up at 6:45 will be even worse (believe me), but this way you might be back from a two hour ride by 9 or 9:30, and be at work after a refreshing shower at 10 already. You will need to stay till a bit later than usual, but then it will be already dark, so there is nothing to worry about (I mean, no lost hours of sunshine or anything). And you can skip the coffee on the morning, because the training will wake you up – guaranteed :) Plus you had success (hopefully) before work already, which makes starting the day much easier!

20100825morningride

For me, the only problem with this system is that I am a night person, so going to bed before midnight is just not my thing. And then getting up so early is just terrible. But some sacrifices must be made… Though e.g. having a nice new jersey hanging on the doorknob gives the needed motivation to leave the bed! (And not just a jersey, but a complete Omega Pharma-Lotto kit – I love it!) The most important thing is to find motivation, because everything will be much easier when you have something (a goal) to get up for. Finally, I also managed to measure my resting heart rate (RHR = 53 BPM) for the first time yesterday (because when I am sleepy, this is the last thing I want to spend time on), so now I can set my heart rate values more precisely for the training zones. But I can not deny the fact, that after a morning ride, I need to eat much more during the day (I am hungry already before lunchtime), and I usually have a bad hour in the afternoon, when I feel a bit sleepy… But chocolate helps usually ;) By the way, my last three training rides were almost completely identical, I completed the 48.37 km measured part of my usual ~51 km route in 1:26:23, 1:26:36, and 1:26:44, respectively. This means that the difference was only 0.4% between the fastest and the slowest time! Fascinating, isn’t it?

Now it is raining, and there is no hope for good weather till next week… So I guess I will just work on the weekend, as I am nowhere near finished with my article… There are days when I am extremely productive, and then there are those when I can not make progress at all… Today was such a lousy day, fighting with scripts of my own, dealing with painful mistakes during long hours of debugging. I hope for a better day tomorrow…

Update (2010.08.28.): RHR = 46 BPM this morning, and an “almost personal best” ride (1:25:20, average speed of 34.0 km/h) in the wind! Now work :S

Hitting the wall…

Short English summary here. Mióta márciusban elkezdtem a rendszeres (edzés-szintű) országúti biciklizést, soha nem fordult elő velem, hogy menet közben eléheztem volna. Mindig tervszerűen ettem és ittam – mind a tekerés előtt, mind menet közben -, így soha nem volt ebből fakadó erőnléti problémám. Egészen tegnapig. Kis háttérsztori: a hét második felében csapatépítő tréningen voltunk Vielsalm-ban (képek: Jonas és Paul), ami nagyon jó volt (csütörtökön reggel még futni is elmentem két kollégával, akik rendszeresen futnak), viszont pénteken valahogy kimaradt az életemből a meleg kaja… (Sőt, így utólag visszaemlékezve a szokásos napi adagom töredékét fogyasztottam el aznap…) Ezt szombat reggelre teljesen elfelejtettem, így mivel nem akartam a délutánra előrejelzett esőt megvárni, úgy döntöttem, hogy egy egyszerű reggeli (értsd, pár szelet sonkás ill. lekváros kenyér, nem az edzések környékén szokásos szalonnás tojásrántotta) után el is megyek a szokásos 50 km-es edzőkörömre, és nem várom meg vele az ebédet. Nos, ez katasztrófális döntésnek bizonyult. Az első szakaszon minden tökéletes volt (katt ide az adatokért), az enyhe hátszélnek köszönhetően 35-40 km/órával hasítottam az aszfaltot (elsuhantam az Intézetünk igazgatója mellett is, aki szemből érkezett – én biccentettem, szerintem felismert :D), és a pulzusom sem volt kirívóan magas. Aztán ahogy 11,3 km-nél átmentem a csatorna másik oldalára, megláttam magam előtt úgy 100 méterrel egy másik bringást, így úgy döntöttem, hogy megpróbálom utolérni, hátha mehetünk egy darabon együtt. Így a következő három kilométeren folyamatosan növeltem a tempót (33-39 km/h, 177-190 bpm, 90-105 rpm), de a távolság csak nagyon lassan csökkent, és kezdtem érezni, hogy üres a gyomrom… Nos, ez az amit kerékpárosként nem szabad megvárni, mindig már az érzés előtt kell enni és inni (az előző napi alig evésről nem is beszélve). Így amikor már csak 5 méterre voltam a szélárnyéktól, egyszerűen nem bírtam tovább (na jó, még bírtam volna egy kicsit, de már nem sokáig, és láttam hogy ezt a tempót én hosszú távon most nem fogom bírni) és le kellett szakadnom. Annyira kikészültem, hogy meg kellett állnom és le kellett feküdnöm egy padra, hogy összeszedjem magam, meg egyek és igyak valamit. Klasszikus hitting the wall szituáció. Miután ráeszméltem, hogy mi is gyengeségem oka, és ledöbbentem a ténytől, hogy az elmúlt 36 órában nem ettem normális meleg ételt, úgy döntöttem hogy inkább hazamegyek, és nem folytatom az aznapi edzést, mert nem igazán lenne értelme. Nem mondom hogy kellemes, de hasznos tapasztalattal lettem gazdagabb, még akkor is, ha elméletben az eset előtt is tisztában voltam azzal, hogy a rendszeres és tervszerű táplálkozás alapfeltétele a megfelelő sportteljesítménynek… Egyébként meg megjött a szakirodalom, amit rendeltem, szóval lesz mit olvasnom :) (Mintha mostanában pont olvasni lenne időm…)

20100530cyclingbooks

New personal best on 50 km

Just some short notes on the previous days. First of all, I set a new personal best on my usual 50 km Leuven – Mechelen – Leuven route (all the way along the Dijlekanaal) on my training ride (click link for details) today (after work). My average speed was 33.1 km/h, which is an improvement of 1.0 km/h compared to the previous PB (which was set on the 6th of April after I came back from La Palma). This – as always – was an individual ride (like a time trial), so I had to fight the aerodynamic drag alone, but this was the first time I needed only a short-sleeved jersey, thanks to the return of normal May weather (so 20°C  and not 6°C like two weeks ago) to Belgium. I am quite happy with this speed (though my heart rate was a bit too high this time and the cadence could be still higher), now I would need interval training to improve it even more… With today’s ride I have passed the first 1000 km mark with my new road bike :)

Honestly, there is nothing else to write about, but the weather is getting really great these days, so we could finally eat outside on Tuesday evening (at the Seinhuis – the new beer was the Maredsous 8 this time, then the Kessel Blond and the Hommelbier on the day after in the Via Via). And – finally – we could play with my special frisbee – which is just the most cool outdoor game ever – in lunch-breaks…

Brabantse Pijl Classic 2010 és más bringás dolgok

Majdnem megvolt életem első országúti versenye. Konkrétan azért majdnem, mert én azt hittem ez az lesz, aztán kiderült hogy mégsem. Merthogy miután hazaértem La Palmáról, teljesen véletlenül rátaláltam – az interneten álmatlanul szörfölve – a Barabantse Pijl Classic elnevezésű kerékpáros rendezvényre. Nekem az itt fellelhető információk alapján az jött le, hogy ez egy amatőr verseny a profik hasonló nevű megmérettetésének útvonalát követve, így igencsak megörültem, hogy végre kipróbálhatom magam. Kedden voltam is munka után edzeni, és – ahoz képest hogy majdnem pontosan három hete voltam utoljára – meglepően jól mentem, kis híján egy kilométer per órát javítva 32,1 km/h-s teljes átlagot mentem a szokásos kicsit több mint 50 km-es edzőtávomon. Tudom hogy mutattam már ilyet, de a hátszeles oda- és a szembeszeles visszaút közötti sebességkülönbség továbbra is baromi jól látszik a rögzített adatokon (a pulzusszám – pirossal – nagyjából ugyan az, szóval a sebességkülönbség kizárólag a szélsebességnek tudható be, nem teljesítménykülönbségnek).

20100406ride

Szóval ilyen előzmények után bizakodva vártam a mai rajtot, gondolván hogy most megmutathatom a belgáknak, mi is a magyarok istene. Ehhez hatkor kellett kelnem, ami minden volt csak nem kellemes, annak ellenére, hogy a tegnapi olasz étterem (tegnap előtt meg belga, szóval így a hét vége felé áldoztunk a kulináris élvezetek oltárán) és sörözés után már tizenegykor ágyban voltam. Ráadásul reggelre köd lett és hideg, így miután nyolcra végeztem a nevezéssel (ami egész profi volt a fűtött sátorral és a polgárőrség által őrzött biciklitárolóval), a stratig hátralévő fél órát igen hűvös körülmények között kellett átvészelnem (merthogy versenyhez öltöztem nem egyhelyben álláshoz). Aztán a 70 km-es távra (volt még egy 135-ös is, de mivel holnap meccsem van, és szerdán nem voltam 100%-os az esti rendkívüli floorball edzésen így a keddi biciklizés után, most úgy gondoltam inkább maradok a realitások talaján) jó három- négyszáz kerékpáros sorakozott fel a rajtvonal mögött, majd a felvezetőkocsi mögött, rendőrmotoros biztosítás mellett elindult a mezőny. (Nem mondom, ez nagyon menő érzés volt, tisztára a Tour de France-on éreztem magam.) Amíg kiértünk Leuven-ből, gondoltam ez amolyan felvezető tempó, aztán majd elengedik a mezőnyt, és megkezdődik az igazi verseny. Na ez az ami nem történt meg :(


Szóval kiderült, hogy ez inkább egy amolyan vezetett kerékpáros teljesítménytúra volt. (Ez a beágyazás nem tökéletes még, de gondoltam kipróbálom…) A 27,4 km/h-s átlag mellett azt hittem elalszom a nyeregben (átlag pulzus 137…), még jó hogy azért a mezőnyben való haladás elég sok koncentrációt igényelt. Ilyen szempontból mondjuk nagyon hasznos volt ez a tekerés, hiszen még soha nem mentem mezőnyben, és ezt is meg kell tapasztalni egyszer. Hatalmas különbség az egyedül vagy kettesben edzéshez képest az, amikor minden irányban fél méterre van tőled egy másik bringás. Nem lehet csak úgy hipp-hopp jobbra-balra kacsázni meg ész nélkül fékezgetni (nem mintha ez amúgy jellemző lenne rám), mert abból tömegszerencsétlenség lesz… Szóval igencsak sok odafigyelést igényel a dolog, cserébe a mezőny teljesen lefogja a szelet, és húz magával, így sokkal kevesebb energiát fogyasztunk. Ez meglátszott azon is, hogy a két 0,75 literes kulacsban megemmal cipelt Isostar negyedét sem ittam meg, és a bekészített három energiaszeletből csupán egy felet fogyasztottam el – összehasonlítás képpen a keddi egyéni edzésen lazán elfogyott a másfél liter folyadék és másfél energiaszelet is (pedig a táv rövidebb volt). Szóval kéne nekem valami igazi verseny, mert dúl bennem a versenyszellem… Viszont így legalább délutánra maradt energiám egy kis bevásárlásra. Mivel végre itt a jó idő (ezen a héten kétszer is kinn ebédeltünk a napsütésben), szükségem van nyári kerékpáros felszerelésre, mivel 15°C felett a téli szuper szél és hidegálló lálegző űrdresszem már kicsit meleg. Szóval ma vettem egy pár nyári kesztyűt, egy rövid kerékpáros nadrágot (de olyat ami kantáros, nem tudom magyarul mi a neve, de angolul bib shorts), két rövidujjú mezt és egy hosszúujjú mezt :) Szuper. (Ja, kerékpáros ruházatban eléggé márkahű lettem.)

20100410cyclingshopping

Még egy valami van, amit szeretnék megmutatni, az pedig a szélárnyék hatása. Szóval az van, hogy ha van valaki, aki fogja előtted a szelet, az 26±8%-os energiamegtakarítást jelent, ehhez képest ha mezőnyben haladsz, azaz minden irányban vannak körülötted kerékpárosok, akkor ez az érték 39±6%! Szóval nem (csak) a dopping miatt mennek akkora tempót a profik… Mielőtt elmentem La Palmára, Mechelen-től visszafelé egy szakaszon szóba elegyedtem egy másik bringással, aztán egy ideig váltott vezetéssel haladtunk. Alább látható, hogy végig ugyan azt a tempót tartva micsoda mélységekbe esik a pulzusom, amikor én haladok a szélárnyékban (satírozott részek). (A végén azért esik a sebesség, mert szembefordult a szél, és beértem a városba, ahol nem lehet úgy repeszteni…)

20100317ride