Tag Archives: kraainem

Floorball félidény

Amíg én a Kanári szigeteken süttettem a hasam, akarom mondani, dolgoztam szó szerint éjt nappallá téve, illetve halálra bicikliztem magam, na szóval addig idő közben Belgiumban elkezdődött a floorball szezon. Az első két meccset így nélkülem játszotta – és nyerte meg – a csapat. Eredmények: 2010.09.26.: Tigers Kraainem FC – Waterloo Lions 4:3 (2:0,0:0,2:3), 2010.10.17.: Tigers Kraainem FC – Black Cobra’s Gent 12:3 (3:1,3:0,6:2). Sajnos a harmadik meccsünk már nem sikrült ilyen jól (pedig – és nem amiatt, hogy – már én is ott voltam), nagyban annak köszönhetően, hogy összesen három cserénk volt, ami floorballban (a jégkoronghoz hasonlóan) nem túl jó dolog… Mondhatni katasztrofális. Ennyi emberrel nem lehet nyerni. 2010.10.31.: Juventus Floorball Club – Tigers Kraainem FC 9:2 (2:2,4:0,3:0). Így még az első félidő döntetlen eredménye is csodaszámba menőnek tekinthető (akkor még volt erőnk futni). A meccs utáni vasárnap minden végtagom fájt, nagyon elszoktam már ettől a fajta mozgástól, a biciklizés valahogy egész más :D Pl. ott nem jönnek neki az embernek, meg ilyenek :D Na nem baj, lesz ez még jobb is. 2010.11.14.: Tigers Kraainem FC – Union Beynoise Unihockey 10:3 (4:1,5:1,1:1). A tenerifei téli iskola miatt ezen a meccsen nem játszottam, és igazán nem fair, hogy pont ezekről a könnyű győzelmekről kell lemaradnom… 2010.12.12.: Tornado Brussels Floorball – Tigers Kraainem FC 3-5 (0-1,1-0,2-4). Két szoros harmad után legázoltuk a fővárosi csapatot, izgalmas, megérdemelt győzelem volt, és végre én is jól játszottam. Aztán egy héttel később az év utolsó fordulóját a masszív hóesés miatt el kellett halasztani :) Ilyen sem minden nap fordul elő… 2011.01.09.: Waterloo Lions – Tigers Kraainem FC 7-6 (1-3,4-2,2-1). Az idei évet a hirtelen jött melegnek köszönhető közel rekod szintű áradások miatt majdnem vízben álló Liège-hez közel játszottuk. Izgalmas és főleg változatos ütközetünket a második harmad döntötte el, ahol kicsit belealudtunk az addigra már négy gólos előnyünke. Sajnos túl sokat nem játszottam a meccsen, mert rotáltunk a sorokkal (egy játékossal volt több mint két teljes sor, így más megoldás nem volt), így csak minden második cserével mentem be. Jelenleg továbbra is vezetjük a bajnokságot, de egy meccsel többet játszottunk, és három csapat is csak két pontra van tőlünk.

Igazság szerint egy kezemen meg tudom számolni hány edzésen voltam idén, de valahogy ilyen rendszertelenül annyira nem is hiányzik. Más volt otthon a heti három fix edzés, azt élveztem, meg közel is volt. Itt eleve össze vissza hébe-hóba van egy edzésünk, és oda is fél óra az út kocsival. Ma is lenne, de az elmúlt négy napban nem volt olyan hogy ne sportoltam volna minimum két órát (jégkori, kerékpár, foci és tollaslabda), és mosodába is kéne menni, így könnyen lehet, hogy kimarad…  Ráadásul a hülye fejemmel véletlenül pont a rájátszás két hétvégéjére választottam magamnak a következő la palmai obszervatóriumi munkát… Ez van. Nem lehet egyszerre ennyi mindennek élni :(

Az elmúlt hetek

Végre van egy kis időm írni, így mielőtt belekezdenék a Kanári-szigeteken átélt események részletezésébe – mely egy jó hónapig tölti majd meg többé vagy kevésbé érdekes tartalommal a blogot -, ejtenék pár szót az elmúlt időszakról. Ilyen kevés poszt ugyanis még soha nem volt a blog történetében, és hogy most mégis így történt, az azzal magyarázható, hogy bazi sok dolgom volt, és egyszerűen sem időm, sem energiám (sem kedvem) nem volt még azzal is időt tölteni, hogy esténként hulla fáradtan blogot írjak.

Munka – na az volt dögivel. Nem egy hétvégét töltöttem az intézetben, hogy készen legyen a cikkem e hét szerdára, mert obszervatóriumi munka mellett nem igazán lehet még mást is dolgozni. Szerencsére a sok fáradozás meghozta gyümölcsét, és szerda este hét órára elkészült a végleges verzió (a témavezetőimmel való hosszas iterálás eredménye képpen), amit már el lehetett küldeni az összes társszerzőnek véleményezésre. Most két hetük van kommentálni, és utána jöhet az a lépcsőfok, hogy beküldjük a folyóiratnak, ahol publikálni szeretnénk. Ott még lesz egy bíráló, aki valószínűleg egy kisebb-nagyobb adag kérdést fel fog tenni a kutatással kapcsolatban, és ha azokat sikerült kielégítően megválaszolni, akkor valószínűleg elfogadják publikálásra a cikket. Aztán ha egy hónap múlva “hazaérek” a Kanári-szigetekről, akkor már ott vár a következő kutatás tárgya, szóval egyből neki is lehet majd kezdeni ;)

Kontaktlencse – mindig is idegenkedtem a gondolattól, hogy valamit közvetlenül a szememre kelljen raknom, és soha nem volt igazán gondom a szemüveggel sem, de elérkezett az idő, hogy én is kipróbáljam, milyen is kontaktlencsét viselni. Na jó, a fő indok az volt, hogy szükségem volt biciklis szemüvegre, mivel 1) a rendes szemüvegem mögé befúj a szél és lejtőn lefelé emiatt elkezdek könnyezni, ami elég hamar előidézi azt az állapotot, hogy nem látok, továbbá 2) napsütéses időben szimplán kifolyik a szemem a sok fénytől. Így először is vettem egy Oakley Jawbone szemüveget fényre sötétedő Transitions lencsével, illetve elmentem optikushoz, hogy elintézzem a kontaktencse kérdést. A biciklis szemüveg valami isteni (majd lesz róla kép meg videó a következő bejegyzésben), mondjuk ennyi pénzért el is várom hogy az legyen. A kontaktlencse is nagyon jó, sokkal jobb mint vártam, de azért betenni még mindig nem két másodperc… Egyébként egynapos, eldobható lencséim vannak (1 Day Acuvue Moist, D -1.00, BC 9.0, DIA 14.2), így nem kell tárolással meg tisztítással vacakolni, és csak akkor hordom, ha sportolok valamit (biciklizéshez és floorball-hoz nagyon jó dolog). Egy szó mint száz, megérte kipróbálni (és biciklizni is összehasonlíthatatlanul jobb így – arról nem is beszélve, hogy végre igazi kerékpárosnak nézek ki :D).

Sport – túl sok sportra sem volt időm mostanában, de azért egyszer-kétszer el tudtam menni biciklizni. Ezen felül múlt vasárnap egész napos floorball rendezvényt szervetett a csapatom Kraainem-ben, melynek keretein belül két edzőmeccset játszottunk (egy győzelem és egy vereség, mindkettő a velünk egy szinten – azaz a belga első osztályban – szereplő csapatok ellen), majd délután barbeque-val zártuk a napot. Így egy edzés és két edzőmeccs után most egy hónapig megint nem lesz floorball ütő a kezemben, és az idény első két meccsét is ki kell hagynom… De hát ilyen a csillagászok élete.

Sörök – az elmúlt hetekben újabb ízek kerültek fel a listámra, nagyban köszönhetően egy a nyár vége felé nyílt hangulatos kis helynek (a katedrális tőszomszédságában), ahol 183 különböző sör van a sörlapon. Az egyetlen probléma ezzel a sörözővel/kávézóval, hogy nagyjából 20 ember fér el benne, így volt már, hogy máshová kellett mennünk, mert tele volt… Végül tehát itt az új ízek listája, mellyel 93-ra nőtt a kóstolt belga – plusz holland trappista – sörök száma: St. Feuillien Bruin Réserve, Vedett Extra White, Leffe 9, Augustijn Donker, Chapeau Banana, Pannepot 2009, La Trappe Tripel, La Trappe Quadrupel, St. Feuillien Tripel, St. Feuillien Blond, Barbãr Winter Bok, Gusto 1833 Ruby Red.

Most Tenerife szigetén ülök 2360 méter magasan az obszervatórium szállásán, de erről majd a következő bejegyzésben :)

Tigers Kraainem FC – Waterloo Lions 4-8 (2-2,0-3,2-3)

Hát ezt a bronzérmet elbuktuk. Sajnos a rájátszásban nyújtott teljesítményünk miatt még a dobogóról is lemaradtunk, bár őszintén szólva ez az örök mumus Waterloo ellen – nekem legalábbis – nem okozott meglepetést. Ahogy az a részeredményeken is látszik, a második harmadban úszott el a hajó. Nem is igazán tudom mi volt a gond, nem játszottunk rosszul, de valami hiányzott. Szerintem a heti három edzés és a rendszeres munka (egyesek ugyanis nincsenek ám ott minden vasárnap este…), de a következő idénytől talán lesz lehetőségünk többre is. Most a harmadik támadó-sorban játszottam (így az utolsó harmadban nem is léptem pályára, pedig szerintem hasznosabb lettem volna, mint 1-2 ember, de ebbe most ne menjünk bele), és az első játékrészben volt is pár helyzetem – amiről még videó is készült :) Mert én készültem.

Annyira készültem, hogy még hivatalos csapatképet is csináltam, így nem múlik majd el nyomtalanul ez az idény sem a történelem képeskönyvéből sem. Csak ezért cipetem magammal a teljes fotóscuccot… (Klikk reá a nagyon nagy verzióért!)

20100516TigersKraainemFC

Egyfelől örülök, hogy tudtam folytatni a floorballozást, és nem szándékozom a következő években sem abbahagyni, de most jó hogy vége van a szezonnak, mert az utolsó három meccs elég lehangoló volt, és most valahogy nem is lenne kedvem további vereségekhez. Nem vagyok én ehhez hozzászokva. A döntőt egyébként az alapszakasz negyedik FBC Stimulo Denderleeuw nyerte 3-1 arányban az FBC The Mighty Devils Aalst ellen, egy nagyon élvezetes, hajtós meccsen, többszáz néző előtt (mi is maradtunk, mert utánunk játszottak). Amikor én La Palmán voltam, pont őket verte a csapatunk 10-5-re… Azért továbbra is úgy gondolom – hiszen mi más lehetne elfogadható hozzáállás -, hogy leszek én még belga bajnok!

FBC The Mighty Devils Aalst – Tigers Kraainem FC 5-4 (2-2,1-1,2-1)

Sajnos a rájátszás első meccsén a hazai közönség előtt játszó Aalst csapatán nem tudtunk felül kerekedni, így egy hét múlva csak a bronzéremért játszunk, ráadásul a hatalmas meglepetésre a másik elődöntőben 8-1-es vereséget szenvedő Waterloo csapatával (ők nyerték az alapszakaszt, és a negyedik helyezett Denderleeuw hagyta ma őket ilyen szépen helyben)… Ez van. Pedig az idényben most játszottunk ellenük a legjobban, többször is vezettünk (2-1-re és 3-2-re), aztán mégsem sikerült. Nekem személy szerint nem is ment jól a játék, pedig az első sorban szerepeltem, viszont nagyon nem jött jól, hogy most nem én voltam az előretolt zavaró ember, így egyáltalán nem éreztem a helyemet a pályán… Nem akarok a bírókkal foglalkozni, de elvettek tőlünk egy teljesen szabályos gólt (amivel 4-2-re vezettünk volna), majd az utolsó harmadban többször is teljesen röhejes szabálytalanságokat fújtak be és küldték ki játékosainkat 2-2 percre. Szar volt veszíteni, na, főleg hogy nekem sem ment jól. Pedig jó kis csapat ez, de több edzés kellene. Talán majd jövőre…

Waterloo Lions – Tigers Kraainem FC 14-6 (2-0,8-2,4-4)

Kissé le vagyok maradva az eseményekkel, még nem a mostani, hanem az előző hétvégéről maradt meg ennek a kissé siralmas eredménynek a megörökítése. Persze ez azt is jelenti, hogy továbbra is egy csomó mindent csinálok (egyesek szerint őrült sok mindent), szóval blogolásra nehezen csurran-cseppen idő. De igyekszem. Szóval akkor a meccsről.

Az alapszakasz utolsó fordulójában sem nekünk, sem a listavezető számára nem volt tétje a találkozónak, de azért szerettük volna egy jó eredménnyel jelezni, hogy májusban a rájátszásban (azaz az elődöntőben) számolni kell velünk… Az első harmad kiegyenlített kűzdelmet hozott, érzésre csupán a Waterloo kicsit nagyobb szerencséje hozta meg nekik a vezetést. 1-0-ás hazai vezetésnél szokás szerint szétlőttem a felső kapuvasat (hogy a rohadt életbe már megint…), sajnos ennél közelebb sokáig nem kerültünk a gólszerzéshez. A második játékrészben teljesen összeomlott a védekezésünk, talán két perc sem kellett hozzá hogy már 5-0 legyen az állás… Oda… Az “oroszlánok” játéka gyorsaságban jóval a miénk felé nőtt, és ez totális katasztrófához vezetett. A harmad közepén ráadásul egy labdáért folyó párharcban rosszul léptem és kifordult a bokám (már a múlt hét közepére teljesen rendbejött, no para), ami számomra a meccs végét jelentette. A befejező játékrészben aztán egészen feljavult a játékunk – leszámítva az utolsó másfél percet, amikor talán már az elkeseredettség terhe alatt megint leállt a motor, és még két gólt kaptunk gyors egymásutánban. Persze jobb volt most egy nagy pofon, mint az elődöntőben, amikor már igazi tétje lesz a játéknak, de azért fájt rendesen. Remélhetőleg a rendelkezésre álló edzésidőben ki tudjuk javítani a hibákat és sikerül pótolni a hiányosságokat, mert május 9-én ennél sokkal több kell. Végezetül pedig álljon itt az alapszakasz végeredménye.

2010division1table