Tag Archives: paksi fk

Paksi FK – Diamonds X3M Team 3-11 (2-5,0-4,1-2)

Az alapszakaszban lejátszott mérkőzésnél sokkal magabiztosabban nyertük meg a mai meccset Dunaújvárosban. Az első percekben mindhárom sorunk egyből betalált, így igen hamar sikerült megadni a játéknak a lendületet. Az eredmény pedig kicsit csalóka, hisz sokkal többet is lőhettünk volna, de valahogy igen magas számban sikerült kihagyni a legtöbbször szinte 100%-os helyzeteket. Személy szerint a meccs elején nagyon jól ment a játék (többször nagyon szépen sikerült labdát szerezni), aztán sajnos legalább 50%-ban az én hibámból sikerült összehozni egy gólt a paksiaknak (egy elég rossz passzból sikerült rossz irányba fordulni és eladni a labdát…) – ezen eléggé bosszantó volt, főleg a jó kezdés után (még akkor is, ha az első kapott gól előtt egy a válogatottat is megjárt csapattárs adta el hasonló módon a lasztit). Szerencsére sikerült lenyugodni, és több nagy hibát nem követtem el, bár egyszer-kétszer még szerencsétlenkedtünk egy sort Skywalkerrel (ő a jobboldali védő, én – szokás szerint – a bal). Lényegében párszor egymás hibáit kellett javítanunk. Az összecsapás második felében a fullasztóan meleg csarnokban nekem már inkább csak az ellenfél támadásainak rombolására futotta, de ezt a feladatot igen jól oldottam meg.

Igazából védőnek lenni a legnehezebb. Főleg a harmadik sorunkban, ahol ha a nálam 10 évvel fiatalabb csatár nem lövi be a helyzetet, akkor nincs gond (félreértés ne essék, a mi sorunk is lőtt gólt, nem is egyet), de ha én hibázok egyet, akkor abból gólt kapunk. A védők nincsenek a kanadai táblázat élén, a szurkolók nem értük vesznek meg (na minket azért ez nem fenyeget). Kisebb elismerést vált ki egy jó blokk, vagy egy szép szerelés, mint a kapus védései. A mérkőzéseken így legtöbbször a csatár vagy a kapus a sztár, de nem szabad elfelejteni, hogy védők nélkül még egy meccset sem nyertek meg.  Nem egy hálás feladat hát védőnek lenni, persze a nehézség benne a kihívás. Valakinek ezt is el kell vállalnia :) Hajrá Diamonds!

Diamonds X3M Team – Paksi FK 7-1 (1-0,3-0,3-1)

A mai meccsen Kartalon begyűjtöttük a 12. győzelmet is a bajnokságban (12 meccsből). A második játékrész kétharmadát leszámítva három sorral játszottunk – az “én sorom” 4 gólt lőtt és egyet kapott (de az sem az én hibám volt – bár a találatok sem az én érdememből születtek). Szóval ma egész jól ment a védekezés. Mondjuk nem volt valami látványos mérkőzés, a játék színvonala nem ütötte meg az elvárható nívót… Azért jövőre az OB I-ben ennél több kell. Hajrá Diamonds!

Paksi FK – Diamonds X3M Team 5-12 (3-1,0-5,2-6)

A hétvége mérkőzésén Dunaújvárosban fogadott minket a Paks csapata. Az első harmadról talán jobb lenne nem is beszélni, de a hibákból tanulni kell, így nem lehet elsiklani a tény felett, hogy ilyen pocsék játékrészt még nem produkáltunk a bajnokságban. Egyáltalán, ez volt összesen a második olyan harmad, melyet elvesztettünk az idei OB II-es szezonban. Az okok ugyanazok voltak mint az egy héttel ezelőtti meccsen. A csapat állt a pályán, nem volt mozgás, nem volt sebesség a játékban, sok volt a pontatlan passz és az eladott labda. 3-0-ás paksi vezetésről kellett felállni… Evelin (továbbra is az edzőnk) szünet beli megfelelően kemény szavai szerencsére jó hatással voltak a játék képére – mondhatni beindult a szokásos, lehengerlő gépezetünk. Mintha az elején nem pörögtek volna eléggé a srácok… A harmadik harmadban már harmadik sorunk is szerephez jutott, ráadásul most jól is játszottunk (én is), két gólt lőttünk és egyet sem kaptunk! Az utolsó percekben a Paks már szinte feladta, a meggyőző eredménybe még az is belefért, hogy a csapatunk a legvégén két ziccert is kihagyott. Szóval nagyobb koncentrálással több is lehetett volna közte (meg az elején volt egy meg nem adott gólunk, és mintha nem lett volna teljesen fair a játékvezetés sem, de ezt most felejtsük el). De nyertünk, és ez a lényeg. Hajrá Diamonds!

Diamonds X3M Team – Paksi FK 8-4 (1-1,3-2,4-1)

A Férfi OB II első mérkőzésén hazai pályán (Kartal) 8-4-re vertük a Paksi FK csapatát. Ez volt az első tétmeccsem, és sikerült egyből az első gólomat is megszerezni, aminek mondanom sem kell, nagyon örülök (annak is, hogy szüleim és a tesóm is ott voltak). Az első két harmadban a második sorban játszottam (ebben a 40 percben három sorral álltunk fel), a gólon kívül volt még két közepesen jó lehetőségem is, fejlődni kell (nem kicsit, sokat), és akkor azokból is gól lesz pár hónap múlva :-) Az azért még pozitív, hogy nem volt jelentős hiba a játékomban. A harmadik harmadban a legrutinosabb játékosainkból alkotott két kicsit más felállásban pályára lépő sor bebiztosította a győzelmet, de a végén az utolsó gól után még én is kaptam egy kis játéklehetőséget. Összességében jó meccs volt, természetesen van még hova fejlődni (mind egyéni, mind csapatszinten). Ráadásul ha 4-1 után nincs az a pillanatnyi dekoncentráltság a csapatban, akkor nagyobb győzelem is lehetett volna… Szóval lélekben is kell edzeni, nem csak testben.

A fejlődés pedig nem lesz nehéz, mert tegnaptól már péntekenként is van edzésünk, méghozzá a felsőgödi sportcsarnokban. Ez azt jelenti, hogy a két szokásos edzés mellett most már hetente egyszer normális méretű pályán is tudunk gyakorolni! Hajrá Diamonds!