Tag Archives: zene

Zene füleimnek – Coldplay, Kaukázus

Karácsonyra megkaptam a Coldplay – X&Y című albumát. Nagyon jó, bátran ajánlom mindenkinek, aki mondjuk az U2-t és hasonlókat szereti. Ugyan zenéltem (sőt néha még most is zenélek) évekig, jártam szolfézsra, énekkarra, zenekarba, mégsem fogok zenei kritikát írni, mégpedig azért, mert nem tudnék. De azért lenne egy fontos kérdés a kedves olvasó felé: zene vagy szöveg? Mármint mi a fontosabb – ha lehet egyáltalán ilyet kérdezni. Mert nekem inkább a zene. Pontosabban a zene az, ami megragad egy számban, és csak miután már ráéreztem a dallamra, a hangszerekre, az akkordokra (akusztikus rock sok vonóssal kísérve, na az pl. de jó), csak utána kezdek el foglalkozni a szöveggel. Persze néha akad ellenpélda is, pl. a Kaukázus együttes Tartós Béke című számában a szöveg viszi a prímet (szerencsére egész jó a zene is, sőt, de azért az a szöveg! WOW!) – a videójuk pedig biciklis lelkületűeknek biztos szívet melengető, de nem csak nekik szól, sőt, szóval tessék megnézni/hallgatni itten! És akkor már a Coldplay egyik legújabb számát is hallgassuk/nézzük meg itt, mert nálam jelest érdemel az is. Végülis mondjuk azt, hogy nálam – úgy összességében – 60:40 % a zene javára. Várom a véleményeket!

November 2.

Emerson Hart – I Wish the Best for You (zene itt hallható):

How long can we wait here
To say goodbye?
The words once they’re spoken
Are words that we can’t take

Back to where we were, before
Things got in the way
Life gets so confusing
When you know what you’re losing

You
Me
Why can’t we see that there’s
More to love than we’ll ever know
Sometimes you’re closer when you’re
Letting go
I wish the best for you
I wish the best for you

We’ll both regret the hurting
That we will do
You’ll learn to forget me
And I’ll try
I’ll try to forget…

You
Me
Why can’t we see that there’s
More to love than we’ll ever know
Sometimes you’re closer when you’re
Letting go
I wish the best for you
I wish the best

If you ever need a place that you can run to
I’ll be here, I’ll be here

You
Me
Why can’t we see that there’s
More to love than we’ll ever know
Sometimes you’re closer when you’re
Letting go
I wish the best for you
I wish the best for you