Monthly Archive for October, 2007

Belga sör, sok kérdés + 17P/Holmes üstökös

Na nem csak a címben szereplő nedűről lesz szó, úgyhogy akit csak az érdekel, ugorjon a bejegyzés végére. Még pénteken elfelejtettem írni, hogy napközben eléggé elbizonytalanodtam a második félévvel kapcsolatban – ezt most részletesebben nem fejteném ki, de lényeg ami lényeg, ennek még lesz ebben a bejegyzésben folytatása. Este James Bond ment a VT4-en, jó volt. Szombaton szokás szerint mostam, takarítottam (igen, port is töröltem mindenhol). Délután vettem végre egy könyvet (Sam Bourne – The Last Testament), amit majd szabadidőmben olvashatok (még nem jött el ez a pillanat). Este megint tévéztem, most a Trója ment a VT4-en. Vasárnap foglalkoztam a kutatási projekttel, de ez túl sok eredményt nem hozott… A Kéktúrás oldal angol verziójában kijavítottam pár dolgot – a javaslatokért köszönet Apunak :-) No és a legfontosabb: írtam egy halom kérdést egy halom embernek, hogy legyen mire alapoznom a döntésemet a második félévet illetően. Kinek mit írtam, és mi a válasz:

  • Prof. Dr. Conny Aerts – A következő félévben milyen tárgyak lesznek, illetve be tudok-e kapcsolódni valami “igazi” kutatásba? Válasz: Igen, kaphatnék valami nagyobb témát, amiből publikációt is írhatnék. Tárgyak:
    1. Theory of Stellar Oscillations
    2. Stellar Atmospheres
    3. Interstellar Matter
    4. The Solar System
    5. Capita Selecta (High-Energy Astrophysics)
    6. Nuclear Astrophysics (Brüsszelben)
    7. Dynamics of Stellar Systems (Gent-ben tanítják)
  • Dr. Petrovay Kristóf – El lehet-e fogadtatni az itteni Asteroseismology tárgyamat (6 kredit) két otthoni tárgynak, név szerint nem csak az Asztrofizika 5-nek (2 kredit), de a Csillagászati Szeminárium 6-nak is (2 kredit). Van-e nekem valami teendőm az ETR-ben bármilyen szerződésmódosítás esetén (lévén a rendszer korábbi lezárása miatt nem azok a tárgyak szerepelnek az ETR-ben mint a szerződésben)? Válasz: Igen, el lehet fogadtatni. Az ETR-el nekem nincs dolgom, azt a TO és az ETR-esek elintézik majd.
  • Témavezetőm – Ha nem maradnék kinnn a második félévre, tudna-e nekem egy harmad vagy egy fél állást adni arra a szemeszterre? Válasz: A harmad biztos, a fél kérdéses.

Ezen felül írtam még az ELTE TTK ERASMUS-os emberének is, majd ha válaszol, akkor írok arról is – fontos kérdések, és nagyon kellenének a válaszok is. Majd írok ide egy listát, ha meglesz az utolsó válasz is, hogy mi szól a maradás mellett és mi ellen. Még nem döntöttem.

belgasor_trappistes_rochefort.jpgTegnap a Csillagász Mesterképzés diákjai (egyszerűbben: csoporttársaim) szerveztek egy kis délutáni programot. Először is elmentünk biliárdozni (Pool) – két asztalon játszottunk, sokan most próbálták először. Elég jól ment ;-D Aztán kerestünk egy pizzériát, ahol jól megtömtük az addigra már igencsak üres gyomrunkat (finom és nagy pizzák voltak), és ittunk a ház vörösborából is. Végül kerestünk egy kellemes pub-ot (kulturált söröző) ahol hosszan beszélgettünk egy jó üveg (0,33 l) sör mellett. Belga ajánlásra (miután valami édeset kértem) a balra látható sört fogyasztottam. Ez kérem szépen egy trappista sör, mégpedig egy Trappistes Rochefort 8-as (3.20 € – összehasonlítási alapnak: egy Stella 1.80 € volt ugyanitt). A Wikipédia szerint a trappista sörök a legjobban erjesztett világos sörök (szerintem ez inkább barna volt…), trappista kolostorokban készülnek, és a teljes gyártást a szerzetesek végzik – de legalább is ők koordinálják és felügyelik a folyamatot. Jelenleg hét ilyen kolostor van (6 Belgiumban és egy Hollandiában), ezek a következők: Achel, Chimay, La trappe (Hollandia), Orval, Rochefort, Westmalle és a Westvleteren. Minden sörnek (már nem csak a trappistákról van szó) egyedi pohara van, melybe tökéletesen belefér egy üveg tartalma (a normál kiöntési sebesség mellett keletkező habbal együtt). És most jön a lényeg: ennek bizony nem az a szörnyű, keserű sör íze volt! És a szaga sem az volt! Határozottan kellemes íze és illata teljesen más, mint az otthoni söröké. Nem lettem (egyelőre) nagy sörös, de ez finom volt. És jót is beszélgettünk. Ahogy hazaértem, egyből mentem is aludni.

Mára a korábbi bejegyzésben említett illető eltávolította a képeimet a blogjáról – szóval sikeres volt a felszólításom. Ennek örültem :-) Úgy néz ki, hogy végre sikerült “átütő eredményt elérni” a Research Project-ben, azaz lényegében megtaláltuk a keresett paramétert, és reális eredményeket kapunk. Ez is jó :-) És ha minden jól megy, ma végre derült lesz az éjszaka, és megnézhetem a 17P/Holmes üstököst, ami pár napja csupán egymilliószorosára fényesedett, és most szabad szemmel is könnyen látható, amint éppen átrajzolja a Perseus csillagképet :-) Indulok is haza (most az egyetemen vagyok). Senki sem panaszkodhat, igazán sokat írtam most is.

Frissítés (19:45) – láttam az üstököst!!! Nagyon szuper, kb. 2,6-2,7 magnitúdó lehet. Ha éjfél körül még derült lesz, talán csinálok egy fotót is. A fotóimat felhasználó emberke pedig még egy bocsánatkérő levelet is írt. Félvezetőkről szóló konferencián voltak Leuven-ben, csinált sok fotót is, de a kastélyról egyet sem tudott, és a fotóimat meg a kollégájától kapta, aki nem mondta, hogy nem az ővéi… Igaz vagy sem, a bocsánatkérés becsülendő.

17pholmes.jpg

Frissítés 2. (01:05) – le is fotóztam! A képről jól látszik milyen szépen átrajzolja a Perseus csillagképet. Szabad szemmel nézve kiterjedt, egyértelműen nem csillagszerű kis paca. A kép Canon EOS 300D-vel és a korábbi bejegyzésekben megkereshető Sigma objektívvel készült a szobám előtti udvarról (ez csak egy kivágat az eredeti, teljes képből). További adatok: ISO 400, 10 mm, f/4, 30 sec. Készítés ideje: 2007.10.30. 23:12 (UT).

Hétvége előtt

Már megint eltelt egy hét. A szerda esti kézilabda nem volt rossz, azt leszámítva hogy megint meghúztam valamimet – most a változatosság kedvéért a hátamat. Jövő héten viszont nem lesz :-(

  • Csütörtökön voltam a City Hall-ban, vittem a sárga cetlimet, a kitöltött – ugyancsak sárga – űrlapot, 4 igazolványképet, útlevelet, az Európai Egészségbiztosítási Kártyát és beiratkozási igazolást. Egész gyorsan sorra is kerültem (lévén volt időpontom) 10 perc alatt át is néztek mindent és bevitték a gépbe az adatokat. Majd 3-4 héten belül kapok (postán, mint a sárgát) egy zöld cetlit, amivel bármikor visszamehetek és felvehetem a Residence Permit / Identity Card-omat. Viccesen megjegyeztem az ügyintéző kisasszonynak, hogy a tanulmányaim végére készen is lesz a kártyám – mire ő majdnem hogy bocsánatot kért (!!!)… úgy kellett megnyugtatnom, hogy ez máshol sem megy gyorsabban… (Azt meg el sem merem képzelni, hogy egy ilyen poénhoz mit szóltak volna más – kicsit keletebbre fekvő – országok ügyintézői…)

A gyeplabda megint jó volt, az új ütő is jól szuperál. Ráadásul jövő héten szerdán is megyek – akkor eredendően a jobbak edzése van, de azt mondta az edző, hogy nyugodtan mehetek (nem, nem én vagyok ilyen jó…). És ha minden igaz, csütörtökön az ünnep ellenére is lesz edzés.

Ma (ami már ugyan tegnap) érdekes levelet kaptam egy Flickr felhasználótól, miszerint nagy rajongója a képeimnek, és észrevette, hogy valaki jogtalanul használta fel a képeimet. Először azt hittem hogy kamu, de utánanéztem, és tényleg, ráadásul az illető úgy tüntette fel őket a (japán) blogjában, mintha azok a sajátjai lennének! Írtam is egy kommentet, hogy ezt nem kellene, mert ejnye-bejnye, kíváncsi vagyok mi lesz az eredménye. A tovább gombra kattintva meg is lehet tekinteni a képét a blogjának…

house_1_konyha.jpg

Egyébként meg megrajzoltam az összes ablakot és tolóajtót a 3D tervrajzban (Apu kommentje nagyon tetszett az előző bejegyzésnél :-D), itt van mutatóba pár kép is a kedvenc részeimről (fent a konyha, rálátással az étkezőre – lent pedig ugyan ez a nappali felől nézve). Valószínűleg a legköltségesebb az egész házon keresztbe futó mestergerenda beszerzése lenne. Hatalmas darab…

house_1_etkezo.jpg

A tovább gombra kattintva lesz még egy kép az előszobáról is. Egyébként a képek 100° látómező mellett készültek, azért ilyen nagy a torzításuk, de így legalább be lehet látni a teret. Az a sakktábla-szerű fal a konyha és a nappali között üvegtéglából van kirakva, a nappali és a konyha között egy pult van, az étkezőből meg egy hármas tolóajtón keresztül egy hatalmas nagy teraszra lehet kijutni :-)

Continue reading ‘Hétvége előtt’

Helyzetjelentés

kektura_en.jpgÜdv mindenkinek, még élek :-) Lássuk sorban mi történt az elmúlt napokban. Vasárnap egész nap fordítottam, aminek meg is lett az eredménye – nagyjából éjfél körül felkerült a világhálóra a Kéktúrás oldalam angol verziója! A túraleírásokon kívül mindent lefordítottam, persze nyelvtani hibák lehetnek (gépelési maximum egy-kettő), úgyhogy kérem a ráérő angolul nagyon jól tudó barátaimat, ismerőseimet, rokonaimat, hogy ha van fél órájuk, akkor olvasgassanak bele, és a hibákat írják meg nekem – de ne kommentként, hanem e-mailben, lehetőség szerint a hiba megjelölésével és a javasolt helyettesítő szöveg megadásával. Köszönöm.

Hétfőn csak a projekten dolgoztam, nagyrészt az egyetemen, szóval semmi érdemleges… Tegnap voltam influenza-elleni védőoltáson (meg dolgoztam a projekten…), ami nagyon profin meg volt szervezve (és egyébként 6.50€ volt). Azt gondoltam, hogy a délután 6-7 közöttre regisztrált 70 embert soha sem fogják tudni egy óra alatt lerendezni, de nagyot kellett csalódnom (pozitív értelemben). A bejárat után egyből egy kis asztalnál be kellett mutatni a diákot és kifizetni a pénzt, cserébe megkaptam a védőoltást a bontatlan dobozában, amit a következő 2 méteren kellett kibontanom, a műanyag és a papír csomagolást külön szemetesbe (!!!) elhelyeznem majd az orvosi szobába befordulnom, ahol egyszerre két nővér oltott párhuzamosan. Fertőtlenítő törlés, szuri, törlés, sebtapasz és viszlát. Az államat úgy szedtem össze kifelé menet… sn_frontview_web1.jpgEzt nevezik profizmusnak. Ezután a telefonom díjcsomagját átállítottam Pay&Go Freetime-ról International-ra, így most ugyan annyiért telefonálok mint eddig, csak a hétvégi saját hálózatba történő ingyenes hívás helyett a magyarországi számokat is ugyan annyiért hívom, mintha Belgiumba telefonálnék! És ez az SMS-re is igaz :-) Így többet írhatok Flórának (több mint 2,5-ször annyit mint eddig!).

Ma megint az egyetemen kezdtem, de nem voltam túl konstruktív, így hamar eljöttem. Délután beszereztem a karácsonyi ajándékomat (köszi Anyu és Apu), egy 3Dconnexion SpaceNevigator-t, ami főleg Google Earth-ben és a Google 3D-s tervező alkalmazásában (Sketch Up) nagyon szuper segítség, ami lényegében egy 3D-s egér. Kicsit nehéz lenne leírni, de nagyon jó! Fél óra alatt meg lehet szokni, és utána már olyan mint a biciklizés – nem kell rá odafigyelni. Még tegnap este elkezdten a Google Sketch Up-ban egy házat tervezni, és ma a vásárlás után is azt csinálgattam, az alsó szint már szinte teljesen kész, a nyílászárók és a bútorok hiányoznak (utóbbi nem is biztos hogy lesz), de a lent látható állapot kb. 4 óra terméke, szóval nagyon gyorsan lehet dolgozni. És természetesen szépen be lehet járni 3D-ben, nagyon profi :-) Ja, és vettem még pár zoknit, mert nagyon hideg van, és a bokazoknik már nem elégségesek. Már két napja télikabátban járok, mert napközben is csak 8°C van… brrr. Most megyek vacsorázni, aztán irány a kézilabda edzés! És aztán holnap gyeplabda!!!

house_1_1.jpg

Waterloo – avagy csatám az oprendszerekkel

Minden alkalommal igyekszem jó címeket kitalálni a bejegyzésekhez, nos szerintem ez a mostani igazán szuper lett :-) Ha szabad ilyet mondanom… A tegnapi nap valahogy sehogy nem lett az igazi, az oké hogy péntek volt, de nem 13-ika! Na mindegy… Először is voltam mosni (már megint elment egy hét…), közben vettem CD-ket (mert nem, 1 db-ot nem lehet venni, csak ötöt… eszem megáll…), amire ki lehet írni a Linux-ot. Hazaérvén ki is írtam ruha-hajtogatás közben, majd hip-hop nekiestem a telepítésnek. Hip-hop élt is a rendszer, de valami továbbra sem volt oké, nekem meg nem volt kedvem tovább foglalkozni a dologgal és úgy döntöttem, hogy OK, akkor nekem nincs szükségem Linux-ra… Naív gondolat volt… Ugyanis szépen letöröltem a Linux-particiót a merevlemezről (ahogy azt már n-szer csináltam korábban is) és ezután “A” Windows úgy gondolta, hogy ő márpedig (“egyem a drága lelkét…”) nem fog bebootolni (kicsit fura ez így leírva, de talán jobb lenne a “bebútolni”? na ugye hogy nem…). Ok, gondoltam, hát majd legközelebb, így jött egy újraindítás, ami után kissé szívbajközeli állapotba kerültem, mivel továbbra sem éledt fel a Windows… No modom magamban, nem lesz ez így jó… Nagyon nem… De nem estem pánikba (annál ugyanis több kékhalált láttam én már életemben, hogy egy ilyen apróság megrémisszen). Első gondolatom egy Windows helyreállítás volt a telepítő CD-vel, de ezt igen gyorsan elvetettem, mondván nem szeretném a Microsoft módszereire bízni az adataimat. Helyette, mivel azért Linux csak-csak kell az egyetemista élethez, hát gyorsan feltelepítettem még egyszer az Ubuntu-t (azaz a Linux-ot), és kis internetes utánajárás után még a problémáimat is megoldottam (mondjuk 3D effektjeim nem lettek, mert a videokártyám egyelőre feketelistán van stabilitási gondok miatt, de dolgoznak az ügyön…). Viszont a Linux boot-loader-e (”bútlóder” – na erre kérek magyar javaslatot…) visszahozta a Windows-t is, úgyhogy minden újra szép és jó, minden működik. Ekkor volt hajnali egy óra.  (Ilyenkor jön a hangos megvető nevetés, amit főműsoridőben futó műsorokban tábla felmutatásával idéznek elő.) Ekkor érett meg bennem az elhatározás, hogy a következő számítógépem MacBook lesz. Majd, egyszer, ha ez már nem lesz jó és sok pénzem is lesz… (évek kérdése az egész).

  • Majdnem elfelejtettem, hogy meghozta a postás a “kis sárga cetlit”, amivel 25-én mehetek is vissza a City Hall-ba, hogy végre befejezzem a regisztrációmat, mint belga lakos. Állampolgárságomat leszámítva igazi belga leszek ;-)

Akkor jöhet is a mai nap. Ez sokkal jobb volt, így olyan érdekes részletekkel nem is tudok szolgálni, mint a tegnapiról… Ma reggel arra keltem, hogy hoppá, kék az ég, süt a Nap. Nem volt más választásom, mint hogy gyorsan összepakoltam, és huss, felültem az első brüsszeli vonatra, majd átszálltam, és egész Waterloo-ig nem is használtam már a lábaimat. Ennek volt egy hátulütője – egyedül mentem :-( Na nem baj, legalább végre mehettem a saját tempómban, ez se rossz, ezen a héten úgyis kicsit már sok is volt a szocializálódásból. Szóval a legszuperebb dolog a Wellington Museum volt (előtte még megnéztem az Église St-Joseph-et), telis tele érdekes rézkarcokkal, metszetekkel, térképekkel, emlékekkel, mindennel. Nem vagyok egy nagy múzeum rajongó, de ez tetszett. Az a fogadó van berendezve, amelyikben a hadvezés a csata előtt és után töltötte éjszakáit, nagyon megéri végigjárni, kb. 1 óra, és tényleg jó. A vezetés meg fülhöz-tartós kütyükkel történik ;-D Nem tudom hogy hívják, olyan, mintha telefonkagylót tartana az ember a füléhez… És a narrátor angolja is nagyon szép és tagolt volt. Pirospont. (A WC-t is teszteltem, nagyon szuper :-D) Ez után szépen elindultam dél felé, szemem előtt célként a Butte du Lion 45 (más források szerint 41) méter magas mesterséges földhalma lebegett, melyről jól belátható az egész csatatér. Az út egyébként az állomástól a halomig a Google Maps szerint 5,9 km, és ez reális is lehet, mert elég túratempóban majdnem 1 órámba tellet a visszaút… No de odafelé szembejött egy kifejezetten gyeplabda felszerelést (és tenisz) árusító sportbolt… tkcx40.jpgNa jó, nem szembejött, de útba esett, és tudtam róla, hogy van ilyen. Hát ha már úgyis arra jártam benéztem :-D Jupííí, shopping!!! Végül vettem egy elég jó TK (ez a márkája) kompozit ütőt (5% Kevlar, 90% Glass Fiber, 5% Carbon Fiber) és egy ütő-táskát (amibe a többi cuccom is belefér). Az ütő a bal oldali képen látható, a zöld az. Ezt most saját keretből fizettem (külön “elszámolást” kell vezetnem, hogy tudjam, hogy a számlámon levő pénzből mennyi a sajátom, és mennyi az ERASMUS ösztöndíj…), így cserébe lemondtam a már betervezett “Spacenavigator” 3D kütyüről. Kütyü helyett sport. Huhh, ide jutottam???  No szóval ez után megnéztem a halomról a kilátást is, meg egy nagy körpanoráma festményt is, ami annyira nem volt jó, mint amire számítpottam. Ez a múzeum nem érte meg az árát – szerintem. Sajnos mindenképpen legalább még a panorámát (mert van ám még más is…) is ki kell fizetni, ha a halomra fel akar menni az ember :-( Azért jó volt, na. Innen gyorsan visszagyalogoltam az állomásra, ahol az aluljáróban először csak furcsán ismerős hangokat hallottam. Aztán hamar leesett, hogy az előttem haladó középkorú (és nem középkori) pár magyar… Sejtettem, hogy vicces szituáció következik, és így is lett, mert a lépcső tetején a pár férfi tagja (érdekes, nem a férfiak szoktak kérdezni, ha útbaigazítás kell…) franciául megkérdezte, hogy ez az irány megy-e Brüsszelbe… Én meg magyarul válaszoltam, hogy igen, ez :-) Lett is nagy derültség (ami egyébként az egész nap időjárására is jellemző volt). Leuven-ben a pont jó megvilágításnak köszönhetően csináltam még pár fotót a könyvtárról, és megmutattam egy spanyol párnak, hogy hol a szupermarket, de más nem történt. A képek közben már fel is mentek a szokásos helyre. Ugye milyen sokat tudok írni másfél napról? Tessék hát kommentet írni, hogy tudjam, elolvastátok :-) Köszi!

Első bejegyzésem az egyetemről

Mármint helyileg… Igazából a tegnapi nap csúcs szuper lett, megint sikerélmény volt a programozás, és a gyeplabda is. Utóbbi egyre jobban megy – “totál bele vagyok zúgva” ebbe a sportba! Kár hogy csak heti egyszer van… Viszont ma egyelőre szívás van, mert fel akartam rakni az Ubuntu 7.10-es új verzióját (linux), szépen frissítette is magát a rendszer, először be is boot-olt, aztán többet nem… Blank screen… Na, ezen a ponton kicsit morci lettem. Főleg hogy előtte a Windows meg nem találta meg a hálózati nyomtatót és át kellett váltanom linux-ra, hogy egyátalán nyomtatni tudjak… Na most szépen hazamegyek, eszem valamit, és letörlöm az egész linux particiót a merevlemezről, majd szépen ráinstallálok egy friss Ubuntu 7.10-et, amit pont most töltöttem le. Ilyen letöltési sebességet még nem pipáltam:

downloadspeed.jpg

Ha valaki nem tudná rendesen elolvasni, 3721 KB/sec!!! És volt 4000 fölött is, de ez egy jó átlag… Hát otthon ennek az 1/10-e a csúcs. Na akkor most irány haza. Egyébként tegnap este még befejeztem egy fordítást a Kéktúrás oldalon, szóval haladok szépen, hétfőre talán kész is lesz az egész :-)

Update otthonról: elolvastam a Release Notes-t, és hát nem benne van ez a jelnség!… A lényeg az, hogy a) nem szabad frissíteni egy driver-t, b) kell egy kicsit ügyeskedni egy config file-ban… Egyébként leszedtem a linux partíciókat, és még él a gép, hál Istennek…

Kínai figura

A hét eddigi részében nagyrészt az egyetemen voltam és IDL-ban programoztam (kedden és ma több mint 6-6 órát), vagy otthon fordítottam magyarról angolra a Kéktúra szövegét (mindkettőt élvezem, van bennük sikerélményem…). Már vásárolni sem volt időm és kezem (notebook cipelés az egyetemre, plusz másik táska…), úgyhogy igencsak kifogytam a kajából. Azért két csokim még van, almából pedig az utolsót eszem éppen. És hogy a címről is essék egy szó, egyre jobban megy a kézi, jönnek vissza az emlékek, és ma sikerült kínai figurából gólt lőni. Szép volt, na :-D Egyre gyorsabban megy az idő, megint itt a csütörtök és a gyeplabda!

Gent és pár apróság

Először is elért a vég… Most raktam be a sütőbe a pizzát, és közben arra gondoltam, hogy OK, 25-re (20:25-re) kész lesz. No nem ez a pláne, hanem az, hogy ez a mondat (gondolat) angolul (!!!) futott át az agyamon… Azért ez már dúrva… Majd folytatom ezt a bejegyzést, de csak vacsi után, közben meg töltődnek át a genti képek a laptopra :-)

Pénteken képeket válogattam meg szerkesztettem a HTM-nek, illetve programoztam egy kicsit IDL-ben. Írtam is egy scriptet, ami először 15 percig futott, de legalább nagyon szép függvényt produkált :-) Valójában mondjuk 1/10 ekkora lépésköz (és így futási idő) is elég arra ami nekem kell, de azért szép lett…

Szombaton egyszerre két mosógépben mostam, világos színeset meg sötét színeset, és törölközőket meg ágyneműt is, szóval mindenem tiszta lett. A szobámat is kisuvickoltam, úgyhogy mire mindennel készen lettem, már du. 3 volt… Kicsit dolgoztam a Kéktúrás honlap angolra fordításán is, lényegében már minden grafikai elem (azaz az angol nyelvű gombok, fejlécek, stb.) kész, és a nyitóoldalt le is fordítottam (de még nem elérhető publikusan…). Elkezdtem elolvasni az Asteroseismology jegyzet első 2 fejezetét (kb. 100 oldal), de ma még be kell fejeznem…

gent.jpg

Ma pedig Gent-ben voltam Przemek társaságában – a spanyol srác aki múltkor velünk jött ugyanis épp Lengyelországban van, Carolina pedig nem tudott eljönni, mert valami dolga akadt (de azt mondta, hogy jövő hét végén már ráér majd – OK, hisz csak ezen a héten érkezett…). A város szép volt, nem olyan gyönyörű mint Brugge, de azért nagyon szép. Csináltam megint sok tök ugyanolyan fotót (:-D), lehet majd bennük gyönyörködni, ha valamikor felkerülne a szokásos helyre (fel fognak, csak nem most, és a holnap is elég sűrű, de igyekszem…).

ERASMUS hajónapló – 25. nap

Üdv mindenkinek a ködös Albionból Leuvenből… Nem unatkozom :-D Lássuk mi történt az elmúlt időszakban – előveszem a jegyzeteimet… Szóval megjött Carolina Kolumbiából, és ő is Stevennel és velem fog dolgozni, szóval a mienk a legnemzetközibb team. Szerdán délelőtt tartottam nekik egy kis (~100 perces) bevezetést a Period04 szoftver (frekvencia-analízisre jó) és a GNUplot (szép ábrákat lehet vele csinálni) lelkivilágába – azaz kb. megmutattam mindent, amit én tudok. Adtam is nekik példa scripteket, meg ábrákat. Mindenki tök kedves, tisztára mint otthon. Aztán délután végre történt egy kis adminisztrációs előrelépés:

  • Benézett hozzám egy rendőr, hogy ellenőrizze, tényleg a bejelentett címen lakom-e. Egy kedves fiatal nő volt ;-) Ne aggódj Flóra, a nyomodba sem ért :-D Szóval kellett neki egy igazolvány (diák), meg a szerződésem a szobáról, és kész. Öt perc volt az egész. Már csak az értesítésre várok, hogy mikor mehetek vissza a City Hall-ba, és akkor kész is lesz MINDEN adminisztráció!!!
  • Írtam Petrovaynak egy levelet, amiben megkérdeztem, hogy lehet e egy itteni tárgyat kettő otthoninak elfogadni (6 kreditest két 2 kreditesnek), de még nem válaszolt.

Vacsorára az ALMA-ban salátát ettem, olyat, amiben garnélarák is volt. Még soha nem ettem rákot, úgyhogy gondoltam, egyszer élünk… De egész jó volt. A kézilabda is jobb volt mint egy héttel ezelőtt, mert kevesebben is voltunk, és nem is sérültem le. Pár dolgot hollandul is megértek már (pl. hogy nem lehet lepattintani a labdát). Ma pedig kikerült a nevem a kapucsengőre! Tök jó, majd lefotózom :-) Megkerestek a Hegyisport és Turista Magazintól, hogy szeretnék egy kéktúrás cikkhez felhasználni a képeimet (természetesen némi honorárium fejében)! Tök jó, remélem tényleg összejön, bár ez holnap kiderül. Ha embereket is fotóznék, akkor még a címlapon is lehetne képem :-( A gyeplabda nagyon jó volt, nagyon sokat fejlődtem, és élveztem is az egész edzést. Már most várom a jövő hetit. Sajnos megint mosnom kell, valahogy kezd gyorsan telni az idő, folyton azt érzem, hogy mosnom kell…

Elfelejtettem írni, hogy regisztráltam október 23-ra influenza elleni oltásra, amit direkt az egyetemistáknak szerveznek az egyetemi orvosi rendelőben. Most majd nem kell aggódnom, hogy megbetegszem (mert egyébként szoktam, tényleg…)! Na most már tényleg alvás…

  • Na, újabb update: megjött az ösztöndíjam (az ERASMUS). Újabb pipa és öröm, hogy nem vert át az ELTE :-D

Brugge

Vasárnap Brugge-ben (avagy franciásan Bruges) voltam Przemek és egy spanyol ERASMUS-os társaságában. A vonatút másfél óra helyett kettőre sikeredett, mert épp pályafelújítási munkák vannak a vonalon. Az első egy órát elég hidegben és ködben töltöttük, de aztán terv szerint kisütött a Nap és egész nap gyönyörű szép idő volt. Keresztül kasul bejártuk a belvárost, láttuk a híres Városházát, a régi vásárteret, a Velence-szerű csatornákat, számtalan templomot, és mindent, amit csak látni lehet. Az útikönyvemben levő mindkét sétaútvonalat kipipáltuk, de felfedeztük olyan utcákat is, melyek ugyan gyönyörűek voltak, de a könyvből valamiét kimaradtak. Végül pont nyolc órát töltöttünk a városban. Nagyon-nagyon megérte! A képek megtekinthetők a Flickr-en – a képaláírások készülőben. Azért ide is berakok egy képet, ugyan nem a legjellemzőbbet, de engem nagyon megfogott. Volt egy utca telis tele ilyen házakkal…

brugge.jpg

Ma egyébként nem volt semmi extra, megérkezett a kolumbiai lány is, úgyhogy már teljes az ERASMUS-os csillagász létszám (3 fő). Megint elfogyott a kajám, holnap vásárolnom kell. Azért macerásabb az élet, így, hogy mindent magamnak kell megcsinálnom – ettől függetlenül persze nagyon jó :-D

Brüsszel másodszor

brusseltemplom.jpgElőször is megdöbbentő, de igaz, hogy az idén 150 éves Neuhaus csokikereskedésben 25€ 500g csoki! Atya Úr Isten (OMG), vajon az tényleg háromszor olyan finom, mint a Leonidas-nál vásárolt bonbon? Ennek be kell vallanom, nem jártam utána… A nap egyébként azzal indult, hogy nem bírtam felkelni, mert fáradt voltam, és szundiztam még egy kicsit, és egyébként is fáj mindenem továbbra is. Így egy két órával későbbi vonattal mentem be Brüsszelbe. No de még ez előtt kicsit bosszús lettem, mert előző este mindkét akkumlátorra azt mondta a töltő, hogy fel vannak töltve, a fényképezőgép meg az, hogy le vannak merülve… A bosszúság akkor jelentkezett, amikor már Leuven-ben kikapcsolt a gép két fotó után – na gondoltam, jó lesz ez a nap, ha fotózni megyek a fővárosba, csak épp az akuim halottak… Nem bírom ki, hogy ne lőjem le a poént, szóval íme a megfejtés: este észrevettem, hogy a töltő egyik érintkezője (a négyből) beszorult, így nem is ért hozzá az akkuhoz, ezért mutatta azt, hogy fel van töltve. Szóval most töltődnek rendesen. Nem kell 100€-ért újat venni (hála a jó égnek). Egyébként így is csináltam vagy 50 képet, mert cserélgettem az aksikat, és mindig volt bennük még egy-két képre energia :-D Nem sorolom fel hol jártam, mert lényegében ugyan arra, amerre Flórával is, csak éppen nem voltam az Atomiumnál, és felkerestem még vagy három-négy templomot is, ahol együtt nem jártunk. Láttam egy koszorúzást is (az Ismeretlen Katona emlékművénél), ahol magas rangú katonák is voltak (meg rezesbanda, történelmi zászlók, stb.), és én ott álltam mellettük :-D Aztán a nap vége felé voltam a Shopping Centerekben, és csináltam jó üzletet (ahogy apu szokott a C&A-ban). Összesen 27€-ból (!!!) vettem Umbro sípcsontvédőt, egy pár Adidas sportszárat, egy 36″-es Slazenger (gyeplabda) ütőt és egy labdát. Már gyakoroltam is a szobámban :-) És minden akciós volt :-D Ütőből elméletileg nekem 38″-as járna, de azt írja a szakirodalom, hogy kezdők kisebb ütővel jobban boldogulnak (egyébként pedig érzésre ekkora volt az edzésen is, ja és nagyobb nem is volt…). Ámen. Szívesen csinálnám ezt otthon is (vagy floorball). Most nagyon jól érzem itt magam, hogy van mit csinálni, világot látok, sportolhatok, hétfőtől pedig majd már kutathatok is! Szóval jó itt. Csak Flóra hiányzik (és persze a családom is :-D). Majd valamikor fenn lesznek a fotók is, de egyelőre még csak a gépből csordogálnak fel a laptopra… (azért egy templombelsőt mutatok előzetesnek…) Ja, és az iPod továbbra is nagyon szuper! Holnap 9:15-kor találkozom Przemek-vel a vasútállomáson.