Monthly Archive for November, 2007

Best Christmas TV commercial EVER…

Hát nem bírtam ki hogy ezt ne tegyem be. Szerintem nagyon tuti reklám, a napokban többször is láttam a TV-ben! (A hangja nagyon fontos, anélkül nem ér semmit!!!)

Nátha

Sajnos kissé meg vagyok fázva. Ez azt jelenti, hogy napi 50-100 zsebkendőt fogyasztok… Tegnap gondolkodtam is azon, hogy elmenjek-e kézilabdázni, de végül elmentem, mert emlékeztem, hogy edzésen soha nem szokott folyni az orrom. Ez így is volt, szóval örültem :-)

  • Megjött (hozta a postás) a “zöld cetli”, úgyhogy most már bármikor elmehetek és felvehetem (5 € ellenében) a Residence Permit / Identity Card-omat a City Hall-ban. Holnap vagy hétfőn el is megyek érte.
  • Válaszolt az itteni ERASMUS koordinátor: ha módosítani akarom a Tanulmányi Szerződésemet, akkor azt itt Prof. Jos Rogiers-el kell aláíratni (és erről egy ideiglenes másolatot a koordinátornak leadni). Miután Petrovay-val is aláírattam, majd arról is kell az itteni egyetemnek egy másodpéldányt csinálni. A vizsgaidőszak vége után semmi hivatlos teendőm nincs, elég csupán e-mailben kérnem, hogy küldjék el nekem – pontosabban Petrovay-nak – a Transcript of records-omat (azaz a teljesítési igazolást).

Ennek örömére meg is vettem a repülőjegyemet haza – 2008. február 5-én 19:40-kor szállok le a 2A-n. Remélem sokan vártok majd :-) Egyébként szerintem lazán haza tudom vinni minden cuccomat (két körben). Közben tegnap megvettem a Galactic Astronomy könyvet is, mert végre megérkezett az itteni jegyzetboltba is (62 € volt, de ennyi lett volna az Amazonon megrendelve is, mert az az 50 € házhozszállítás nélkül lett volna annyi…). Egyébként tegnap végre rávettem magam és megcsináltam a Solar Physics-re a feladatomat, amit ma be is adtam. Úgy látszik ez a nátha valamilyen szinten ösztönző hatással is van rám… Hogy mik vannak… Sajnos december 22-én nem dolgozik a fodrász ahova otthon járni szoktam, úgyhogy kénytelen leszek még itt elmenni és levágatni a hajam, ami először is drága lesz (nem is kicsit), másodszor is fogalmam sincs hogy fogok kinézni utána. Egyébként lehet hogy azt mondom majd, hogy vágja olyanra, amilyenre akarja :-D Csak rövid legyen és sportos ;-)

Na azt hiszem most haza megyek, elég volt mára az egyetemből. Egyébként esik az eső, úgyhogy ma ki fogom hagyni a gyeplabdát, nem szeretnék ráfázni erre a megfázásra. Jövő héten úgyis elmarad a kézilabda, majd akkor szerdán és csütörtökön is hockey-zok. Holnap Steven-nel valószínűleg megírjuk a Milky Way Galaxy beadandóját, aztán este meg lesz a Madagaszkár a VT4-en :-) Közlegénynek semmi esélye… Ha minden igaz a következő bejegyzés december 1-jén várható, és két szempontból is különleges lesz. Az egyik, az a nagy csoki teszt lesz, a másik meg találós kérdés, aki kitalálja, annak viszek egyet a tesztgyőztes csokiból ;-)

Ui.: este elmentem megvenni pár csokit a teszthez, és látom, hogy már áll a város nagy fenyőfája :-) Szép lesz…

Ez nem az én napom…

Ez kész… Totálisan kész… Ma először is nem tudtam rendesen felkelni, miután éjjel csak forgolódtam és folyton újra és újra felébredtem. Utána egyszerűen használhatatlan voltam, honvágyam volt, kicsit fájt a torkom, meg minden, de aztán az ebéd kicsit helyre tette az optimizmusomat. A délutáni Milky Way Galaxy órám valami hihetetlenül unalmas volt – mindez egy levegőtlen, meleg teremben. Hazafelé már esett az eső, de mivel már egy szem csokim (és kenyerem) sem volt, be kellett mennem a boltba (eddigre az iPod-om is lemerült…), ahol természetesen tömeg volt, és sikeresen beálltam abba a sorba, ahol egy új pénztáros ügyetlenkedett… Aztán hazaérve bedugtam az iPod-ot tölteni, és konstatáltam, hogy nem igen reagál a gombok megnyomására… No mondom ez így nem lesz jó… Már kicsit el is keseredtem, hogy ma minden tönkre megy, amikor észrevettem, hogy csak “le volt zárva a billentyűzet”, azért nem ment semmi… Szóval ennél a napnál már csak jobb jöhet. Azt meg sem említeném, hogy sem az ELTE TO-ról sem az itteni ERASMUS összekötőtől nem képesek válaszolni az e-mailemre…

Gondolatok éjfél körül

Mielőtt lefeküdnék aludni, lenne itt pár dolog… Megint eltelt egy hét, hihetetlen milyen gyorsan repül az idő! Lakik egy kínai srác velem egy szinten, aki rendszeresen szokott főzőcskézni is. Ezzel nem is volna semmi baj, csakhogy mindig mocskot hagy maga után, folyton csurom víz utána a padló a konyhában, alapanyagmaradékok vannak a pulton, a földön… Ez néha elég elkeserítő… Nem tudom, őt hogy nem zavarja? És akkor ott van még a barátnője, aki olyan hangos, éles és magas hangon tud beszélni, hogy a falra mászom tőle :-) De én toleráns vagyok, és nem leszek az ilyenek miatt bosszús, de nem ám. De Ázsiába nem megyek, az fix (maximum Tibetbe, ahol csak a szerzetesek csöndjét lehet hallani). Egyre nehezebben veszem rá magam hétvégente, hogy elmenjek mosni. Unalmas. De már csak négyszer kell mielőtt hazamegyek :-) Ha kereskedelmi tévé lennék (szerencsére nem vagyok), akkor most jönne egy nagy csillogó villogó reklám fülbemászó zenével az új műsoromról, aminek a címe: “A nagy belga-csoki teszt“. Részletek hamarosan ;-) Remélem ezzel sikerült mindenkinek a kíváncsiságát felkeltenem!

Ma 20 éve hunyt el Rockenbauer Pál. Kirándulás közben, a Naszály lábánál érte utol a halál. A Magyar Televízió szerkesztőjeként, operatőreként főleg ismeretterjesztő és természetfilmeken keresztül osztotta meg velünk műveltségét és a természet iránti őszinte szeretetét. Országos ismeretségre Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozatával tett szert – melyben forgatócsoportjával végig járta az Országos Kéktúra útvonalát a Nagy-Milictől Írott-kőig. Nevét őrzi az általuk a későbbiekben bejárt útvonalon kialakított Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra.

Egy szép őszi nap

Szerdán a kézilabda nem volt olyan jó, valahogy nem élvezem annyira, mint régebben. Főleg az zavar, hogy ha irányítót játszom, nem tudom a megszokott utasításokat kiadni, mert a) nem tudom hogy van angolul, b) még a pozíciókat is máshogy hívják. De azért nem hagyom abba. Ha már a sportnál tartunk, akkor gyorsan még elmesélném, hogy a gyeplabda viszont elég jó volt tegnap, főleg hogy érzem milyen sokat fejlődtem az utóbbi hetekben! Az edző már azt is felajánlotta, hogy menjek át a csoport “more experienced” felébe, de én úgy gondolom, hogy a kezdőbbekkel jobban meg tudom tanulni az alapokat, úgyhogy maradtam.

leuven_007.jpg

Tegnap egyébként nagyon szép idő volt, időben felkeltem, és nyakamba vettem a várost – meg a fényképezőgépet. Elmentem olyan helyekre, amiket még nem fotóztam le, vagy amerre még nem is jártam. A képek már fenn vannak a Flickr galériámban, nem olyan nagyon sok (41 db) úgyhogy kényelmesen meg lehet nézni őket. Ebéddel együtt déltől délután négyig voltam a levegőn. Szép volt, jól is éreztem magam, sokkal jobb volt, mint bent poshadni az egyetemen a gépteremben :-) Nem tudom említettem-e korábban, de már az utcákat is elkezdték karácsonyi díszbe öltöztetni, nagyon szép lesz minden!

Most kaptuk meg a Research Project munkánk értékelését. A mienk lett a legjobb :-) A mindennapi munkára 18/20 pontot kaptunk – elértük a tudományos célokat, keményen dolgoztunk, független saját script-eket használtunk és nem az előre megírtakat. Az írott report-ra 17/20 pontot kaptunk – az angolunk magas színvonalú, és csak nagyon kevés hibát vétettünk. A prezentációra is 17/20 pontot kaptunk – tökéletes volt az időbeosztásunk, jó a stílusunk, mindig a hallgatóság felé néztünk, és az angolunk is jó volt. A kérdések megválaszolására 16/20 pontot kaptunk, mert a kérdések többségét megválaszoltuk ugyan, de ahol nem tudtuk a választ, ott nem tudtunk “magyarázkodni”. Overall: “very good project, innovative results, well done. Final score 17.5/20″

Egy átlagos bevásárlás

Már tegnap szerettem volna pénzt kivenni (mert már majdnem elfogyott a kp.) és elmenni vásárolni, de nem jött össze (cserébe egész délután és este az egyetemen voltam, csináltam a beadandómat és közben hallgattam mindenféle zenét, illetve kihasználva a korlátlan adatforgalmat megnéztem pár filmelőzetest is). Persze én voltam a béna… Először már az ATM előtt jutott eszembe, hogy ennyi pénzt nem is fogok tudni kivenni, mert a limitem alacsonyabb… Visszamentem a szobámba, visszakapcsoltam a laptopot, és kiderült, hogy én vagyok a buta, mert bőven magasabb a limitem (már egyszer megváltoztattam…). Ezután vissza az ATM-hez, kártya be, értéket kiválaszt és erre kéri hogy diszkréten írjam be a kártyám personal number-jét… Na mondom ez meg mi a halál? PIN nem lehet, hisz azt korábban már PIN-nek írta (ahol választani kellett a készpénzfelvétel, a PIN-módosítás és a kilépés között), ráadásul nagyon hosszú a hely neki, hát biztos a kártya száma. Hehe, de azt hogy írjam be amikor benn van az ATM-be??? Na, erre elegem lett, éhes is voltam, kiléptem és elmentem enni az ALMA-ba. Ma újabb kör :-) Előre készültem, felírtam egy papírra a kártyám összes adatát (PIN-t nem, és már millió darabba téptem, szóval nem érdemes a leuveni kukákat feltúrni…), és akkor jött a personal number-es rész, én meg elkezdtem beírni a kártyaszámot… Kb. 8 szám után az ATM elkezdett csipogni, ami gyanús volt, és rájöttem, hogy ez hülyeség, miért is kérné az ATM a kártyaszámot. Beírtam a PIN-t. Kiadta a pénzt. LOL. Elég gáz hogy ilyen béna vagyok… De hogy valami érdekes is legyen ebben a bejegyzésben, lássuk mit vásároltam ma:

2db 30l-es szatyor – 0.20 €
4db Ristorante Pizza – 8.82 €
2db 4×50g-os KitKat Chunky csoki – 4.08 €
3×44g-os kókuszos Côte d’Or csoki – 1.19 €
3×44g-os kávés-rumos Côte d’Or csoki – 1.22 €
120g Isostar narancsos pezsgőtabletta – 5.25 €
15×10-es kiszerelésű papírzsepi – 1.98 €
2×2 sütőben elkészíthető Baguette – 2.50 €
2×120g sonka – 3.63 €
1.1kg Granny Smith zöldalma – 2.19 €
0.5kg szeletelt tartós kenyér – 1.50 €
250g emmentáli sajt – 3.04 €
250ml Adidas tusfürdő – 2.05 €
400g Nutella – 2.01 €
Meggylekvár – 1.63 €

Nos ezek közül tusfürdőt most vettem másodszor, pezsgőtablettát harmadszor, a többi általában kell, de ez most minimum egy hétig biztos kitart. Általában ezeket szoktam venni. Néha még joghurtot, vagy másfajta csokit… Na azt hiszem ma is elmegyek az egyetemre, valamiért most nem megy az SSH, azaz nem tudok belépni innen a tanszéki számítógépekre. Meg onnan a net is korlátlan + sétálok, ami jó.

Egyetemi “idill”

A tanszéken van egy kis könyvtár, ami egyben pihenő és étkező is, itt van a hűtő, puffok és kanapék, dohányzóasztal (ami csak nevében dohányzó)… Nos a mai 180 perces kis info-session után (a korábbi postban említett FAMIAS program használatáról volt szó – szünet nélkül…) megrohantuk a campus büféjét, negyed óra sorbanállás után megszereztük belga szendvicseinket és utána mindannyian helyet foglaltunk az asztal körül az említett szobában. Kicsit úgy voltunk mint a heringek az alumínium dobozban, úgy 15-en lehettünk, de az egészben az a legviccesebb, hogy diákok, PhD-sek, posztdoktorisok és kutatók együtt, miközben néha megjelent egy-egy egyetemi oktató is kávésbögrével a kezében :-) Igazán családias volt a hangulat. Megérdemelt volna egy fotót…

Sajnos kaptunk még egy kis porject-et, most a változatosság kedvéért a Milky Way Galaxy c. tárgyból, de ez legalább könnyű, és nem emészt fel majd túl sok időt. Valószínűleg holnap meg is csinálom a dolog munka részét (azaz mindent a beszámolón és az előadáson kívül). Egyébként valaki elárulhatná nekem mi kerül egy (tan)könyvön 50 €-ba…

Új cím, új kinézet – miért is?

wordpresslogo.gifMost már csak apróbb változtatások lesznek a blog kinézetét illetően, de lényegében ilyen lesz. Ha nagyon kell, bármikor meg tudom csinálni a rendszer magyarítását, de most nem nagyon érzem ennek szükségességét. No de miért is váltottam? Az index által szolgáltatott blog-felület, amit eddig használtam, talán az egyik legjobb a hasonló szolgáltatások közül. De megvan az a hátránya, hogy nem én kezelem a file-rendszert, a bejegyzéseket és a kommenteket nem tudom elmenteni, nehéz a kinézetet testreszabni, stb. Most két legyet ütöttem egy csapásra, mert saját tárhelyem lett saját domain címmel, és ezen belül el tudtam helyezni a saját blog-rendszeremet, és átköltöztethettem az eddig az ELTE szerverén helyet foglaló személyes oldalamat is. Az egész alapja a WordPress 2.3.1-es rendszer, amiről a magyar oldalon lehet részletes információkat olvasni. A lényeg:

A WordPress egy elegáns, jó felépítésű személyes publikálási rendszer PHP és MySQL alapokon építve, a GPL licenc alatt kiadva (gyk: ingyenes).

Szóval röviden összefoglalva a legnagyobb előny, hogy az egész az én irányításom és tárhelyem alatt fut, így nem függ más szervezetektől, programozóktól, szolgáltatóktól. És a mentés lehetősége is egy fontos szempont, nem kell attól félnem, hogy egy szerverkatasztrófa miatt minden amit eddig írtam odavész (persze ehhez azért rendszeresen kell menteni). Másik nagy előny, hogy a WordPress kezelőfelülete hihetetlenül logikus és gyors. További érv a WP mellett hogy számos kiegészítés készült/készül hozzá, melyek megkönnyítik a blogolást. Akit részletesen érdekel, olvasson utána :-)

Sajnos a blog.hu rugalmatlansága miatt egyenként kellett átmásolnom a korábbi bejegyzéseimet az új oldalra, és ha ezt a kommentekkel is meg akarnám csinálni, az nagyon sok időt jelentene – így sajnos a régi kommentek nem lesznek elérhetők ezen az oldalon :-( A régin bármikor meg lehet őket nézni.

A költözés persze nem volt egyszerű :-) Egy halom oldalon meg kellett változtatnom a html kódot, átlinkelni a régi oldalakról az újakra, frissíteni egy csomó adatbázisban az elérhetőségeimet, a Google kereső és statisztika kódjait átállítani, stb. Szóval macerás dolog egy ilyen költözés, a következő években nem tervezek újabbat… Mármint költözést a weben… Máshol lehet költözésről szó ;-D És a legjobb a dologban az, hogy a Firefox-hoz van egy Firebug nevű kiterjesztés, amivel a weben levő oldalak szerkezeti file-jait is meg lehet nézni (.css file-ok), sőt meg is lehet őket változtatni, és azonnal látni az eredményt! Még azt is meg lehet csinálni, hogy rábökök egy címsorra, mire az alkalmazás megmondja, hogy a .css file melyik sorát kell szerkeszteni ahhoz, hogy az máshogy nézzen ki. Bámulatos :-)

Továbbá azért valljuk meg, hogy az hogy az oldalam címe papics.eu és nem papics.web.elte.hu, azért az elég pöpec :-) Remélem mindenki meg fogja szeretni az új kinézetet, és továbbra is olyan intenzitással kommentáltok, mint a legutóbbi két bejegyzésnél. Fontos, hogy a Név és az e-mail cím mező kitöltése kötelező, anélkül nem lehet elküldeni a megjegyzést, természetesen a harmadik mező nem ilyen, hisz weboldala nem mindenkinek van. És végül még elküldés előtt ki kell tölteni a Milyen nap van most Magyarországon mezőt (hétfő, kedd, stb.), ami azért van, hogy ne tudjon mindenféle automatikus komment keletkezni (SPAM).

Mamának itt is nagyon boldog névnapot kívánok!

2 hónap | 5 hét

qrcode.pngEz nem lesz egy rövid bejegyzés :-) Mivel ilyen sok kommentet kaptam, úgy érzem jó sokat kell írnom :-D Először is rövid hírek a tudomány és technika világából: Flórán kívül tudja-e valaki hogy mi van itt a bekezdés bal oldalán? Mert szerintem ő tudja. A megfejtéseket komment formájában várom. Ha nagyon nem megy, akkor kis segítséget itt lehet találni (és a dekódoláshoz fényképezős mobil kell – többet nem segítek). Egyébként nagyon szuper dolog :-D Ja, a mai post címéről: pont két hónapja vagyok itt, és pont öt hét múlva repülök haza! Bizony… jut eszembe, ma el kell utalnom a következő havi lakbért is…

Egyetemi híreink: A Research Project-es előadás PPT-jét már szerda este (éjjel) megcsináltam, úgyhogy ma reggel már csak a szövegemet kellett átnéznem. Maga a PPT szerintem (túlzás nélkül állíthatom hogy) tökéletes lett – mind a design (5*) mind a tartalom szuper. Az előadás már nem lett olyan jó (na azért nem volt katasztrófa…), legalábbis én nagyon izgultam, és valahogy minden angol nyelvi önbizalmam elhagyott abban a 10 percben, amikor beszélnem kellett… Persze nem csak a diákok voltak, mert Conny meghívta az egész tanszéket (szerencsére csak a fél jött el)… Aztán az Ad Valvas-ra (mint otthon az OCSSZ – Országos Csillagászati Szeminárium) is elmentem, mert meghívott előadó volt az USA-ból, de a slideok fele nekem kimaradt, mert ugye sötét volt, levegő meg nulla, szóval elég hamar bealudtam… Na nem folyamatosan, csak néha néha. Milky Way Galaxy továbbra is unalmas, viszont meg kell rendelnem a könyvet… merthogy csak interneten lehet kapni… Hazafelé jót beszélgettem az ERASMUS-osokkal és Steven-nel.

Solar Physics-es feladatom továbbra sincs kész, de jövő héten megint nem lesz óra, és a tanár azt mondta, hogy semmi baj, karácsonyig adjam be, de nyugodtan kérdezhetek, és úgy osztom be a dolgokat, ahogy nekem jól esik :-) Erről jut eszembe (mármint a karácsonyról), kitöltöttem egy felmérést az egyetemről (on-line), lehet 1500 €-t nyerni meg vonatjegyet Párizsba (vagy Londonba, már nem is tudom…). Ja, ha már karácsony (nem, nem vettem magamnak már megint valamit :-D), akkor meg kell említenem, hogy díszbe öltözik a város, már elkezdték feldíszíteni az utcákat! És pucér csokimikulások (nincs rajtuk fólia) néznek farkasszemet minden csokibolt és pékség kirakatából :-) És egyébként van már valami ötletem karácsonyra ;-)

És most jön az, amivel még adós vagyok – miért döntöttem úgy, hogy nem maradok még egy félévet? Hááát, ez komplikált ügy, úgyhogy talán bekapcsolom a sütőt, mielőtt belekezdek… Nos, megtörtént. Szedjük pontokba az érveket és ellenérveket. A továbbmaradás mellett szólt:

  • További idegennyelvi környezet
  • Továbbra is fennálló ERASMUS státusz
  • További önállóság (ha nem is anyagi)
  • Elméleti aszteroszeizmológia kurzus
  • Kutatási lehetőség, amiből publikáció is lehetett volna
  • Nyugodt Nyugat-Európai környezet, kedves emberek, “a feeling”

Ellene szólt:

  • Nagy jóindulattal 1 (azaz egy) darab otthon elfogadtatható kurzusom lett volna – azaz a tanulmányi szerződésembe nem tudom mit írtam volna bele…
  • Nincs további ösztöndíj
  • Nem lehet otthon halasztani, tehát a maradás egy elpazarolt aktív félévet jelentene, és a hátralevő szigorlatok, szakdolgozat és államvizsga elég zsúfolt lenne egyszerre… Így ha hazamegyek, akkor a két elméleti fizika tárgyamat és a szigorlatot mindenképp letudhatom a tavaszi szemeszterben – ami NAGY előrelépés lenne.
  • Kutatási lehetőség otthon is van… (ez nem oszt nem szoroz igazán…)
  • Szigorlatok – azaz röviden: valójában még azokat a tárgyakat is meg kell tanulnom otthon, amiket most elfogadtatok (és így hivatalosan az INDEX-emben is mint teljesített kurzusok lesznek jelen), mert szigorlat van belőlük, ahol persze nem az itt tanultakat kérik számon…
  • Hiányzik Flóra, a barátaim (a családom is!!!) és a túrázás (ebben a sorrendben) – és emiatt ha épp nem vagyok kutatással vagy feladatokkal leterhelve, akkor nem igazán tudok mit kezdeni magammal… (mondjuk ez nem sok idő, de akkor is… rossz érzés, na…)

Biztos van még sok dolog, de most ezek jutottak eszembe. Nem tudom ezek alapján külső szemlélőnek mennyire érthető a döntés, de így döntöttem, változtatni ezen már nem lehet (15-e volt a határidő). Viszont többnyire jól érzem magam itt, és úgy gondolom hogy ez az egy félév is nagyon hasznos volt (ugyan az ELTE-n való előrehaladás szempontjából nem, de minden más szempontból igen), plusz egy szemeszter már nem növelné a dolog értékét.

Sporthírek
: kézilabda csak egy órás volt valamiért, de az edző jól meghajtott minket, úgyhogy alig bírtam járni utána. A gyeplabda nagyon jó volt, kis gyakorlás után meccset játszottunk, és szerintem elég jól ment ;-D Persze kézin megint meghúztam a hátamat, ami másnap elég kellemetlen volt, de ez van…

Időjárás-jelentés: nagyon hideg van, éjjel mostanában fagy, reggel tiszta dér minden, sál, sapka, nagykabát – na jó, sálam nincs (helyette polárpulcsi magas nyakkal), de van helyette kesztyűm. Viszont ezzel együtt jár az is, hogy két napig sütött a nap!!! Persze nem folyamatosan…

Ui.: a kommenteknek NAGYON örültem, sokkal jobb érzés ha írtok is, mintha csak tudom hogy elolvastátok :-)

Konferencia

Először is, végre készen lett a Research Project munkánk, hétfőn be is adtuk, már csak a prezentáció van hárta pénteken. Ma konferencián voltam (mint szinte az összes csillagász) – 12th Meeting of the Belgian Asteroseismology Group. Nagyon jó volt, először is a helyszín: Faculty Club. Ez egy konferencia-központ a városban, és a különlegessége abban rejlik, hogy a Groot Begijnhof területén fekszik, azaz az épület-együttes a Világörökség része! Az étkező része kicsit olyan volt, mint a Roxfort (Harry Potter varázslóképzője) nagyterme. Az előadások is jók voltak, csak néha elvesztettem a fonalat (ezzel nem voltam egyedül), de a kávészünetek segítettek. A mai kávéadagom elég nagy volt (pedig nem szoktam kávézni). Az ebéd (ami – kelet-európai megjegyzés következik – ingyen volt…) isteni volt: nagyon finom fehérbor, majd lazac, főfogásnak almaszószos pulykamell szeletek hihetetlenül krémes és “soha ilyen finomat még nem ettem” krumplipürével és egész jó vörösborral, majd csokis vanilliás fagyi, végül kávé – csokival. Szóval jó volt ;-) És mi (mármint a diákok) fogjuk tesztelni a 2008. januárra elkészülő szoftvercsomagot, amivel módust lehet majd azonosítani (FAMIAS – nem üzleti titok, még nem letölthető, de ez lesz a neve). Mi fogjuk először használni! Nem semmi. És a konferencia “plakátján” (A4) ott van a nevem :-) mint participant :-D Egyébként Steve Kawaler is tartott előadást! Most épp Flórával chat-elek skype-on, angolul :-) Na, elolvastam mit is írtam, de aztán nehogy azt gondolja valaki, hogy csak a kaja miatt volt jó! Egy csomót beszélgettem a többiekkel, stb.

Majdnem elfelejtettem: nem fogok újabb bejegyzéseket írni ha nincs komment!!!