Monthly Archive for March, 2008

Budapest – Milánó

Most már élő szóban kommunikáltam! Elég nehéz minden utasítást megjegyezni, visszamondani – de főleg megérteni… Az osztrák légiirányítók német akcentusa meg egyenesen mellbevágó :-) A repülés útvonalát itt meg is lehet nézni. Leszállásnál pont előttem ért oda egy másik gép Londonból, így szépen tartanom kellett a követési távolságot – tisztára mint a való életben. (A kép ezután készült, dokkolásra várva…) Egyébként ezen a héten jól ment a munka, így ma egész sok kedvem volt elmenni még bevásárolni is. Holnap (azaz már ma) meg túra, aztán lehet hogy vasárnap is. Sajnos Flóra talléravatójára nem fogok tudni elmenni, mert most már szinte 100%, hogy Piszkéstetőn leszek :-( Pedig nagyon szerettem volna ott lenni Vele.

limcatthegate.jpg

Velence – Budapest

Tegnap megvolt a második on-line repülésem: most jöttem vissza Velencéből. Megint minden jól ment, pedig leszállásnál nem a standard procedúrákat kellett követni, hanem az irányító utasításait – a kis forgalom miatt. Élveztem, jó volt, legközelebb lehet hogy megpróbálom a “szóbeli” kommunikációt (eddig csak írásban beszéltem az irányítókkal). Itt megtekinthetők a részletek, illetve lent egy kép – naplemente valahol Szlovénia felett…

lipzaftertakeoff.jpg

Már az [origo] is lopja a képeimet!

Ma délután épp repüléshez készülődtem, frissítettem a fedélzeti számítógép (FMC) navigációs adatbázisát (AIRAC), aztán pont amikor már léptem volna be a Flight Simulator-ba, akkor láttam meg az origo-n ezt a cikket: Hétvégi kirándulás a zalaszántói sztúpához. Eleve a Kéktúra mentén található dolgok mindig megfogják a pásztázó tekintetemet, de itt már a címlapon gyanús volt az utazás rovat mellett levő kis 56×56 pixeles kép, hát még az, amit a cikknél találtam… 245×387-es méretben, kicsit megvágva, egyenesítve, élesítve a kéktúrás oldalamról szedett kép – egyértelműen az, mivel a) a felhők ugyan úgy néznek ki, b) a perspektíva is ugyan az, c) az origo oldalán levő jpg-képben is megtalálható az eredeti készítés dátuma, időpontja, a fényképezőgép típusa, minden – minden stimmel… Az ebben a galériában fellelhető ezen képről van egyébként szó. Szóval akkor most írok az origo-nak, hogy azért ezt nem kéne… Egyébként itt van, hogy nézett ki a cikk – ki tudja meddig néz még ki így. Egyébként csak annyit szeretnék, hogy forrásnak írják oda a Kéktúrás oldalam címét, illetve mondjuk a nevemet – egyébként van nekem ennél a képnél sokkal szebb is onnan, nem tudom miért pont ez kellett nekik :-D

origolopas.jpg

Tavasz?

Az éjjel Piszkéstetőn (-5°C-ban) igen intenzív hózáporok voltak, csak úgy hordta a szél a havat. Reggelre összefüggő, közel egy centiméteres fehér lepel borította be a Mátrát – gyönyörű szép volt, tisztára mintha még január lett volna (lásd a mellékelt képet). Így esett hát, hogy a tavaszi napéjegyenlőség napját hóval köszöntöttük az idén – kerül majd a krónikákba :-) A délután folyamán Budapesten is volt egy-két erőteljes hózápor, szép fehér hófüggönyök is látszottak a Normafától…

piszkeshavastavasz.jpg

Igudesman & Joo – Kecskemét, április 7.

Ki akar eljönni velem?!!! Ez a videójuk sem rossz ;-)

Olvasói levél (1.)

Az ilyen levelek miatt éri meg igazán a kéktúrás honlap fenntartása, és a sok befektetett munka:

Nagy örömöt okoztál a kéktúrás honlapoddal. Köszönöm, és gratulálok hozzá. Mi is elkezdtük járni a kéket, de gyerekeink születése óta sokkkal kisebb léptekkel. Épp ezért segít ébren tartani a lelkesedést honlapod, amit akkor is lehet nézegetni, ha túrázni nem érnénk rá. (…)

We want Apple Hungary!

wewantapplehungary.jpg

Mint azt régebben jeleztem, Mac-et akarok. Sokan vannak ezzel így. És sokan csak azért nem vesznek, mert nincs hivatalos magyar Apple (meg mert drága, banyek…). Így nekünk nincs iTunes Zenebolt (iTMS), nincs hivatalos terméktámogatás, oprendszer lokalizáció (azaz magyar OSX), és sorolhatnám. Nos ezt elégelte meg pár (nem is kevés) Apple fanatikus, és a Plastik mediát szerkesztő Sasvári “angelday” József zászlaja mögött felvonulva a népakarat demonstrálására elindították a wewantapplehungary.com oldalt. Az biztos, hogy ha lesz, nem e miatt lesz Apple Hungary (lássuk be, a kapitalizmus nem így működik), de azért nem árt jelezni, hogy az igény az megvan (mondjuk nekem a f***ing-os rész kicsit erős, de kétségtelenül megvan a maga dinamikája). Ráadásul az iTMS-t nem csak az Mac felhasználók használnák (nekem is ez lenne jelenleg a legfontosabb). Szóval hajrá, almát a népnek!

Sky Quality Meter – Piszkéstető

A Magyar Csillagászati Egyesülettől kaptam kölcsönbe egy SQM-et, ami az égbolt fényességének nagyon pontos mérésére jó. Ez az első professzionális kézi műszer ezen a téren, és a különböző tesztek szerint példa nélküli precizitásra képes. Csütörtökön így a tiszta időt kihasználva néha ki-kidugtam a fejem a kupolából (kimentem a kupola melletti tetőteraszra), és rendszeres méréseket végeztem. Már akkor is igen bíztató eredményeket kaptam, amikor a Holdsarló még fenn volt, de Holdnyugta után jöttek csak az igazán jó értékek. A front után szinte tökéletes ég volt (átlátszóság szempontjából), így ezek az eredmények – saját megítélésem szerint – nyugodtan tekinthetők Piszkéstető hivatalos értékeinek. Nos akkor lássuk a műszert és a mért értékeket!

sqmpiszkesteto.jpg

A Holdmentes időszakban rögzített 30 értékből tehát az MTA KTM Csillagászati Kutatóintézetének Piszkéstetői Obszervatóriumában 21,46±0,05 magnitúdó/négyzetívmásodperc az égbolt háttérfényessége (optimális körülmények között), és az is jól látható, hogy ez egy elég stabil érték, mintegy két óra alatt nem változott szignifikáns mértékben. Tapasztalatom szerint a lehető legjobb éjszakán sem lehet sokkal jobb, nem hinném, hogy elérheti a 21,75-ös küszöbértéket, mely az International Dark-Sky Association ajánlása alapján már az arany kategóriájú égbolt alsó határa. Az általam mért érték magyarországi viszonylatban így is igen jó, ezüst kategóriájú ég (21 és 21,75 között). A közölt képnek viszont van még egy érdekessége, miszerint háttérként az egyik első nagy égboltfelmérés alapján készült csillagtérkép szolgál  – a Bonner Durchmusterung. Itt Piszkésen ugyanis van ebből egy eredeti, 1899-es kiadású példány (lásd a lenti képen – egyébként nagyjából akkora mint egy 2000 darabos puzzle… szóval nem egy zsebkönyv). A katalógusról annyit kell tudni, hogy az eredeti felmérést Argelander végezte el 1859 és 1862 között a bonni 78 mm-es frontlencséjű teleszkóppal, fényességben tized magnitúdó, koordinátákban pedig 0,1 másodperc illetve 0,1 ívperc a katalógus pontossága (óraszögben és deklinációban). Hihetetlen belegondolni, hogy több mint 300000 csillagot írt le a fotografikus észlelések és a modern technikák kora előtt. Ez igazi teljesítmény volt.

bonnerdurchmusterung.jpg

Meteorológiai esettanulmány (1.)

Már nagyon régen nem írtam, ennek az az oka, hogy semmi különleges nem történt, így nem volt miről… Most lenne még érdekesebb témám is mint ez a mai, de ahhoz le kell fotóznom valamit, és még töltődnek az elemek. Szóval e helyett foglalkozzunk egy kicsit Piszkéstető mikroklímájával. Bevezetésnek elmondanám, hogy csütörtökön miután Svábhegyen átéltem egy szép kis graupel-záport, az M3-asról gyönyörű esőfüggönyöket láttunk, Galyatető után meg hózáporban autóztunk… Szóval nem hiába imádom én a Mátrát. Aztán pénteken délután volt még egy kis havaseső, havazás, ami sajnos az 1,5°C miatt nem maradt meg – nem úgy, mint a csütörtöki hózápor, mert az szép lepelt képzett az obszervatórium körül. Most szépen süt a nap. És akkor térjünk rá az “esettanulmányra”. A tegnapi egész napos csapadék estére megszűnt, majd a meteorológiai modellek szerint lassan ki kellett volna derülnie az ország ezen része felett. Ez meg is történt, de a Mátra és a Bükk csúcsai felett kis ködfelhők, “pamacsok” képződtek, ami miatt nem lehetett méréseket végezni (mivel olyan tejfel volt, hogy nem lehetett 10 méterre sem ellátni). Ennek, és a numerikus modellek hatékonyságának bemutatására közlöm az alábbi nagyon hosszú képet.

piszkesmeteo01.jpg

Az első és az utolsó kép a GFS modell felhőfedettségi előrejelzése 0 óra és 6 óra UTC-re (ilyenkor ez a helyi idő-1 óra), míg a középső a NOAA 18-as műholdja által 01:19 UTC-kor rögzített kép. Jól látható, hogy nagy léptéken nagyon jó a megfelelés, az előrejelzett derült sáv is majdnem pontosan ott van, ahol lennie kell, viszont az is látszik, hogy a nyíl végén ott van az említett pamacs. Nem nagy, de ott van. Érdekes, nem? Télen, hőmérsékleti inverzió esetén előfordul ennek az ellenkezője is, amikor az egész Kárpát-medence “alja” a ködben fuldoklik, viszont a ~800 méter feletti csúcsokon, melyek kilógnak ebből a paplanból, süt a Nap, vagy éppen a Hold. Ilyet is láttam már itt.