Mint az köztudott, június 24-én lesz az államvizsgám, 11-én pedig az elméleti fizika szigorlatom, azaz mostanában semmi mást nem csinálok, mint tanulok. Van hogy hatékonyabban, van hogy nagyon nem, de a lényeg az, hogy emiatt másra nincs energiám, így amíg ez a katasztrofális időszak véget nem ér, addig nem valószínű, hogy edzésen, biciklin, internetes fórumokon vagy blogokon megjelennék (azért a legfontosabb blogokat igyekszem átfutni minden nap éjfél körül)… Senki ne essen kétségbe, ha nem reagálok egy kommentre, nem válaszolok azonnal SMS-re vagy e-mailre (ezeket azért elolvasom), Facebook-on vagy iWiW-en írt üzenetre… Amint meglesz a diplomám, visszatérek a közéletbe, addig viszont nap mint nap ezt kell látnom magam körül:
Ha lesz valami nagyon nagyon fontos, arról azért lesz bejegyzés itt a blogon is, illetve naponta párszor azért beírom a Twitter-re hogy mi van velem (mert ez gyorsan megy a mobilomról is, laptop bekapcsolása nélkül), itt lehet engem olvasni (követni), ha valakit érdekelek… Nem egy rossz dolog (megérne egy hosszabb misét is, de erre nekem most nincs időm), tessék regisztrálni, sokkal kevesebb időt vesz el, mint a Facebook… Értékes hónapokat vesztek az életemből a vizsgaidőszakokkal…
Ma végre beköttettem, majd dél körül le is adtam a diplomamunkámat a tanszéken. Már nagyon ideje volt, de megérte a sok szenvedés (most a kutatást meg az írást nem is említeném, de mire olyan lett a kétoldalas nyomtatáshoz a margó, amilyet megálmodtam, az volt csak két óra…), mert szerintem elég jó lett.
Terjedelmét tekintve (nem mintha ez bármit is számítana) mindennel együtt 103 oldal lett, ennek úgy 50%-a a dolgozat törzse, de a mellékletben is nagyon fontos dolgok vannak, csak pl. 6 darab A4-es ábra, vagy több oldal hosszú táblázatok nem mutatnak jól a szövegbe ágyazva… A diplomához vezető úton így még hátra van az elméltei fizika szigorlat, és a záróvizsga. Az erő legyen velem!
Helyi idő szerint 21:36 körül láttam a Nemzetközi Űrállomást (ISS) elhaladni az utcánk felet, és az eseményt meg is örökítettem. 8 darab 15 másodperces képet készítettem a már korábban sikerrel alkalmazott beállítások mellett, majd ezeket raktam egymásra, hogy látszódjon az űrállomás útja a rövid csillagívek között.
Sajnos az igazi érdekesség már az előre megkomponált látómezőn kívül következett be. A végig igen fényes űrállomás a délkeleti horizont felé közeledve egy szakaszon még jobban kifényesedett (legalább -9 magnitúdós lehetett, hasonlóan mint itt), és vakító fehér színben tündöklött az égen. A jelenségre természetesen van magyarázat: mióta felkerültek az űrállomás hatalmas napelemtáblái, az azokról visszaverődő napfény relatíve gyakran okoz ilyen felfényléseket. Kár, hogy ezt nekem már nem sikerül lefotózni…
Miután szerdán ötösre vizsgáztam Galaktikus csillagászat 4-ből (Gravitációs lencsék + a Lokális Univerzum), valamint kiderült hogy a Kozmológia ZH-m is jeles lett, az utolsó nagy tanulásdömping megkezdése előtt Józsival (ő is végzős csillagász) úgy döntöttünk, hogy tekerünk egy nagyot. Pénteken tehát megvolt életem első igazi, egész napos, hegyekre is felmászós biciklitúrája. Reggel a Nyugatiból 9:07-kor induló vonattal mentünk Kismarosra, ahonnan a lenti térképen látható útra indultunk.
Egész nap jó meleg volt, erősen sütött a Nap, így elhasználtam a maradék naptejemet is – szerencsére a menetszél sokat javított a komfortérzetünkön. A Börzsönyben volt egy 2 kilométeres szakasz, ahol csak turistaút volt, ott sajnos gyalogolni kellett, ami SPD cipőben nem volt a legkényelmesebb, cserébe nagyon jó érzés volt utána visszaülni a nyeregbe. Nagybörzsönyben megnéztük a templomokat is, aztán lefelé az Ipoly felé egy hosszú, jól belátható lejtőn 70,8 km/h-ra tudtam gyorsulni, mielőtt úgy döntöttem, hogy ha a folyó előtt meg akarok állni, akkor ideje visszavenni a sebességből ;) Maga a Börzsöny meg sem kottyant, viszont itt az Ipoly mentén volt egy kis szembeszél, ami nem volt túl jó, így kényelmesen 25 km/h-val haladtunk. Szlovákiában is volt egy kisebb hegymenet, de utána már nagyon jó tempóval haladtunk egészen Párkányig. Itt pihentünk egy fél órácskát, ettünk/ittunk, aztán átgurultunk Esztergomba, ahol megnéztük az Özicseli Hadzsi Ibrahim-dzsámi-t, amit korábban én még nem is láttam… Viszont itt egy közkutat sem találtunk, így vízvétel céljából kénytelenek voltunk vásárolni. Aztán Dobogókő felé indulva sunyi módon megint szembeszelet kaptunk, valahogy nehezebben ment a tekerés, mint korábban. A versenybringáknál majd’ kétszer nehezebb kerékpárral és egy enyhén megpakolt futárzsákkal érthető módon nem mentünk francia körversenyhez szokott szemnek ismerős tempót, de azért hősiesen megmásztuk a hegyet (lásd a szintábrán az 565 méteres pont).
Innen lefelé viszont végre jó hosszú gurulás következhetett egészen Pilismarótig, ahol újabb vízvételt és kajálós pihenést iktattunk be. Hogy meglegyen az 1600 méter szintemelkedés, meg kellett másznunk még egy hegyet, itt – főleg a meredekebb szakaszokon – már én is eléggé ki voltam (mint ahogy az az alul megnézhető videón is hallható), úgyhogy nagyon örültem, amikor elértük a legmagasabb pontot, ahonnan a szentendrei HÉV végállomásig szinte már csak gurulni kellett (azért mi tekertünk is, nehogy nagyon gyalázatos legyen az átlagsebességünk). Végül 124,8 km-el a lábamban értem haza, szuper nap volt, rendesen el is fáradtunk, és végre Józsinak sincs kilométerhiánya :) Csak mert ezzel az indokkal vetette fel a túra ötletét… A napsütés hatására itt-ott szépen lebarnultam, bár a zuhany alatt kiderült, hogy ennek fele az út pora volt :D Rövid hangulatvideó alant látható, illetve készült pár fotó is, azok meg itt vannak. Józsi képei pedig itten.
A 2008/2009-es OB II utolsó mérkőzésén a Miskolc csapatát fogadtuk Kartalon. Kétség sem fért hozzá, hogy osztálykülönbség van a két csapat között, így nagyjából az első harmad második felétől már csak a gólarány volt kérdéses. Az utolsó két percet leszámítva a második sorban voltam védő, és talán most játszottam a legjobban az egész szezonban – lövéseket blokkoltam, keresztpasszokat csíptem el, és a támadásokban is rendre részt vettem. A mérkőzés legvégén az első sorban léptem pályára – utolsó gyémánt-színekben való szereplésemen a csapat még megpróbált velem egy utolsó gólt lövetni. Nagyon jó érzés volt, hogy így búcsúzik tőlem a Diamonds, mindenki engem keresett a passzokkal, nekem csak jól kellett helyezkednem és lőnöm. Két igazán életerős lövésem közül az első egy a kapus elé berobbanó védőről vágódott a palánkon kívülre, a másikat pedig maga a hálóőr fogta. Végül sajnos csak egy érvénytelen találat jött össze – két védő között megindulva szorongatott helyzetben törtem a kapura, de a védőknek valahogy sikerült elpiszkálni előlem a labdát a kapus felé, akiről az kipattant, én pedig lendületben érkezve és két védő között küzdve már nem tudtam ütővel belepiszkálni a kipattanó labdába, csak lábbal. A mozdulat nem volt tudatos, inkább csak beleszaladtam a kipattanó labdába, így akár meg is lehetett volna adni a gólt, de miközben mi már pacsiztunk és ünnepeltünk, a közelebbi bíró érvénytelenítette a találatot… Ennek ellenére boldog voltam, mert jól játszottam, és tényleg nagyon jólesett a gesztus, amit a meccs végén az edzőtől és a csapattársaktól kaptam. Az aranyérmeinket már az összecsapás (vagy inkább gólszüret) előtt nyakunkba akasztották (ez a hátoldala, az elejét itt lehet megnézni).
Felnőtt csapatunk tehát veretlenül zárta a szezont (lásd a rájátszás tabelláját alul), a játék képe pedig a jövő évi elsőosztályú szereplésre nézve is igen biztató. Hosszabb távon pedig sok jót ígér utánpótlás-csapataink szereplése (ott csak első osztály van): az U15-ös és U11-es gárda bajnok lett, az U17 pedig ezüstérmes. 2009/2010-ben a felnőtt csapat mindenképpen a bajnoki címre esélyesek között szerepel! Nemcsak hajrá, de Köszönöm Diamonds!
Ma nélkülem megy a NightRide, mert holnap jön a floorball-szezon utolsó meccse, és szeretnék kipihenten menni – úgyhogy végre van egy kis időm blogot írni, mert gyűlik ám a sok téma. Mára viszont inkább csak egy kis zene, minimális sztorival. Mellesleg a flaszter jelentése aszfalt.
A klipp több dolog miatt került ide (annak ellenére hogy nem szeretem ezt a stílust). 1) Qka MC rokon, 2) I love Budapest, 3) Buppa – a biciklis futár rapper megmondja a tutit és közben még a Bagaboo táska is bevillan, 4) a film egy fényképezőgéppel (Canon EOS 5D Mark II) készült, csak ma már itt tart a technika, hogy a digitális tükörreflexes gépekkel Full HD videót lehet felvenni, 5) a rap ellenére ez a szám nagyon jó!!!
És akkor egy kis énblog: pénteken betekertem az ELTE-re az INDEX-emért, de nem a szokásos oda-vissza 24,42 km-es útvonalon mentem veseszétrázós gyászos bringautakon kacskaringózva, hanem nagyjából a legrövidebb autóúton. Ez annyit tesz, hogy odafelé Béke, Lehel, Váci, Bajcsy, Kiskörút (az Astóriától az Üllőiig ügyesen kikerültem a dugót, fogalmazzunk úgy, hogy egy villamos sebességével ;D), Rádai, Petőfi-híd, ELTE, majd visszafelé végig a Nagykörúton 30-42,3 km/h-val, vagy épp az álló autók között csorogva, majd Váci, Lehel, Béke. Ez így nettó kevesebb mint egy óra tekerés volt a szokásosnál jóval rövidebb (20,95 km) útvonalon, jóval tempósabb átlaggal. Élveztem!
Tegnap megvolt az utolsó szakdolgozati konzultációm, kijavítottuk az utolsó hibákat, megbeszéltük az utolsó részleteket, így terveim szerint hétfőn köttetek, és szerdán az utolsó vizsgám (mert a szigorlat meg az államvizsga az nem vizsga, ez köztudott) előtt/után leadom. Éjjelbe nyúló és hajnalban folytatódó tanulás után a mai kozmológia ZH nem okozott különösebb gondot, hiszen utolsó félévben nem is szokás túlságosan megnehezíteni a diákok dolgát ugyebár ;) Egyébként a tanári asztalnál ültem, mert mire megérkeztem, máshol már nem volt hely… Megkönnyebbülve így festettünk a padok közt töltött utolsó (negyedéveseknek fityiszt) perceinkben.
Ezután a tetőteraszon kísérleteztünk kóla és mentolos cukorka vegyítésével (szakirodalom itten olvasható), a reakció lezajlott, de nem volt elég heves. Okait nem vizsgáljuk a továbbiakban :D Aztán pizza, majd sör és jóízű beszélgetés egy füstös kocsmában (minden ruhám bűzlik, de nagyon jól éreztük magunkat). Holnap még felveszem az INDEX-em, aztán kezdődik a vizsgaidőszak. Az utolsó!
Most már megvan a motiváció, hogy miért kell küzdenem az ELTE virtuális falai között hátralevő másfél hónapban. Ugyanis ma délelőtt jött meg az értesítést, hogy “megkaptam” az egyik megpályázott pozíciót a leuveni egyetemen.
Az egyetlen még teljesítendő feltétel a szerződés létrejöttéhez, hogy legkésőbb július 15-ig minimum 70%-os eredménnyel (cum laude) lediplomázzak. Ehhez ma meg is tettem egy kis lépést, ugyanis még a belga e-mail megérkezése előtt voltam a lágymányosi kampuszon, és levizsgáztam Égi mechanika 6-ból (a rezonancia második alapmodelljében elsőrendű rezonanciák egyensúlyi megoldásai + Hill-féle differenciálegyenlet). Hasonló jegyet kaptam, mint a korábbi égi mechanika vizsgákon (5 – bár utolsó félév lévén előre ismert volt a kérdés).
Csütörtökön még Kozmológia vizsga-ZH, aztán valamikor a nagyon közeljövőben Galaktikus csillagászat 4 vizsga – ezzel a dolgok könnyebbik felének végére is értünk. Utána pedig “I have nothing to offer but blood, toil, tears, and sweat”. Mert bizony június 11-én elméleti fizika szigorlat, a borzalmak borzalma, szenvedések megtestesítője, maga a vég. Majd huszonvalahanyadikán államvizsga, ami a szigorlat után már valószínűleg nem lesz olyan nagy szám. Bíznom kell magamban, az eddigi négyből négy szigorlatom jeles lett, és az elméleti fizika tárgyaim átlaga is 4,3 – ami azért bizakodásra ad okot. A szakdolgozatom pedig már majdnem tényleg kész. Még egy 1 oldalas Előszó hiányzik, meg a teljes átnézés (ami az 1. fejezet esetén átfogalmazásokkal fog járni).
Nem tanulmányi jellegű dolog, de így még a nyáron 1) be kell fejeznem a Kéktúrát, 2) új rovatvezetőt kell találnom az MCSE Napészlelő Szakcsoportjának, 3) fel kell vennem a kapcsolatot pár bega floorball csapattal (mondjuk a két Brüsszeli csapatból nem a belga bajnokhoz mennék inkább, ha játszani is szeretnék). De egyelőre nem látok a szigorlatnál messzebb. Azt kell legyőzni. Meg fogom csinálni. Yes We Can! Yes I Can!
Még a rendszeres NightRide előtt, pénteken is tekertem egyet a holdfényben, ugyanis megint biciklivel mentem a felsőgödi edzésünkre. Ráadásul rekord idő alatt értem oda – 57 perc volt ajtótól ajtóig. Aztán szombaton a szakdolgozással töltött nappal után este jött a hivatalos éjszakázás. Megint többen voltunk – a Margitsziget után a hídon állítólag 60 felett volt a létszám, aztán a Hősök terén számoltam egyszer 50-et, aztán 46-ot, végül pedig még a Gellért-hegyre is több mint 20-an tekertünk fel (a képért köszönet GriN-nek). Hajnalban zárásként még sütit is kaptunk Szciklon-nál, így már világosodott, mire hazaértem…
Viszont azt hiszem elértem teljesítőképességem határát, egyszerűen nem tudok ~50 embert koordinálni. Annak ellenére, hogy a legtöbben most is jól érezték magukat, nem egyszer nem úgy történtek a dolgok, ahogy kellett volna, és ahogy korábban történtek. Ezt egy urbánus biciklis helyettem már kellően kritikusan le is írta, tessék ott elolvasni a bejegyzésére adott kommentemmel együtt, és látni, hogy az élet nem fenékig tejfel, és a biciklisek megérnének egy szociológiai tanulmányt… Legközelebb szigorúbb karmester leszek.
Május 5-étől a nagyközönség számára is elérhető a Picipuha cég soron következő operációs rendszerének végső kibocsátást megelőző utolsó változata, a Release Candidate (RC). Így pihenés gyanánt (felmerül a kérdés, mazochista vagyok-e?) tegnap este a Linux partíciómat beáldoztam a Windows 7 kipróbálásának oltárán. A telepítés gond nélkül ment, majd a videó- és hangkártya driver-ét is sikeresen munkába állítottam a laptophoz kapott CD-ről. Több mint három éve karácsonykor született gépem egyébként nem okozott meglepetést, és szépen leszerepelt a beépített teljesítménymérő osztályzatai alapján. Gyengécske ATI Mobility Radeon X700-as grafikus lapkája a lehető legrosszabb 1,0-t súrolta épphogy, miközben a legjobb osztályzatot az 1 GB memória kapta (4,4 a lehetséges 7,9-ből). Már csak a beépített webkamera és a WLAN kártya nem operált, amikor az utóbbi működésre bírására tett kísérlet közben beköszöntött a kékhalál. Itt ért véget még csak bimbódzó kapcsolatunk, az újraindulást követően közel három és fél éve problémamentesen működő XP-m fogadott, a Wondows 7 partícióját pedig úgy formáztam le, mintha ott sem lett volna. Persze ez nem azt jelenti, hogy a legújabb Windows nem lesz jó, sőt, ha hinni lehet a híreknek, akkor végre jó lesz, és az sem meglepő, hogy egy ilyen régi laptoppal kompatibilitási gondok voltak. Legkésőbb a Windows 7 megjelenésekor új laptopot kell majd vennem. Hogy az PC lesz, vagy Mac, az csakis a pénzügyi helyzetemen fog múlni…
Most (hajnali nem mondom meg mennyi, mert aztán megkapom hogy miért nem alszom) pedig valamiért nem tudok blogolni, szóval kénytelen leszek majd csak később élesíteni ezt az írást. Valami rejtélyes okból a külföldi oldalak nem elérhetőek a neten, csak a magyarok (az én oldalam meg egy nem magyarországi szerveren lakik) – remélem nem vágtak el minket a külvilágtól ;) Na de tényleg, ilyet én még nem láttam. Valami építkezésnél átfúrtak egy optikai gerinckábelt?
Friss kommentek