ISZINIK 40 | 2008.11.23.

Az alábbi linkeken érhető el a GPS-es útvonal, míg az oldal legalján látható a szintábra.

A túráról még év elején szereztem tudomást, pontosabban már korábban, amikor pár bátor túrázó úgy döntött, hogy ők novemberben, dacolva az időjárással, szeretnék visszafelé is bejárni a Kinizsi Százas útvonalát. Ez első alkalommal közel 30 órát vett igénybe a zord körülmények miatt... Már ekkor elhatároztam, hogy ha ez a túra egyszer szervezett TT lesz, akkor azon (legalább egy résztávján) én is szeretnék ott lenni. Idén tavasszal asciimo (ejtsd: eszkimó) felvette velem a kapcsolatot (ismerve a Kinizsi Százasról készült GPS-es mérésemet és a pontos méréstechnika iránti elkötelezettségemet), és arról érdeklődött, nincs-e kedvem segíteni a szintábra elkészítésében. Természetesen nagyon is volt, hiszen így kiélhettem az iránti vágyamat, hogy végre a lehető legpontosabb adatok jelenjenek meg egy teljesítménytúra itinerében. A Kinizsitől eltérő szakaszt egy délután egyetem után lemértem Dorog-on, majd elkészítettem a túra pontjait tartalmazó táblázatot valamint a szintábrát (itt ez egy PDF-ben meg is tekinthető) - cserébe a füzetbe belekerült a kéktúrás oldalamat népszerűsítő logó - ez itt a reklám helye :). Mivel már benne voltam a szervezésben, szerettem volna a lebonyolításban is szerepet vállalni, végre egyszer nem csak kapni a szervezőktől, élvezni a szolgáltatásokat, hanem adni is valamit a rendezvény sikeréhez. Így lettem pontőr Dorogon (pygmea társaságában). Délután háromtól hajnali egyig ültünk ott, rajtoltattuk a 40-es távon indulókat, és pecsételtünk a 100-asoknak (valamint összehajtogattunk egy csomó itiner-t egy következő heti túrához). Jó volt, próbáltunk erőt sugározni a hóvihartól megtépázott társaknak, de rendeltünk csülkös lilahagymás pizzát is, és közben hallgattuk a szomszéd teremben születésnapozók 60-as 70-es évek béli slágereit :) Találkoztam, vagy legalább láttam egy csomó embert, akiket eddig csak az index.hu teljesítménytúrás topikjáról ismertem, és végre beszélgettem hörpölinnel is! Végül éjfél után csatlakoztam az akkor még három főt számláló kis záró-csapathoz, a seprűkhöz. Így utolsóként, a mezőnyt zárva (seperve) tettem meg a százas táv utolsó 40 kilométerét - közben hivatalosan teljesítve is ezt a résztávot.

01:00-kor indultunk neki a dorogi Molnár Sörözőből, a hőmérséklet a negatív tartományban volt, az utakra ráfagyott a hó és latyak, így komoly hasznát vettük a magunkkal vitt túrabotoknak. A vasutat keresztezve már a kék jelzéseket kellett követni, ami elég könnyen ment. Miután kiértünk Dorogról (közben a részben derült égen gyönyörű volt az Orion és környéke), brutális tempóra váltottunk, legalábbis ilyen terepen a közel 6,5 km/h-s átlag ott és akkor elég gyilkosnak érződött, mindannyian csak azt éreztük, hogy egyszerűen nem tudunk közelebb kerülni az előttünk lévőhöz. Elérve az országutat, meg is beszéltük, hogy ez senkinek nem volt jó, és ne is csináljunk ilyet többet. Ezt a hátralévő távon be is tartottuk. Kesztölc után "sistergő hangulatú" ellenőrzőpont várt minket (01:57), ahol isteni édes tea, sütemény és banán várt minket! Alig tudtunk tovább állni, olyan jó volt.

Innen kellemes tempóban másztunk fel a csúszós, köves, avaros úton a Kétágú-hegy nyergébe, majd ekkor már a Z sávon folytattuk utunkat. A Pilis-nyereg pontszemélyzetével 03:18-kor találkoztunk, eddigre már beértünk egy kutyás bácsit, akit innen nagyon sokáig kísértünk, így elég laza tempóban haladtunk a következő pár órában. Magát a Pilis-nyerget 03:44-kor értük el. Közben tiszta köd lett minden, alig láttunk valamit, néha pedig vagy a fákról fújta le a szél a havat, vagy esett is - ezt nem nagyon tudtuk eldönteni. 05:09-kor értük el a lefelé vezető szerpentin első kanyarját, kilátás csak néha volt, amikor egy kicsit széthúzta előttünk a szél a ködfüggönyt... Lefelé lassan elkezdett megpirkadni is. Szép színe volt a hajnalnak. A nyeregbe leérve a kutyás bácsi, valamint még egy túrázó és az egyik seprű a túra befejezése mellett döntött, így hárman folytattuk a seprést, kicsit nagyobb sebességre váltva.

Egész sok hó volt az erdőben, 2-3 cm-es összefüggő lepel borította a tájat, így igazán téli hangulatú volt a menet. A Hosszú-hegy felé értük be azt a túratársat, akit onnan már a célig kísértünk (kisebb megszakításokkal). Felfelé nagyon figyeltünk, hogy mindenhol a Z sávon menjünk, ami itt-ott letér a széles döngölt útról. Sikerült :) Aztán elértük a kódot is (06:39), ami valójában nem is a legmagasabb ponton volt, hanem még előtte. Itt sajnos a kitaposott ösvény nem is ment tovább a zöldön a valódi csúcsra, látszott hogy a tömeg nem arra ment, de mi jó seprűk voltunk, és nem rövidítettünk itt sem. Lefelé bandukolva pont velünk szemben kelt fel a Nap, szép látvány volt... Aztán ahogy kiértünk az erdőből Csobánka felett, ott tornyosult előttünk a Kevély, és ahogy közeledtünk felé, egyre csak nagyobb és nagyobb lett. Visszafelé nézve ködfelhők ültek a Pilis és Dobogókő tömbje fölé, melyek a napfelkeltében lila, vörös és narancs színben játszottak. A Kevély-nyeregbe fel találtam egy kényelmes tempót, így én értem fel közülünk elsőnek (08:10), és én ihattam csanyáék bográcsban főtt teájából elsőnek, miközben csanya Balaton szelettel tömte ki kabátom zsebét :) Nem pihentünk sokat, mert hideg volt. Még előző nap, amikor már a vonatra várva is elkapott egy napsütéses hózápor, és a vonaton ülve a Kevély napsütötte csúcsát nézve pont arra gondoltam, hogy na majd másnap biztos elkap még egy napos hózápor ott a csúcson... Hát így is lett. Felfelé kaptatva már láttuk ahogy jön mögöttünk, majd lecsapott, fújta a szél a havat, és a csúcsról láttuk (08:36) ahogy továbbhalad Budapest felé.

Lefelé eleinte nagyon vigyáznunk kellett a csúszósra koptatott, keskeny, köves ösvényen, ami az ürömi műúthoz közeledve annyival jobb lett, hogy már széles volt (a többi paraméter mit sem változott). Ermakkal a korábbi GPS-es méréstechnikai beszélgetés után itt megtárgyaltuk, hogy lábbelieink mennyire kényelmetlenek, mert nekem a bakancs valahogy nem fekszik a hosszabb távokon. A jó kis hálós, szellőző futócipőmet meg hófúvásban nem igazán tudom már felvenni... No, a műút után még kicsit megtorpantam a kerítés mögül előjövő kutyáktól, de szerencsére nem akartak sem megenni, sem megkóstolni minket, így sikeresen leküzdöttük az utolsó kilométereket is. Az utolsó száz méterek betonja már senkinek sem esett jól, de hősiesen behúztuk még azt is, így értünk be a célkocsmába 10:10-kor. Itt asciimo-tól megkaptuk a gratuláló és seprést megköszönő szavakat, valamint a díjazást, majd elfogyasztottuk a megérdemelt virsliket és forró teát.

Nekem nagyon tetszett a túra, örülök hogy a szervezésben is segíthettem, szervezői kitűzőm még úgysem volt sosem :) Igazi téli menet volt, változatos időjárással, szép havas erdővel, jó szolgáltatásokkal. Végül pedig asciimo majdnem hazáig fuvarozott, csak az utolsó kilométert kellett gyalog megtennem - mi másban, mint napsütéses hózáporban...