A konferencia második két napja már nehezebb volt, mind szellemileg mind fizikailag, ugyanis a hosszúra nyúló vacsorázás – illetve főleg a tegnap esti állófogadás – miatt elég keveset tudtunk csak aludni, így a ma délelőtti előadásokon a sötét és kissé levegőtlen előadóban az elalvással vívtam nagy csatát, pedig érdekes prezentációk voltak. (Nem is értem miért kell az egész termet elsötétíteni, így az előadó sem látja a hallgatóság reakcióit…) A legjobbak szerencsére a legvégére maradtak; Donald Kurtz élményszámba menő záróelőadását nem lehetett nem élvezni. Nagyszerű volt az előadásmód, kellően pörgött, áttekintette a konferencia eredményeit, összehasonlította az elért fejlődést a negyed századdal korábbi állapotokkal, belefűzött személyes történeteket, történelmi előzményeket, stb. – egyszóval minden irányból tökéletes keretet adott az eltelt négy napnak, és az egész CoRoT missziónak. Egyben lelkesített is a további kutatásra.

Az volt nagyon jó, hogy tökéletesen érzékeltette az űrtávcső (makett a képen) jelentősségét. A tegnap esti állófogadás pedig a Párizsi Obszervatórium főépületében volt, így – persze csak vezetéssel – megtekinthettük az ott őrzött régi műszereket (kvadránsok, távcsövek, éggömbök, stb.), a tanácstermet (korábbi igazgatók portréival és a plafonon egy  Vénuszz-átvonulást szimbolizáló festménnyel), a tetőt és a kupolát is. Holnap még kis séta Párizsban, aztán repülés haza. Most már tudom milyen fárasztó is egy konferencia, és hogy mennyire nem látni semmit a helyszínül szolgáló városból… Még szerencse, hogy már voltam Párizsban, különben kicsit sajnálnám, hogy ennyire kitölti az egész napot a tudomány. Így viszont nem sajnálom :)