Kissé le vagyok maradva az eseményekkel, még nem a mostani, hanem az előző hétvégéről maradt meg ennek a kissé siralmas eredménynek a megörökítése. Persze ez azt is jelenti, hogy továbbra is egy csomó mindent csinálok (egyesek szerint őrült sok mindent), szóval blogolásra nehezen csurran-cseppen idő. De igyekszem. Szóval akkor a meccsről.

Az alapszakasz utolsó fordulójában sem nekünk, sem a listavezető számára nem volt tétje a találkozónak, de azért szerettük volna egy jó eredménnyel jelezni, hogy májusban a rájátszásban (azaz az elődöntőben) számolni kell velünk… Az első harmad kiegyenlített kűzdelmet hozott, érzésre csupán a Waterloo kicsit nagyobb szerencséje hozta meg nekik a vezetést. 1-0-ás hazai vezetésnél szokás szerint szétlőttem a felső kapuvasat (hogy a rohadt életbe már megint…), sajnos ennél közelebb sokáig nem kerültünk a gólszerzéshez. A második játékrészben teljesen összeomlott a védekezésünk, talán két perc sem kellett hozzá hogy már 5-0 legyen az állás… Oda… Az “oroszlánok” játéka gyorsaságban jóval a miénk felé nőtt, és ez totális katasztrófához vezetett. A harmad közepén ráadásul egy labdáért folyó párharcban rosszul léptem és kifordult a bokám (már a múlt hét közepére teljesen rendbejött, no para), ami számomra a meccs végét jelentette. A befejező játékrészben aztán egészen feljavult a játékunk – leszámítva az utolsó másfél percet, amikor talán már az elkeseredettség terhe alatt megint leállt a motor, és még két gólt kaptunk gyors egymásutánban. Persze jobb volt most egy nagy pofon, mint az elődöntőben, amikor már igazi tétje lesz a játéknak, de azért fájt rendesen. Remélhetőleg a rendelkezésre álló edzésidőben ki tudjuk javítani a hibákat és sikerül pótolni a hiányosságokat, mert május 9-én ennél sokkal több kell. Végezetül pedig álljon itt az alapszakasz végeredménye.