Kéktúra, Diamonds SK

A hétvégén voltunk kéktúrázni Sárvártól egészen Ablánc malomig, ami nem egy hatalmas táv, viszont így nem kellett rohanni, és volt idő szombat este még fürdőzésre is a Gyógy- és Wellnessfürdőben Sárváron. Tök jó volt, főleg a 38°C-os medence tetszett – ez már nekem való hőmérséklet. A túra, vagy kirándulás is jó volt, amiben nagy szerepe volt a társaságnak és a 18°C-nak is, ami azért így februárban nem olyan megszokott dolog… Természetesen van leírás is, meg minden, ami lenni szokott…

sarvarokt.jpg

Szerdán volt az első edzésem “igazi” floorball csapatnál, mely a címben is szereplő Diamonds SK. Itt vannak az edzések a Halassy Olivér Sportcsarnokban, ami gyalog sincs negyed óra, viszont a vasút alatti aluljáró a Béke úton még kis forgalomban is kész tödőbaj, úgyhogy lehet hogy kénytelen leszek egy megállót villamosozni… Az edzés jó volt, nem volt túl sok a rohanás, de azért éppen elég. U15-től a felnőttig (mondjuk én vagyok a második legidősebb) minden korosztály együtt edz, szóval voltunk vagy 20-25-en, de azért jól el lehet férni. Tetszik a dolog, az edző szerint látszik, hogy van érzékem a dologhoz, szóval egyelőre megpróbálom, aztán meglátjuk hosszútávon mi lesz az egészből. Az ELTE-n tegnap 3-4-re kikaptunk, pedig 0-2-ről még kiegyenlítettünk (én lőttem mindkettőt, és a második nagyon jó volt)… Már elszoktam ettől a sok rohanástól, a túrázás annyira más módon veszi igénybe a szervezetet.

6 thoughts on “Kéktúra, Diamonds SK

  1. Mama

    Szia, Peti/ Olvastam ám a túraleírásodat/ Irigykedtem is, mert biztos nagyon jó volt. Örülök, h. Flórát is sikerült elvinni.Én már kezdem nagyon unni az itthonlétet, jó volna nekem is valami változatosság/
    Puszi: Mama

  2. Péter I. Pápics Post author

    De, már meg is van miről fogok írni, csak most még mást csinálok. De ma este, vagy legkésőbb holnap lesz új bejegyzés. Mondjuk tényleg elég régen volt a legutóbbi… Csak hát azóta szürke hétköznapok voltak csupán…

  3. Flóra

    Máris ide jutottunk, hogy a velem töltött napok csupán szürke hétköznapok?!? :)
    Várom a híreket!!! De főleg téged haza!

    Puszi, Flórád

  4. Péter I. Pápics Post author

    Jujj, nem úgy gondoltam :-) Csak hogy nem volt semmi különleges, amiről írni lehetett volna. Aztán persze nem tudom, hogy amiről most fogok írni, az mennyire érdekes számotokra…

    Puszi :-)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.