Tag Archives: dánia

Fájdalmas búcsú Dániától

Újra otthon. (Mármint Leuven-ben itthon.) A konferencia egyébként a Third Kepler Asteroseismology Workshop, ‘Kepler Asteroseismology in Action’ címen futott, többet nem mondhatok róla, mert hétpecsétes titok. Meg mert talán az olvasóim között senkit sem érdekel :D (Akit netán igen, az meg úgyis ott volt…) Mivel Kepler adatokon én eddig még nem dolgoztam (csak CoRoT-n), előadnom sem kellett, de legközelebb ez már máshogy lesz.

20100619aarhus1

Az előadások helyszíne a sárgatéglás, skandináv stílusban épült Aarhus Universitet egyik nagyelőadója (lásd fenn, illetve belülről lennt) volt. Szakmai szempontból (is) érdekes és tanulságos hét volt, kérdés nem férhet hozzá. Ráadásul a dán szervezők is igencsak kitettek magukért; ezt mi sem példázta jobban, mint a kávészünetekben és az ebéd (a díszvacsoráról nem is beszélve) során felsorakoztatott étel minősége (és mennyisége). Végtelen sütihegyek, ugye-ugye…

20100619aarhus2

Aztán a szakmai program végeztével péntek este még tettünk egy látogatást a helyi fizikus bárban (a fizika épület hetedik emeletén, az erkélyről kilátással a tengerre és a városra), majd egy sör és egy kis asztalifoci után visszamentünk a központba hogy keressünk egy éttermet. A szokásos környéken, a belvárost átszelő kiépített, vendéglőkkel tömött kis csatorna mentén választottunk egy klasszikus dán ételeket kínáló helyet. Én egy vegyes hal-tálat rendeltem (füstölt lazac, egyéb rántott és párolt halak, ráksaláta és pirítós kenyér), ami egyszerűen isteni volt. Aztán innen még átmentünk a már a korábbi estékről ismert közeli bárba, ahol még egy kis belga sört (Leffe Bruin) és egy skandináv Akvavit-et is legurítottunk, hogy a lehető legjobban zárjuk le a munkahetet. Viszont innen nekem úgymond tragédiába fordult az este, ugyanis a hotelbe való visszaérkezésünk után a gyomrom elkezdett igencsak rosszul lenni. Ez az éjjel folyamán elérte a katasztrófálisan szintet, ugyanis kétszer is a vécécsésze fölé görnyedve kellett kellemetlen perceket eltöltenem. A további részletektől ezennel megkímélném az olvasót. Megjegyezném, hogy terveztem, hogy majd valahogy (bicikli, meg a szokásos dolgok, csak mondjuk kicsit intenzívebben vagy többször) megszabadulok a dán torták miatt felszedett (sacc per kábé) jó másfél kilótól, de nem egészen így képzeltem el… Legalább is nem pár óra leforgása alatt… Reggelre (azaz a második adag “görnyedés” után) azért szerencsére javulni kezdett az állapotom, így dél körül az addigra tökéletesen kiürült gyomromba már vizen kívül két szelet kenyeret is le tudtam tuszkolni… Sajnos így a szombatra tervezett városnézésből nagyrész kimaradtam, végül csak délután csatlakoztam a többiekhez egy kisebb sétára. Ilyen erőtlennek nem tudom mikor éreztem magam utoljára – száz méterenként le akartam ülni :( Viszont nagyon kellett a friss levegő.

20100619aarhus3

Aztán hat óra körül már egy rendes szendvicset is meg tudtam enni (szépen lassan), ekkortájt kezdték el felhúzni az óriás LED-falat a fenti katedrális előtt az esti Kamerun-Dánia meccsre. Ráadásul ingyen osztogattak hatalmas dán zászlókat (és kólát) – szóval van nagy dán zászlóm :) Ezek után nem kicsit sajnáltam, hogy nem volt erőm a dánokkal végigszurkolni a végül győztes meccset, mert utána olyan bulit csaptak, hogy azt a szállodából, zárt ablak mellett is tisztán hallani lehetett. Egészen hajnalig. Ma reggelre aztán teljesen kihevertem az ételmérgezést (mert ez nem a szimpla gyomorrontás kategóriája volt), így a reggelinél már egész jó étvágyam volt, aztán a brüsszeli reptéren már élvezettel faltam a pizzát. Koppenhágából egyébként egy Airbus A321-essel repültünk – továbbra is imádom az alattunk elsuhanó tájat/felhőket bámulni.

Na és a végére hagytam a nagy hírt: amikor már azt hittem hogy nem fog összejönni, mert két hónapja nem történt semmi, jött az e-mail, hogy elfogadták a Tour de France-ra az akkreditációs kérelmemet (a Bikemag fotósaként)! Az első öt szakaszra (prológ plusz négy nap) vagyok hivatalos, egyelőre az első két napot szerveztem le, a többit meglátjuk – valószínűleg ebből az adagból az utolsó kivételével ott tudok lenni mindegyiken. Ami 100%: a prológon végig ott leszek, aztán másnap a starton és a befutón is (mivel a nagysebességű vasút még mindig sokkal gyorsabb mint Lance Armstrong :D). Már csak annyi kell, hogy ne legyen nagyon nagy eső, mert úgy elég nehéz fotózni, illetve hogy ne kavarják el a papírjaimat… Már vágom a centit. Vive le Tour!

Dán konferencia-kirándulás

Tegnap egy hajnali 7:45-ös workgroup meeting és két délelőtti előadás session, majd a szokásos svédasztalos ebéd után a szervezők egy kisebb dán körútra vittek minket. (Magáról a konferencia-helyszínről, illetve hogy mi ez az egész egyáltalán, arról majd talán holnap, ha lesz időm/erőm/energiám írni – merthogy annak ellenére, hogy nekem sem előadnom, sem posztert prezentálnom nem kell, napi sok órányi előadást követni nem egy egyszerű dolog.) Ráadásul egy nagyon kedves (és szőke ;D) dán túravezetőnk volt, aki végig egy halom érdekes történettel és infóval szórakoztatott minket. A buszos kiruccanás során Dánia “orrának” (a félsziget Aarhus-tól északkeletre) különböző nevezetességeit jártuk körbe. Az első célpont Ebeltoft, egy Szentendre volumenű dán kisváros volt. Itt a korai gazdag kereskedő időszak utáni szegénység miatt szinte megállt az idő, így sikerült a település nagy részét korabeli állapotban megőrizni. A környék nyugalma és a tenger közelsége miatt ez a régió igen népszerű, a partmenti részek tömve vannak nyaralókkal (de egyáltalán nem túlzsúfolt módon). Meg kerékpárutakkal :) A központi látnivaló azonban a Jylland fregatt, egy a XIX. század második felében szolgálatot teljesített, majd szárazdokban megőrzött és restaurált királyi hadihajó.

20100617excursion1

Itt a múzeum munkatársai (korrekt hajóskapitánynak kinéző idősebb dán urak) vették át a vezetést, és kísértek körbe minket a fregatt belsejének három szintjén. Végül a kiállítóterem kávézójában teát, kávét és dán süteményeket kaptunk. Utóbbi helyi szokás, nincs kávészünet egy szelet torta, vagy gyömülcsös pite nélkül. Tudnak ezek valamit ;) Ezután kaptunk egy kis szabadidőt, hogy körbesétáljunk a régi házak között.

20100617excursion2

A következő állomás a dán hegyvidék volt. Megmásztuk a környék, egyben majdnem az ország legmagasabb csúcsát is, így jó 130 méteres magasságból szemlélhettük az alattunk elterülő, fás ligetekkel szegélyezett szántókat, mezőket. Leírásom enyhén ironikus hangvétele ellenére – avagy mellett – el kell ismernem, hogy a kilátás igenis nagyon kellemes volt, a kék ég, a mélykék tenger és a zöld fű, valamint a szél által megmozgatott fiatal búzamezők tánca idilli összképet eredményezett.

20100617excursion3

Végül hazafelé még megálltunk egy megalitikus temetkezési kőkör mellett (körbe lerakott tonnás sziklák, középen kisebb építménnyel – a neve Poskær Stenhus és itt van, valamint némi angol infót is találtam róla). Jó volt két és fél napnyi konferencia után egy kis szünetet is tartani, mert kezdett túlcsordulni a fejem…

20100617excursion4

Koppenhága

Mielőtt elutaztunk volna Dániába, még sütöttünk püspökkenyeret, amit Flóra az utolsó munkanapján osztott meg a munkatársaival – szerencsére nekünk is maradt, egy részét el is vittük az útra… Péntek este 22:15-kor indult a “fapados” (mármint korán megvéve a jegyet, az jó olcsóóó) buszunk, ami elég szuper volt, emeletes, modern, kényelmes, ráadásul az emeleten legelöl ültünk (természetesen biztonsági öveinket becsatoltuk), úgyhogy igen jó kilátásunk nyílt az éjszakára :-) A helyet Flóra szerezte. Elég jól aludtunk az éjjel (na jó, én igen, Flóra nem), csak a megállásoknál ébredtünk fel, és sajnos nem tudtuk megnézni az Øresund-hidat Malmö és Koppenhága között, mert nem ébredtünk fel, csak utána :-( Pedig ez Európa egyik leghosszabb hídja, sőt a leghosszabb, amin vasúti közlekedés is van.

img_1918.JPGReggel nem sokkal 6 után érkeztünk meg, és egyből besétáltunk a belvárosba, ahol a pénteki buli utáni hatalmas mocsok és pár kissé illuminált ember fogadott minket… Még teljesen kihaltak voltak az utcák, amikor megnéztük a Városházát, a Bíróságot és az Értéktőzsde épületét – utóbbi volt szerintem az egész város legszebb régi látnivalója, majd voltunk az erődben – melynek egyik bástyáján még egy szélmalom is volt. Odafelé elmentünk az Alexander Newskij ortodox templom előtt, és láttuk a Márvány Templomot is. Aztán a nap folyamán megteltek az utcák turistákkal, mi vettünk Koppenhága-kártyát, amit aztán a következő 24 órában többszörösen kihasználtunk (utazás, belépők). Voltunk még sétahajózni (ez nagyon szuper volt, a csatornákból láttuk a fél várost), láttuk Tycho Brahe mellszobrát, a Kerek Tornyot (ahova egy orosz – név szerint Nagy Péter cár – hintóstul hajtott fel), a Fekete Gyémánt nevű könyvtárat (jó modern – mint a szemben levő irodák és lakóépületek, melyek egy részét régi raktárakból alakították ki). Estefelé elsétáltunk több hadihajó mellett, láttuk Michelangelo Dávid szobrának másolatát, az új Operaházat (ez is modern ;-D) és a Kis Hableányt is (na jó, a szobrát). Végül a Barock étteremben zártuk a napot – mit sem tudva a város másik részében zajló zavargásokról.

A szállásunk egy nagyon kulturált hostelben volt, chip-es kulcsokkal, meg mindennel. Itt is reggeliztünk másnap (miután éjjel megvívtam harcomat egy gyilkos, vérengző éjjeli “vadállat” lepkével – tényleg félelmetes volt arra ébredni, hogy csapkodja magát az ablakhoz…). Sajnos vasárnap az idő már nem volt olyan jó, de délutánig még nem esett. Bezzeg akkor… Na szóval először elmentünk a Rosenborg kastélyhoz, ahol kint hadi bemutató volt, benn meg a koronázási ékszerek. Utána elmentünk a Nemzeti Galériába, majd a Geológiai múzeumba, ahol szép nagy meteorit-gyűjtemény volt. A múzeum előtt állt a 20,1 tonnás Agpalilik meteorit 15 tonnás darabja, míg benn látható volt ennek egy csiszolt szelvénye is. Ezután még betettük a lábunkat a Botanikus Kertbe is, de az eső kiűzött minket.

img_2057.JPG

Végül még bejártuk az egész Christiania negyedet, majd lassan visszasétáltunk a buszterminálhoz (közben láttuk a csavaros tornyű Vor Frelsers Kirke-t is). Csak kicsit áztunk el… A visszaúton még sikerült látnunk valamit a már korábban említett nagy hídból is, aztán aludtunk. Oslóban giccses napfelkelte és szivárvány fogadott minket reggel fél hétkor :-) Jól be is dőltünk az ágyba aludni.

Ma Flóra levágatta a haját, és nagyon szuper lett az új frizurája :-D Közben a szüleink meg aggódtak, mert hallottak a zavargásokról, amikről persze mi meg nem is tudtunk. Aztán beszéltünk velük és megnyugodtak. Délután voltunk bowlingozni, amiben egyre jobbak vagyunk. Flóra nagyon szépeket gurított, nekem meg sikerült túljutnom a 100-on (nem röhögni) és egy duplát (XX) is gurítottam. Most megyünk aludni. Ja, vannak új képek, lehet őket nézegetni.