Ma van/volt a Föld napja. Bolygónké, melyet kizsigerelünk, elemésztünk, felélünk, kicsinálunk. Szörnyű, hogy az emberiség csak akkor eszmél majd rá a kegyetlen valóságra, amikor már nem az unokáinkat veszélyeztetik globális környezeti katasztrófák, hanem minket. Akkor pedig már elég késő lesz. Lassan már most is az. Viszont megragadnám az alkalmat, hogy megmutassam az új bringás nadrágövemet (az előző bejegyzésben már írtam, ki készítette), melyben egy régi, leselejtezett bicikligumi-külső nyert új értelmet és életet. Még mielőtt valaki megkérdezi, színházba nem ezt venném fel. De szerintem nagy ötlet, jó példa az újrahasznosításra – ráadásul a bringások körében nagyon divatos darab ;)

Mostanában egyébként azért ilyen kevés a bejegyzés, mert éjt nappallá téve dolgozom a szakdolgozatomon. Ma (tegnap) például hajnali háromig csináltam – párhuzamosan két számítógépen -, aztán reggel kilenctől délig, majd felmentem az Intézetbe konzultálni. Természetesen biciklivel. Estefelé nem tekertem még egyet, nem több száz biciklissel együtt, és nem éreztem olyan jól magam, mint már nagyon régen, továbbá nem szeretném ha Budapest élhető város lenne, nem pedig sok-sok 2×3 sávos autópálya a betondzsungelben. Csak akarni kéne. Ha már a Föld napja… Nem?