Végérvényesen és menthetetlenül okleveles csillagász lettem, hiszen a mai diplomaosztó ünnepségen a kezembe nyomták a diplomámat. Végül – ahogy azt már jó egy hete tudom – nem kaptam kitüntetéses oklevelet, csak kitűnőt, de ez legyen a legnagyobb tragédia, ami az életben ér… Igazából magasról teszek rá.

De – csak a tisztán látás és a történelemkönyvek kedvéért – konkrétan azért nem kaptam vörös diplomát, mert amikor először mentem kvantummechanikából vizsgázni, akkor még nem tudtam, hogy a tanár majd háttal ül a szóbeli vizsgán a felkészülő diákoknak, akik így lazán kiírják a könyvből bármelyik tételt… Én megpróbáltam megtanulni az egész könyvet (több ZH és hat sikeres vizsga után június végén – több mint 1000 sornyi képletről van szó, plusz a rizsa), de nem sikerült, és persze olyan tételt kaptam, amit nem tudtam. Tehát végül is az én hibám – miért nem tanultam meg az egész könyvet szó szerint… Ez van, elismerem. A kapa elkönyvelése után kintről láttam, hogy mit is kellett volna tennem, ha jóval kevesebb tanulással sokkal jobb jegyet akartam volna szerezni (értsd: háttal ülő tanár, diákok előtt könyv a padon). Itt – 6 félév után – lettem nagyon mérges az egyetemre. Nem azokra, akik puskáztak és jobb jegyet kaptak, mert 1) másnak soha nem kívánok rosszat, 2) nekem ettől nem lett rosszabb, hanem magára az oktatási rendszerre. Felháborítónak találom azt, hogy az egyetemen számos oktató irreális számonkérési szokásai csalásra kényszerítik a diákokat, és nem a tudásunkat növelik, hanem a seggünk párnázottságát – vagy csalási hajlamunkat – tesztelik. És ami igazán felháborító az az, hogy általában ezek a tanárok azok, akik év közben semmit nem tanítanak, történeteket mesélnek, össze-vissza ugrálnak az anyagban, et cetera. Lehet, hogy kiváló kutatók, de tanárként elégtelent nyújtanak… Neveket nem szeretnék mondani. És akkor csodálkozunk, hogy itt tart az ország, amikor már az egyetemen is azt tapasztaljuk, hogy csalás nélkül nem lehet boldogulni… Szégyen. És akkor most írhatnám, hogy össze sem lehet hasonlítani a Belgiumban tapasztalt állapotokat az itthoni helyzettel… Csak két számot szeretnék itt feljegyezni: az ELTE a világ egyetemeinek rangsorában 316., míg a Katholieke Universiteit Leuven a 95. (Európában 126. versus 14.) – forrás: 2009. januári adatok. Előbbin lexikális tudást, utóbbin gyakorlati tudást adnak. Biztos van más különbség is, de ez alapvető. Hiába tud az ember megannyi egyenletet, ha a problémát a gyakorlatban már nem képes megoldani…

Neveket továbbra sem akarok írni, de főleg ilyen körülmények között tiszteletem és köszönetem azoknak a tanároknak, akik valóban lelkiismeretesen tanítottak minket, és nem az motiválta őket az órák közben, hogy a lehető legkisebb erőfeszítéssel legyenek már túl azon a 90 percen, hanem hogy valóban átadják nekünk a tudásuk legjavát. Őket sosem fogom elfelejteni.