Tag Archives: sport

Hogy lesz 120 km-ből 144 km (egy igen aktív hét margójára)

Újabb elmaradásomat pótlandó az április 12-ei hétről lesz szó. Túlságosan nem húznám a szót, kedden és csütörtökön a szokásos Leuven – Mechelen – Leuven távot hajtottam bele az országúti bringába, szerdán este extra floorball edzés volt, pénteken falmászás (utána pedig isteni gofri és Kasteel bruin sör), vasárnap pedig az előző bejegyzésben már megénekelt gyászos kimenetelű mérkőzés. Amiről többet szeretnék mesélni, az a szombat.

Lévén isteni idő ígérkezett (most tapossuk a harmadik csapadékmentes hetet, és mostanában már többször ebédelünk kint, mint bent), és az új bringával még nem voltam hosszabb (azaz 100 km feletti) távon, így egy kényelmes – nézelődős, nem edzés szintű – tempójú 120 km-es kört terveztem a délutánra. Mivel az utolsó kb. 30 km-t leszámítva nem ismertem az útvonalat, így szépen felírtam a biciklis úthálózat követendő csomópontjainak számát egy karton csokipapír hátuljára, és a szokásos cuccokkal együtt betettem a kerékpáros mezem egyik hátsó zsebébe. Ebéd után fél háromkor indultam el (napnyugta csak fél kilenckor, és hát hat óra 120 km-re még triciklivel is elég lenne).


Ekkor még nem tudtam, hogy ez nem egészen az én napom lesz… Ugyanis nem sokkal Leuven határának hátam mögött hagyása után, Aarschot felé haladva vettem észre, hogy elhagytam a tájékozódáshoz szükséges papírfecnimet… Fogalmam nincsen hogy miként, elég nehezen tudom elképzelni hogy kifújta a menetszél a zsebemből, de mégis csak ez tűnik az egyetlen reális magyarázatnak. Szóval innentől az emlékeimre kellett hagyatkoznom, ugyanis visszafordulni semmi kedvem nem volt, ahhoz már túlságosan is beleéltem magam az aznapi útvonalba. Térkép csak a mobilomon volt (az is csak autós, természetesen), de térképes GPS nem volt nálam, csak GPS-es biciklióra, térkép nelkül… (Tudom, én vagyok Mr. Kütyü…) Szerencsére elég jól emlékeztem az útvonalra, így eleinte ezzel nem volt probléma. Aarschot-ig elég rossz bicikliút vitt (tessék már elfelejteni azt, hogy a bicikliutat díszburkolatból meg viacolor-ból rakjuk ki, mert az baromira dö-ö-ö-cc-ö-ö-ö-ggg, és az sem nekem, sem a biciklinek nem tesz jót), onnan viszont végig kifogástalan aszfaltcsík fogadott. Herentals-ig nagyjából nyíl egyenes út vitt, lévén itt egy régi vasútvonal töltését alakították bicikliúttá – néhol még a régi állomásépületek is megvoltak, lakóépületté alakítva. Baromi jó volt, a kereszteződések előtti lassítokat leszámítva (bár ezek igen hasznosak). Aztán ennek a szakasznak a végén kavartam egy kicsit, mert olyan emlékeim voltak, hogy nyugat felé kéne menni, az út meg csak keletnek kanyarodott, amit én nem igazán akartam elhinni. Hiba volt. Kerengtem egy kicsit, aztán egy buszmegállóban kifüggesztett térkép alapján csak eljutottam a csatorna partján nyugatnak induló bicikliútra. Tükörsima aszfalton, enyhe hátszélben erőlködés nélkül (pulzus országúti bringázás során nem igazán látott mélységekben) 30 km/h feletti tempóban suhantam, és tudtam, hogy lesz egy pont, ahol majd délnyugat felé le kell kanyarodnom egy másik, kisebb csatorna partjára. Ez a pont viszont az Istennek sem akart eljönni. Ami egy idő után (számos velem párhuzamosan haladó hatalmas uszály lehagyását követően) kezdett picikét gyanús lenni. Ráadásul egy ideig azt hittem, hogy már elkanyarodtam a kellő irányba, de aztán sehogy sem tudtam megmagyarázni, hogy a Nap miért rossz irányban látszik az égen – ha csak azzal nem, hogy én megyek rossz irányba. Így amint megláttam egy beazonosítható tereptárgyat (Wijnegem feliratú hajózási tábla a csatorna túlpartján), megálltam, és a mobilomon elég gyorsan be is azonosítottam hogy hol vagyok. Gondolom, hogy az iménti felvezetés után nem lesz meglepő, hogy baromira rossz helyen voltam :D Még húsz perc, és Antwerpen központjában csaptam volna arcon magam (facepalm). Nem volt mit tenni, autóutakon nem akartam keresztbe kasul délnek eredni, így szépen visszatekertem egy tetemes szakaszon, mire megtaláltam hogy hol is kellett volna lefordulnom… (Itt már kezdtem érezni, hogy nem lesz olyan laza az a napnyugtára való hazaérkezés…) Lier-ig aztán nem volt semmi különösebb esemény, azt leszámítva, hogy 35-45 km/órával téptünk egy szakaszon egy velem kb. egyidős sráccal, aztán mivel nekem még haza is kellett tekernem, hagytam ellépni, és visszavettem a tempóból. Lier körül aztán megint jött a szívás, mert elnéztem egy csomópontot, és a csatornák rossz oldalán kötöttem ki, így kétszer is elfogyott alólam az út, mire megtaláltam a helyes irányt (ez a térképre nagyítva gyönyörűen látszik). Innen – részben a duffel-i kerékpáros térképnek köszönhetően – már sima utam volt, ráadásul Mechelen-től már csukott szemmel is bármikor hazatekertem volna. Egyébként tényleg gyönyörű idő volt, a friss tavaszi zöld és a mélykék ég kontrasztja csak szebb lett ahogy az estéhez közeledve egyre sárgább, melegebb fénye lett a Napnak. Az izlandi vulkánnak köszönhetően pedig még egy kondenzcsík sem volt az égen, ami itt ilyen időjárási körülmények között igencsak ritkaságszámba megy. Szóval kalandos nap volt, de mindennel együtt igen élvezetes :) Mondjuk a sokadik energiaszelet szokás szerint már elég gusztustalanul édesnek érződött, de hát energiabevitelre szükség van… :D

Sportosak vagyunk…

Külső szemlélő számára talán már kissé túlságosan is. Tegnap este két órás floorball edzés, ma előbb a szokásos Leuven-Mechelen-Leuven biciklis edzőtáv, aztán pedig falmászás (5a, 5a, 5b, 5b, alább pedig két héttel ezelőtti – nagyonhosszúhajas – kép) :) A biciklis edzésekről tényleg fogok részletesebben is írni, csak hát ahogy az sejthető, időm az nem sok van…

20100227climbing

Holnap délután pedig floorball bajnoki, szóval most pihenek kicsit (eszem és TV-zek), de egyáltalán nem érzem magam fáradtnak. Csak mondjuk háromszor annyit kell ennem mostanság, mint alapesetben… Három tükörtojás reggelire, ebédre is és vacsorára is valami meleg étel, és akkor sport közben még eltűnik egy pár energiaszelet is, plusz a szokásos napi átlag egy tábla csoki… És néha még így is éhes vagyok este, szóval lefekvés előtt megint csak muszáj ennem valamit (pl. alma sajttal ilyenkor nagyon jó). Egy hét múlva ilyenkor már La Palmán vagyok ;)

A rugalmas munkaidő előnyei

Az ugye a nagy gond, hogy ha szokás szerint 10-től (nehéz reggel felkelni) 18:30-ig dolgozom (7 óra 36 perc a hivatalos munkaidőm, és rászámolok még plusz egy órát az ebéd- és egyéb szünetek miatt), az azt jelenti, hogy pont akkor végzek, amikor lemegy a Nap, szóval már nem lehet elmenni egy komolyabb biciklizésre. Már nem is csak a sötét miatt, mert fejlámpám is van, de így március elején még ha napközben el is érjük az edzésszintű biciklizéshez számomra szükséges 5°C-ot, naplemente után gyorsan fagypontra vagy az alá esik a hőmérséklet. Ami pedig nem jó. Abban meg nem lehet bízni, hogy majd hétvégén jó idő lesz, és majd akkor megyünk tekerni, mert az időjárás már csak nem így működik. Ha hétközben van két száraz nap, akkor azt könyörtelenül ki kell használni. Éppen ezért ezen a héten szerdán és csütörtökön azt találtam ki, hogy szépen háromig dolgozom, és utána sportszünetet tartok. (Ez nem ritka nálunk, többen mennek pl. futni napközben.) Sajnos a hazatekeréssel és átöltözéssel elveszik egy fél órám, de utána fél négytől mondjuk hatig tudok tekerni (60-65 km), aztán gyors zuhany és vacsora, és hétkor már újra az Intézetben vagyok. Persze ez azzal jár, hogy tíz után megyek haza, de hát valamit valamiért.

20100307weather

Viszont bármennyire is utálok korán kelni, jövő héten (mivel elég bíztató az időjárás-előrejelzés) esküszöm reggel nyolcra fogok menni, így csak egy kicsit kell a délutáni tekerés után visszamenni. Jövő hónaptól pedig már nem lesz semmiféle probléma, mivel amikor hazajövök La Palma-ról, akkor az óraátállítás miatt már este negyed kilenckor (!!!) lesz a naplemente, így bőven lesz időm rendesen munka után edzeni. Magukról az edzésekről is lesz (kisebb) beszámoló, de nem most, hanem majd a biciklis bejegyzéssel együtt (ami pedig már közelebb van, mint gondolnátok). Szerdán egyébként úgy kihajtottam magam, hogy csütörtökön reggelire (pizzaszelet, nyammm…), ebédre és vacsorára is (utóbbi már az aznapi több mint 60 km hatása volt) meleget ettem :) Ráadásul a munka is jól ment a mozgás után. Szóval jól kitaláltam az egészet! Hát ezért jó a rugalmas munkaidő. (Tegnap este pedig falmászás volt napirenden, megmásztam két szokásos 5a-t, egy már ismert és egy új 5b-t, valamint rekord magasságig jutottam az egyik függeszkedős 5b-n is – de ahhoz még mindig nem vagyok elég erős karban… A történelemkönyvek kedvéért pedig jelezném, hogy kérvényeztem levélben, hogy a brüsszeli nagykövetségen szavazhassak.)

Union Beynoise Unihockey – Tigers Kraainem FC 3-6 (0-2,2-2,1-2)

Csütörtök este extra edzésünk volt, hogy a vasárnapi meccs előtt még kicsit rendbe szedjük a sorainkat. Részben szó szerint, ugyanis már aznap eldőlt, hogy az első támadó-sorban fogok jásztani – két finnel. (Külön vannak támadó- és védő soraink, általában nem is egyszerre cserélnek – pontosabban a védőknél általában nem is sorcsere van.) Egyikük egyben az edzőnk is, aki az edzés után mágnestáblával személyes taktikai eligazítást tartott csak nekem – hihetetlenül jól esett, és nagyon hasznos is volt. A meccs az affligem-i sportcsarnokban volt (a mai bajnoki forduló mindhárom mérkőzését ott rendezték), Brüsszeltől kissé nyugatra. Vicces szituációt eredményezett, hogy az ellenfél majdnem ugyan olyan mezben érkezett, mint mi, így végül kifordított felsőkben játszottunk :D Maga a meccs nagyon jó volt, jól ment a játék, adtam két asszisztot (bár nem tudom a jegyzőkönyvbe mi került bele – ez hivatalos), harcoltam, és eleresztettem (többek között) egy süvítő húzott lövést is, ami sajnos épphogy csak, de kifelé pattant a felső kapuvasról… Az egész csarnok felhördült – pedig én már benn láttam lelki szemeimmel :) Végig vezetve nyertünk (ami azért az utolsó helyezettel szemben elvárható volt), habár a második harmad vége felé volt egy kis hullámvölgyünk. Lényeg ami lényeg, pörgős, kűzdős, harcos meccs volt, élvezettel és jól játszottam, ráadásul most végig az első sorban! Kicsit több szerencsével akár három lövésem is gól lehetett volna. No majd legközelebb ;) Harmadikok vagyunk a tabellán, és az első négy helyezett jut a kupa-rendszerben lebonyolított rájátszásba.

Egyébként péntek este szokás szerint voltunk falat mászni, az 5a nehézségű utak már rutinból, gond nélkül mennek, 5b-ből pedig a múltheti most simán ment, és megpróbáltam két függszekedőset is (vagy nem tudom hogy mit mondanak magyarul az overhanging-re), de azokon csak féltávig jutottam (karban még nincs meg a kellő erő, de fejlődöm). A csillagászok között Jonas-on kívül már senki nem mászik jobban nálam ;) (Mondjuk nála sosem leszek jobb, de nem is ez a cél, csak a mászás élvezete.) Szombaton végre hazahoztam, majd felavattam az új biciklit, sőt vasárnap a meccs után délután is elmentem tekerni, de ezekről majd a következő bejegyzésben bővebben. Továbbá szombat este voltam Paul-nál (osztrák PhD diák, egy irodában dolgozunk) és végre játszottam Nintendo Wii-vel! Egyik-másik játék nagyon szórakoztató, és soha nem gondoltam volna, hogy így megmozgat… És mivel vacsorát is csináltunk, gondoltam minimum sörrel illene hozzájárulnom a dolog sikeréhez, így a másnapi meccs helyszínének szellemében a következő ízekkel bővül a gyűjteményem (plusz még egy pohárral is): Affligem Blond, Affligem Dubbel, Affligem Tripel. Szóval továbbra sem unatkozom, konkrétan blogot írni sem igen van időm, de azért igyekszem. Na pá. ;)

25

Negyedszázados lettem. Ráadásul egy ilyen szép szimmetrikus napon, mint a mai (01022010, ha az itt szokásos formátumban írom). Kár, hogy innen már közelebb lesz a harminc, mint a húsz… Meg hát van már pár ősz hajszálam is :) Ne de nem akarok itt nekiállni siránkozni, hiszen azt leszámítva, hogy egyedül vagyok, nem lehet egy rossz szavam sem az életemre. Számos nyelven kaptam jókívánságokat, melyekre a Google Translate-nek hála számos nyelven válaszolni is tudtam (angol, holland, magyar, francia, szlovák, horvát, német és norvég). Nadia-tól még egy doboz csokit is kaptam :) Én pedig az itteni hagyományokhoz hűen az Intézetnek kedveskedtem egy halom csokival a könyvtárszobában (ami inkább konyha és kávészoba). Sőt, a hozzám közelebb állókkal (és az Intézet köztudottan borkedvelő vezetőjével) még az utolsó üveg Magyarországról hozott bort is megosztottam. Talán nem volt annyira nemes és komplex íze, mint a szilveszterinek, de ez is nagyon-nagyon finom volt! (Gróf Dégenfeld Tokaji Aszú 5 puttonyos 2000) Holnap intézek magamnak valami ajándékot is ;) (Otthonról már karácsonykor előre kaptam egy 501-es Levi’s farmert, nagyon szuper, most is az van rajtam, még egyszer köszönöm!)

20100201tokaji

Egyébként a múlt hét vége is elég sűrű lett; csütörtökön tollaslabda (majd vacsorára tipikusan belga étel – valami fehér zöldség sonkába tekerve és tejszínes-sajtos mártással leöntve -, és az elmaradhatatlan újabb sör: Bierbeekse), pénteken este hattól reggel ötig búcsúbuli Raquel-nél (isteni spanyol kajákkal és jó társasággal), szombaton délben kelés, aztán vettem új láncot a biciklire, délután voltam falat mászni (4b és 5a útvonalak, az 5b már nem ment, mert nem sok erőm volt az előző éjszaka után), utána gofriztunk meg söröztünk (Grimbergen Blond). Aztán vasárnap lényegében csak döglöttem, felszereltem az új láncot, olvastam, teáztam (almás-mézes, már nem is tudom mikor vettem, de csak most nyitottam ki), aztán este amikor már majdnem elaludtam, kiderült hogy van edzés, szóval gyorsan használható állapotba szedtem magam, és mentem. Szerencsére a floorball nagyon jó volt, rögzített figurákat gyakoroltunk a jövő vasárnapi meccsre, és pl. az én sorommal az ötleteimre építve igen jó és hatékonynak tűnő dolgokat hoztunk össze :) Itthon hulla-fáradtan dőltem be az ágyba.