Tag Archives: vihar

Viharzóna

vihar20070621.gifAzok után, hogy a nap folyamán 35°C is volt árnyékban, és a szobámban a 30,5°C-ot is elérte a hőmérséklet, elmúlt órákban hihetetlen vihar vonult át rajtunk – és nem mellesleg a fél országon, ráadásul nem is akar megállni, megy tovább a másik felére. Most töltöm fel a képeket a fényképezőgépről… Ilyet még nem, vagy csak nagyon keveset éltem át. (Az animáción világidő szerepel, ehhez 2 órát hozzá kell adni, hogy megkapjuk a mi időnket! – frissítés: sikeresen elrontottam az utolsó 3 képkocka feliratozását, úgyhogy azokat ki is töröltem… így nem látszik, ahogy továbbmegy a rendszer keletre… sajnos…) Lehetett látni, ahogy jön északnyugat felől, a jellegzetes peremfelhő nagy sebességgel haladt át a ház felett (kép a kattintás után), és közben megérkezett az erős kifutószél is. Na én ekkor jöttem be, mert a szomszédban gyanúsan elkezdett hajladozni az egyetlen meghagyott fenyő… Éjszakai – de tényleg, nem láttam villany nélkül – sötétség lett, kavarogtak és örvénylettek a felhők, majd a süvítő szélben elkezdett szakadni az eső, majd a jég is – idén már negyedszer… Képek és folytatás a kattintás után!

Continue reading

Levizsgáztam!

kvantumvizsga.jpg

Ebből vizsgáztam ma… Nagyon féltem előtte, de sikerült kiszenvednem egy négyest!!! Most nagyon örülök :-D A hétvégén valamelyik nap el is megyek kéktúrázni, hogy ezt megünnepeljem. Aztán már “csak” két vizsgám és egy szigorlatom van, de ezek nem olyan vészesek mint a kvantummechanika. Legalábbis remélem.

Egyébként meg tegnap megint jó kis vihar volt, ugyan jég az csak nagyon pici volt benne, és rövid ideig, de olyan intenzitással esett, amilyet eddig nagyon kevésszer láttam. Szóval jó volt :-)

Viharos nap

jegeso20070605.jpgNa ma tegnap elég sűrű napom volt – egész nap kvantumoztam, holnap ma jó korán kelek, mert még sok dolgom van :-(

Egyébként délután végigvonult egy-két viharrendszer az országon, itt Pesten csak egy, de az elég szép zivatart produkált – amint az a mellékelt képen is szépen látszik, méretes jégdarabok potyogtak az égből, és az eső is rendesen esett. Nem semmi, ez ezen a nyáron már a második jégeső volt. Nem hinném hogy ez használt az epreinknek – amiket egyébként apukám gondoz. Mostanában nagyon rákapott a kertészkedésre :-)

Valamit még írnom kellene, hogy kitöltsem itt a helyet a kép mellett. Hmmm… Flórám, puszillak! Megyek aludni, jó éjt! :-)