Tegnap Párizsban többször el kellett oltani az olimpiai lángot, mert nem tudták biztosítani a fáklyavivők útvonalát a sokszor igen erőszakos Tibet-szimpatizáns tüntetők miatt. Persze a láng nem veszett oda, hiszen azt egy eredetileg a szélsőséges időjárási körülmények kivédésére (valamint gondolom a repülőn való szállításra) kitalált biztonságos, zárt tárolóban utaztatják, és a fáklyákat is arról gyújtják meg. Ezzel kapcsolatban lenne pár gondolatom, de előtte ismerjünk meg egy-két érdekességet.

Maga az olimpiai láng az ókorban Prométheusz Zeusztól ellopott tüzét szimbolizálta, melyet a játékok teljes terjedelme alatt folyamatosan tápláltak és őriztek. Az újkori olimpiák történetében azonban először csupán az 1928-as amszterdami játékok alatt gyulladt fel a tűz. Magát a fáklyavivők váltófutását Joseph Goebbels vezette be a Harmadik Birodalom dicsőítésére… Szerencsére ma már nemesebb eszmét szimbolizál.

Tibet 1950 óta kínai megszállás alatt áll, kormánya (melynek élén a világi és egyházi vezető, a Dalai Láma áll) 1959 óta él Indiában, emigrációban. Azóta főleg 1987 és 1989 között voltak kedvező jelek az emigráns kormány és Kína közeledésére, de az akkor bekövetkezett hatalomváltás egyben a tárgyalások végét is jelentette. Azóta tovább folytatódott a kínai elnyomó, asszimiláló politika, valamint a kínai lakosok betelepítése (forrás). A fent látható – Kínában 1959 óta tiltott – tibeti zászlóról (melyet mostanában, és a nyáron még sokat láthatunk a tévében) itt lehet részletesebben olvasni (angolul). 1912-ben a 13. Dalai Láma vezette be, fontos szimbólumai a következőek: a központban egy hófödte hegy áll, mely magát Tibetet, a hófödte csúcsokkal ölelt országot szimbolizálja. A mélykék égen látható hat piros sáv a tibeti nép eredeti őseit szimbolizálják. A hegycsúcs fölött sugaraival minden irányban tündöklő Nap a mindenki számára egyformán kijáró szabadság, szellemi valamint anyagi boldogság és jólét szimbóluma. A hegy lejtőin álló oroszlánok az országban sikeresen egyesített világi és vallási életet (illetve ezek egyensúlyát) szimbolizálják. Az oroszlánok által tartott két drágakő közül a felső Buddhát (a megvilágosodottat), a Dharmát (a tanítást) és a Szanghát (a buddhista gyülekezetet), míg az alsó a tibetiek által követett és őrzött korrekt, etikus viselkedést, jelképezik. A zászlót három oldalt szegélyező arany színű sáv Buddha tanításainak a tér és idő minden irányában való terjedését szimbolizálja – az, hogy a negyedik oldalon nics sáv, azt jelképezi, hogy Tibet nyitott a nem Buddhista gondolatok előtt is.

Kínáról a Khívától keletre blog (erősen ajánlott utazós blog) egyik írójától van egy nagyon jó összefoglaló cikk, érdemes elolvasni. Na a hosszas bevezető után jöhetnek a saját gondolatok.

Egyetértek azzal, hogy az amit Kína Tibetben művel, az “nem a legszerencsésebb dolog”. De ne felejtsük el azt, hogy számos olyan ha nem is feltétlenül függetlenségért, de autonómiáért küzdő terület van a világon, mely sokban hasonlít Tibetre – gondoljunk például a Koszovó függetlenedése után hasonló szándékukat bejelentő kaukázusi területekre. Egyetértek továbbá azzal is, hogy Kínában sokszor sárba tiporják az alapvető emberi jogokat. De ne felejtsük el azt se, hogy az emberi jogokat nem csak Kínában tiporják sárba, hanem sajnos nagyon sok gazdaságilag elmaradott országban, ahol ezen felül még polgárháborúk, gerilla-harcok, és Isten sem tudja milyen belviszályok, hatalmi harcok folynak – általában azon túl, hogy nincs se víz, se élelem.

Kína és Tibet ebből a szempontból csak a jéghegy csúcsa (legalább a víz felett – mondhatnánk).

Az Olimpia, valamint az olimpiai eszme azonban a békéről, a megbékélésről, a népeket egyesítő sportról és a jóra való nevelésről szól. Az olimpiai bojkottok soha nem érték el politikai céljukat, viszont megfosztották számos nemzet sportolóit a bizonyítási lehetőségtől, ezáltal a vezetők megfosztották nemzetüket (vagy éppen az elnyomott nemzetet) attól az örömtől és büszkeségtől (végig lehet ezt nézni könnyes szemek nélkül?), melyet egy érem (ezt olvasva jó magyarnak lenni), vagy akár csak egy kimagasló helyezés elérése nyújthatott volna. Ez nem lehet megoldás. Mint ahogy nem lehet megoldás az erőszakos tüntetés. Itt nem, sőt általában máshol sem. Az erőszak ugyanis nem megbékélést, hanem erőszakot szül. Az emberek, akik a CNN vagy a BBC képernyőin keresztül az egész világon (kivéve persze Kínában, ahol az élő adást lekeverték a kritikus pillanatokban – vajon mi játszódhat le ilyenkor a politikusok és a műsorszerkesztők fejében…) azt látják, hogy egyes aktivisták erőszakkal megpróbálják eloltani a lángot, azok nem fognak szimpatizálni a tüntetőkkel.

Mert a láng nem Peking, nem Kína, hanem egy nemzetek feletti eszme szimbóluma. Az embereknek az istenektől lopott tűz, mely egyben a civilizáció alapja is.

Ahhoz, hogy a világ egy emberként álljon Tibet ügye mellé, inkább néma, vagy nem is, akár éljenző sorfalat kéne állni a fáklya útvonala mentén, és tibeti zászlókat lengetni, buddhista imazászlókat fűzni a felállított kordonokra. Na ha mindenki kis és nagy tibeti zászlókat lengetne, azt hogy oldaná meg a kínai közvetítés? Talán egy ilyen erőszak mentes szimpátiatüntetés sokkal többet jelentene. Szerintem az sem jó megoldás, ha a megnyitóról maradnak távol akár sportolók, akár vezetők, mert a megnyitó egy ünnep. Az emberiség és a sport ünnepe (pl. a 2000-es megnyitó maga volt a csoda, itt a vége, már csak a zene és a hangulat miatt megéri megnézni). Nem hinném, hogy a politikának bármi helye lenne az olimpiákon. Persze sajnos ma már az olimpia is egy nagy üzlet :-( a nemzetek sem kötnek békét erre a két hétre, mint az ókorban a görög városállamok. Milyen szép is volt az, amikor a két Korea sportolói közös zászló alatt vonultak be… És azóta van is előrelépés a két állam kapcsolatában. Ezek a jó példák. Sajnos előre látom, hogy nem lesz botrányoktól mentes ez az Olimpia, de bárcsak ne lenne igazam.

Hajrá magyarok!