Bejegyzés szigorlat után

Jobb címet nem találtam mára…

Na, megvan az Égi mechanika szigorlat is. Két tétel volt (pontosabban 17, és én ebből kettőt kaptam): Rezonanciák a Naprendszerben és Szekuláris perturbációelmélet. Erről most nem szúrok be képletet, mert nincs digitális anyagom, és nem akarok képleteket szerkeszteni – pedig lenne megint egy szép, amit megmutatnék :-)

Egyébként végre normalizálódott a hőmérséklet, ma jó friss idő volt, bár ezt főleg akkor tudtam értékelni, amikor már vizsga után voltam, és nem éreztem magam úgy, mint egy halálraítélt…

Flórával tervezgetjük a szeptemberi norvégiai közös kalandjainkat, kinéztünk egy nagyon szép helyet (Flóra találta), amit majd szeretnénk megnézni Bergen felé: Flåm – a világ legnagyobb fjordjának egyik mellékágának végében található mesés kis falu! Az egész dologgal csak az az egyetlen baj, hogy ezeknél a Norvégoknál a mi árainkhoz képest minden rettenetesen sokba kerül, főleg a szállás – viszont van fapados busz! Azaz a buszjegy viszont előre megvéve, bizonyos napokon már majdnem olcsóbb, mint Magyarországon…

Holnap pályázatot írok, és átolvasom a jövő hétfői, idei utolsó (Asztrofizika 4.) vizsgámra az anyagot, mert egy két helyen ki kell egészítenem benne dolgokat – viszont ehhez megintcsak van digitális anyagom :-) Még egy nagy levegő, és itt a nyár (és a szakdolgozattal való munka is…)! Azért nagyon örülni fogok, ha már vége lesz a vizsgáknak. Akkor már nem minden bejegyzésem erről fog szólni, hanem sokkal érdekesebb dolgokról (fotózás, túrázás, stb.)!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.