Jelentés

Nos, igen, megint ERASMUS-ról lesz szó. Azért is színezem így ezt a szót, mert így már messziről látható, hogy ez a bejegyzés erről szól, és akit nem érdekel, az gyorsan ugorhat is tovább :-) Szóval a tanszékről végre nagyon hasznos információkat kaptam, ráadásul hihetetlenül azonnal, ezt itt is szeretném megköszönni Petrovay Kristófnak. Szóval mik a fontos információk:

  • Megvan, kivel kell felvennem a kapcsolatot, és elküldeni az Application Form-ot. Kapcsolattartónak Prof. Dr. Aerts-et kell írnom. Az ELTE nem köteles minden kint végzett tárgyat elismerni (ez azért jó, mert így olyat is felvehetek, amivel itthon nem tudok semmit csinálni, csak érdekel).

És a legfontosabb, hogy a Tanár Úr megírta, milyen kinti tárgyakat minek lehetne itthon elfogadtatni. Bár én továbbra is úgy gondolom, hogy a kinti tanulmányoktól függetlenül inkább halasztanék egy félévet, és így egy évvel később, de rendes ütemben fejezném be a csillagász szakot – magamat ismerve nem hinném, hogy a kinti vizsgák után egy hét alatt két szigorlatot is megcsinálok itthon… Ha meg nem, akkor ugyan a szigorlatokat az utolsó fél évben is letehetem, de akkor 3 szigorlat és egy államvizsga??? Na nem… nem akarom a környezetemet és magamat is tönkretenni. És igazából szeretném az itthoni tárgyakat is hallgatni, nem csak az a fontos, hogy az indexben ki legyen pipálva! Én szeretek bejárni és jegyzetelni, persze vizsgázni már nem… Így talán az lenne a legjobb, ha elfogadtatnám szépen a tárgyakat, de a félév halasztás után rendesen bejárnék rájuk, mert érdekelnek, és úgy egyébként is könnyebb a szigorlatra felkészülni. Szóval akkor lássuk mit minek lehet elfogadtatni:

  • Stellar Structure and Evolution – Asztrofizika 3 (már megvan)
  • Radiative Processes in Astronomy – Asztofizika 4 (már magvan)
  • Asteroseismology – Asztrofizika 5 (de más az az anyag)
  • Solar Physics – Asztrofizika 6 (ez nagyon jó lenne)
  • Binary Stars – Égi mechanika 5 (itt is más lehet az anyag…)
  • The Milky Way Galaxy – Galaktikus csillagászat 3 (itt is)
  • Research Projects – Csillagászati szeminárium (ez OK)

Azért így már jobban néz ki a dolog. El is végezhetek tárgyakat, de ha úgy csinálom, ahogy tervezem, akkor nem is maradok le róluk itthon sem, miközben kint mást is tanulok. Ez így elég jól hangzik.

  • Ahhoz, hogy az Application Form-ot elküldjem, még kéne a pontos kiutazási dátum, részben e miatt írtam az International Housing Service-nek, hogy megkérdezzem lehet-e hétvégén érkezni (és hogy kinél kell jelentkezni, hogy a már korábban említett ideiglenes vendégszobában elhelyezzenek, meg hogy egyáltalán írják meg a részleteket). Még holnapig várok, ha addig nem válaszolnak, elküldöm 15-ei érkezési dátummal, aztán ha nem tetszik nekik, majd szólnak :-)

* * *

Közben 5 vadászgép húzott el a házunk felett formációban… Mármint most… Kíváncsi vagyok mi lehetett, de elég nagy hangjuk volt, az szent. Voltam még szemészeten, egy negyeddel erősebb szemüveget (-1,25) írtak fel, és nagyon kedves volt a doktornő, úgyhogy legközelebb is hozzá kérek majd időpontot :-) Meg érdeklődtem a szervízben lévő Sigma 10-20 mm-es lencse felől is, de csak annyit tudtak mondani, hogy holnap érdeklődjek… Nem lenne jó, ha nem tudnám magammal vinni Norvégiába :-(

Kedden voltam túrázni, merthogy valószínűleg most fél évig (minimum) nem tudok majd Kéktúrázni, és hát az idő is szép volt. Sirokról mentem Bélapátfalvára, ami kicsit több mint 30 km és kicsit több mint 1000 méter szintemelkedés volt. Részletek a Kéktúrás oldalamon a következő linkeken: Sirok-Szarvaskő és Szarvaskő-Bélapátfalva (utóbbinál sokat kell lefele görgetni, hogy a mostani részhez érjünk).

Holnap csináltatok szemüveget, meg még pár dolgot el kell intéznem, aztán szombaton esküvőre vagyok hivatalos. Vasárnap és hétfőn nem ártana összepakolnom, és még amit kell, azt elrendeznem, aztán kedden repülök. 13:40-kor indul a gépem Oslóba :-D

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.