Vizsgaidőszak…

Sajnos bizony elkezdődött a vizsgaidőszak. Sírás-rívásra – őszintén szólva – ennek ellenére nincs semmi okom, mert az ERASMUS-os kavarás miatt ebben a félévben csak 1 igazi vizsgám és 1 szigorlatom van (tesi már kipipálva, és magfizikából meg két ZH-ból jött össze a 4-esem). Utóbbi hat félév elméleti fizikából – ami viszont őszintén szólva gyilkos. Most egyelőre még a vizsgára tanulok (Termodinamika és statisztikus fizika), de valahogy nem az igazi a dolog. Más tételsorából nem ugyan olyan a tanulás, mint a sajátból, de ez van, ha az ember belefáradt abba, hogy minden évben ő az, aki kidolgozza az összes tételt. De valahogy így se jobb. Hogy is mondják – “olcsó húsnak …” Sajnos nem csak híg, büdös is… Na mindegy, vizsga pénteken van, elméletileg átnéztem, sőt, át is írtam a tételeket, holnap elolvasom a Nagy Károly könyv (ezek jók szoktak lenni) releváns fejezeteit – akkor talán össze tudom rakni azt, ami a tételek alapján még nem állt össze. Azt hiszem legközelebb a vizsga után írok majd. Flóra meg lassan diplomás ember lesz! Nem semmi…

Egyébként meg megvettem az új ütőt, de végül nem a múltkor beharangozott lett, hanem egy másik [Canadien Gothic 30], ami attól szinte csak az ütőfejben tér el, de a boltban sokkal jobban “bejött” – és még olcsóbb is volt. A délutáni edzésen fel is avattam, nagyon jó, hihetetlen mennyit számít, hogy ovális a nyél keresztmetszete (nem kör) és hogy 4 (!) centivel hosszabb, mint a másik ütőm. Baromi jó. Ha megtanulnék végre rendesen mozgásban kapásból lőni, akkor már szinte elégedett lehetnék magammal. Bár szerintem ahhoz képest, hogy február végén kezdtem, nagyon jó vagyok ;-) Remélhetőleg ezt az edző is így látja.

Na lassan megyek aludni… Rossz így vizsgaidőszakban egyedül tölteni az estéket, most tisztára olyan érzésem van mint Belgiumban, amikor januárban nem volt senki, akihez szólni lehetett volna, mert mindenki otthon tanult, Leuven meg tök üres volt. Csak akkor még sport sem volt, és Flórával sem tudtam találkozni. Na mindegy, furcsa ez az érzés… Kicsit egyedül érzem magam :-S

One thought on “Vizsgaidőszak…

  1. Mama

    Szia, Petyus! Hát, hogy ne érezd annyira egyedül magad, irok egy kicsit. Bár hallom, Rózsa jól tart benneteket! Remélem, meg is fog látszani rajtatok. Az a tanulás meg majd csak véget ér egyszer! Csak fel a fejjel! Azért persze irhatsz nekem is egy kicsit!
    Sok puszi: Mama

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.