28-622, All-in!

Ma megint elmaradt a Kozmológia előadás, így tök feleslegesen tekertem el Lágymányosra. Viszont most mindenki bement, mert csak a helyszínen derült ki, hogy elhúzódott valami konferencia, így nem lesz tanárunk. Elhúzódott. Na de mindegy (ráadásul a nap bosszantó része nem is itt kezdődött), így a kovariáns és kontravariáns finomságok helyett beültünk a Kockába inni egy sört/kólát (én utóbbit, mert nem akartam, hogy véletlenül megszondáztassanak hazafelé, aztán fizessem a bírságot – meg küldönben is, iszik vagy teker). Közben elbeszélgettünk a szakdolgozataink készültségi szintjéről, ami lényegesen megnyugtatott :) Nem állok rosszabbul, mint a többiek. Azt is megtudtam, hogy a PhD jelentkezési határideje az ELTE-n június eleje, szóval ha nem jönne össze Belgium, akkor még utána is ráérnék az itthoni doktori megpályázásával foglalkozni.

Hazafelé rakattam keskenyebb gumikat a bicajomra, amivel sikerült eléggé megizzasztanom a szerelőt, mert 1) a felnim átmérője úgy 1-2 mm-el nagyobb a szabványnál és 2) a gumileszedői nem voltak a legjobb állapotban. Így most 42 mm helyett 28 mm széles Continental Touring Plus külsőim vannak (28-622). Suhanok, mint a szél a Duna felett :) Nagyon szexi lett a bringa ezekkel a kecses kerekekkel! Most már minden megvan, amit szerettem volna, maximum majd egy másik nyerget szerzek valamikor, de más nem kell. Na mag majd áprilisban még elviszem nagygenerálra (kenések, átnézések, stb. – évente egyszer nem árt), az még kiadás lesz.

Este játszottam pókert a bwin-en; indultam a Magic Moments of Poker magyar selejtezőjén. 112 játékosból a 13. helyen végeztem, így ugyan nem jutottam a magyar döntőbe (csak az első három jutott be), de nyertem 6,24$-t (a nevezés 1,10$ volt). Tegnap este pedig egy NL Hold’em Turbo-t játszottam, ott 5-ből 1. lettem (2,30$ nyereség). Így on-line pókerpályafutásom nyitányán két és fél óra alatt kerestem 1676 Ft-ot. Ez elég szar órabér :( Azt hiszem ennél csak a nyári diákmunka fizet rosszabban.

6 thoughts on “28-622, All-in!

  1. Wilika

    Óh, a touring plus. :)
    Télen azzal nyomta végig. Egyetlen hibája, hogy túl husi a vázamba, és a villához néha hozzáér felül egy bizonyos nyomás felett. :(
    De ettől függetlenül atombiztos kerék.
    Most viszont slick-esítek :D Zwhimmmm!!!

  2. sylverdevil

    Nem akarod megfordítani a stucnit? Így a vékony kerekekkel olyan amorf a bicaj szerintem, úgy meg tök sportos volna a kinézete :)

  3. Péter I. Pápics Post author

    Na jó, igazából gondoltam, de ezzel a meredek stucnival azt biztos nem csinálom meg. Maximum egy vízszintes stucni és egy keskeny egyenes kormány kombináció lenne még elképzelhető, de most így marad.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.