Hétfőn végre úgy ültem végig egy vizsgát, hogy nekem nem kellett a tesztsor fölé görnyedni :) Ugyanis felügyelő voltam az elsőévesek Csillagszerkezet és csillagfejlődés c. tárgyának írásbeli számonkérésén. Nem volt más dolgom, mint laptoppal ülni a teremben az utolsó sorban, és néha ellenőrizni, hogy nem történik-e semmi illegális. Nem történt. Közben felvettem a kapcsolatot a Bikemag kerékpáros magazin szerkesztőivel, és ha minden jól megy, akkor a közreműködésükkel akkreditált fotós leszek az idei francia kerékpáros körversenyen – a Tour de France-on! Azért az menő ;) Az viszont tuti, hogy az első négy napon ott leszek a mezőny mellett, ezt már régebben elhatároztam. Hisz nem minden évben van Tour de France Belgiumban…
A hét további részében dolgoztam. Keményen. Sajnos több mint két napomba került megoldani egy problémát, amiről azt hittem, hogy egy óra alatt meglesz… Ráadásul nem is jelent szignifikáns változást, viszont egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne legyen matematikailag maximálisan korrekt, amit csinálok… Ilyen vagyok… És még további teszteket kell csinálnom, hogy ellenőrizzem hogy most tényleg minden jó-e. Kedden Steven-nel pizzát vacsoráztunk, és én extra nagyot kértem, ami alig fért el az asztalon (olyan 40-45 cm körül lehetett az átmérője), viszont isteni finom volt és benyomtam az egészet :D Ez volt életem eddigi legnagyobb egyedül elpusztított pizzája. A pénteki dolgokról már az előző posztban írtam, szóval ugorjunk a hétvégére.
A hétvége sokkal jobb volt mint a múltkori. Szombat reggel elmentem tekerni egyet, ugyan alig volt 1°C és az utak is vizesek voltak, de már nem bírtam tovább a seggemen ülni. Kinéztem egy jó kis kört a szokásos útvonaltervezőn, aztán uccu neki. Leuven-en kívül még egész sok hó volt a szántókon, ami persze olvadt, így a hólé szépen folydogált keresztbe az úton kilométereken keresztül… Szóval elég hamar még mocskosabb lett a bringám, mint volt. A sebességgel szerencsére így sem volt gond – megnyugodtam, hogy még tudok gyorsan is tekerni. A gondok ott kezdődtek, hogy Winksele-ben elnéztem egy csomópontot, és bár a fotografikus memóriámban tárolt térképemlék miatt kissé gyanús volt, hogy már rég el kellett volna mennem balra, azért csak mentem előre – annyira jó bringaút vezetett arra is… Aztán győzött a sejtés, és visszafordultam az utolsó biztos pont felé, majd egy bukkanónál szépen leesett a láncom… Már indulás előtt tudtam, hogy túl laza (idővel ugyanis nyúlik a lánc), és majd miután felrakom az új fékeket, kicsit hátrébb kell húznom a hátsó kereket (egysebességes – pályavázas – bringáknál ez a módszer), de azt nem gondoltam, hogy le fog ugrani. Persze frissen volt olajozva, szóval öröm volt visszarakni, még jó hogy volt nálam egy halom zsepi, így én nem lettem fülig olyan. Szóval úgy döntöttem, inkább visszatekerek Leuven-be, mert már indulás előtt láttam a radaron, hogy jön az eső, és nem akartam elázni. Így csak 30 km lett az aznapi adag, de hogy feltegye az i-re a pontot, a lánc kétszáz méterre a lakásomtól mégegyszer leugrott… Oh yes. Viszont legalább olyan korán hazaértem, hogy még elmehettem a menzára enni, így megspóroltam egy főzést. Aztán délután elmentem két pár új fékpofát venni, mert ebben a sós, latyakos időben két hónap alatt tövig elkoptak a fékjeim. De tényleg tövig, a hátsó konkrétan már nem fogott… Kissé durván néztek ki, amikor leszereltem őket. De ebben már rutinom van :) Vicces jelenet volt, amikor a hátsó fékpofák síkját állítghattam, amihez persze két kéz kell, viszont a legjobb eredmény érdekében közben be kell húzni a fékkart, ami ugye nincs túl közel a hátsó fékekhez – szóval feküdtem a bicikli alatt, és lábbal fékeztem :D Egy fotót megért volna. Persze közben rájöttem, hogy a lánc már túlnyúlt a biztonságos határon, szóval abból is újat kell vennem, különben megeszi a fogakat a fogaskerekeken, az pedig már drágább móka lenne. Közben elkezdett esni az eső, ami eléggé elvette a kedvem attól, hogy elmenjek a DVD-kölcsönzőbe, így inkább nekiálltam a bicikli takarításának. Nos, a teljes “móka” két és fél órát vett igénybe, de olyan szinten tiszta lett a gép, hogy az már nem is igaz. De a mocsok, ami lejött, az valami förtelmes volt. Olajos, sós, fekete szutyok. De lemostam mindent, váztól kezdve a sárvédőkön át a küllőkön és a küllők között benyúlva a kerékagyon keresztül egészen a gumik oldaláig (szóval most újra látszik a reflexcsík). Olyan szép lett, hogy sajnálnám újra szutyokba vinni, de hát ez a bringa a mindennapos közlekedésre van, szóval ha ne adj isten megint leesik a hó, akkor ez elkerülhetetlen lesz… Bár én most már talán jobban örülnék a tavasznak és a száraz utaknak. (Bármennyire is szeretem a havat.)
Utóbbit ugyanis már több mint egy hónapja nem láttam, viszont a vasárnapi napos és szeles időnek köszönhetően végre kezdett eltűnni a víz az aszfaltról! Hihetetlen! Na de a lényeg, hogy végre megint volt floorball, ráadásul nem csak a helyi csapattal, hanem az új “profi” csapatommal is. Szóval délután 3-tól 5-ig Leuven-ben volt edzés (pontosabban végig játék), aztán este 9-től 11-ig Kraainem-ben (itt végre igazi, nagybetűs edzés). A hétvége csúcspontja pedig akkor jött el, amikor utóbbin már az öt az öt elleni játék alatt (ami 2-2 lett) egy szép csel után kilőttem a rövid felső sarkot, amit a skandináv edzőnk (ez floorballban olyan mintha fociban brazil edző lenne) egy “excellent play, Peter” beszólással díjazott! Tök jó volt. Most pedig alvás. Jóéjtzene itt.