Miért akartam már nagyon kisgyerek koromban is csillagász lenni? Mi az ami megfogott, és mi az, ami miatt most sem állok el ettől? A csillagos ég és hatalmas távcsövek. Nem az elméleti számítások vonzanak, nem a fizika (persze előfordul, hogy akad abban is némi szépség), hanem a végtelen, káprázóan csillagos égbolt, és a kopár hegycsúcsokon, magasan a nyüzsgő városok zaja és pora felett álló hatalmas csillagvizsgálók. Úgyhogy ha megnézem az alábbi videót arra gondolok, hogy ha ez a szigorlat (és az államvizsga) megvan, akkor a szomszéd szigetről ugyan ilyen ég alatt dolgozhatok majd a következő években, és ez azért ad egy kis erőt… (2:41-től 3:19-ig a piszkéstetői távcső ikertestvére látható – ilyennel tehát már dolgoztam, nem is keveset.)

Itt pedig az eredeti videó, de elég nagy (138 MB), szóval jobban jársz, ha letöltöd – jobb klikk, stb…

Azt hiszem, ez alapján minden érthető. Gondolom minden olvasóm egyből csillagász akar lenni :D Azért nagyon fárasztó ám egy hetet végigdolgozni egy csillagvizsgálóban, senki ne higgye azt, hogy a távcsövek kezelése gyerekmunka, és nem igényel maximális odafigyelést. És azért két hét után már biztos nagyon hiányozna az egyetemváros biciklis (csokoládés és sörös?) forgataga…

Hmmm, valamiért eltűnt a videó, de szerintem vissza fog kerülni, addig is itt lehet megnézni a készítőjének pár fotóját, ami állóképben megközelítőleg érzékelteti, miről is beszéltem… Visszakerült :)

Boldog második születésnapot kedves blogom!