My parents came for a visit!

My mother and my father spent four days in Belgium from Saturday till Tuesday. We had a lot of fun (and food :D) together! On Saturday (I planned to go to the airport, but I slept over, so I met them only at the train station… such a shame…) we just walked around Leuven. But we walked a lot (~15 km). We went to the Botanic Garden (one of the most beautiful sights in the city during this time of the year with all the flowers), the Arenberg Castle and the Great Beguinage. Then we had a great lunch (or early dinner) in the Domus (good Flemish food and Belgian beers). And finally they managed to see the square in front of the library free of any view-blocking installations (if you are from Leuven you know what I am talking about…).

After three weeks of great, dry, sunny and warm spring (25.6°C on Friday) the weather changed. To crap. On Sunday, we get off the train in Brugge in rain and cold wind. So – to put it in a more touristic point of view, or way of thinking – I could easily show the so called typical Belgian weather to my parents. (Which is not at all as bad as some locals claim it in their non-stop complaints, but that is something I will have to prove during their next visit…) They were really happy about it (place sarcasm mark here). And no, my mother was “not” wearing a skiing coat :D

20100507parents

Anyway, the worst part of the storm (as it was a nice small thunderstorm indeed) ended pretty soon, so we could leave the small church of the local Beguinage and start our looong walk in the city of Brugge – the most touristic place in Belgium. I am sure there are more foreigners in the city on a normal summer day than Belgians. And I am quite sure that every third shop is a chocolate store… (torturing me with the smell and the view of their windows…) But I can not deny, that the old city is beautiful. My parents also agreed on this. And we ate fries, chocolate, waffles with strawberries and whipped cream, so we did what a foreigner has to do in this country :D Around noon, we even had some sunshine, so we hopped in a boat and rode around the canals of the city. They loved it. (Me too.)

On Monday the weather was extremely cold (come on, maximum temperature of 7.1°C in May…), so I went to work and they went to Brussels, but at the end of the day, we had a great dinner in De Kansel. (Nota bene: new bear taste – Steenbrugge Blond.) And I gave them the best Neuhaus pralines I have ever tasted as a present. On Tuesday, we only met at lunch (again in Domus, so my mother finally tasted my favorite waffle with the warm cherries…), then after some shopping (e.g. cycling bag for my mother’s bike) they flew back to Hungary :(

I am very happy that they came. And I have no idea when will be the next time we see each other. It may not happen before Christmas… But for the near future, I really hope my brother can come somewhen during the summer, because I miss him too ;) Oh, and last but not least, my parents brought me some bottles of high quality Hungarian wine, home-made cake (thanks Mom!), Túró Rudi (check Wikipedia) and a Hungarian Apple keyboard – which makes blogging (ok, writing in general) much easier :) So thanks for all!

2 Replies

Happysad comics

Making the comic strip triumviratus complete (with PhD Comics and Yehuda Moon) I present you my most recent discovery, the Happysad series from Jeroen. (He – I mean the author – is a Belgian guy, and guess what, he lives in Leuven!) I love it. Any resemblance to my life is purely coincidental. Do not worry, I am just fine :)

Dranouter aan Zee

I had no plans for the last weekend, so when I saw that one of my colleagues was looking for company to go to the coast, I decided to join her. It has been a long time since I saw the see (if it is from an airplane, that does not count), so I thought it’s just about the right time to go, and a nice, calm, restful weekend would be really good after all the active, sports-filled Saturdays and Sundays I had recently. We left Leuven on Friday evening, and took the train to Ieper via Brussels (accompanied by all the students heading home for the weekend – this is the reason why Leuven is so empty during weekends and holidays). After a loud welcome from all the dogs around the house in Elvire’s hometown (note: thanks for the hospitality, which made things much easier!), I had my longest sleep in several weeks time. There was no rush at all… (I like being active, but I can enjoy the “just not doing anything” state too :D)

On Saturday, we were just lying in the garden enjoying the warm sunshine (and the great pasta Elvire made for lunch) before we left to the coast on the afternoon. I was not even aware of the fact that the main reason for visiting the coast was the Dranouter aan Zee festival, which took place on these days in De Panne. (Small side-note again: Flanders is generally flat, and we have plains in Hungary, but this part of Belgium is the prime example of a flat region.)

As my experiences from the past are not the best from these kind of concerts, I was a bit afraid inside how I would feel myself there, but then everything turned out to be pretty much just perfect (and sometimes even freakin’ cool :D) – if you do not count that we spent a lot of time standing in the wrong queue when we wanted to buy the tickets, but we always had something to talk about, so that was not a real issue at all. Before we jumped into the concerts we had a short walk on the beach, and I am sure that I would like to go back somewhen because there is even a nature reserve nearby at the French border, where you can walk in the dune grasslands which are so typical for this area.

As real Belgians did, we ate fries and I drank some beer too (nothing special, just a Maes – but still it is a new kind in my “collection”) between the performances. And one of the nicest things was that you could see the see itself from within the concert tent! It was a bit surreal, looking back towards the entrance, see the silhouettes of all the people behind you in the backlight, and then the horizon marked by the see in the distance behind them… I really liked it.

So we started with the second half of Balthazar, a Belgian band (luckily singing in English), playing mainly indie pop-rock. They were quite good, there is definitely a potential in them. Here is a video clip from their debuting album (far not the best piece of music they have, but that’s all I can show here).

The next one was Jasper Erkens, a damn young Belgian boy with his guitar and great voice. In some songs he had another guy on his side playing on a cello – those were the best ones, it’s a shame I can not find anything like that on YouTube… (But in this video you can see the city of Leuven for some seconds ;D)

Then came (one of) the iconic band(s) of Belgium: Daan. His (their) “show” was much more professional, with songs ranging from beat and electronic to the more recent pop-rock styled ones. It was truly energizing…

Then after a short break (of fries and coke) we listened to the first songs of Arid, then jumped over the Clubtent to catch the concert of Katzenjammer. They are 4 girls from Oslo (Norway), and their music is – how to say – different :D But in a really lovely way. Their instruments are cool (and I am in love with musical instruments – the Belgians whit whom I went to Sweden can tell, that the Musikmuseet was my favorite in Stockholm), they interact with the audience, and they really get you in the mood (and they are crazy :D)! Even I was jumping, waving and clapping my hands, singing along when I could during the show, and people who know me can tell, that this is not happening on every concert… But they were cool!!! This was the best part of the night.

To close the day, we went back to the Concerttent for the concert of Arno. It was a bit of a disappointment, because as an evening-closing concert you would expect the best band to be on stage, but this was not the case on this Saturday…

At the end, we stayed a bit in the Clubtent where two DJs made the beat for those who still had enough energy to move, but I think I was not one of them… So we left after a quarter, drove back and slept till midday on Sunday. We came back to Leuven on the afternoon after a nice walk with the dogs (I think they really liked me by the end of the weekend). This was really the first weekend since the start of my PhD, when I had no scheduled plans, no internet connection and e-mails, when I just went with someone and let things to happen independent of my will (but of course not against it). And I enjoyed it! I felt completely charged up (both physically and mentally) when I arrived home. (Though my physical energy level dropped significantly after the floorball practice on Sunday evening.) I should have these calm weekends more often (also because my sport activities are usually quite lonely…).

1 Reply

Hogy lesz 120 km-ből 144 km (egy igen aktív hét margójára)

Újabb elmaradásomat pótlandó az április 12-ei hétről lesz szó. Túlságosan nem húznám a szót, kedden és csütörtökön a szokásos Leuven – Mechelen – Leuven távot hajtottam bele az országúti bringába, szerdán este extra floorball edzés volt, pénteken falmászás (utána pedig isteni gofri és Kasteel bruin sör), vasárnap pedig az előző bejegyzésben már megénekelt gyászos kimenetelű mérkőzés. Amiről többet szeretnék mesélni, az a szombat.

Lévén isteni idő ígérkezett (most tapossuk a harmadik csapadékmentes hetet, és mostanában már többször ebédelünk kint, mint bent), és az új bringával még nem voltam hosszabb (azaz 100 km feletti) távon, így egy kényelmes – nézelődős, nem edzés szintű – tempójú 120 km-es kört terveztem a délutánra. Mivel az utolsó kb. 30 km-t leszámítva nem ismertem az útvonalat, így szépen felírtam a biciklis úthálózat követendő csomópontjainak számát egy karton csokipapír hátuljára, és a szokásos cuccokkal együtt betettem a kerékpáros mezem egyik hátsó zsebébe. Ebéd után fél háromkor indultam el (napnyugta csak fél kilenckor, és hát hat óra 120 km-re még triciklivel is elég lenne).

Ekkor még nem tudtam, hogy ez nem egészen az én napom lesz… Ugyanis nem sokkal Leuven határának hátam mögött hagyása után, Aarschot felé haladva vettem észre, hogy elhagytam a tájékozódáshoz szükséges papírfecnimet… Fogalmam nincsen hogy miként, elég nehezen tudom elképzelni hogy kifújta a menetszél a zsebemből, de mégis csak ez tűnik az egyetlen reális magyarázatnak. Szóval innentől az emlékeimre kellett hagyatkoznom, ugyanis visszafordulni semmi kedvem nem volt, ahhoz már túlságosan is beleéltem magam az aznapi útvonalba. Térkép csak a mobilomon volt (az is csak autós, természetesen), de térképes GPS nem volt nálam, csak GPS-es biciklióra, térkép nelkül… (Tudom, én vagyok Mr. Kütyü…) Szerencsére elég jól emlékeztem az útvonalra, így eleinte ezzel nem volt probléma. Aarschot-ig elég rossz bicikliút vitt (tessék már elfelejteni azt, hogy a bicikliutat díszburkolatból meg viacolor-ból rakjuk ki, mert az baromira dö-ö-ö-cc-ö-ö-ö-ggg, és az sem nekem, sem a biciklinek nem tesz jót), onnan viszont végig kifogástalan aszfaltcsík fogadott. Herentals-ig nagyjából nyíl egyenes út vitt, lévén itt egy régi vasútvonal töltését alakították bicikliúttá – néhol még a régi állomásépületek is megvoltak, lakóépületté alakítva. Baromi jó volt, a kereszteződések előtti lassítokat leszámítva (bár ezek igen hasznosak). Aztán ennek a szakasznak a végén kavartam egy kicsit, mert olyan emlékeim voltak, hogy nyugat felé kéne menni, az út meg csak keletnek kanyarodott, amit én nem igazán akartam elhinni. Hiba volt. Kerengtem egy kicsit, aztán egy buszmegállóban kifüggesztett térkép alapján csak eljutottam a csatorna partján nyugatnak induló bicikliútra. Tükörsima aszfalton, enyhe hátszélben erőlködés nélkül (pulzus országúti bringázás során nem igazán látott mélységekben) 30 km/h feletti tempóban suhantam, és tudtam, hogy lesz egy pont, ahol majd délnyugat felé le kell kanyarodnom egy másik, kisebb csatorna partjára. Ez a pont viszont az Istennek sem akart eljönni. Ami egy idő után (számos velem párhuzamosan haladó hatalmas uszály lehagyását követően) kezdett picikét gyanús lenni. Ráadásul egy ideig azt hittem, hogy már elkanyarodtam a kellő irányba, de aztán sehogy sem tudtam megmagyarázni, hogy a Nap miért rossz irányban látszik az égen – ha csak azzal nem, hogy én megyek rossz irányba. Így amint megláttam egy beazonosítható tereptárgyat (Wijnegem feliratú hajózási tábla a csatorna túlpartján), megálltam, és a mobilomon elég gyorsan be is azonosítottam hogy hol vagyok. Gondolom, hogy az iménti felvezetés után nem lesz meglepő, hogy baromira rossz helyen voltam :D Még húsz perc, és Antwerpen központjában csaptam volna arcon magam (facepalm). Nem volt mit tenni, autóutakon nem akartam keresztbe kasul délnek eredni, így szépen visszatekertem egy tetemes szakaszon, mire megtaláltam hogy hol is kellett volna lefordulnom… (Itt már kezdtem érezni, hogy nem lesz olyan laza az a napnyugtára való hazaérkezés…) Lier-ig aztán nem volt semmi különösebb esemény, azt leszámítva, hogy 35-45 km/órával téptünk egy szakaszon egy velem kb. egyidős sráccal, aztán mivel nekem még haza is kellett tekernem, hagytam ellépni, és visszavettem a tempóból. Lier körül aztán megint jött a szívás, mert elnéztem egy csomópontot, és a csatornák rossz oldalán kötöttem ki, így kétszer is elfogyott alólam az út, mire megtaláltam a helyes irányt (ez a térképre nagyítva gyönyörűen látszik). Innen – részben a duffel-i kerékpáros térképnek köszönhetően – már sima utam volt, ráadásul Mechelen-től már csukott szemmel is bármikor hazatekertem volna. Egyébként tényleg gyönyörű idő volt, a friss tavaszi zöld és a mélykék ég kontrasztja csak szebb lett ahogy az estéhez közeledve egyre sárgább, melegebb fénye lett a Napnak. Az izlandi vulkánnak köszönhetően pedig még egy kondenzcsík sem volt az égen, ami itt ilyen időjárási körülmények között igencsak ritkaságszámba megy. Szóval kalandos nap volt, de mindennel együtt igen élvezetes :) Mondjuk a sokadik energiaszelet szokás szerint már elég gusztustalanul édesnek érződött, de hát energiabevitelre szükség van… :D

Waterloo Lions – Tigers Kraainem FC 14-6 (2-0,8-2,4-4)

Kissé le vagyok maradva az eseményekkel, még nem a mostani, hanem az előző hétvégéről maradt meg ennek a kissé siralmas eredménynek a megörökítése. Persze ez azt is jelenti, hogy továbbra is egy csomó mindent csinálok (egyesek szerint őrült sok mindent), szóval blogolásra nehezen csurran-cseppen idő. De igyekszem. Szóval akkor a meccsről.

Az alapszakasz utolsó fordulójában sem nekünk, sem a listavezető számára nem volt tétje a találkozónak, de azért szerettük volna egy jó eredménnyel jelezni, hogy májusban a rájátszásban (azaz az elődöntőben) számolni kell velünk… Az első harmad kiegyenlített kűzdelmet hozott, érzésre csupán a Waterloo kicsit nagyobb szerencséje hozta meg nekik a vezetést. 1-0-ás hazai vezetésnél szokás szerint szétlőttem a felső kapuvasat (hogy a rohadt életbe már megint…), sajnos ennél közelebb sokáig nem kerültünk a gólszerzéshez. A második játékrészben teljesen összeomlott a védekezésünk, talán két perc sem kellett hozzá hogy már 5-0 legyen az állás… Oda… Az “oroszlánok” játéka gyorsaságban jóval a miénk felé nőtt, és ez totális katasztrófához vezetett. A harmad közepén ráadásul egy labdáért folyó párharcban rosszul léptem és kifordult a bokám (már a múlt hét közepére teljesen rendbejött, no para), ami számomra a meccs végét jelentette. A befejező játékrészben aztán egészen feljavult a játékunk – leszámítva az utolsó másfél percet, amikor talán már az elkeseredettség terhe alatt megint leállt a motor, és még két gólt kaptunk gyors egymásutánban. Persze jobb volt most egy nagy pofon, mint az elődöntőben, amikor már igazi tétje lesz a játéknak, de azért fájt rendesen. Remélhetőleg a rendelkezésre álló edzésidőben ki tudjuk javítani a hibákat és sikerül pótolni a hiányosságokat, mert május 9-én ennél sokkal több kell. Végezetül pedig álljon itt az alapszakasz végeredménye.