Tag Archives: ares hc u21

Diamonds X3M Team – ARES HC U21 15-4 (3-3,6-0,6-1)

Miután az ARES a legutóbbi fordulóban kikapott a Paks otthonában, bevallom arra számítottam, hogy egy vereségtől felpaprikázott csapattal szemben az eddigieknél nyögvenyelősebb lesz a mostani két pont megszerzése. Nos, szerencsére tévedtem, és csak az első harmad sikerült egy kicsit gyengébben. Mielőtt még tovább mesélném, a tisztánlátás érdekében nem árt tudni, hogy az ARES HC U21-es csapata a kiírás szerint nem kerül be az OB II rájátszásába (az már egy másik történet, hogy miért is kellett egy OB I-es csapat U21-es alakulatát az OB II-ben elindítani) – így talán érthetőbb, miért csak másfél sorral álltak ki ellenünk. Szóval az első harmadban szokás szerint két (plusz egy “nulladik”) sorral kezdtünk, de valahogy átvettük az ARES állóhelyben folytatott játékát, így nem igazán tudtunk belelendülni. A 10. perc végén még az ARES vezetett 3-2-re… Aztán az akkorra már két gólos Bajaszgalan Amara sportszerűtlen magatartásért (ütővel, szándékosan ütötte meg Nagy Norbit) kapott egy végleges kiállítást… A harmad vége előtt sikerült egyenlíteni, majd a második játékrésztől végre magasabb fokozatba kapcsolni. A harmadik harmadban a megnyugtató előny birtokában már három sorral játszottunk – így pályára léphettem én is, a mostanra már megszokott védő pozícióban (megjegyzem a harmadik sor nem is kapott gólt). Végül tehát nagyon sima győzelem lett a vége, így továbbra is 100%-os a csapat, és két ponttal vezetjük a bajnokságot a Miskolci FE előtt (pedig egy meccsel kevesebbet játszottunk). Csak így tovább! Hajrá Diamonds!