Tag Archives: konferencia

Konferencia – Párizs, 1-2. nap

Tegnap sikeresen eljutottunk az Air France Airbus A320-as gépével a francia fővárosba (20F helyen ültem, gyönyörű havas osztrák tájakat láttam az ablakból kikukkantva a felhőtenger rései között kibukkanni, valamint felszállásnál – miután áttörtük a felhőréteget – a gép árnyéka körüli gyöngyházszínekben tündöklő glóriát). Na majd a kávészünetben folytatom, most előadás lesz… Hú, minden szép és jó, de kényelmetlenek ezek az ülések, szétmegy a fenekem. A kávé jó volt, most folytatom. Szóval a Hotel du Lion-ban van a szállásunk, közel mind a belvároshoz (kilépve a minierkélyre, még az Eiffel-torony is látszik), mind a konferenciának helyet adó egyetemi épületekhez. Tegnap kipakolás után jártunk egyet a belvárosban (Notre Dame, Szajna-part, stb.) – tiszta Budapest. Pár dolgot leszámítva. Az utcán ugyanis ugyan úgy mocsok van, a tömegközlekedés ugyan úgy “nem tökéletesen tiszta illetve hajléktalanmentse” – sőt -, viszont az elmúlt időben nagyon felfejlesztették a kerékpáros infrastruktúrát. Gyönyörű bringasávok, közös busz és kerékpársávok vannak mindenhol. És a jeges szél és 0°C mellett is nagyon sokan intézték a dolgokat biciklivel. Jó volt látni. Olyan hideg szél fújt, hogy megváltás volt a pizzéria, ahol elfogyasztottuk a vacsoránkat (plafonon hősugárzók!).

Ma reggel 5 centis hóra és gyönyörű havazásra ébredtünk, ami sajnos mostanra esőbe váltott és a hó is elolvadt, de reggeli közben kitekinteni az ablakon, és látni a lámpafénynél a hópelyhek táncát (és a bicikliseket) igazi élmény volt. Konferenciaképes kinézetünk megőrzése érdekében RER-vel (HÉV) mentünk az egy megállóra (~15 perc séta) levő egyetemre. Itt megkaptuk a sárga nyakba-akasztón lógó névkártyákat, a közel 120 oldalas (egyoldalasan nyomtatott – ennyit a francia környezettudatosságról) konferencia programot (előadás kivonatok és poszterek jegyzéke, stb.), egy űrtávcső makettet (papírból lehet hajtogatni), meg még pár apróságot egy egész jó táskában (csak azt nem tudom hogy fogom még ezeket is begyömöszölni hazafelé…). Egyébként a konferencia hivatalos neve: First CoRoT International Symposium. A CoRoT egy európai (de főleg francia) űrtávcső, mely aszteroszeizmológiával (változócsillagok kutatásának olyan módszere, mint a geológiában a Föld belső szerkezetének vizsgálatánál a szeizmológia) és exobolygók keresésével foglalkozik. Nyáron dolgoztam is ennek a műholdnak az adatain – lényegében ezért vagyok itt. Kezdődik a mai utolsó szessön, úgyhogy egyelőre felfüggesztem az írást, majd jelentkezem…

Megvolt a vacsora is (ismerős ismeretleneknek: én vagyok a barna öltözetű fiatalember, túl hosszú a hajam és a sapka össze is kuszálta…), jelentem, még a szállodában – a szobában – is van wifi, így aztán tiszta havaj az élet. Egyébként egy nagyon hangulatos, kellemes helyen voltunk, előételnek lazacot ettem, aztán jött egy sült csirke, és ittam még egy Mojito-t mellé :) Közben pedig még élőzene is volt (zongora + ének)! Szóval várakozásaimat felülmúlóan élménydús lett ez a konferencia dolog, érdekesek az előadások, elalvási kényszerrel sem kellett olyan túl sokat kűzdeni. Az pedig nagyon tanulságos, hogy a francia előadóknak micsoda akcentusuk van, ha nem figyelnék oda, még azt hinném, hogy nem is angolul beszélnek… :D Ők persze ugyanezt mondanák a mi angolunkra – na ezért tanulságos… Egyébként valami nem teljesen kóser a blogom képfeltöltésével, nem ártana lassan a legfrisebb verzióra frissíteni – na majd otthon… Mára köszönjük figyelmüket, au revoir!

Konferencia

Először is, végre készen lett a Research Project munkánk, hétfőn be is adtuk, már csak a prezentáció van hárta pénteken. Ma konferencián voltam (mint szinte az összes csillagász) – 12th Meeting of the Belgian Asteroseismology Group. Nagyon jó volt, először is a helyszín: Faculty Club. Ez egy konferencia-központ a városban, és a különlegessége abban rejlik, hogy a Groot Begijnhof területén fekszik, azaz az épület-együttes a Világörökség része! Az étkező része kicsit olyan volt, mint a Roxfort (Harry Potter varázslóképzője) nagyterme. Az előadások is jók voltak, csak néha elvesztettem a fonalat (ezzel nem voltam egyedül), de a kávészünetek segítettek. A mai kávéadagom elég nagy volt (pedig nem szoktam kávézni). Az ebéd (ami – kelet-európai megjegyzés következik – ingyen volt…) isteni volt: nagyon finom fehérbor, majd lazac, főfogásnak almaszószos pulykamell szeletek hihetetlenül krémes és “soha ilyen finomat még nem ettem” krumplipürével és egész jó vörösborral, majd csokis vanilliás fagyi, végül kávé – csokival. Szóval jó volt ;-) És mi (mármint a diákok) fogjuk tesztelni a 2008. januárra elkészülő szoftvercsomagot, amivel módust lehet majd azonosítani (FAMIAS – nem üzleti titok, még nem letölthető, de ez lesz a neve). Mi fogjuk először használni! Nem semmi. És a konferencia “plakátján” (A4) ott van a nevem :-) mint participant :-D Egyébként Steve Kawaler is tartott előadást! Most épp Flórával chat-elek skype-on, angolul :-) Na, elolvastam mit is írtam, de aztán nehogy azt gondolja valaki, hogy csak a kaja miatt volt jó! Egy csomót beszélgettem a többiekkel, stb.

Majdnem elfelejtettem: nem fogok újabb bejegyzéseket írni ha nincs komment!!!