Tag Archives: lövészet

Még 10 nap belga földon

Onnan tudom, hogy már nincs sok hátra az ERASMUS-omból, hogy amikor tegnap voltam a mosodában, ráeszméltem, hogy ezután majd már csak egyszer kell itt mosnom. Na meg a közelgő utolsó vizsgám (nem mintha olyan nagyon sok lett volna) leheletét is a tarkómon érzem…

Láttam az interneten, hogy Bálint öcsém (nem mintha más öcsém is lenne) utánpótlás válogatott kerettag – ez nekem új. Mondjuk gondolom egyébként nem mehetett volna a mostani világkupára, ha nem lenne az… Megnéztem az eredményeit is, remélem nem haragszik meg, ha beírom őket ide. Szóval München, 2008-as VK: az első napon (január 24.) Bálint a junior légpuskás fiúk között 579 körrel (97 94 95 98 98 97) az 58. lett (76 indulóból, miközben 592 kör kellett a döntőbe kerüléshez). No de a második napon Bálint már 48. (egyben a legjobb magyar) lett 582 körös (98 99 96 97 97 95) eredményével (és itt már 590 kör is elég lett volna a döntőbe kerüléshez – megjegyzem edzésen már lőtt többet is, ha jól tudom). Ezzel másnap a felnőttek (!) között 83. lehetett volna. Nem rossz. Gratula. Az Olimpiára remélem a szövetség fizeti majd a repülőjegyeinket – persze addig azért még lehet fejlődni (modjuk a 600 az olyan szép kerek szám) :-D

Tegnap egyébként nem kezdtem el tanulni, inkább pihentem (kicsit megviselt a vizsga előtti három óra alvás…). A QuickTime Player-emet Pro szintre bővítettem, így most már tudok videókat mindenféle szuper módon tömöríteni, meg majd állóképek sorozatából egyszerűen gyorsított felvételeket csinálni (sőt még akár az iPod-omra is tudok mozgóképet konvertálni)… Ok, gondolom ezzel most túl sokat nem mondtam, de nem ez a lényeg, hanem hogy ez nekem most jó :-) Egyébként ez a Napfizika bármennyire is Nap, sajnos fizika, így nem haladok valami jól, remélem holnap jobban fog menni, mert ma nagyon nem voltam motivált… Pedig a közeljövőt tekintve mindenképpen utolsó tesztelendő csokit is feláldoztam az élvezetek oltárán:

Galler Piemontias

30%-os tejcsokoládé bevonatban rejtőzik az ún. “crispy filling”… Vannak benne mogyoró- és puffasztott gabonapehely-darabok, valamint némi kókuszőrlemény is. Ez az a tipikus ropogós töltelék. Ízre finom, de semmi extra. Jó csoki, de ezen felül nem tudnék semmi pluszt mondani. Kicsit olyan “egynek jó”…

Értékelés: 4 alá (jó)
Ár: 1.49 € / 100g

Ui.: nem akarok fizikát tanulni… nem akarok differenciál-egyenleteket látni, Taylor-sorba fejteni, meg hasonlók. Oké, hogy következő szemeszterben csak két tárgyam lesz meg egy szigorlatom, de az mind fizika lesz. Elméleti fizika… Bele fogok őrülni… Valaki mentsen meg!

Update: most láttam az egyik blogon, amit rendszeresen olvasok, hogy a szerző olyan nyomtatót (EPSON DX9400F) vett, amin lapadagolós scanner van! Álmaim netovábbja (bár azért megnézném még hogy milyen más modelleknél van még ilyen, mielőtt választanék) – az összes hülye kidolgozott szigorlati tételem, vizsga-összefoglalóim, minden egy gombnyomással mehetne fel a netre egy-egy csinos kis PDF formájában… És megint egy picit jobb embernek érezhetném magam. Függöny.