Tag Archives: magyar kupa

Diamonds X3M Team – Dunai Krokodilok SE 3-6 (1-3,2-3,0-0)

Sajnos nem jutottunk be a Magyar Kupa döntőjébe. Igazából elég szomorú vagyok, mert ez a csapat megérdemelt volna az OB II megnyerésén kívül még egy nagy sikert ebben az évben. Azért ha belegondolunk, nem szégyen három góllal kikapni attól a csapattól, aki jelenleg vezeti az OB I-et… Az első harmadot leszámítva nem is játszottunk rosszul (mármint az első két sor – a harmadik sajnos ma nem kapott lehetőséget), igazából 3-4-nél a második harmadban folyamatosan mi nyomtunk, aztán jött az a két szerencsétlen gól :( A harmadik játékrészben meg valahogy csak helyzetekig jutottunk. A mai győzelemhez közel 100%-os teljesítmény kellett volna, de sajnos valami hiányzott. Nem tudom mi, de a Krokodilok sokszor gyorsabbak voltak, főleg a passzjátékben, és a támadásaik is lendületesebben futottak. Aztán a legvégén még megítéltek nekünk egy büntetőt, már oda is álltam a rávezetéshez (a szerdai edzés végén gyakoroltuk és nekem ment a legjobban, ezért lettem én a kiválasztott), de aztán mégsem hagyták elvégezni, hanem lefújták a meccset – ami felettébb érdekes dolog… Mindegy, nem oszt, nem szoroz, azért jó lett volna a 75 néző előtt egy gólt szerezni :) Főleg hogy ebből legalább 60 nekünk szurkolt. Hát ez van. Ebben az idényben ez volt az első elvesztett tétmeccsünk. Valószínűleg az utolsó is. Hajrá Diamonds!

Diamonds X3M Team – Szolnok Cannibals FK 13-11 (3-3,5-2,5-6)

Ma délután “bejutottunk” a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé (a többiek az OB I első három helyén tanyázó Dunai Krokodilok SE, SZPK-Nokia és ARES HC/Top Floor – sorsolás még nincs az elődöntőben a Krokodilokat fogadjuk)! Gratulálok a csapattársaknak! Sajnálom hogy nem lehettem velük, de azért én is megvívtam ma a magam győztes csatáját három kemény asztrofizika tétellel ;)

Lizards Fekete Ló – Diamonds X3M Team 8-13 (3-1,2-6,3-6)

A tegnapi bajnoki után vasárnap délelőtt Veszprémbe látogattunk, hogy megütközzünk az Ajka csapatával a Magyar Kupa negyeddöntőjébe kerülésért. Azaz ma is 6:30-kor keltem… Szerencsére most már bekapcsolták a fűtést az egyetemi sportcsarnokban, így nem kellett fagyoskodnunk, mint a múltkor. Két kulcsjátékosunk hiányzott a csapatból, de így is könnyű mérkőzésre számítottunk – hát nem egészen így alajult… Az első harmadban két sorral játszottunk (míg én a padot koptattam), sajnos ugyan ott folytatva a játékot, ahol egy nappal korábban abbahagytuk (sok hibával, lelketlenül, elképzelés nélkül adogatva) – így az OB III-as ajkaiak szégyen szemre 3-1-re megléptek. Természetesen a szünetben kisebb fejmosás következett, aminek szerencsére hamar meg is lett az eredménye. Nem is telt el sok a második játékrészből, és gyorsan fordítva végre már mi vezettünk. Hamar átálltunk három sorra, és most végre megint csatárként játszhattam :) Volt is két jó helyzetem, a másodikat épphogy csak mellé lőttem, valamint kiharcoltam egy szabadütést, amiből aztán gól lett. Jobban szeretek elöl lenni. Végül is a mérkőzés hátralevő részében nagyjából uraltuk a játékot, a védekezésünk persze messze nem volt tökéletes, de azért majdnem teljesen simán nyertünk és bejutottunk a legjobb nyolc közé. Hajrá Diamonds!