Majdnem megvolt életem első országúti versenye. Konkrétan azért majdnem, mert én azt hittem ez az lesz, aztán kiderült hogy mégsem. Merthogy miután hazaértem La Palmáról, teljesen véletlenül rátaláltam – az interneten álmatlanul szörfölve – a Barabantse Pijl Classic elnevezésű kerékpáros rendezvényre. Nekem az itt fellelhető információk alapján az jött le, hogy ez egy amatőr verseny a profik hasonló nevű megmérettetésének útvonalát követve, így igencsak megörültem, hogy végre kipróbálhatom magam. Kedden voltam is munka után edzeni, és – ahoz képest hogy majdnem pontosan három hete voltam utoljára – meglepően jól mentem, kis híján egy kilométer per órát javítva 32,1 km/h-s teljes átlagot mentem a szokásos kicsit több mint 50 km-es edzőtávomon. Tudom hogy mutattam már ilyet, de a hátszeles oda- és a szembeszeles visszaút közötti sebességkülönbség továbbra is baromi jól látszik a rögzített adatokon (a pulzusszám – pirossal – nagyjából ugyan az, szóval a sebességkülönbség kizárólag a szélsebességnek tudható be, nem teljesítménykülönbségnek).

Szóval ilyen előzmények után bizakodva vártam a mai rajtot, gondolván hogy most megmutathatom a belgáknak, mi is a magyarok istene. Ehhez hatkor kellett kelnem, ami minden volt csak nem kellemes, annak ellenére, hogy a tegnapi olasz étterem (tegnap előtt meg belga, szóval így a hét vége felé áldoztunk a kulináris élvezetek oltárán) és sörözés után már tizenegykor ágyban voltam. Ráadásul reggelre köd lett és hideg, így miután nyolcra végeztem a nevezéssel (ami egész profi volt a fűtött sátorral és a polgárőrség által őrzött biciklitárolóval), a stratig hátralévő fél órát igen hűvös körülmények között kellett átvészelnem (merthogy versenyhez öltöztem nem egyhelyben álláshoz). Aztán a 70 km-es távra (volt még egy 135-ös is, de mivel holnap meccsem van, és szerdán nem voltam 100%-os az esti rendkívüli floorball edzésen így a keddi biciklizés után, most úgy gondoltam inkább maradok a realitások talaján) jó három- négyszáz kerékpáros sorakozott fel a rajtvonal mögött, majd a felvezetőkocsi mögött, rendőrmotoros biztosítás mellett elindult a mezőny. (Nem mondom, ez nagyon menő érzés volt, tisztára a Tour de France-on éreztem magam.) Amíg kiértünk Leuven-ből, gondoltam ez amolyan felvezető tempó, aztán majd elengedik a mezőnyt, és megkezdődik az igazi verseny. Na ez az ami nem történt meg :(

Szóval kiderült, hogy ez inkább egy amolyan vezetett kerékpáros teljesítménytúra volt. (Ez a beágyazás nem tökéletes még, de gondoltam kipróbálom…) A 27,4 km/h-s átlag mellett azt hittem elalszom a nyeregben (átlag pulzus 137…), még jó hogy azért a mezőnyben való haladás elég sok koncentrációt igényelt. Ilyen szempontból mondjuk nagyon hasznos volt ez a tekerés, hiszen még soha nem mentem mezőnyben, és ezt is meg kell tapasztalni egyszer. Hatalmas különbség az egyedül vagy kettesben edzéshez képest az, amikor minden irányban fél méterre van tőled egy másik bringás. Nem lehet csak úgy hipp-hopp jobbra-balra kacsázni meg ész nélkül fékezgetni (nem mintha ez amúgy jellemző lenne rám), mert abból tömegszerencsétlenség lesz… Szóval igencsak sok odafigyelést igényel a dolog, cserébe a mezőny teljesen lefogja a szelet, és húz magával, így sokkal kevesebb energiát fogyasztunk. Ez meglátszott azon is, hogy a két 0,75 literes kulacsban megemmal cipelt Isostar negyedét sem ittam meg, és a bekészített három energiaszeletből csupán egy felet fogyasztottam el – összehasonlítás képpen a keddi egyéni edzésen lazán elfogyott a másfél liter folyadék és másfél energiaszelet is (pedig a táv rövidebb volt). Szóval kéne nekem valami igazi verseny, mert dúl bennem a versenyszellem… Viszont így legalább délutánra maradt energiám egy kis bevásárlásra. Mivel végre itt a jó idő (ezen a héten kétszer is kinn ebédeltünk a napsütésben), szükségem van nyári kerékpáros felszerelésre, mivel 15°C felett a téli szuper szél és hidegálló lálegző űrdresszem már kicsit meleg. Szóval ma vettem egy pár nyári kesztyűt, egy rövid kerékpáros nadrágot (de olyat ami kantáros, nem tudom magyarul mi a neve, de angolul bib shorts), két rövidujjú mezt és egy hosszúujjú mezt :) Szuper. (Ja, kerékpáros ruházatban eléggé márkahű lettem.)

Még egy valami van, amit szeretnék megmutatni, az pedig a szélárnyék hatása. Szóval az van, hogy ha van valaki, aki fogja előtted a szelet, az 26±8%-os energiamegtakarítást jelent, ehhez képest ha mezőnyben haladsz, azaz minden irányban vannak körülötted kerékpárosok, akkor ez az érték 39±6%! Szóval nem (csak) a dopping miatt mennek akkora tempót a profik… Mielőtt elmentem La Palmára, Mechelen-től visszafelé egy szakaszon szóba elegyedtem egy másik bringással, aztán egy ideig váltott vezetéssel haladtunk. Alább látható, hogy végig ugyan azt a tempót tartva micsoda mélységekbe esik a pulzusom, amikor én haladok a szélárnyékban (satírozott részek). (A végén azért esik a sebesség, mert szembefordult a szél, és beértem a városba, ahol nem lehet úgy repeszteni…)