2009.10.12. – 10.17.

Hétfőn a KBC-ben (a bank, aminek van angol nyelvű honlapja is – ez elég fontos szempont) kezdtem a napot, ahol közölték, hogy addig tényleg nem nyithatok bankszámlát, amíg nem voltam a City Hall-ban legalább elindítani a belga lakcímem regisztrálását… Minden mindennel összefügg, és ha egy helyen lazsálnak a hivatalnokok, semmi sem mozdul előre… De én ezen már nem lepődöm meg, és nem is érdekel. Szép napos reggel volt, szóval legalább élvezhettem, hogy egy kilométerrel hosszabb úton megyek munkába. Napközben csak úgy öntöttem magamból a kódot. Este megtartottuk az esedékes havi osztálytalálkozónkat (ami szeptemberben Ilse-nél volt Brüsszelben); egy kellemes de drága étteremben voltunk, viszont “cserébe” igen jót ettünk és ittunk, főleg hogy Nadia természetesen most sem bírt az adagjával és nekem “kellett” megennem a maradékot ;) Tényleg nagyon finom volt minden, de azért néha még sokkoló, hogy lazán elköltöm egy vacsorára azt, amit otthon egy hét alatt költenék kajára (értsd, aperitif címén legurítok egy Martinit – meglepően jó volt -, ami már többe került mint otthon egy ebéd ott ahol Flórával ettünk párszor a nyáron)… Persze itt más a fizetés, meg ilyenek, de akkor is. Majd leszokom róla, hogy néha átváltok dolgokat forintra… Az étterem után még beültünk egy sörözőbe is, ahol újabb “trófeával” bővült az ízgyűjteményem (Hapkin).
Kedden programozás közben fél füllel és szemmel követtem az U20-as válogatott elődöntőjét, este pedig a lelkiismeretem rákényszerített, hogy éjfél körül elmenjek tekerni egy gyors kört. Történt ugyanis, hogy már tíz óra magasságában (mégha ilyen nincs is a magyarban, nem érdekel) azon voltam, hogy lefekszem aludni, de aztán inkább megnéztem a 10. részt A végtelen szerelmeseiből… Ezután tizenegy körül kicsit ledőltem szunyokálni, majd fél tizenkettőkor felébredtem, mert éhes voltam. Ekkor követtem el a hibát, ugyanis a hűtő felé menet megláttam egy 70g-os rúd csokoládét (Galler Manon), aminek nem tudtam ellenállni. Viszont aznap már ettem csokit, nem is keveset, ezért úgy éreztem, muszáj mozognom valamit, szóval felöltöztem (kint kb. 5°C), és durvultam egy 15 km-t a város körül :) Így már nyugodt lelkiismerettel mehettem el aludni… Szerdán meggyűlt a bajom a programozással, volt hogy egy órát szenvedtem egy sorral (de az egy kritikus sor volt), de a nap végére mindent megoldottam. Yesss! Este sültkrumplizni voltunk – ez itt tök normális, hisz a sültkrumpli nemzeti étel és tele vannak a városok kisebb-nagyobb sültkrumplizókkal. Ezután még tekertem egy kört a városban, csak hogy nehogy elhatalmasodjon rajtam a sok sültkrumpli (ami egyébként isteni).
Miután már napokkal korábban látszott, hogy csütörtökre virradó reggel fagyni fog és emellett derült lesz az égbolt, úgy terveztem, hogy elmegyek a kastélyhoz fotózni, mivel a zúzmarás fű, az őszi színek, a kék ég és a kastély együtt igazán nyerő fotótéma. Szerda estére kikristályosodott bennem a gondolat, hogy nem csak egy egyszerű fotót kéne csinálni, hanem egy ún. time-lapse videót. Ez azt jelenti, hogy mondjuk 10 másodpercenként csinálok egy fotót, majd az elkészült képeket – mint filmkockákat – egymás után fűzöm és az így felépített mozgóképet mondjuk 24 kép per másodperces sebességgel levetítem. Így elméletileg két óra alatt 720 fotó készül, és az elkészült film 30 másodperc hosszú lesz. Azaz 30 másodperc alatt látjuk két óra történéseit. Nagyon látványos technika… Mivel a napfelkelte utáni fényekre és a zúzmara eltűnésére voltam igazán kíváncsi, nagyon korán kellett kelnem, de sikerült, így időben felállítottam a kastélykertben a technikát. Háromnegyed nyolctól háromnegyed tízig álltam ott a fagyban, szerencsére a nadrág alá húzott aláöltöző réteg (síelésnél szoktam felvenni, vagy pl. múlt decemberben, amikor -7°C-ban túráztunk a Zemplénben…) és a polárpulcsi plusz télikabát kombináció melegen tartott. A keleti horizonton levő (előre nem bekalkulált és nem is prediktált) felhők persze majdnem keresztbe tettek nekem, mert napkelte után egy ideig blokkolták a Napot, de végül minden úgy alakult, ahogy szerettem volna. Az elkészült képeken szépen látszik, ahogy a napsütötte területekről folyamatosan eltűnik a zúzmara, stb. A mozi ráadásul a nyersanyagnak köszönhetően 720p HD minőségű lesz (értsd, ezerszer jobb mint a biciklizős videók), még októberben igyekszem összerakni. Szuper lesz. Mivel a fotózás kicsit tovább tartott a tervezettnél, laptop helyett fotós cuccal érkeztem az intézetbe, így már mindenki tudja, hogy fotózom is – szóval a fiatalabb kutatók délelőttje a Flickr profilom böngészésével telt :D Volt megbeszélésem a témavezetőmmel (pontosabban a co-supervisor-ommal), aki maximálisan elégedett volt a munkámmal, szóval ez a nap igazán jól alakut. Este voltam gyeplabdázni, ami összehasonlíthatatlanul jobban ment mint két hete, élveztem is – nem is kicsit.
Pénteken munka után – de még az intézetben – megnéztem (és 180 as pulzussal izgultam végig az utolsó 10 percet és az első pár büntetőt), ahogy a magyar U20-as labdarúgó válogatott megnyeri a bronzérmet a világbajnokságon, nagyon büszke voltam, és örültem hogy magyar vagyok. Az on-line rendszerben már jó dátummal szerepel a szerződésem és már a fotómat is látom az egyetem dolgozói között ;) Este megnéztem a legutolsó James Bond filmet – nem volt rossz. A szombat egyértelműen a Super Shopping Saturday néven vonult be a történelembe, ugyanis megvettem a fél várost. Pedig amikor először sétáltam végig a főutcán, még nem igazán volt kedvem a pénzköltéshez. Sőt. De aztán csak meggyőztem magam, hogy vagy megveszem azt a már korábban kinézett Shimano SH-MT90-es bakancsot (lényegében egy standard Vibram talpas Gore-Tex anyagú bakancs, csak SPD-vel), vagy lassan reggelente tényleg le fog fagyni a lábam. Az esős időről nem is beszélve. Szóval megvettem, drága volt (nagyon), de szuper. Szemeztem bringás ruhákkal is (mert 15°C alatt nem igazán tudok mit felvenni), de itt még nem akartam többet költeni. Aztán egy másik boltban mégis megvettem (mert jó ár/érték aránya volt és arra gondoltam, hogy ha novembertől áprilisig nem tekerek, akkor kerekre fogok hízni a sok csokitól) egy Northwave kantáros hosszúnadrágot és a hozzá illő hosszúujjú felsőt, mindkettő NW 4Pro anyagból (szélálló, vízálló, lélegző, szóval tök High-Tech) készült, és teljesen fekete. Úgy nézek ki benne, mint egy igazi bringás :) Életemben először van bélelt bringás nadrágom… Lényeg ami lényeg, nagyon profi a cucc, de az ára sem két cent volt… Remélem be fog válni. Ha egy évet kibír, akkor már megérte az árát. No meg végre vettem a Leonidas boltban (pontosabban az egyikben a sok közül) fél kiló pralinét ;) Sajnos a fele már elfogyott :( Na ezért kell a bringás cucc… Este megint voltam time-lapse filmhez alapanyagot fotózni, megint majdnem két órát, de most a könyvtárnál. A fotók nagyon jók lettek, már alig várom hogy meglegyen a mozgókép is. Elhatároztam, hogy majd készítek egy hosszabb filmet is ezekből a rövidebbekből öszevágva, de ahhoz legalább 30 különböző helyszenen kell fotóznom. Ötleteim már vannak, csak idő és időjárás kérdése az egész… De nagyon jó lesz.

Hétfőn a KBC-ben (a bank, aminek van angol nyelvű honlapja is – ez elég fontos szempont) kezdtem a napot, ahol közölték, hogy addig tényleg nem nyithatok bankszámlát, amíg nem voltam a City Hall-ban legalább elindítani a belga lakcímem regisztrálását… Minden mindennel összefügg, és ha egy helyen lazsálnak a hivatalnokok, semmi sem mozdul előre… De én ezen már nem lepődöm meg, és nem is érdekel. Szép napos reggel volt, szóval legalább élvezhettem, hogy egy kilométerrel hosszabb úton megyek munkába. Napközben csak úgy öntöttem magamból a kódot. Este megtartottuk az esedékes havi osztálytalálkozónkat (ami szeptemberben Ilse-nél volt Brüsszelben); egy kellemes de drága étteremben voltunk, viszont “cserébe” igen jót ettünk és ittunk, főleg hogy Nadia természetesen most sem bírt az adagjával és nekem “kellett” megennem a maradékot ;) Tényleg nagyon finom volt minden, de azért néha még sokkoló, hogy lazán elköltöm egy vacsorára azt, amit otthon egy hét alatt költenék kajára (értsd, aperitif címén legurítok egy Martinit – meglepően jó volt -, ami már többe kerül mint otthon egy ebéd ott ahol Flórával ettünk párszor a nyáron)… Persze itt más a fizetés, meg ilyenek, de akkor is. Majd leszokom róla, hogy néha még átváltok dolgokat forintra… Az étterem után még beültünk egy sörözőbe is, ahol újabb “trófeával” bővült az ízgyűjteményem (Hapkin).

Kedden programozás közben fél füllel és szemmel követtem az U20-as válogatott elődöntőjét (úgy – mármint olyan jól – magyar csapatot játszani, ahogy ők a második félidőben játszottak, én még nem láttam…), este pedig a lelkiismeretem rákényszerített, hogy éjfél körül elmenjek tekerni egy gyors kört. Történt ugyanis, hogy már tíz óra magasságában (mégha ilyen nincs is a magyarban, nem érdekel) azon voltam, hogy lefekszem aludni, de aztán inkább megnéztem a 10. részt A végtelen szerelmeseiből… Ezután tizenegy körül kicsit ledőltem szunyokálni, majd fél tizenkettőkor felébredtem, mert éhes voltam. Ekkor követtem el a hibát, ugyanis a hűtő felé menet megláttam egy 70g-os rúd csokoládét (Galler Manon), aminek nem tudtam ellenállni. Viszont aznap már ettem csokit, nem is keveset, ezért úgy éreztem, muszáj mozognom valamit, szóval felöltöztem (kint kb. 5°C), és durvultam egy 15 km-t a város körül :) Így már nyugodt lelkiismerettel mehettem el aludni… Szerdán meggyűlt a bajom a programozással, volt hogy egy órát szenvedtem egy sorral (de az egy kritikus sor volt), de a nap végére mindent megoldottam. Yesss! Este sültkrumplizni voltunk – ez itt tök normális, hisz a sültkrumpli nemzeti étel és tele vannak a városok kisebb-nagyobb sültkrumplizókkal. Ezután még tekertem egy kört a városban, csak hogy nehogy elhatalmasodjon rajtam a sok sültkrumpli (ami egyébként isteni).

Miután már napokkal korábban látszott, hogy csütörtökre virradó reggel fagyni fog és emellett derült lesz az égbolt, úgy terveztem, hogy elmegyek a kastélyhoz fotózni, mivel a zúzmarás fű, az őszi színek, a kék ég és a kastély együtt igazán nyerő fotótéma. Szerda estére kikristályosodott bennem a gondolat, hogy nem csak egy egyszerű fotót kéne csinálni, hanem egy ún. time-lapse videót. Ez azt jelenti, hogy mondjuk 10 másodpercenként csinálok egy fotót, majd az elkészült képeket – mint filmkockákat – egymás után fűzöm és az így felépített mozgóképet mondjuk 24 kép per másodperces sebességgel levetítem. Így elméletileg két óra alatt 720 fotó készül, és az elkészült film 30 másodperc hosszú lesz. Azaz 30 másodperc alatt látjuk két óra történéseit. Nagyon látványos… Mivel a napfelkelte utáni fényekre és a zúzmara eltűnésére voltam igazán kíváncsi, nagyon korán kellett kelnem, de sikerült, így időben felállítottam a kastélykertben a technikát. Háromnegyed nyolctól háromnegyed tízig álltam ott a fagyban, szerencsére a nadrág alá húzott aláöltöző réteg (síelésnél szoktam felvenni, vagy pl. múlt decemberben, amikor -7°C-ban túráztunk a Zemplénben…) és a polárpulcsi plusz télikabát kombináció melegen tartott. A keleti horizonton levő (előre nem bekalkulált és nem is prediktált) felhők persze majdnem keresztbe tettek nekem, mert napkelte után egy ideig blokkolták a Napot, de végül minden úgy alakult, ahogy szerettem volna. Az elkészült képeken (ajánlom ezt megnézni) szépen látszik, ahogy a napsütötte területekről folyamatosan eltűnik a zúzmara, stb. A mozi ráadásul a nyersanyagnak köszönhetően 720p HD minőségű lesz (értsd, ezerszer jobb mint a biciklizős videók – példának itt egy kicsit kevesebb mint 50%-os méretű képkocka), még októberben igyekszem összerakni.

20091015timelapseframe

Szuper lesz. Mivel a fotózás kicsit tovább tartott a tervezettnél, laptop helyett fotós cuccal érkeztem az intézetbe, így már mindenki tudja, hogy fotózom is – szóval a fiatalabb kutatók délelőttje a Flickr profilom böngészésével telt :D Volt megbeszélésem a témavezetőmmel (pontosabban a co-supervisor-ommal), aki maximálisan elégedett volt a munkámmal, szóval ez a nap igazán jól alakut. Este voltam gyeplabdázni, ami összehasonlíthatatlanul jobban ment mint két hete, élveztem is – nem is kicsit.

Pénteken munka után – de még az intézetben – megnéztem (és 180 as pulzussal izgultam végig az utolsó 10 percet és az első pár büntetőt), ahogy a magyar U20-as labdarúgó válogatott megnyeri a bronzérmet a világbajnokságon, nagyon büszke voltam, és örültem hogy magyar vagyok. Az on-line rendszerben már jó dátummal szerepel a szerződésem és már a fotómat is látom az egyetem dolgozói között ;) Este megnéztem a legutolsó James Bond filmet – nem volt rossz. A szombat egyértelműen a Super Shopping Saturday néven vonult be a történelembe, ugyanis megvettem a fél várost. Pedig amikor először sétáltam végig a főutcán, még nem igazán volt kedvem a pénzköltéshez. Sőt. De aztán csak meggyőztem magam, hogy vagy megveszem azt a már korábban kinézett Shimano SH-MT90-es bakancsot (lényegében egy standard Vibram talpas Gore-Tex anyagú bakancs, csak SPD-vel), vagy lassan reggelente tényleg le fog fagyni a lábam. Az esős időről nem is beszélve. Szóval megvettem, drága volt (nagyon), de szuper (már teszteltem 4°C-ban, és tökéletes). Szemeztem bringás ruhákkal is (mert 15°C alatt nem igazán tudok mit felvenni), de itt még nem akartam többet költeni. Aztán egy másik boltban mégis megvettem (mert jó ár/érték aránya volt és arra gondoltam, hogy ha novembertől áprilisig nem tekerek, akkor kerekre fogok hízni a sok csokitól) egy Northwave kantáros hosszúnadrágot és a hozzá illő hosszúujjú felsőt, mindkettő NW 4Pro anyagból (szélálló, vízálló, lélegző, szóval tök High-Tech) készült, és teljesen fekete. Úgy nézek ki benne, mint egy igazi bringás :) Életemben először van bélelt bringás nadrágom… Lényeg ami lényeg, nagyon profi a cucc, de az ára sem két cent volt… Remélem be fog válni. Ha egy évet kibír, akkor már megérte az árát. No meg végre vettem a Leonidas boltban (pontosabban az egyikben a sok közül) fél kiló pralinét ;) Sajnos a fele már elfogyott :( Na ezért kell a bringás cucc… Este megint voltam time-lapse filmhez alapanyagot fotózni, megint majdnem két órát, de most a könyvtárnál. A fotók nagyon jók lettek (minta alant), már alig várom hogy meglegyen a mozgókép is. Elhatároztam, hogy majd készítek egy hosszabb filmet is ezekből a rövidebbekből öszevágva, de ahhoz legalább 30 különböző helyszenen kell fotóznom. Ötleteim már vannak, csak idő és időjárás kérdése az egész… De nagyon jó lesz.

20091017timelapseframe

3 thoughts on “2009.10.12. – 10.17.

  1. Robi

    Imádom a time-lapse videókat. Alig várom hogy felkerüljön. Főleg a kastélyosat.:D Huh, úgy tűnik hogy nincs egy szabad perced sem. Én biztos nem bírnám ezt a feszített tempót.

  2. Apu

    A csoki “ártalmait” az elfogyasztott mennyiség csökentésével is lehet enyhíteni. Esetleg vállalunk némi “áldozatot” (evésre gondoltam :-)).
    A képsorozat a tervezett módon biztos szuper lesz. Fel kéne ajánlani valamilyen nem elhanyagolhatóan csekély ellentételezésért (föniciai egységben) a helyi Információs Hivatalnak, mint “Leuven egy magyar szemével” címmel. Megér egy misét a próba.
    Apu.

  3. Anyu

    Újabb fejezet a folytatásos dokumentum regényedből. Igazán nem panaszkodhatsz unalomra.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.