Tag Archives: steven

Egy hét Svédországban

Az elmúlt héten keddtől vasárnapig Svédországban voltam a Belgiumban megismert diáktársaim egy kisebb csoportjával – velem együtt öten utaztunk, de mint ERASMUS-os diák, ekkor már Uppsalában volt Pieter is. Valójában miatta esett a választás eme skandináv országra. Jöjjön tehát egy kis útinapló – figyelem, hosszú bejegyzés!

Szeptember 9. – A Sterling légitársaság Boeing 737-700-as gépével repültem Ferihegy 1-ről. Budapesten még szép napsütés és 27°C volt, de Stockholm Arlanda repterén már eső és csupán 10°C fogadott. Elég lehangoló volt. Innen 120 SEK-ért váltott jeggyel jutottam el Uppsalába, ahol pár perc várakozás után találkoztam a többiekkel. Elsétáltunk a Hostelünkig (ahol még ingyenes wifi is volt), majd egy kis időhúzó esős, felhős városnézés (pl. központi egyetemi épület, kellemes kis fapallós folyópart) után találkoztunk Pieterrel, és kiváltottuk az ő diákszervezeténél (nation) az egy hetes vendégkártyáinkat, melynek birtokában a különböző nation-ökben kedvezményesen ehettünk, ihattunk. Pontosabban anélkül be sem engedtek volna minket. Az estét viszont egy másik nation-ben töltöttük, ahol a hangulat nagyon jó volt, a kaja viszont kevés és relatíve kissé drága is (a rizs meg hideg). Pár sör mellett beszélgettünk egy jót, majd eltettük magunkat másnapra. Kifelé kissé tömegnyomor volt, mert akkor már javában zajlott az igazi buli az épületben, és az ajtók szűk keresztmetszetet jelentettek az emberáradatban. De azért élve kijutottunk.

Szeptember 10. – A szerdát Stockholmban töltöttük, a pocsék idő miatt múzeumlátogatási céllal (olyan hideg szél volt, hogy egy sál nem lett volna rossz). 59 SEK volt egy diák vonatjegy (az automatáknál csak kártyával lehet fizetni), az út pedig 40 perc. Az egyik legfeltűnőbb dolog Svédországban a magas árak mellett, az a szuper vasúti közlekedés, valamint hogy még a legutolsó regionális vonatok is szuper kényelmesek és tiszták. Ez még a belgáknak is feltűnt, pedig azért a belga vasút sem volt rossz… Először felsétáltunk a fő vásárlóutcán (Drottninggatan), mert szerettük volna megnézni az Observatoriemuseet-et (Obszervatórium Múzeum), de sajnos az év ezen időszakában az zárva van, és ezt előre nem tudtuk. A régi csillagvizsgáló épületét azért így is láttuk legalább kívülről. Innen lefelé (mert egy kis dombon voltunk) egy általános iskola udvarán alsó tagozatos nebulókat láttunk, akik nem fociztak, nem is verekedtek, hanem floorballoztak :-) Ezt délután edzésidőben a Diamonds-nak (az edzőn keresztül) is megírtam, örültek is hogy gondoltam rájuk. Bekukkantottunk a Stadsbiblioteket-be (könyvtár), majd egy szupermarket érintésével elsétáltunk a Musikmuseet-be (Zenemúzeum). Ez utóbbi nagyon szuper volt, mert nem csak a zene, vagy inkább a hangszerek történetét mutatta be, de egy elég nagy területen mindenféle hangszert ki is lehetett próbálni a cimbalomtól kezdve a hárfán keresztül a dobok érintésével az elektromos gitárig. Fantasztikus volt, nagyon élveztem. Volt egy terem, ahol meg karaokézni lehetett, Nadiaval el is énekeltük (Steven jóvoltából video is van róla) az ABBA-tól a Mamma Mia-t :-) Innen egyenesen a Historiska Museet-be (Történelmi múzeum) mentünk, ahol sajnos csak egy óránk volt, mert szinte minden múzeum már ötkor bezár.

Itt főleg a viking kori kiállítás volt nagyon jó (mind tartalmilag, mind design szempontból – a fenti kép is innen van), de a Guldrummet (Arany Terem) mindent vitt. Itt állították ki ugyanis a különböző aranyleleteket, és az egész gyönyörűen meg volt csinálva (sajnos ebben a teremben nem lehetett fotózni). Azért a többi termen is végigrohantam, de erre több idő kellett volna, így is mi voltunk az utolsók, akik a személyzet előtt elhagyták az épületet… Este Uppsalában akartunk pizzázni, de a pizzéria már nyolckor zárt, így csak elvitelre tudtuk kérni. Viszont nagyon finom volt!

Szeptember 11. – Csütörtökön is Stockholmba mentünk, reggel pedig végre láttunk egy kék foltot az égen a felhők között. Ezen a napon továbbra is múzeumok kerültek terítékre. Elsőnek elmentünk a Kungliga Slotten-hez (Királyi Palota). Itt kombinált jegyet vettünk, amivel megnézhettük a Museum Tre Kronor-t (ez a palota és a korábban a helyén álló vár történetének múzeuma), a Skattkammeren-t (Kincstár – itt vannak a svéd koronázási ékszerek) és a Representationsvåningarna-t (a palota belső szobái). Amikor ezzel megvoltunk már fájt a derekam, de még hátra volt a fél nap. Következett tehát a Nationalmuseum (Nemzeti Múzeum), ahol az állandó kiállítások (festmények és szobrok, design a kezdetektől napjainkig – pl. üveg éggömb, stb.) mellett épp volt egy órakiállítás is Tidens form címen (Az idő formái).

Na nekem ez nagyon bejött – voltak régi és híres csillagászati órák is! Szuper volt, mondjuk a többiek inkább a festményekért rajongtak. Késő délutánra kiderült az ég, előbukkant a Nap, így kis sétálás következett a Gamla Stan-ban (Óváros). Este nagyjából végkimerülésig kártyáztunk. Mivel a francia kártya színeire nem voltak egyformán ismert szavaink, így közös megegyezésre angol elnevezéseket találtunk ki (kőr, pikk, káró és treff helyett hearts, blades, cookies és leaves), az adu pedig a Super Trouper nevet kapta – ha már az ABBA-nál tartottunk :-) Jól szórakoztunk…

Szeptember 12. – Pénteken végre tiszta kék égre és napsütésre ébredtünk. Reggeli után amíg a többiek még készültek, én gyorsan elmentem a Domkyrka-hoz (a székesegyház), hogy kihasználva a közel optimális fényviszonyokat, csináljak pár szép fotót.

Kis kavarodás után (jó buszra szálltunk, csak rossz irányba) sikerült épphogy beesni az egyetemre, így 100%-al növelve a kurzuslétszámot, meghallgattunk egy előadást Observationell astrofysik I-ből, ami nagyjából az Obszervációs csillagászat svéd megfelelője. Elég laza óra volt, de érdekes. Az egyetem ezen épülete egyébként baromi új (a Google Earth-ben még építik), itt sem lehet rossz tanulni. És ha már belsőépítészet, akkor meg kell emlékeznem arról, hogy nincs külön férfi vagy női WC, hanem olyan kis helyiségek vannak, melyek egy-egy WC-n kívül külön mosdókagylót és kézszárítót is tartalmaznak. Nem semmi. Az egyetemi távcső kupolája alatt megcsináltuk a kihagyhatatlan csoportképet is.

Innen séta vissza a város belsejébe, ahol kaptunk egy kis vezetett túrát a nevezetesebb látnivalókhoz, így eljutottunk pl. a várhoz és egy a Művészetek Palotájához hasonló kinézetű, azzal megegyező funkciójú épülethez (Uppsala Konsert & Kongress), melynek felső szintjén körbesétálva panoráma nyílt az egész városra. Ezután bevásároltunk – alkoholt csak speciális szeszesitalboltokban, igazolvány felmutatása mellett lehet venni. Az említett boltban a legdrágább fehérbor nem valami francia nedű, hanem a mi 6 puttonyos Tokaji Aszúnk volt! Végül elmentünk Pieterhez (tök jó helyen lakik, én is el tudnám viselni ott a sötét téli napokat), ahol elkészítettük a vacsorát (milánói szószos spagetti, de a szószban volt még apróra kockázott répa és paprika is). Nagyon finom lett, jól tele is tömtük magunkat. Az este hátralevő részében először a YouTube videóit segítségül hívva megismertettem a többieket a floorballal, mivel többször is láttunk napközben floorball ütővel sétáló sportolókat (Skandináviában baromi népszerű dolog a floorball). Ezután kis kulturális muzikális estet tartottunk, ugyanis a YouTube segítségével belenéztük a magyar (Zorán, Presser, Ákos, Rúzsa Magdi, stb.) és belga könnyűzenébe. De ez legalább egy órán keresztül zajlott és közben nagyon sokat beszélgettünk. Nagyon jó és tartalmas este volt ez is.

Szeptember 13. – Szombaton a szokottnál is korábban, már a 8:09-es vonattal bementünk Stockholmba. Az időjárás nem teljesen az előrejelzéseknek megfelelően alakult, hiszen nem hogy nem volt teljesen derült, de délutánra sajnos megint beborult… Azért amíg jó idő volt, azt kihasználtuk, körbesétáltuk a város másik két kis szigetét (Skeppsholmen & Kastellholmen), melyekről szép rálátás nyílott az Óváros régi házaira. Dél körül értünk a Vasamuseet-be (Vasa Múzeum), mely az 1628-ban az öbölben elsüllyedt és 1961-ben kiemelt, majd részben restaurált és teljes állagmegőrzésnek alávetett Vasa hajót mutatja be.

Ez is egy fantasztikus kiállítás volt, még a bemutatott fél órás ismertető film is nagyon érdekes volt. Délután a már hagyományos szupermarketes kajálás (volt egy nagyon finom keksz, amiből minden nap vettem) után elmentünk a Stadshuset-be (Városháza). Itt felmentünk a toronyba, és megnéztük a várost felülről is – sajnos ekkorra már elég felhős volt az idő… Ezután visszamentünk Uppsalába, mert aznap rendezték a KulturNatten-t, ami a nálunk szokásos Múzeumok Éjszakájának felel meg. Így ingyen voltunk a város történetét bemutató (és most táncbemutatók helyszínéül is szolgáló) Upplandsmuseet-ben, valamint az igen sokszínű Museum Gustavianum-ban. Ez utóbbi egyben az egyetemi múzeum is, így nem meglepő, hogy volt benne egyiptomi tárlat, viking kiállítás, meg mindenféle régi kincs Arisztotelész összestől Linné kéziratokon át a több száz éves földgömbökig és barokk szekrényekig. Az egész épület legfelső szintjén, pontosabban az épület tornyában található a Theatrum Anatomicum, mely az anatómia előadások (boncolások) színhelye volt – a nyolcszögletű terem közepén helyezkedett el a boncasztal, melyre a meredeken emelkedő sorok mindegyik pontjáról jó rálátás nyílt, hasonlóan mint egy római amfiteátrumban a nézőtérről a kűzdőtérre. Pieter nation-ében ettünk, majd egy szabadtéri koncert részletének meghallgatása után (ami kicsit vegyítette a jazz-t, a magyaros népzenét és a zsidó zenei elemeket) hajnali háromig dumáltunk a Hostelben…

Szeptember 14. – Vasárnap délelőtt még a Stockholmba menő vonaton kártyáztunk egy utolsót (a végére nagyon belejöttem), aztán ott elváltak útjaink. A többiek a fapados reptérről (Skavsta) mentek, így várt még rájuk két óra vonatozás meg egy kis buszozás, nekem viszont csak 17:15-kor ment a gépem a közeli Arlandáról, így volt még négy órám a fővárosban.

A kezdeti szép időt kihasználva elmentem a Riddarholmskyrkan-hoz (Stockholm leghíresebb temploma, elég sok királyt itt temettek el), valamint a korábban már meglátogatott kis szigetek egyikére még egy utolsó nagy panorámát fotózni, majd az Óváros belsejébe, ahol megtaláltam azt a szép teret, melyen a többiekkel még nem voltunk.

Bevásároltam utolsó koronáimból egy kis ebédet meg pár szelet csokit a repülőre, majd még egy kis séta után visszamentem a pályaudvarra. Innen az Arlanda Express nevű reptéri vonattal jutottam a légikikötőbe (20 perc, 110 SEK). Sajnos beigazolódott a rossz előérzetem, és későbbre rakták a gépemet. Nem is kicsit későbbre, hanem egész pontosan 20:00-ra. És én már 15:00-kor ott voltam… Szívás. Szerencsére adtak egy 100 SEK-es kajajegyet, így teletömtem magam az M betűs amerikai gyorsétteremben (még két másik helyen volt érvényes az utalvány, de azokat nem találtam meg), szóval éhes meg szomjas nem voltam, csak unatkoztam kicsit. A késés egyébként amiatt volt, hogy egy másik géppel műszaki problémák voltak, így a mienknek elébb még el kellett mennie Koppenhágába meg vissza, mielőtt Budapestre indult volna. Végül majdnem este kilenc volt mire felszálltunk, így éjszakai busszal kellett hazamennem, mert a metró már rég nem járt mire leszállás után beértem Pestre… Összességében nagyon jó hét volt ez, kár hogy az idő nem volt egy picit jobb :-)

Steven Magyarországon

Az elmúlt héten nálunk vendégeskedett Steven, a belga srác, akivel Leuven-ben együtt dolgoztam a projekteken. Hétfőn érkezett, és tegnap utazott tovább Romániába. Szerdától már velünk tartott Flóra és Kari (Norvégiából) is, így megmutattuk nekik Budapestet és az ország pár híres látnivalóját, melyek közül nem egy nekem is újdonság volt (de legalábbis ebben az évezredben még nem láttam őket). Lássuk merre is jártunk (avagy mit érdemes egy hét alatt megmutatni egy kölföldinek)…

Augusztus 18. – Ferihegy 1-ről befelé megvettük Steven vonatjegyeit a Nyugatiban, Nagybányára (Baia Mare) egy menettérti jegy kevesebb mint 50 EUR volt. Állam leesett. Már reggel vettem Steven-nek egy hetijegyet a BKV-ra, így azzal nem volt gond. Otthon csak lecuccoltunk, Steven odaadta az előre kért 1 kg Leonidas bombont, aztán gyorsan még bementünk a városba kicsit körülnézni. A Nyugatitól elsétáltunk a Margit híd közepére, ahonnan szép kilátás nyílik a Parlamentre, a Lánchídra a Várhegyre és a Gellért-hegyre. Innen négyeshatossal az Oktogonhoz, majd kis séta az Andrássy úton, végül Kisföldalattival vissza.Este még elmentünk moziba, és megnéztük A Sötét Lovagot. Eszméletlenül jó volt.

Augusztus 19. – Reggel először Aquincum-ban mentünk, majd vissza a belvárosba, körbejártuk a Dohány utcai zsinagógát (Európa legnagyobbja), majd bejártuk a Nemzeti Múzeum állandó kiállítását (szerencsére a lényeg angolul is fel van tüntetve), végül pedig megnéztük kívülről belülről az Iparművészeti Múzeumot.

És ezzel még nem volt vége a napnak! Este elmentünk a Gyermekvasút nyomában éjszakai teljesítménytúrára (kicsit több mint 20 km), ami Steven-nek nagyon tetszett – mind nekem, mind a szüleimnek megemlítette a legjobb itteni élményei között. Így még az éjszakai buszozást is kipróbáltuk :-)

Augusztus 20. – Nemzeti ünnep, így elég egyértelmű programok, ma már Flóráékkal kiegészülve. Először is felmentünk a Várba, körbejártuk a világörökség részét képező utcákat, felmentünk a Halászbástyára, láttuk a felálványozott Mátyás-templomot és a csonka Mária Magdolna-templomot. Közben zajlott a légi parádé, melynek repülői időnként a fejünk fölött húztak el, mely mindenkinek igencsak tetszett :-) Ezután pedig bementünk a Mesterségek Ünnepére, megnéztük a különböző sátrakat, ettünk ittunk megsültünk… Délután átmentünk Pestre, a Szent István-bazilika előtt még láttuk a körmenet végét István jobbjával, majd pont a kivilágítás felkapcsolása előtt pár perccel értünk a Hősök terére, így láttuk így is és úgy is.

Igencsak sietünk kellett, hogy elérjük a tüzijátékot, de sikerült. Ugyan nem a legjobb helyről (Margit híd közepe), de azért végig láttuk, és nem is volt rossz, ha nem az olimpiai megnyitóhoz hasonlítjuk…

Augusztus 21. – Mivel igen melegnek igérkezett ez a nap is, így anyu ötletét valósítottuk meg, és felmentünk a Normafához. Innen elsétáltunk a János-hegyre, felmentünk az Erzsébet-kilátóba, és megcsodáltuk a panorámát. Gyönyörű, tiszta idő volt, szépen látszott a távolban még a Mátra is, így meg tudtam mutatni, hol van a csillagvizsgáló, ahol dolgozni szoktam. Lefelé a Libegővel mentünk. A lányok ezután elmentek kicsit shoppingolni, mi pedig haza. Este Flóráéknál vacsoráztunk, úgyhogy ha nincs vonat, max hazagurultunk volna :-)

Augusztus 22. – Délelőtt fogtuk magunkat (nem kis előzetes szervezés és jegyvásárlás után) és elmentünk Fonyódra (a Keletiben még láttuk ahogy megnyerjük az első aranyérmünket). Itt fürödtük a Balatonban, ettünk lángost (isteni volt), majd komppal átmetünk Badacsonyba. Itt mi mást is tehettünk volna, mint bort kóstoltunk a hegyoldalban.

Véletlenül még a Szeremleyékhez is betértünk, ahol a bor finomabb volt mint a másik helyen, de jóval drágább is :-) A hazafelé több mint 3 órás IC út előtt még fagyiztunk is egyet – amit mondjuk otthon is szinte minden este megtettünk, Steven nagyon szerette a Carte d’Or Gerbaud ízeit. És ha már utazás, akkor itt szeretném megjegyezni, hogy nem csak a magyar diákok utazhatnak 50%-os kedvezménnyel, de mind az EU, mind az Európai Közösség (stb.) nappali tagozatos hallgatói is (lásd A Kormány 85/2007. (IV.25.) Korm. rendeletét a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről, valamint A Kormány 115/2007. (V.24.) Korm. rendelete 30. §-át).

Augusztus 23. – Ezen a napon a programot a Gellért Fürdőben kezdtük, hogy Steven megnézhessen egy híres Budapesti spa-t. Ezután felsétáltunk a Gellért-hegyre, hogy a világhírű budapesti panorámát is megcsodálhassa :-)

Délután a lányok shopping szünetében ettünk ittunk valami finomat a Rádai utcában a Vörös Oroszlánban (a nyári ajánlatukban van sok-sok finom tejes ital is, nem csak tea). Este szüleimmel elmentünk Szentendrére, ami sokkal szebb, mint emlékeimben, de a vihar előtti idő miatt már kicsit kihalt volt…

Augusztus 24. – Ma Flóra teljes családja is csatlakozott, így népes társasággal mentünk Esztergomba. Miközben a Bazilika felé sétáltunk, rádión hallgattam a férfi vízilabda döntő megnyerését, így elég jól kezdődött a nap. A Bazilika egyébként Magyarország legmagasabb épülete is. Voltunk fenn a kupola körüli kilátóteraszon, és természetesen megnéztük belülről is. Innen a középkori Macskalépcsőn jutottunk le, majd átsétáltunk a Mária Valéria hídon Párkányba (Štúrovo), ahol megnéztük a szépen felújított főteret, majd meg is ebédeltünk. Végül kerestünk még egy boltot ahol a többiek tudtak csokit venni, majd visszamentünk Esztergomba.

Innen a legnagyobb menetrendszerint is közlekedő dunai hajóval, a Hunyadival mentünk a Dunakanyaron keresztül Vácra, ahol még sétáltunk egyet a Dunaparton, és megtekintettük az ugyancsak nem olyan régen felújított Fő teret is. Végül hazavonatoztunk, lefoglaltuk a szállást szeptemberre Uppsalában és megnéztük az Olimpia záróünnepségének ismétlését (közben pedig bődületes mennyiségű fagyit tüntettünk el)…

Úgy gondolom, hogy ennyi idő alatt a lehető legtöbbet mutattam/mutattuk meg az országból, így elég sikeres hét van mögöttünk. Steven is maximálisan elégedett volt, minden nagyon tetszett neki :-) A bejegyzésben közölt minden fotó Steven Bloemen tulajdona!