# Conconi test

Performance tests are important parts of training. Knowing the Anaerobic Threshold (AT) or – as others tend to call it – the Lactate Threshold (LT) is very important, as training below, at, or above this intensity has very different effects and requirements. (Plus it is used to set heart rate training zones, so it is also used in my workout analyzer script, and I can estimate power from heart rate based on the threshold value.) Also, AT can change a lot with training, so it is a good measure of fitness. The principle behind the Conconi test is that there is a linear relation between heart rate and intensity below threshold, where the slope of this linear changes (and beyond this point, the relation might not even be linear anymore). So when heart rate and intensity is plotted against each other, there should be a deviation point, which marks the threshold level. The test is a relatively easy test to perform and retesting is easy, and the good thing is that you don’t need an expensive power meter, only a midrange indoor trainer, which is capable of directly measuring and setting (via changing the resistance) the intensity. How to do the test? Do a proper (but not too intensive) warm-up, then set a low power level, and maintain a steady pace for three minutes. Then every three minutes, increase the wattage level with 30 Watts until you can not hold it for three minutes anymore. (Then you will be completely KO, but try to spin a couple of minutes to cool down, and try to avoid falling off the trainer – because that is what you will want to do if you really did a maximum effort.) Then calculate the average heart rates for the last minute of every three minute interval, and plot them against the corresponding intensity values. You will get something like this (ok, maybe not as fancy as this, but you get the point…):

This is my test data from this month. The larger circles correspond to the last one minute, and just for comparison, I also plotted the averages from the first two minutes with small markers (which should be a bit lower normally). First of all, it is clear, that at very low intensities, a small change in riding position or breathing rhythm can influence the heart rate significantly, so there the linear relation will not be perfect. But from 170 W on, it is a textbook example (look at the large circles, and the solid lines), the deflection happens at 300 W and a heart rate of 184 BPM (so this is my AT), while I finished the test after three minutes at 360 W and with an average heart rate of 196 BMP in the last minute. From the raw data, my absolute maximum heart rate was 197 BPM (and I think I would say that my threshold is more likely to be 181-183 BPM). These are all quite good values for a 26 year old PhD student, who also bikes occasionally ;D

By the way, this month I have not been training that much, because first the weather was crappy after (and while) riding on the F1 track, then I had Mariann visiting me on the 2nd weekend (which was really nice, even though now I have been to Brugge more than my Belgian friends…), then the weather was crap again, then I got sick (just a cold), and as it is the end of the season I had no real motivation anymore. (Luckily my work related motivation is rising lately!) I hope this sickness will be gone by the weekend, because the weather will be nice, and I really need a good ride now…

# Canon EOS 7D

Miután újra elkezdtem a tükörreflexes géppel fotózni (emlékezzünk az őszi fotódélutános bejegyzésre, szembeállítva egy az év elején született másik poszttal), hamar elhatároztam, hogy új gépre lesz szükségem, mert az én jó öreg (idén karácsonykor 5 éves) Canon EOS 300D-m igen lassúcska szegény, és hát jó volna technikailag is olyan szintre kerülni, ahol a látásmódom (vagy éppen a Photoshop-tudásom) tart. Mondhatni felszerelésben felfejlődni önmagamhoz. Nem kis szerepet játszott persze a fotós hobbim újraéledésében az, hogy az Intézetben egész szép számmal vannak amatőr fotósok, így az áltam megszokott (és őszintén szólva már megunt) magányos fotózás helyett lehet sok-sok közös programot szervezni. No meg a sok-sok pozitív visszejelzés, amit kaptam :) Nem elhanyagolható szempont. Mert ha pl. elbiciklizem Antwerpen-ig meg vissza, annak nem sok visszhangja van (és nem is jön velem senki), de ha csinálok egy jó fotót, azzal alapvetően más a helyzet. És aki csak egy kicsit is ismer az tudja, hogy szükségem van a pozitív visszajelzésekre (ez nekem a dopping ;D). Ezt a példát csak azért hoztam fel, mert eredetileg egy versenykerékpárban gondolkoztam tavaszra, de rájöttem, hogy abban nem lelném annyi örömömet (meg a mostani bringámat egyszerűen imádom, és edzeni is nagyon jól lehet vele). Fölösleges cuccokkal meg nem akarom elhalmozni magam…

Visszaugorva tehát két-három hetet az időben, alapvetően két DSLR (digitális tükörreflexes fényképezőgép – a témában kevésbbé járatosak kedvéért) között gondolkoztam: Canon EOS 500D vagy Canon EOS 50D. Előbbi az én 300D-m leszármazottja, a Canon belépő szintű DSLR modellje, utóbbi a – mondjuk úgy – középhaladó fotóamatőr kategória (minél kevesebb szám van a D előtt, annál profibb géppel van dolgunk; jelenleg az 1Ds a csúcs, majd 1D, 5D, 7D, 50D, 500D, 1000D), de minél több tesztet olvastam el, annál inkább elbizonytalanodtam. Úgy éreztem, hogy bár mindkettő igen jó kamera, mégsem érezném tökéletesen elégedettnek magamat egyikkel sem. Ráadásul nem csak vázban, de minőségi objektív(ek)ben is gondolkodnom kellett, mert a jelentős előrelépéshez az nélkülözhetetlen. Fontos, hogy mindkét gép ugyanazt a CCD (pontosabban CMOS) szenzort használja, így a képminőségben minimális különbség van közöttük (az 50D-ben van egy mikrolencse rendszer az érzékelő fölött, ami természetesen előny, de egyébként egy és ugyanaz a kettő). Így a plusz funkciók és főleg a fém váz miatt az 50D felé hajlottam, de zavart, hogy az 500D újabb modell, és kisebb adatfeldolgozásbeli finomításokkal lehelletnyivel jobb képminőséget produkál, mint a drágább és egyébként profibb 50D… Ördögi kör. (Nem tudom érezhető-e, de tényleg álmatalan pillanatokat okozott a két kamera mérlegelése…) Lényeg ami lényeg, további részletekkel nem akarok senkit untatni (pedig van bőven, másfél hétig munka előtt és után ezen a két kamerán agyaltam, két kezem kell hogy megszámolja a különböző teszteket, melyeket végigolvastam), de nem éreztem meggyőzve magam. Ekkor (nagyjából egy hete) jelent meg az első részletes elemzés a Canon EOS 7D-ről, mely a Canon legújabb modellje, lényegében átmenet, vagy inkább kombináció a haladó amatőr és a professzionális kategória között. Első olvasatra beleszerettem. Technikai újdonságok egész sorát tartalmazza, olyan dolgokat, melyek bizonyos szempontból az 5D fölé pozícionálják, de kétségtelenül a jelenlegi legjobb nem full-frame DSLR-ré teszik. Ezzel minden teszt egyetért. Azt éreztem, hogy ez lenne az a fényképezőgép, melyet ha megvennék, nem érezném azt, hogy “ejj, ha még párszáz Euro-t rászántam volna, talán jobban jártam volna”. És ekkor hallottam azt a mondást (konkrétan Jonas követte el, mert az ebédszüneteket nagyjából 90%-ban a fényképezőgépek mérlegelésével töltöttük), hogy “a számlán levő pénz nem tesz boldoggá”… Nagyjából ekkor el is döntöttem. És onnan kezdve egyértelmű – mondhatni a Napnál is világosabb és magától értetődő – volt, hogy ez a logikus választás, mert (ésszerű határokon belül) ez a legjobb és legújabb, ez segítheti legjobban a fotózás terén a fejlődésemet, és ez nem kompromisszumos megoldás. Merthogy az 50D az lett volna, az 500D meg egyszerűen nem lett volna igazi előrelépés. És az ilyen kompromisszumokat már volt hogy megbántam.

Persze ezután dönteni kellett az objektív-kérdésben is, szerencsére az 50D v. 500D agyalás közben ezirányú teszteket is olvastam tucatjával. Két nagyjából minden szempontból kifogástalan, profi objektívet találtam (a nem csillagászati árkategóriában – bár Belgium előtt a most vásárolt cuccok még ezt a kategriát jelentették, szóval minden relatív): Canon EF 17-40mm f/4 L USM és Canon EF 70-200mm f/4 L IS USM. Viszont: észrevettem, hogy a 7D-vel egyidőben a Canon piacra dobott egy új objektívet is (Canon EF-S 15-85mm f/3.5-5.6 IS USM – ezen a linken még nincs teszt, de itt van egy másik), mely ugyan nem a prémium L szériából való, viszont a tesztek elég pozitív képet adtak róla, így utóbbi mellett döntöttem. (A 70-200-ast viszont felírtam a kívánságlistámra).

Ehez jött még egy jó memóriakártya (SanDisk 8GB Extreme III CompactFlash Card), egy UV-szűrő a lencse védelmére (B+W MRC 72mm) és egy napellenző ugyancsak védelmi célokból – főleg becsillanás ellen (Canon EW-78E). Ami még kelleni fog (majd 2010-ben): exponálózsinór, külső vaku, teleobjektív, pótakku (ezeknek is már most mind tudom a pontos nevét, de ez nem lényeg).

Viszont a sztori érdekes része még maga a vásárlás. Mert ugye az, hogy a zsömle 5 vagy 10 forint, az nem egy nagy probléma, de plusz-minusz 400 € már nem félvállról veendő kérdés, szóval nem kis kutatómunkát végeztem, hogy kiderítsem hol érdemes Belgiumban fotócuccot vásárolni. Szempontok: megbízható név, sokéves múlt, nem csak on-line bolt, és esetleg személyes tapasztalat. No meg persze a lehető legalacsonyabb ár. Mint a mesékben. És lőn. Még a személyes tapasztalat is stimmelt, mert amikor megkérdeztem Jonas-t, hogy hallott-e már róluk, egyből azt felelte, hogy lényegében mindent náluk rendelt, és soha nem volt semmi problémája. (Egyszerűbb lett volna az internetes kutatómunka helyett egyből őt kérdeznem, de ez van, ha az ember szeret mindent maga intézni…) Szóval a bolt a Foto Konijnenberg nevet viseli, négynyelvű honlapjuk van, a rendelés és az egész elképzelés lényegében az otthoni e-digital megfelelője, és egy-egy boltjuk van Belgiumban illetve Hollandiában. Szóval csütörtökön leadtam a rendelést, fél órával később pedig már jött a visszaigazolás, hogy mehetek is érte (eszméletlen milyen raktárkészletük van). A bolt Turnhaut-ban van, lényegében a semmi kellős közepén, az Isten háta mögött a városka peremén, így másfél órát kell buszozni, de megéri. Lényegében a központi raktárépületük egy részében alakították ki a boltot – szóval nem igazán van extra bérleti meg szállítási díjuk, ahogy elnéztem – ami a körülmények ellenére lenyűgöző. Először is nagy, tele van mindenféle fotóscuccal, amit csak el lehet képzelni; memóriakártyáktól kezdve az állványokon és táskákon át a legnagyobb teleobjektívekig és studiófelszerelésig. Másodszor is ingyen kávé van :) De ami a legdurvább, az a sorszámos rendszer. Mint a bankokban. Belépés után számot kell tépni, és miután az ember sorrakerül, onnantól egy külön eladó foglalkozik vele a tanácsadástól kezdve a fizetés intézéséig. Nagyon profi. És nagyon sok vásárló van, láthatóan jelentős arányban profi fotósok is. Nem sokkal előttem egy úr akkora teleobjektívet vásárolt, mint a combom… Szóval kb. tizenöt perc alatt sorrakerültem (egyszerre három ember foglalkozik a vevőkkel), egy külön kis asztalnál kibontottuk a dobozokat, mindent átnéztünk hogy rendben van-e, nekem meg fülig ért a szám, amit az eladó meg is jegyzett (mondván hogy elég boldognak tűnök – miközben épp a vázat forgattam a kezeim között -, mire én csak annyit tudtam felelni, hogy nagyon is az vagyok!). Szavakkal nem is lehet leírni a különbséget a 300D-hez képest. Mesés. Profi. Minőségi. Az objektív is nagyon rendben van. Érzeni az anyagot a gépben. Részletek majd egy következő posztban, de most érzem igazán, hogy bánnám, ha az 50D-t választottam volna. Sajnos busz csak két óránként van (de legalább átszállás nélkül), így “kénytelen voltam” kicsit több mint egy órán keresztül fotós magazinokat olvasni, mielőtt hazajöttem volna. Nagyon elégedett vagyok, ígérem amint igazán elkezdem használni, írok a tapasztalataimról – no meg jönnek majd a jobbnál jobb képek! Karácsonyra másoktól csak szeretetet kérek.

# GPS-ek pontosságának összehasonlítása

Nem hagy nyugodni a téma, azt hiszem GPS-tesztelőnek kellene elmennem, szóval ha valakinek ismerőse ilyen embert keres, akkor szóljon. Tesztünk két alanya a túraGPS-ek királya – a Garmin GPSMAP 60 CSx készüléke (jelenleg bruttó 94900 HUF), valamint egy bluetooth vevő, a Nokia LD-4W (Nokia E51-es telefonon futó Nokia Sports Tracker alkalmazással, csak a GPS jelenleg bruttó 17900 HUF). Mindkét készülékben Sirf Star III-as GPS vevő chip dolgozik, így az eszközök lelke ugyan az, azonban – azon kívül, hogy a Garmin más eszköz nélkül is használható – nagyon fontos különbség, hogy a CSx kombinált barometrikus-GPS-es magasságméréssel is rendelkezik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Garmin a légnyomásnak a tengerszint feletti magassággal való csökkenéséből nagyon precíz magasságadatokat tud rögzíteni, és hogy ezt az időjárásváltozásból eredő légnyomásváltozás ne befojásolja, a GPS műholdakról kapott jeleknek megfelelően hosszútávon (mert a meteorológiai eredetű nyomásváltozás időskálája sokkal hosszabb, mint a fel-le mozgásunkból eredőé) korrigálja a barometrikusan kapott adatsort – mintegy hozzásimítva annak szintjét a GPS-es adatokból átlagolt magassági szinthez. Így a barometrikus mérés érzékenységéből eredően az apró változások szépen rögzülnek, és az időjárásváltozás sem rontja el a mérésünk minőségét.

A továbbiakban kizárólag a rögzített útvonal – avagy track – minőségét hasonlítom össze. A tesztkörnyezet: biciklizés Felsőgödről Budapestre, GPS-ek a hátizsák ég felé néző zsebében, rögzítés 1 másodpercenként. Nem sokkal több mint 20 km, az elején teljesen nyílt tereppel, a Budapesti részen viszont helyenként 10 emeletes házak között kanyarogva. A táv szinte sík, a “legnagyobb” magasságváltozások az ártéri gátakra való fel- és lejutásból, valamint Dunakeszi környékén kisebb Dunapart feletti dombok megmászásából, valamint a köztük haladó patakvölgyecskék keresztezéséből származnak, így a magasságmérés és szépen vizsgáztatható. Lássuk először az útvonal rögzítésének pontosságát.

Mindkét GPS végig nagyon jól teljesít, ami a Sirf Star III-aschippel nem meglepő, végig pár méteren belül egymás mellett haladnak a track-ek (lásd fenti kép). Sajnos jelenleg a Nokia Sports Tracker Beta webes felületére való feltöltés során jelentős tömörítésen esik át az adatsor (a fejlesztői fórum állítása szerint helytakarékossági okokból, ami nehezen érthető, hiszen az eredeti file is csupán 293 kB volt, ami körülbelül akkora helyet foglal, mint a fenti kép… – ebből ők 14 kB-ot csináltak), ami banális módon megakadályozza, hogy az NST tökéletes szolgáltatás legyen, hiszen ki szeret levágott kanyarokat látni… Remélhetőleg ez a jövőben változni fog – mindenesetre én leírtam a véleményem a fejlesztői fórumban. Tehát a horizontális koordináták szempontjából a finnek Dávidja ugyan úgy teljesít, mint az amerikai Góliát (a különbség a készülékek súlyában is jelentkezik – 31 g v. 213 g). Lássuk a magasságmérést.

A Garmin itt a bevezetőben említett barometrikus mérésnek köszönhetően lemossa ellenfelét – mondhatni kiütéses győzelmet arat. Vizsgáljuk meg azért részletesebben a dolgot. A GPS Visualizer-el készített magassági profilok sorában az első az SRTM misszió adataiból (az űrsiklóról lézeres méréssel készült digitális domborzat-modell nagyjából 90 méteres horizontális felbontással) készült a megtett útvonal mentén – relatíve megbízható áttekintést ad arról, mit is várjunk a GPS-es méréstől. A második szelvényen látható a Garmin-nal készült magassági profil. Szakértő szemnek szemet-gyönyörködtető ábra, minden apró emelkedő és lejtő jól látható, a rögzítés pontossága egyszerűen csodálatos – elég azt elmondani, hogy a profil közepén az a kis csúcs, ami egyébként az egész szakasz legmagasabb pontja, az a vasúti felüljáró Dunakeszin. A harmadik szelvény a Nokia párossal készült, az eredmény (azt leszámítva, hogy van egy átlagosan 40-50 méteres vertikális eltolódás* – amit egyébként más hasonló GPS-ek esetén is láttam már) egész jó addig, amig be nem értem Budapestre a magasabb házak közé, ahol nem olyan meglepő módon párszor elszállt a magasságadat (bár az első képen nem látszik ez a rész, de a horizontális koordináták itt is tökéletesek voltak). Az utolsó szelvény az NST által egyszerűsített adatsorból van, külön hozzáfűzni valót nem érdemel.

*Ez az eltérés a geoid undulációnak köszönhető, amit sajnos a Nokia vevője nem korrigál. Röviden összefoglalva ez a GPS mérések során használt WGS 84-es szabvány-ellipszoid és a földi geoid alakjának eltéréséből adódik. Képletesen fogalmazva h=H+N ahol h az ellipszoidhoz viszonyított magasság, H a geoid feletti magasság és N a geoid magassága (az unduláció) az ellipszoidhoz viszonyítva. A Földön az unduláció értéke -107 és +85 méter között változik, Magyarország területére pedig az alábbi ábra szemlélteti (forrás: Dr. Völgyesi Lajos et al.: A geoidmeghatározás jelenlegi helyzete Magyarországon).

Így ha a Nokia által mondjuk Budapesten mért ellipszoidális magasság (h) ~170 méter, a főváros koordinátáihoz tartozó geoid magasság (unduláció, N) ~40 méter, így az átlagos tengerszinthez viszonyított (orthometrikus) magasság (H) ~130 méter. A magasságprofilokból jól látható, hogy a garmin vevője ezt a korrekciót eleve figyelembe veszi. Nokia készülékünkkel manuális korrekcióérték-beállításra van lehetőség, ami egy kicsit trükkös. Az Eszközök/GPS-adatok menüben az Opciók/Beállítások alatt a Magasságkalibrálás-hoz kell beírni a jelen esetben 44 métert (Budapestre ennyi), és akkor a GPS-adatok alatt már jó magasságértéket fogunk látni. Azonban a Nokia Sports Tracker alkalmazást ez nem befolyásolja, ott a Settings/General/Altitude offset pontba kell beírni az unduláció értékének mínusz egyszeresét, azaz jelen esetben -44 métert (!!!). Szóval megoldható a dolog, bár kétségtelenül esetlenül, hiszen ha elutazunk, akkor az unduláció értékét újra és újra be kell állítani. Kicsit bővebb magyarázat az undulációval kapcsolatban sok szemléltető ábrával: Xiong Li & Hans-Jürgen Götze: Ellipsoid, geoid, gravity, geodesy, and geophysics. Webes korrekció számítás itt, de ha pontosabb és kényelmesebb módszer kell, akkor ott van jekaeff fejlesztésében az UndulatR nevezetű programocska – sok más hasznos GPS-es alkalmazás mellett.

Összegzés képpen: bár a két GPS célközönsége egész más (aktív túrázók v. az üzleti élet szereplői), útonalrögzítése mindkettőnek teljesen kiváló, azonban a Nokia bluetooth vevőjének a magassági mérés nagyobb kihívást jelent, így mind a vertikális adatok szórása, mind a hibák gyakorisága (főleg városi környezetben vagy mély völgyekben) jóval nagyobb mint a Garmin csúcskategóriás készülékénél. Akik minden körülmény között ragaszkodnak a tökéletesen precíz adatokhoz, azok ne telefonnal menjenek túrázni, viszont arra, hogy mindig tudjuk, merre járunk, a Nokia párosa is tökéletes (és ami fontos lehet, kényelmes és elegáns) választás.

# Biciklivel a felsőgödi edzésre – Nokia Sports Tracker teszt

Tegnap biciklivel mentem a szokásos felsőgödi edzésünkre, és vissza is, ami így cirka 49 km-t jelentett a floorballozáson felül. Ha nem lennének néhol minősíthetetlenül rosszak az utak (Káposztásmegyeren az autóút is elég gáz, és Dunakeszin is vannak botrányos részek – meg persze vannak jók is, csak ha a budapesti vízmérce 550 cm felett van, akkor lehet, hogy vízibiciklire kell váltani…), akkor ez így tökéletes is lenne, sajnos a kátyúk és huplik miatt kétszer annyira oda kell figyelni, ami szellemileg nem túl pihentető. Viszont ugyanakkor kellett elindulnom otthonról, mintha vonattal mentem volna, és pontosan öt perccel az edzés kezdete előtt ki is értem. A bicajt bevihettem a csarnokba egy zárt helyre, szóval még a lakatolással sem volt gondom. A többiek azért egy picit meglepődtek rajtam :D Hazafelé már kellett a széldzseki is (kifelé még egy szál póló), mert a Duna mellett és a városokon kívül már elég hűvös volt, főleg menetszéllel együtt. De nagyon jó volt.

Ráadásul kipróbálhattam az előző bejegyzésben említett Nokia Sports Tracker alkalmazást is. Ez lényegében egy olyan telefonos és internetes közösségi szolgáltatás (web 2.0-ás), ami lehetővé teszi a sportolás útvonalának GPS-es rögzítését, sporttevékenység közben az aktuális információk áttekintését, majd azok internetre való feltöltését egy tetszetős és hasznos közösségi oldalra. Az edzés végeztével már a telefonon át lehet tekinteni minden fontos információt a megtett távval kapcsolatban (a sebességet az idő vagy az út függvényében ábrázoló grafikon, ugyanez a magasságra, megtett útvonal, távolság, maximális sebesség, átlagsebesség, időtartam – de be lehet állítani, hogy egy kör mondjuk 1 km, és akkor köridőket – meg átlagokat, stb. – is mutat). A grafikonok nagyíthatók, átlagolhatók adott időtartamra, stb. Az edzéseket maga a készülék is naplózza (nap, hét és hónap szerint lehet látni a teljesített távokat), de most jön a lényeg: a telefonról ezeket nem csak hogy többféle formátumban exportálni lehet, de közvetlenül a Nokia Sports Tracker oldalára is fel tudjuk tölteni, ahol a saját profilunk alatt azonnal megjelennek mindenféle adattal, grafikonnal és a Google Maps-en ábrázolt útvonallal együtt (ami akár onnan is letölthető a Google Earth által emészthető formátumban). A profilunkban követhetjük saját edzéseinket, de megtekinthetjük mások edzésnaplóját és rákereshetünk mások által teljesített útvonalakra is (ha ezt a felhasználó engedélyezi – egy szép példa itt). Ezen felül lehetőség van akár élő adatfeltöltésre is, azaz a világhálón akár nyomon is követhetik hogy éppen merre vagyunk. Egyetlen apró negatívum, hogy a GPS adatrögzítésnél csak a rossz pontok szűrését lehet állítgatni (a rögzítés gyakoriságát nem hohó, nem is kell, mert egy másodpercenként rögzít, de amikor a Sport Tracker-re feltölti, akkor egyszerűsíti, szóval az eredeti file eléréséhez exportálni kell a telefonból, de az nagyon pontosnak néz ki, ránézésre ez a szűrési mechanizmus is elég effektíven működhet), nálam ez most közepesen volt, majd még kísérletezek vele, hogy mennyire befolyásolja a dolgokat, ha ezt a szűrést pl. kikapcsolom.

A Sports Tracker oldalára valószínűleg helytakarékossági okokból egy kissé egyszerűsített file-t tölt föl a telefon – pontosabban azt jeleníti meg a web 2.0-ás térkép (elég összehasonlítani a készülékből közvetlenül exportált .kml file-t a már az internetről letöltött .kml file-val, jól látható, hogy előbbiben ott vannak a másodpercenként rögzített pontok, utóbbi sokkal elnagyoltabb, lásd az alábbi képet) -, amin még így is nagyon jól látszik hogy merre jártunk – sajnos ha több órás a file, akkor már nem is olyan jól, sőt (lásd a linkelt példában a Sopronon belüli résznél pl.), de ez valószínűleg változni fog a közeljövőben, mert a fejlesztői fórumon is megy erről az eszmecsere… Azonban szerencsére az út adatait (hossz, sebességek, stb.) még az egyszerűsítés előtti teljesen pontos file-ból számolja! Szép megoldás!

Ha valakinek komolyabb vizualizáció miatt szüksége van a teljesen pontos file-ra, az exportáljon a telefonból. A lehető legpontosabb magassági adatok eléréséhez olvasd el későbbi bejegyzésem. Összességében nagyon jól használható és megfelelően pontos (koordinátákban – azaz a számított távolságban – tökéletes, magassági adatokban az elvárható szintet megütő) szolgáltatást kapunk GPS-es Nokia telefonunk mellé ingyen, a webes feltöltés alatti egyszerűsítését pedig szerintem egyszerűen el kéne felejteni, mert ez az egy dolog sajnos nagyon sokat ront az egészen, ami pedig enélkül tökéletes is lehetne – nem hiába Béta még, de ígéretes!

Az elképzelés és megvalósítás egyébként nagyon hasonló a Nike és az Apple összefogásával működtetett ugyancsak kütyü (iPod + mozgásérzékelő jeladó a megfelelő Nike futócipőkhöz) + internetes közösségi oldalra (Nike+), viszont mivel a Nokia GPS-el dolgozik, itt a pontosság és a térképen való megjelenítés mindenképpen előny (plusz az adatok feltöltéséhez nincs szükség számítógépre sem!), szemben a Nike agyba-főbe reklámozott – és így igen népszerű és közismert – szolgáltatásával, ami egyébként a maga nemében elég pontos (az érzékelő ugyanis nem egy szimpla lépésszámláló), ráadásul sokakat sportolásra (futásra) ösztönöz. Igazából mindegy is, melyiket használjuk, vagy használjuk egyáltalán egyiket is, a lényeg a mozgás :)

Egyébként edzésen edzőmeccset játszottunk a hétvégén sorsdöntő mérkőzésre készülő U15-ös csapattal. A vége 14-2 lett nekünk, úgy, hogy csak 3 cserénk volt (azaz nem volt meg két teljes sorunk sem)… Mondjuk szerintem a “kicsik” nagyon jól játszanak (nemhiába lesznek bajnokok, ha nyernek a hétvégén), de mi azért sokkal gyorsabbak vagyunk. Külön öröm, hogy lőttem két szép gólt is. Furcsa módon nem éreztem a lábamban a biciklizést, szinte még jobban is ment így tekerés után – bár lehet hogy ez csak placebo hatás…

# IQ teszt

Ma rászántam magam egy IQ tesztre. Sokszor gondoltam már rá, hogy kéne egyet csinálni, volt hogy el is kezdtem, de általában soha nem volt türelmem befejezni. Most, hogy egy ismerős blogján olvastam a témáról, úgy gondoltam, jöjjön az elkerülhetetlen.

Amint az a fenti képen is látszik, a 32 percnyi kemény “gondolj-gondolj” fejtörés eredménye az, hogy az IQ-m 142, ami már igen mélyen a “very superior” kategória (ez a legjobb). Ennek örülünk, habár a szigorlat alól gondolom nem jelent felmentést ;) Ha valaki le akarja mérni az IQ-ját, az ide kattintva megteheti (60 kérdés, max. 45 perc). Ez a 200. bejegyzés a blogomon!!!