Tag Archives: vesc lizards fitt se

Diamonds X3M Team – VESC Lizards Fitt SE 16-4 (4-1,7-2,5-1)

Elég laza meccsen nyertünk a veszprémi csapat ellen az idei bajnokság utolsó előtti fordulójában. A mérkőzés első másfél harmadában támadó, utolsó játékrészében pedig védő voltam a második sorunkban. Játszottam már a mainál jobban is. Nem is egyszer… (Hajrá Diamonds!)

VESC Lizards Fitt SE – Diamonds “Bajnokcsapat” X3M Team 8-16 (4-6,2-4,2-6)

A helyzet az, hogy nyertünk, 22 pontunk van, a másodiknak 10, még 5 forduló van hátra és egy győzelemért 2 pont jár. Elemi matematikával igen könnyen levezethető, hogy bajnokok vagyunk :) Az meg hogy a két hét kihagyás erősen meglátszott a játékomon, senkit sem érdekel :D

Diamonds X3M Team – VESC Lizards Fitt SE 16-5 (7-1,6-0,3-4)

Az év utolsó bajnoki mérkőzésén Kartalon fogadtuk a veszprémi gyíkokat. Az oda- és visszaút nehezebb volt, mint maga a mérkőzés, ugyanis fagyott esőtől havasesőn keresztül a szakadó hóig volt ott minden… Már a meccs elejétől mindhárom sorunk játszott (az első és harmadik harmadban azért néha összeállt a nulladik sor is), és az első két játékrész mintaszerűen sikerült, 40 perc után 13-1 állt az eredményjelzőn. Evelinnek (aki továbbra is az edzőnk) sajnos el kellett mennie a kisebbekkel Tatára, így az utolsó 20 percre “egyedül” maradt a csapat. Valószínűleg ez és a nagyarányú vezetés is szerepet játszott abban, hogy kicsit szétestünk, és ezt a Veszprémiek ki is használták. Jó tíz perccel a vége előtt ezért Evelin telefonon keresztül időt kért és lehordott minket (azért mindezt kihangosított mobilon keresztül, nem semmi, de nagyon hatásos volt), ezután már kicsit jobban ment a szekér, de azt a harmadot elbuktuk… Kár érte. Persze így is simán nyertünk. A harmadik sor (amiben védőt játszom, de ezt sem akarom már folyton leírni) volt az egyetlen, amelyik nem kapott gólt, igaz csak kettőt lőttünk, de akkor is :) Ja, és megvolt az első 2 perces kiállításom is (34:47 – fogás), csak a statisztikák teljessé tételéhez. Holnap Magyar Kupa, aztán hacsak nem játszunk 60 percen keresztül mintaszerűen, akkor a jövő heti edzédeken még biztos kapunk valami büntetést az utolsó játékrész miatt. Hajrá Diamonds!

8 forduló után így áll a 2008/2009. évi felnőtt férfi Országos Bajnokság II. osztályának tabellája. Emlékeztető: “a 6 csapatos OB II 2×5 fordulós alapszakasszal kezdődik, majd a 10 forduló után kiesik az Ares HC (U21) és az Ares HC-n kívüli csapatok közül az utolsó helyezett. Az 1-4 további rájátszásban vesz részt odavisszavágós rendszerben. Így alakul ki a bajnokság végeredménye.”

VESC Lizards Fitt SE – Diamonds X3M Team 5-12 (2-4,1-4,2-4)

Egy kicsit alábecsültem a Floorball Blog tippversenyében a mai meccsünk kimenetelét… A hideg, erősen fűtetlen veszprémi csarnokban kicsit mereven kezdtünk, így fél perc nem telt el, és a hazaiak megszerezték a vezetést, de újabb fél perc elteltével már mi vezettünk… Szóval szerencsére elég hamar felpörgött a társaság. A második harmad végén – már kellemes előny birtokában – átálltunk az addigi kettőről három sorra.

Most védőként kaptam szerepet (természetesen a leggyengébb sorunkban), amit szerintem annyira nem érzek (nem csoda, hisz még edzésen sem voltam hátul sosem), de még keressük a posztomat, szóval majd meglátjuk mit hoz a jövő. Végzetes hibám nem volt, úgyhogy azért elégedett vagyok :-) Sajnos az utolsó gólnál az asszisztom nem került jegyzőkönyvbe, így nem növeltem pontjaim számát a táblázaton… A csapat viszont egyelőre 100%-os, és ez a lényeg! Hajrá Diamonds!