Tanulni, tanulni, tanulni!

Na persze nem árt néha pihenni is, de arra azt hiszem várni kell még a születésnapomig (mert akkor lesz az utolsó vizsgám). Ma befejeztem a tudnivalók (értsd a megtanulnivalók) kijegyzetelését, éppen hogy kicsit több lett mint 8 A4-es oldal. Nem egy nagy vész, és nincs képletből sem túl sok – nem egy kvantummechanika, ha értitek mire célzok ezzel… Szóval ez a mennyiség a holnapi nap folyamán csillagos hatosra is elsajátítható, nem parázom. Minden terv szerint halad. Ja, azért kicsit pihentem is, vacsora után megnéztem a VT4-en a The Terminal c. filmet. Nekem még mindig nagyon bejön (mint majdnem az összes Tom Hanks film). Egyébként meg ma szép napos idő volt, de hűvös, már csak 1,6°C van (mivel derült az ég és szökik el a meleg – lehet hogy hosszú idő után ma éjjel újra fagyni fog?).

Galler Amandes

Mivel a múltkor nem csak egyfajta Galler-t vettem, lássuk a mai áldozatot. Cseles, mert azt hittem, szimpla mandulás csoki, és amikor először beleharaptam, nem értettem mi a fene nem stimmel, olyan furcsa íze volt… Enyhe mandula íz rendben, kicsit még a pörkölt mogyoróra emlékeztet (amit nyomokban persze tartalmazhat is), de mi ez a furcsa íz. Percekig nem tudtam mi nem stimmel, kerestem a csoki papírján a megoldást, és sehogy nem találtam. A töltelék egyébként két rétegű (most nem krém, hanem az a szárazabb, tömör állagú – de jó lenne az ilyen alap dolgok nevét is tudni… na mindegy, majd ebben is fejlődök) egy középbarna (ez lehet a mandulás), és egy amolyan marcipán színű… Hoppá, és itt esett le, hát hiszen ez marcipán! (Aztán persze a csomagoláson is meglett, csak elbújt a csoki angol nevében…) És nem is rossz! De azért ez nem pontosan az, amitől én úgy “oda-meg-vissza” tudnék lenni :-) Nem tudom mennyire lehet ezt mondani egy ízre, de ez olyan sötét, kicsit olyan mint a zenében a basszus, mély, lassú… Ezzel szemben a múltkori mandarinos vidám és könnyű volt, mint egy szombati vásár első percei egy tavaszi reggelen, amikor még minden friss és illatos… Kezdek belejönni ebbe a csokitesztelésbe ;-) Szóval jó ez a csoki, de annyira nem az én esetem – ami persze az értékéből nem von le semmit.

Értékelés: 5 alá (jeles)
Ár: 1.49 € / 100g

4 thoughts on “Tanulni, tanulni, tanulni!

  1. Mama

    Ugy látom, a csoki meg a sikeres időbeosztás már költői gondolatokat is eredményez!Hajrá!
    Puszi.

  2. Anyu

    Én is éppen azt akartam írni, hogy kezdesz nagyon költői lenni (de Mama már beelőzött), ami nem baj.

    Az Erő legyen Veled!

    p.s.: Münchenben nemzetközi ranglista verseny van. Állítólag csak szuperiorokban lehet beszélni az ottani lőtérről. Szokni kell a nemzetközi megmérettetést. 588-at kellene lőni a nyári junior EB-hez. Holnap viszont megyek az NLG-be. :-(

    Puszi!

  3. Flóra

    Én szívesen összeismerkednék azzal a csokival, hátha közelebbi kapcsolatot is teremthetnék vele… mondjuk jól beleharapnék! :)) De el ne mondd neki! Aztán főleg ne féltékenykedj, hogy kikezdenék egy tábla csokival…

    Holnap szorítunk Neked, de gondolj azért Tündire (szigorlatozik), Dávidra (államvizsgázik) és kicsit Zsomborra (sumer nyelvből vizsgázik) is!

    Puszi, remélem, holnap este, ha hazajöttem (remélhetőleg tőletek…), akkor tudunk beszélni!

    Fló

  4. Péter I. Pápics Post author

    Örülök, hogy szorítottatok, használt, de erről részletesebben majd a következő bejegyzésben olvashattok. Én is gondoltam ma mindenkire, még Eszterre is, aki ugyancsak államvizsgázott, és róla már tudom is hogy ötöst kapott. Remélem a többiek is ilyen jól teljesítettek (Flórával már beszéltem, róla tudom)!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.