GPicSync – kütyümánoknak kötelező

Ma pihentem, és hasznos keresgéléssel töltöttem a délutánomat. Végre találtam egy olyan programot, amivel majd a nyaralás után nagyon szuper bemutatót tudok csinálni! Mit is tud ez a GPicSync névre hallgató csoda?

googleearthprogi.jpg

Először is ingyenes :-) Na de a lényeg: ha az ember sokat fotózik, és közben túrázik, vagy kirándul, vagy várost néz, akkor utána milyen nagyszerű lenne, ha egy kattintással fel tudná helyezni az elkészült képeket egy térképre, amin láthatná, hogy mit és hogy hol fotózott… Ez többé már nem álom :-)

A GPicSync segítségével ez nagyon egyszerűen megoldható, csupán annyi kell hozzá, hogy emberünk rendelkezzen egy GPS-el, amit fotózás közben folyamatosan üzemeltet, és azzal a megtett útvonalat folyamatosan rögzíti. És nem árt, ha a fényképezőgépben nagyon pontosan be van állítva az óra, mert különben már nem lesz olyan egyszerű a dolog…

Hogyan is működik a dolog? Először áttöltjük a képeinket a fényképezőgépből, és a rögzített útvonalat a GPS-ből a számítógépre. Ezután ha nyers formátumban fotóztunk, akkor kénytelenek vagyunk jpg képeket kreálni, illetve ha nem gpx formátumban rögzítettük a “track”-et, akkor a GPS-ből kinyert adatokat erre a formátumra kell hozni. Ez után viszont már tényleg csak elindítjuk a fent nevezett alkalmazást, megmondjuk neki, hogy hol találja a képeket meg a gpx fájlt, hogy hány óra volt a fényképezőgép idejének eltérése a világidőtől (magyarok számára ez télen 1 óra, nyáron 2), és mehet! Eldolgozgat egy ideig a program, és a végén készt is van a Google Earth-ben megnyitható fájl, amiben ott vannak a szép kis fényképezőgép ikonok az útvonalon, melyekre kattintva megtekinthetjük az ott készített fotónkat! Csodás :-) Végül a GE-n belül lehet még csicsázni a dolgokat, de ez már egyéni ízlés kérdése… És azért nem árt nem az eredeti képekkel dolgozni, mert az Ördög nem alszik… És ami a legjobb, hogy a program nem menti el a képeket a Google Earth file-ba, hanem csak linkel rájuk, így nem romlik a képminőség, stb. Szóval ez egy csomó dolog miatt jó, de nekem már nincs kedvem erről írni, tessék kipróbálni! Megéri – én már sok hasonlót próbáltam, de ez volt a legjobb.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.