“A szlovák csoki”

Gimiben minden évben voltam sítáborban – általában Szlovákiában. Reggeltől estig síeltem megállás nélkül – egyszer még tanári felszólítás ellenére sem voltam hajlandó elhagyni a pályát fél órával a zárás előtt (mert hát micsoda pazarlás lenne az), egyszer pedig felgyalogoltam a városi pálya tetejére, majd a himnuszt (na nem a szlovákot) fütyülve a lehető legmélyebb árkokat vésve jöttem le a félhomályban, mert az északi kollégák ígéretükkel ellentétben nem voltak képesek kinyitni esti sízéshez (ennyit az üzleti érzékről)… Persze ehhez energiára volt szükség, és mivel a Duracell vega nyulaknak való, nekem maradt a csoki – mi más :-) És ha szlovák csoki, akkor a Milka-korszakom elmúltával csupán egy típus jöhetett számításba, mégpedig az

Orion Studentská Pečeť Biela

Mert számomra ez A (nagybetűs) szlovák csoki – persze nem feltétlenül a fehércsokis, mert van ét- meg tejcsokis változata is, de most ez került a kezeim közé. A csoki 200g-os kiszerelésben kapható (standard csomagolásban, lévén Nestlé érdekeltségről van szó), kívülről megkapó a középen látható aranyozott hatást keltő körgyűrű. A csokiban mazsola, földimogyoró és zselédarabok rejtőznek, pontosabban inkább tobzódnak, ugyanis itt is igaz az az állítás, mint a püspökkenyerem esetén – miszerint ”több benne a püspök, mint a kenyér” :-) Szóval nem sajnálták ki belőle a tölteléket (de azért nem is túl sok – pont jó), emiatt nem is olyan könnyű kockákra törni, ha az ember egyáltalán eljut odáig, hogy megossza másokkal is… Maga a fehércsoki nem feltétlenül a legfinomabb, amit valaha kóstoltam (ezért az alá), de ennak a táblának a varázsa a harmonikusan édes, mégsem túl gej ízben rejlik, melynek titka szerintem a zselében rejtőzik. Mi másban?! Ráadásul az ár/érték arány kimagasló, még ilyen erős szlovák korona mellett is. Az esztergomi panoráma mellett ezért is megéri átsétálni Párkányba.

Értékelés: 5 alá (jeles)
Ár: 19,95 SKK (0.66 €) / 100g

9 thoughts on ““A szlovák csoki”

  1. Péter I. Pápics Post author

    Igen, a legtöbb embernek a szlovák csokiról a Deli jut eszébe, velünk is mindig azt akarták etetni, ettük is, amíg rá nem találtam erre :-) Persze a Deli is finom, de ha van lehetőséged, kóstold meg ezt (is)!

  2. Flóra

    Bezzeg amikor együtt voltunk Párkányban, be sem jöttél a boltba szlovák csokiért, ennyit a nagy rajongásról…
    Én az étcsokisra szavazok! És a meggyes speciális kiadás is isteni!

  3. Anyu

    Az a meggyes kiadás engem is érdekelne, de még sosem láttam. Egyébként ezt a csokit most ajándékba kapta Peti, mert Jóskával voltunk odaát, és mindenkinek hoztunk az általa legjobban szeretett változatból.

  4. Flóra

    A meggyeset a Billaban (a főutcáról balra kell kanyarodni, Peti tudja, hol van) vettük kb. 2 hete, lehet, hogy oda még érdemes máskor is elnézni, mert hétvégén is nyitva van (a szlovák szokásokkal ellentétben)!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.