35°C-ban (is) két keréken

Ez a meleg kezd kissé megviselni. Nem tudom, hogy emiatt álmodok-e rendre marhaságokat – ráadásul csupa rossz dolgot -, de vége lehetne már az egésznek. Kedden egész nap itthon dolgoztam (a szakdolgozati munka folytatásán), de még amikor naplemente után elmentem egy gyors 24 km-es edzőkörre (át Budára az Újpesti vasúti hídon, északnak a Megyeri hídig, azon vissza Pestre, majd ugyanez visszafelé is), akkor is elég meleg volt, ráadásul amikor egy fél percre megálltam inni, egyből megettek a szúnyogok…

Az igazán brutális viszont a szerda volt. Délután kettőre lettem kész a munkával olyan szinten, hogy felmehessek megbeszélni a teendőket a témavezetőmmel, így egy gyors ebéd után 34°C-ban toltam ki a bringát az ajtón… Szinte sokkolt a forróság, ahogy lassan elindultam, és éreztem ahogy a meleg áramlik a testem körül. Nem a Nap égetett, hanem a levegő. Semmit nem számított, hogy 20-al vagy 30-al megyek, mert lassú tempóban is pillanatok alatt ömleni kezdett rólam a víz – mondjuk most a MacBook is a táskában volt, szóval rendesen megpakoltam magam. Nagyjából a Margitszigetig húztam ki szárazon a dolgot (ott az árnyékban egész elviselhető idő volt, csak az aszfaltot kéne már végre megcsinálni), de a fogaskerekűhöz már elég “ázottan” értem. Így fenn a Normafánál pár percet szárítkoztam és átvettem a pólómat, hogy emberként és ne csapzott Tour de France versenyzőként biciklisfutárként lépjek a Kutatóintézetbe.

Lefelé persze közvetlenül elém fordult be egy betonkeverő, így a fékeim rendes koptatást kaptak, mert az a monstrum nem nagyon ment 40 km/h felett, ráadásul sehol sem lehetett megelőzni, és ez nem sebesség… Mondjuk lenn a síkon legalább a Moszkva térig a szélárnyékában mehettem ennyivel – minimális erőfeszítéssel. De azért csak megállt az emelkedő közepén, hogy a megfelelő szájízzel emlékezzek rá :D Aztán végig a körúton 35 km/h-val és felette (jó, a hídra fel csak 30 volt) egészen a Nyugatiig, ahol vettem BKV bérletet havi kerékpárbérlet matricával. Most először, pedig már eltelt pár hónap, mióta először írtam róla, hogy lesz ilyen… Innen a Béke térig bírtam a tempót, ott kifulladtam, és rátértem a pihegős bringaútra :( Gyász, de nagyon meleg volt… Még amikor hazaértem, akkor is 35°C volt, árnyékban… Gyors mérlegelés után kiderült, hogy kevesebb mint két nap alatt több mint 2 kg-t fogytam, így nagy szükség volt arra, hogy normálisan megvacsorázzak, és volt hely a sacc per kábé egy kiló gyümölcsnek (szilva és sárgabarack) is, amit az este folyamán elpusztítottam :) Viszont a meleg és a szúnyogok mondjanak le, de izibe!

5 thoughts on “35°C-ban (is) két keréken

  1. tomi

    Elmész a lakhelyem előtt, és nem állsz meg?
    Bár, igaz, nem tudom, tudod-e, hogy a Római parton lakom…

    Amúgy hol lehet feljutni a Megyeri hídra Budán? 1 lehetőség van, vagy van több is?

  2. tomi

    Nagyjából minden este ott vagyok, ha nincs más programon… :)
    Mondjuk pl. hétfőn van.

    Kösz a rajzot!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.